Adatok
Sokolébresztő
176 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Témánk a Vénusz űrszondás kutatása. Mit tanultunk "pokoli ikertestvérünkről" az első űreszközök odaérkezése, vagyis a hatvanas évek óta? Lehet-e élet a felhők között és mire jutottak a közelmúlt és jelen európai és japán űrszondái a korábban sok vizet tartalmazó bolygó keletkezéstörténetével…..
Fő témánk a marsi élet lehetséges nyomairól nemrég megjelent tudományos közlemény és annak háttere. Mit bizonyít, amit a Perceverance talált, miért kell a mintákat hazahozni és miért épp most jelentették be újra a tavaly már egyszer megfuttatott felfedezést? Emellett vendégeink közreműködésével más…..
Közkívánatra egy elmaradt adósságot pótlunk: megemlékezünk az idén 45 éves első magyar űrrepülésről, Farkas Bertalan látogatásáról a Szaljut-6 fedélzetén néhány kevésbé ismert érdekes részlet felidézésével. Felemlegetjük a politikai és technikai kontextust, az Interkozmosz együttműködés hátterét,…..
Jim Lovellre emlékezünk, a múlt héten 97 éves korában elhunyt legendás űrhajósra, aki már gyerekkorában rakétát épített a haverjaival, űrhajózási témában írta a szakdolgozatát a katonai repülőakadémián, kishíján bekerült a legelső amerikai űrhajóscsoportba, majd simán bejutott a másodikba. Az…..
Parallaxis Univerzum
Újabb csillagközi üstökös; és megközelítése egy űrszondával
2025.08.06 18:00:00
Témánk egy formabontó javaslat, ami a tudomány mestertrolljától, Avi Loebtől származik. A 3I/Atlast, vagyis a harmadik bizonyíthatóan csillagözi eredetű üstököst talán meg lehetne közelíteni jövőre, a Juno Jupiter-szonda pályájának módosításával. Miért érdekes ez az üstökös, vagy az-e egyáltalán,…..
Parallaxis Univerzum
Gázbolygó-modellezés kurblival és a legkreatívabb űrhajósainkkal
2025.07.23 18:00:00
Az Axiom Mission-4, vagyis a HUNOR-program küldetésének sikeres végrehajtása és Kapu Tibor visszatérése apropóján "exkluzív öninterjút" hallgathattok. Dr Mzperix (vagyis Vincze Miklós) elmeséli a gázbolygók légkörzését modellező Differential Rotation on a Sphere űrkísérlet történetét, nehézségeit és…..
Parallaxis Univerzum
Lidércek, pénzhiány, távcsövek és mesterlövész az űrben | Pál András
2025.07.09 18:00:00
Pál Andrással beszélgetünk mindenféle űrös témáról, ezúttal kötetlenül a legújabb Sokolébresztőben. Emlegettük az ISS-ről lefényképezett vörös lidércet, és az ugyanott zajló, ugyanilyenekre vadászó magyar megfigyelőprogramot, megemlékeztünk kedvenc műholdunkról, a GRBAlpháról (2021-2025),…..
A Sokolébresztő témája ezúttal az űrhajózásban olyannyira megszokott halasztások kérdésköre: a rakéták nem mindig indulnak el időben, de ez nem is meglepő egy ennyire komplex rendszernél. Ennek apropóján megemlékezünk az STS-35 küldetés 35 évvel ezelőtti útjáról, ami úgy vonult be a történelembe,…..
Parallaxis Univerzum
Mesterséges intelligencia és robotok az űrkutatásban | Werner Norbert
2025.06.11 18:00:00
Bár hétfőn elmaradt a Sokolébresztő a Tilos Rádióban, mi itt, a Parallaxis Univerzumban nem szerettük volna, hogy Sokolébresztő nélkül maradjatok. Ezért most egy különleges adást hoztunk el nektek a covid-időszakból: az eredetileg 2020. április 5-én bemutatott, eddig a csatornáinkon nem elérhető…..
Folytattuk Pál Andrással az űrszemét tematikát a Sokolébresztőben: ahogy egyre több műholdat állítunk Föld körüli pályára, bekövetkezhet-e olyan ütközéslavina, aminek hatására tönkremegy egy csomó műhold, és elzáródik számunkra a világűrbe vezető út? Ilyen és hasonló kérdéseket tárgyaltunk meg, és…..
Parallaxis Univerzum
A lezuhanó szovjet Vénusz-szonda és a Föld felsőlégköre | Pál András
2025.05.14 18:00:00
A több mint fél évszázad után a Föld légkörébe visszatérő és a hétvégén az Indiai-óceánba zuhant pórul járt Vénusz-szonda kapcsán Pál Andrással beszélgettünk a szovjet Venyera-programról, a Vénusz bolygó furcsaságairól, na és arról, hogy miért és hogyan "esnek le" a műholdak. Az aktuális…..
Témánk ezúttal a K2-18b exobolygó, és azok a friss eredmények, amelyek szerint potenciálisan életre utaló molekulákat mutattak ki a James Webb Űrtávcsővel annak légkörében. Valóban ott van-e a dimetil-szulfid, s ha igen, abból követhezik-e egyértelműen az élő szervezetek jelenléte? Végül Rakétafüst…..
Témánk az amerikai űrhajózás jövője: Trump csillagos-sávos lobogót akar a Marson látni, de közben Jared Isaacman, a NASA következő igazgatója a Holdat sem hanyagolná. Az űrügynökség költségvetése viszont jelentősen csökkenni fog, s ennek a tudomány láthatja kárát. Teljesen elkészült űrteleszkóp…..
Két héttel elébe menve a kerek, 55. évfordulónak, a Sokolébresztő aktuális témája az Apollo-13 legendás küldetése. Mi történt, hogyan történt 1970-ben, miért hiúsult meg az emberiség harmadik Holdra szállása? Milyen malőrök és figyelmetlenségek láncolata vezetett az űrhajó felrobbanásához és milyen…..
Parallaxis Univerzum
CanSat, űrtábor és űrkutató lányok | Székely Anna Krisztina
2025.03.19 18:00:00
Vendégünk Székely Anna Krisztina (AK), a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) főtitkárhelyettese, témánk pedig a középiskolások számára meghirdetett CanSat "majdnem-műhold" építőverseny jelenlegi állása, és várható eseményei. Továbbá más, a tizenéveseket célzó "űrös" projektek is szóba kerülnek az…..
A Firefly Aerospace magáncég Blue Ghost űrszondája sikeresen leszállt a Holdra, a Válságok tengere nevezetű bazaltsíkságra. Ennek apropóján állandó szakértőnkkel, Pál Andrással (illetve a fórumozó és betelefonáló közönséggel) azon merengtünk el, hogy miért is indult mostanában ilyen sok űreszköz a…..
Közkívánatra a fekete lyukak kerültek terítékre. Mik azok, léteznek-e a valóságban, vagy csak az elméleti fizikusok képzeletében, s hogyan jöhetnének egyáltalán létre? Miért "áll meg az idő" az eseményhorizonton, és átjuthatunk-e a túloldalra anélkül, hogy spagettizálódnánk? Van-e meztelen…..
Ezúttal a múltba tekintettünk, hatvan évvel ezelőttre. 1965 sorsfordító éve volt az űrhajózásnak: lényegében ebben az évben tanult meg az Emberiség igazán űrhajózni. Ma már felfoghatatlan, mennyi elsőség fért bele abba a tizenkét hónapba az első űrsétáktól az első űrrandevúkig, a Mars felszínének…..
A téma ezúttal a földi eredetű értelmes élet nagyon hosszú távú lehetséges sorsa volt. Elborult elmélkedés a többgenerációs telepes-űrhajókról, hibernálásról, replikálódó Neumann-szondákról és hasonló távoli, de a természeti törvényekkel összeegyeztethető lehetőségekről, amelyekre egyszer talán majd…..
Parallaxis Univerzum
Orion-hőpajzs és a 2025-ös űrtervek | Bartha Bence | Pál András
2025.01.08 18:00:00
A NASA Kennedy Űrközpontjában dolgozó Bartha Bencével beszélgettünk arról, hogy milyen sérüléseket találtak az Artemis-1 tesztrepülés után az Orion űrhajó hőpajzsán és hogy miért csúszik emiatt 2026-ra az amerikai űrhajósok visszatérése a Hold térségébe. Pál Andrással pedig végignéztük, hogy mi…..
A Sokolébresztő. 200. (karácsonyi) adásának vendége Orha Zoltán volt, fő témája pedig a betlehemi csillag: lehet-e csillagászati magyarázatot találni a bibliai égi jelenségre a bolygómozgások vagy akár a korabeli egyéb feljegyzések alapján, s mi köze mindehhez Ponori Thewrewk Aurélnak (1921-2014), a…..
A Sokolébresztő szinte jubileumi, 199. adásában – hallgatói kérésre – kedvenc űrös-kozmikus-tudományos, "sci", "fi", és "sci-fi" könyveinket szakértettük meg állandó, de régen hallott szakértőnkkel, Werner Norberttel. Bár az adásidő nem kegyelmezett, a NASA várható közeljövőjének megszakértése után…..
Űrtörténeti jellegű adásunkban a nukleáris rakétahajtóművek története kerül terítékre. Már a negyvenes évek végén felmerült, hogy az űrutazás céljaira a maghasadáson alapuló hajtóművek lényegesen hatékonyabbak lehetnének, mint a "szokásos" kémiai reakciókon alapuló rakéták. Az ötvenes évektől a…..
Lajka kutya űrrepülésének hatvanhetedik évfordulója apropóján áttekintjük, hogy mi mindent köszönhet az űrkutatás az állatokkal a fedélzeten végrehajtott kísérleti űrküldetéseknek. Kiderül, hogy milyen állatok érték el először az űrt, mit kerestek teknősök a Hold térségében és laknak-e ott földi…..
Parallaxis Univerzum
A Starshiptől a téridő-hajlításig | Kasza Magdolna és Horváth Ádám Tamás
2024.12.03 18:00:00
Ebben a Sokolébresztő adásban vágatlanul meghallgathatjátok az idei HungaroConon megrendezett kerekasztalunkat a téridőről és a Star Trek fizikájáról, benne Kasza Magdolnával és Horváth Ádám Tamással. Hogyan lehet "megvárható idő alatt" akár több tízezer fényévet utazni? Ki lehet-e cselezni azt a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
