Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Jay Phix

0 bejegyzést írt és 148 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Érzésem szerint - bár levélírónk ezt nem említi - Hargita lehetett az "A" jelú autó sofőrje, esetleg utasa, mert bár mindig a hátulról érkező a hibás, álló autónál pedig ha nem is lehet követési távolságról beszélni, akkor sem lehet ő a hibás még olyan esetben…..
Jay Phix 2009.06.09 16:48:32
@lOc (a pasztafáriánus): Természetesen ( ;)) a "B" jelű autó vezetője is jól tudja ezt, ki is akarta tenni a háromszöget is, de az "A" jelű autó azonnal belerohant, így erre ideje sem volt... Na, éétted már? Azért a való életben egy lerobbanás (ha "B" tartja magát ehhez a meséhez, ami erősen javallott) nem úgy zajlik, hogy szétmegy a motorom, de én már gurulás közben dobom is ki a háromszöget, mint valami vasmacskát, majd kicsivel odébb megállok és vészvillogok. :) Hanem észlelem a hibát, felrántom a szemöldököm, némá, hát itt meg mi a fasz van, vetem oda az asszonynak, nyomom a piros gombot, hogy belém ne szálljanak, AZTÁN megállok, kiszállok, köpök egy nagyot, majd kiteszem a háromszöget.
Na, a lényeg, hogy ilyen autóba még akkor sem megyünk bele, ha az út közepén vesztegel, még akkor sem, ha kanyar után, mert akkor bizony megbüntiznek minket, mert valamit nem vettünk észre időben. "A" bebukta.
Hónapok óta a csapból is a válság folyik. Különösen az autókereskedők szája görbül lefelé - érthető is, az eladási statisztikák igen nagy lendülettel haladnak lefelé. Ilyenkor minden jól működő cég keresi a megoldást, hogyan vészelheti át a nehéz időszakot. Legtöbbjük…..
Futóblog 2 nap 2 KO 2009.05.18 11:06:00
Nem, nem boxról lesz szó. Általában a hétvégi futókalandjaim, már hét közben körvonalazódnak. Így történt a múlt héten is. Szombatra megbeszéltem egy-két barátommal, hogy Piliscsabán mérettetjük meg magunkat egy 3 körös, körönként 7 km-es versenyen, vasárnap pedig reggel…..
Ó, mennyire várom már, hogy teljes valómban visszatérhessek Közétek! De sajnos még több hét, mire szusszanásnyi időre bezárnak az Alma Mater ódon kapui, hogy végre csak a nyári modorosságnak és a munkának adózhassak! A modormérő úgy tűnik, továbbra is szorgalmasan csipog…..
Jay Phix 2009.05.14 17:36:19
@szabiaki: "azért az mindenki számára világos, hogy 2009-ben még bármit is nyomdába vinni hát legalább is kínos."

Okos vagy. :DD
Jay Phix 2009.05.14 17:39:46
@Phimp: Nem kizárólag melléknév, főnév is. Használják például magára az elkészült grafikai anyagra is vagy reklámra. ("Átküldtem a kreatívokat, nézz rá, légyszi".) Attól függ, melyik szakma saját szókincséről beszélünk.
A francia törvényhozók ma szavaztak arról, hogy bűntethető legyen-e az illegális fájlletöltés. A képviselők többsége végül a büntethetőség mellett szavazott, így mostantól akár a netkapcsolatát is elvehetik annak a franciaországi netezőnek, akit illegális fájlletöltésen…..
A magyar válogatott pont nélkül esett ki az A csoportból, még sincs okunk panaszkodni. Dühöngeni pláne nincs. Két dolgot nem szabad elfelejtenünk, amikor csapatunk teljesítményét gyorsértékeljük. Az egyik: olyan helyen jártunk, ahol eddig soha, és bár könnyűnek találtattunk,…..
Jay Phix 2009.05.04 18:57:38
@arizmendi: "néhány kiváló szakember el tudja fogadtatni a plebsz-szel, hogy Ausztriától 6 góllal kikapni szép"

Meglehet, én emlékszem rosszul, de szerintem az AUT-HUN 6-0 után minden szakember azt mondta, hogy az egész torna legrosszabb játékát mutattuk aznap, hogy ez nem A-csoportos színvonal, és egyiktől sem emlékszem, hogy azt mondta volna, hogy ez szép.


Más téma:
néhányan említettétek a mérkőzések végén felhangzó szurkolói himnusz-kórust. A pozitívumok sorolásába most nem is kezdek bele ennek kapcsán, de vegyük úgy, hogy felsoroltam az összeset, csak hogy szóvá tehessek egyetlen negatívumot is:
A "hozz rá víg esztendőt" sornál NINCS olyan, hogy "HOZZ REÁ" a Himnuszban. Olyan van, hogy "HO-OZZ RÁ víg esztendőt", vagyis a "hozz" szó van hajlítva! Nagyon fontosnak tartanám, hogy a nemzeti himnuszunkat mindenki pontosan tudja (hiszen mi mást, ha ezt nem?), ezért aki ezt olvassa, és eddig rosszul énekelte, az adja tovább mindenki másnak is, akit érint.

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c8/Himnusz.jpg

Jay Phix 2009.05.04 20:09:15
OFF:
@főbohém: Egy részével egyetértek, szerintem is az a lényeg, hogy minél többször, minél többen énekeljük (és lehetőleg ünnepeljünk közben), de nem, nem mindegy, hogy hogyan énekeljük. A himnusz az egyik legfontosabb nemzeti szimbólumunk, a pontatlanság olyan, mintha a piros-fehér-zöldnél nem számítana, ha a piros kissé narancsos, vagy a fehér enyhén sárgás, esetleg a zöld kissé türkizes.
Direkt nem a Kölcsey-kéziratot linkeltem be, mert az egy vers, ebben a kérdésben végül is indifferens. A hozzászólásom végén az eredeti Erkel-kotta látható, tehát itt nincs félreértés: a zene az zene. És ott egyértelműen hajlítás látható.
Na, szóval figyeljünk a himnuszra, és adjunk neki olyan tiszteletet, mint a zászlónak és a címernek.
ON.
A sport nem más, mint emlékezetes pillanatok tárháza, momentumoké, másodperceké, melyek örökké az ember emlékezetébe vésődnek. A modern technika következtében szinte már nincs olyan esemény, melyet ne követhetne élő egyenes adásban mindenki, aki erre vágyik. A média néha…..
Jay Phix 2009.05.02 01:02:45
Jay Phix 2009.05.02 01:24:13
@adamskij: "egy dologban többet tudtak Sennánál: tudtak veszteni"

Na, pont egyszerre írtuk, de Te is kimondtad - pont ez az! Nekem egy versenyzőlegenda ne tudjon veszíteni. Ha kell, büntessék meg, ha kell, zárják ki, de sose fékezzen. Kis túlzással persze, de ez a lényege. Az autósport, de különösen az F1 nem arról szól, hogy ki milyen szépen tud veszíteni, és mennyire becsülhető érte. Senna istenadta tehetségét, gyorsaságát senki nem meri vitatni. A maximalizmusa és a pályán belüli és kívüli stílusa viszont sokszor állította kritikák kereszttüzébe. Számomra - magánvélemény - ez azonban csak újabb bizonyítéka volt annak, hogy ő a klasszikus, igazi autóverenyző típusa. És voltaképpen a halála is ilyen volt. Illett hozzá. Kicsit olyan, mintha az egész életét megírták volna.
Ausztria rettenetesen megverte Magyarországot. Az első harmadban is halványabbak voltunk egy kicsit a vártnál, a közbülsőnél gyengébbet nagyon régóta nem láttunk. Az osztrákok többet lőttek a kapunkra – 60-28-ra nyertek ebben a mutatóban –, hatszor be is találtak.…..
Jay Phix 2009.05.01 19:08:14
@gabrielli: Na, hát nagyjából ugyanerre gondoltam én is.

Jay Phix 2009.05.01 21:02:33
@jardajagr: "Ladányi maga mondta, hogy az oroszok bármikor ütnének nekünk 10-et. Megkockáztatom hogy rajtunk kívül senkinek sem."

Ellenvélemény: ha ez lenne egy kitűzött céljuk egy mérkőzés előtt (tehát nem a sima győzelem számít, hanem valamiért pont ez a gólkülönbség kell) akkor a világ jégkorongmezőnyében kb. 5-8 csapat van, amely ellen nem tudnának 10-et ütni.
Közelebb vagyunk ma a fehéroroszokhoz, mint néhány éve a franciákhoz és a britekhez, amikor úgy nyertünk ellenük, hogy néhány kontrával megzavartuk állandó támadásaikat. Ez a válogatott a miénk, és jó, hogy abban a korban élünk, amikor ezt láthatjuk. Amikor alig több mint…..
Jay Phix 2009.04.29 17:39:20
@Rex: Minden szavaddal egyetértek!

"- Sziasztok! Phix vagyok és hurráoptimista.
- Helló, Phix!"
:)
Jay Phix 2009.04.29 17:59:10
@xunilo: "Marpedig akkor vege lesz az euforianak, egyszeruen azert mert magyarok vagyunk."

Aha... na majd csak figyelj! Figyelj jól... ;)

"Marpedig infrastruktura es penz nelkul nem lehet a vilag elitjehez tartozni."

Tényleg? Akkor vajon hogy jutottunk el idáig?
Dunaújvárosban nem volt ritka, hogy a játékosok hónapokat vártak a fizetésükre. És máshol sem volt kolbászból a kerítés. És mégis elérték a sapporói sikert, és mégis A-csoportos vb-n szerepelünk.

Te, észrevetted egyáltalán, hogy egy hokiblogon vagy? ;)
A világnak olyan csapatokra van szüksége, mint a magyar válogatott – jelentette ki Glen Hanlon fehérorosz kapitány. Gyorsnyilatkozatok a csodameccs után, az MTI jóvoltából. Szuper Levente: "Amire figyelnünk kell, az az, hogy a mérkőzések első öt-tíz percére felvegyük a…..
Jégkorong Kanada–Szlovákia 7-3 2009.04.28 22:47:00
A vb messze legtempósabb meccsét játszották a kanadaiak a szlovákokkal, de az izgalmak nem voltak egálban a ritmussal. Szlovákia játékban felvette a versenyt a torna nagy favoritjával, ez azonban nem párosult eredményességgel. Hiába lőttek Hossáék sokkal többet, mint ellenfelük…..
Az elvben a mezőny leggyengébb csapatának gondolt franciák már a svájciak ellen is odatették magukat, alig kaptak ki, aztán az oroszoknak is ütöttek kettőt, majd feltették az i-re a pontot: 2-1-re verték az eddig negyeddöntőben reménykedő Németországot. Ezzel Franciaország A-s…..
Holnap már biztos azt fogom gondolni, hogy van értelme folytatni, mondta Ladányi Balázs még a kanadaiak elleni mérkőzés után közvetlenül, a kloteni jégcsarnoknál, a busz indulására várakozva. Mindenkit megnyugtatunk, tartotta szavát. "Most nagyon rossz érzéseim vannak.…..
"Magyarország hokiország akar lenni, az ehhez vezető útnak része, hogy a válogatott sokkal erősebb csapatokkal találkozik" – mondta az MTI-nek Pat Cortina a vasárnapi 0-9 után. A meccsen súlyos sérülést szenvedett Benk Andrást megműtötték, jól van. "A…..
Jay Phix 2009.04.27 12:37:35
@check: Nem biztos, ez a ravasz Cortina már korábban is meglepte a világ élmezőnyét taktikai húzásaival. ;) Szerintem a fehérorosz szakvezetés most javában számolgat, lehet, hogy sikerült megkavarnunk őket...
:D
Gyorsan helyzeteket kell kialakítanunk, ezeket gólra is kell váltanunk, határozta meg Lindy Ruff, Kanada szakvezetője az irányvonalat az esti magyar mérkőzésre. Fél 11-kor edzett a magyar válogatott, a félórás gyakorlás után a kanadaiak mentek a jégre. A magyar játékosok…..
Jay Phix 2009.04.26 18:00:46
@vaze: Ismét igazolva látom, hogy nem alap nélkül tartom olyan sokra a sportági ismereteidet! :)))
Nyihau! oldalazó gnóm a bitumenről Kínában rontja a levegőt éppen, úgyhogy tudja, miről beszél. Már korábban is megmondtam, hogy a nyelvek nagyon fontosak. Főleg az angol meg az orosz. Ja, meg persze a kínai is. Az általam istenként tisztelt Lomb Kató is nagy tudora volt, de róla…..
Jay Phix 2009.04.23 14:02:14
Színvonalas és élvezetes? Ez?
Lehetséges-e ennél modorosabban kezdeni egy mondatot? "Előre megfontolt, aljas indokból elkövetett modorosság továbbá (...)"?

És ez nem amolyan "engem nagyon idegesít, ezért kipostolom a modorosblogra, és deklarálom róla - mint ÉN, a kiafaszom, akinek jogában áll, hogy ilyesmit deklaráljon -, hogy az márpedig modoros"-féle modorosság, hanem konkrétan definíció szerinti:
"Megjelenésében, viselkedésében, beszédstílusában erőltetetten megnyerőnek tűnni próbáló, ugyanakkor eufemisztikus, finomkodó és idejétmúlt gesztusokhoz zavaróan ragaszkodó."

Ha a fenti mondat nem "erőltetetten megnyerőnek tűnni próbáló", akkor nem tudom, mi lehetne az. Ja, de: kínaiul tanulni. (fontos: nem tanulok kínaiul, nem a mundér becsületét védem, kérek más fogást keresni. :) Ha ezen a vonalon haladunk tovább, holnap valami gyökér ki fogja jelenteni, hogy mondjuk sportolni alapvetően modoros.

Véleményem szerint ezt a definíciót (rögtön a főoldal jobb oldalán kiüti a szemünk) kellene először elolvasnia és legalább megpróbálnia értelmezni minden önjelölt észosztónak; Modor Tibinek pedig szerintem nem kellene válogatás nélkül leközölni minden szart, csak, hogy legyen karakter az oldalon, mert ezek az utóbbi olvasói levelek (tisz.a.kiv.) kritikán aluliak. És épp ezek fogják elbagatellizálni a modoros blog lényegét (hogy még nagyobb szavakkal dobálózzam: társadalmi küldetését), mert ha minden hülyegyerek világba kiálthatja az aktuális hasfájásáról, hogy az modoros, akkor azáltal semmi sem lesz az.
Egy analóg példával: ha ez egy öltözködési tanácsadó blog lenne, és miután sikeresen földbe aláztuk volna a fehér frottírzoknival viselt fekete bőrcipőt, egy idő után megjelennének az önjelölt zsokék, akik először csak az átmeneti kabátot minősítenék modorosnak, majd a túl nagy gallért, végül kikötnénk ott, hogy MINDEN kék szinű pulóver automatikusan és védhetetlenül modoros. És mivel ez egy nyilvánvaló hülyeség, egy idő után a fehér frottírzoknis bőrcipősök is (joggal!) legyinthetnének a blogra, hiszen ez a "modoros az egész világ, és modoros benne minden férfi és nő - de leginkább azok, akikre én mondom"-tendencia egyedül őket legitimálja!


Szóval, inkább legyen tetszhalott az oldal, amíg Tibi nyaral vagy vizsgázik vagy utazik vagy mitcsinál (az első postja úgyis automatikusan indexcímlapos lesz, szóval visszatalál a közönség), de minden szart azért ne tegyünk má' ki. Tessék szigorúbban szerkeszteni, Tisztelt Szerkesztő Úr! :)
Ahogy növekszik a levegő hőmérséklete, nem csak a csajok vetkőznek intenzíven, hanem a pasilábakról is lekerül a ruci, a férfiaknál a póló is, remek. Nem csak a pasik füttyöghetnek be, nekünk is csoroghat a nyálunk egy egy igazán szép láb láttán. :) (senki sincs…..
Jay Phix 2009.04.17 13:23:29
Dontottival hangyányit vitatkozva: épp a hosszútávosoknál számít a borotva, a sprintereknél nem. Ugyanis, aki a másodpercek lefaragására fogja a dolgot, az fanatikus vagy szimplán hülye vagy csak nem őszinte. :) A tizedesvessző utáni harmadik helyiértéken egy digit változás a kutyát nem érdekelné, ha amúgy a borotvált lábat cikinek tartaná (szerintem a profi kerékpárosok sem indokolják ma már az aerodinamikával, bár régen még én is hallottam ilyen véleményeket).
Ami a valódi előnye a borotválásnak, az a hőleadás - ez viszont megfellebezhetetlen. Én az első ironmanem előtt borotváltam le teljesen a lábamat, miután Kindl Gabi az orvosi tájékoztatón megnyugtatott minket, hogy ihatunk bármennyit, az időjárás-jelentés alapján a versenyen nem fogunk tudni annyi folyadékot pótolni, mint amennyit veszítünk (2003 augusztusa rekordmeleg volt). Isteni volt borotvált lábbal tekerni és futni, mintha kiszabadultam volna valami fojtó közegből, pedig én sem vagyok jeti alapból. Azóta ezt minden hosszútávú verseny előtt megteszem, és nyáron általában szőrtelen vagyok, de azért nem vált mániámmá. (Idén még alig edzettem, úgyhogy még szőrös vagyok, de hiszitek vagy sem, épp ma gondoltam a borotvára, még a post olvasása előtt. A velencei tókerülő előtt már majdnem letoltam a bundát, de aztán nem volt időm rá.)

A szexi vagy nem? kérdéshez: erős a gyanúm, hogy minden képmutató aerodinamikai, hőleadási, szőrhúzogatási vagy sérülésgyógyulási elmélet ellenére sokaknál ez dönti el a kérdést - természetesen nálam is így van. :) Nos, szerintem jobban néz ki a lábam csupaszon, és ebben az ellenkező nem részéről sokan megerősítettek, ugyanakkor nyilvánvalóan besepertem már én is "meztelencsiga" és egyéb negatív jelzőket. Evvan.
Én egyfajta szűrőnek is tekintem ezt: megfigyeltem, hogy a "célcsoportomban" többségben vannak a csupaszságkedvelők, így nem tragédia az, ha valakinek nem tetszik a borotvált férfiláb, mert ők 10-ből 9-szer meg nekem nem jönnek be. Úgy döntöttem, inkább tetsszem azoknak, akiknél ez kölcsönös; plusz nekem is jobban tetszik a lábam borotválva; plusz kurvajó érzés a nagy melegben.
Autófília Feláll arcomon a szőr 2009.04.21 10:00:00
Majdnem minden vasárnap olyan idegesség fog el. Egy darabig semmi problémám nincs, hiszen az alaptermészetem ilyen. Nyugalmából kizökkenthetetlen, édes falat gumimaci vagyok. De a hétvége utolsó óráinak kiélvezése közben, menetrend szerint eljön a pillanat, hogy elszakad…..
Többször volt már terítéken olyan autópályás sztori, amikor a levélíró szidta a belső sávban ragadókat, a rendőrök meg vagy nincsenek soha sehol, vagy simán nem érdekli őket az ilyesmi. Gbaba31 a másik véglelet tapasztalta meg, rajta kívül nem volt sehol senki, egy kicsit bent…..
Jay Phix 2009.01.04 15:41:28
Bizonyára jóval könnyebb, és egyfajta biztonságérzetet ad úgy leélni egy életet, ha csak a szabályok betűjét nézzük, nem pedig kontextusukban vizsgáljuk az eseményeket, ezért nem is tudom elítélni a "belsőben mentél, jogos a büntetés, ne pofázz vissza!"-típusú kommentelőket.
Csak épp elfelejtik (vagy soha nem is tudták), hogy a büntethetőségnek Magyarországon két feltétele van: 1. a törvény büntetni rendelje (ez itt nyilvánvalóan megáll, hiszen a KRESZ-ben benne van) 2. a cselekmény társadalmi veszélyessége megállapítható legyen.
Hát... ez utóbbi már igencsak véleményes.

Megértem a postírót. Ha ugyanezt a háromsávos M7-esen teszik a rendőrök (mint ahogy nem teszik), akkor elismerem, hogy a dolog társadalmi veszélyessége is megállapítható, hiszen a középsőben haladók elősegítik a jobbról előzést.
Természetesen be lehet állítani úgy is a kérdést, hogy bármilyen szabály megszegésének bármikor, bármilyen körülmények között VAN társadalmi veszélyessége: maga a szabály- és jogkövetés elutasítása, tehát jogos a büntetés - de azt kívánom, bárcsak már itt tartanánk Magyarországon... Addig, amíg itt nem tartunk, addig szerintem se "látszatintézkedjenek" derék rendőreink, addig egy január elseji, töküres autópályán jobbra tartás elmulasztása igenis lehet szóbeli figyelmeztetéses kategória. Nem ezzel kezdjük rombolni a jogállamot, sőt.

Futóblog Futás, szurkolás... 2008.10.24 10:06:00
Jövő hét végén rendezik a New York maratont. A több mint 30.000 induló mellett mintegy 2 millióan állnak az utak szélén tapsolva. Hasonló (bár kisebb szurkolószámú) jelenségeket tapasztaltam több nyugat-európai maratonon, de még a Kassai maratonon is. Osztrák, olasz, francia…..
Futóblog Futó amatőrök 2008.10.15 21:33:00
Ma este összefutottunk Szaszával, azaz Szász Norberttel, aki itt a Futóblog kommentjeiben, sőt, a CCC postok kapcsán, ismerős lehet már többeknek. Szasza állítása szerint amatőr futó, szerinte mi is azok vagyunk, de ez persze nem igaz: mi egyszerű hobbi futók vagyunk, ő meg…..