Adatok
illesmaja
59 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Egy előző cikkben már bemutatásra került az ,,új" ingatlan-nyilvántartási törvény (Inytv.), annak legfontosabb újításai és az E-ing fogalma.Azonban ez a törvény azóta se lépett hatályba, elfogadása óta már négyszer csúsztatták el a hatálybalépés idejét.
Rövid összefoglaló a törvényről
Az új Inytv.…..
Az Európai Parlament 2024 tavaszán jóváhagyta az AI Act-et, a mesterséges intelligenciáról szóló jogszabályt, aminek célja, hogy az innováció biztosítása mellett garantálja az emberek biztonságát és alapvető jogait, hogy a magas kockázatú mesterséges intelligencia ne sérthesse azokat.
Miért kell…..
Lassan elstartol a 33. Tusványos. Noha rendkívül sokszínű, érdekes programokkal várja rengeteg helyszín az érdeklődőket, kár lenne nem felfedezni a gyönyörű környéket.
Szent Anna-tó
A csodaszép Szent Anna-tó csupán egy nagyobb köpésre található Tusnádfürdőtől, szóval az igazán bátrak gyalog is…..
Akik jártak Németországban az elmúlt években vonattal, azoknak már meg sem lepődnek a folyamatos sztrájkok miatti teljes leállásokon, az eső, hó miatt törölt járatokon, a vasútállomáson ragadt ezreken és a valamennyire működő ICE vonatok pofátlan árain.
Azonban azt hihette volna mindenki, hogy az…..
Pócspetri egy apró falu Szabolcs-Szatmár-Beregben, ami 1948-ban arról vált híressé, hogy ,,rendőrgyilkos falu"-nak bélyegezte a szocialista hatalom. Évtizedekig tilos volt róla beszélni, a falu teljes közössége feketelistán volt. Pedig ami történt, az csak a kommunista rezsim koncepciós pere volt,…..
Reaktor
Munkavállaló vagy egyéni vállalkozó? – A jogviszony minősítése a platform munkában
2024.06.03 13:17:27
A digitális gazdaság térnyerésével egyre több dolgozó választja a platform munkát, ám jogi helyzetük tisztázása továbbra is vitatott kérdés. Sem az államok, sem az Európai Unió, sem a nemzetközi szervezetek nem nyújtottak még egyértelmű iránymutatást arra vonatkozóan, hogy a platform munkások…..
Az elmúlt években a digitalizáció minden területre jelentős hatást gyakorolt, és a munkajog sem maradt érintetlenül. A digitális forradalom alapjaiban változtatta meg a klasszikus munkajogviszonyokat, új lehetőségeket és kihívásokat hozva magával. E változások egyik legfontosabb példája a platform…..
,,A hűség városa nem maradhat fesztivál nélkül – ezzel a mondással vágtunk bele egy évvel ezelőtt, hogy sokakkal közösen létrehozzunk valami újat és izgalmasat. Nemcsak új, de tartalmában, formátumában is újszerű fesztivált álmodtunk, amely idén már másfél hétig különleges élettel és…..
Szabó István 1981-es filmje, a Mephisto az első magyar Oscar-díjas alkotás, mely a legjobb külföldi filmnek járó díjat bezsebelte. A film Klaus Mann regényének az adaptációja.
A cikk leírja a film cselekményét (spoiler).
A történet középpontjában Hendrik Höfgen áll, aki a film kezdetén egy…..
Lyon egy varázslatos hely, de elég macerás volt eddig lejutni: a leggyorsabb út repülővel, egy Római átszállás beiktatásával volt elérhető. Mivel autóval 15 óra, ezért azt csak az igen merész sofőröknek javasoljuk. Azonban az EasyJet augusztus 21-től közvetlen járatokat indít Budapest és Lyon…..
Miután Sulyok Tamás lemondott alkotmánybírói tisztségéről, hogy Magyarország államfője legyen, az Alkotmánybíróság elnök nélkül maradt, így felmerül néhány kérdés. Ki lesz az Alkotmánybíróság új tagja? Ki lesz az új elnök?
Mi történt Sulyok államfővé választása óta az…..
2024 február 26-án az Országgyűlés megválasztotta Dr. Sulyok Tamást Magyarország új köztársasági elnökévé. 2024. március 5-én fog hivatalba lépni.
Dr. Sulyok Tamás a szegedi JATE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 1980-ban. Ezt követően 1991-ig jogtanácsosként, azután pedig…..
Amint ismert, a hetekben kirobbant kegyelmi botrányt követően lemondott – többek között – Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke. Mivel alkotmányos szabályok szerint az előző államfő megbízatásának megszűnésétől számított 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választani, ezért most…..
A ,,Hangot adunk a tehetségeknek” mottó alatt futó fesztivál közéleti, interaktív és zenei programokat kínál az érdeklődőknek Esztergomban. A hétvége alatt zajló beszélgetések között mindenki megtalálhatja a kedvére való programot: közélet, kultúra, sport, tudomány, zene…
Mi is az az MCC?
Mathias…..
Kolozs megye egyik legszebb települése Kolozsvár, ami biztos megéri, hogy 483 km-t utazzunk Budapestről. Noha Erdély nem hivatalos fővárosának tekintik, mára a lakosság kevesebb, mint 12%-a magyar. De némi háttérismerettel könnyen megtaláljuk a kultikus erdélyi helyeket is a…..
Azok a döntések szerte a világon, melyek valamely módon korlátozzák a terhességmegszakítást, hatalmas felháborodást keltettek. Nők százezrei fejezték ki egyet nem értésüket azzal kapcsolatban, hogy más hozzon döntést a testükkel kapcsolatban. De vajon létezik-e a jogban olyan fogalom, hogy…..
Zsigmond Barna Pállal, a Magyar Országgyűlés tagjával, valamint a határon túli magyar közösségek hatékony támogatásáért felelős miniszteri biztossal beszélgettünk a kárpátaljai magyarságról, annak múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Spotify-on
és Apple Podcast-en is.
Ez a…..
A húsvét a kereszténység legnagyobb, legfontosabb ünnepe, amikor az egyház Jézus feltámadását és azt ünnepli, hogy feltámadásával megváltotta az emberiséget. A húsvét időpontja a 325-ös niceai zsinat óta a tavaszi napéjegyenlőséget követő, első holdtölte utáni első vasárnap. Ezen a napon mi is erre…..
A húsvéti ünnepkör a keresztény egyház egyik – ha nem a – legfontosabb időszaka. Ezen időszak előtt tisztelegve emlékezünk meg mi is röviden a nagyhét eseményeiről, arról, mi történt Jézussal ezekben a napokban.
Virágvasárnap
A húsvét előtti vasárnap, a nagyhét kezdete. Ezen a napon vonult be…..
Az online térbe áthelyeződött választási kampány egy nagyon aktuális kérdés nemzeti és nemzetközi viszonylatban is. Minden választópolgár találkozott a 2022-es országgyűlési választások során az online térben történő kampánnyal, akár posztok, akár videók, akár képek formájában. De hogyan zajlott…..
Az 1867-es kiegyezést követően ismét előtérbe került a magyar büntetőjog kodifikálásának a gondolata. Nem csak politikai, de társadalmi igény is volt arra, hogy egy összeszedett, jól megírt büntető törvénykönyv szabályozza a bűncselekményeket és a szankcióikat. Ebben a környezetben került sor az…..
Rengeteg tálib harcos költözött Afganisztán nagyvárosaiba 2021 augusztus óta. Sabawoon Samim 5 tálibbal készített interjút arról, hogy milyennek érzik a megszállást követő életüket, milyen nehézségekkel néznek szembe, hiszen sokan közülük most kerülnek ki először a civil életbe és kell…..
Rengeteg tálib harcos költözött Afganisztán nagyvárosaiba 2021 augusztus óta. Sokan közülük most kerülnek ki először a civil életbe, vagyis először kell irodában dolgozniuk a megélhetésért és először tapasztalják meg azt is, hogy milyen egy milliós nagyvárosban élni. Ezen témákat boncolgatta…..
Ma már a büntetőeljárás – optimális esetben – szabályozott keretek között zajlik, a terhelt ismeri a jogait és a kötelezettségeit, törvény által szabályozott rendben zajlik az eljárás. Ez a rendszer azonban nagyon messze állt a középkor valóságától.
Előzmények
Az állam megjelenése előtti…..
Reaktor
Hasznos tudnivalók munkavállalóknak 4.: a felmondási tilalmak és korlátozások
2023.03.03 15:15:09
Sorozatunkban végigjártuk a munkavállaló jogait, kötelezettségeit, valamint azt, hogyan áll össze a munkaviszony megszüntetésének a rendszere. Az utolsó részt a felmondási tilalmaknak és a felmondási korlátozásoknak szenteljük. Ezzel a kis kiegészítéssel lesz valójában teljes a munkaviszony…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz