Regisztráció Blogot indítok
Adatok
chrono

0 bejegyzést írt és 76 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Futóblog Reggel 2012.05.29 11:53:10
A reggeli ébredés után egy fél fordulattal jobbra fordítom a fejem és lassan kinyitom a szemem. Süt a nap, jegyzem meg magamban. Tekintetettemmel az órát fürkészem 6:50. Miután visszafordítom a fejem, lassan megmozgatom lábaim. Mit érzek? Húzódik-e valahol. Ha igen, hol? Mennyivel…..
chrono 2012.05.30 14:42:51
@Pepinke: mi szól a Római mellett? Van 2db működő kút az is egymás után, ha meleg van akkor tömeg, Nánásin se jobb futni, a kinti töltésen pedig nuku víz lehetőség.
Nem így akartam az elsőt, de megtörtént. Reggel nem úgy keltem fel, hogy megfutom, csak sodortak magával az események és a gondolatok, egyik lépést követte a másik. Voltak pillanatok, amikor meg lehetett volna állni, de azt gondoltam, hogy ha már eddig jutottunk akkor teljesüljön be,…..
chrono 2012.05.15 13:55:22
@BGy: feltöltöd a zsákot, csövet szádba veszed, zsákot felfordítod majd elkezded a folyadékot alulról felfelé nyomni. A csövön ami a szádban van először jön a levegő majd a folyadék. Ilyenkor folyamatott leállítod és máris nem lötyög a folyadék a zsákban.
Elkezdődött. Tavaly nagy hirtelen beneveztem Európa egyik legnagyobb maratonversenyére, a Berlin Maratonra. Az első boldogsághullám lecsengése után (alig néhány nap múlva:-) a Nike Futóklub edzőit kérdeztem arról, hogy milyen célidőt látnának számomra reálisnak. Nagy…..
chrono 2012.02.06 10:38:25
@pannonfunk: Nem értem miként jön ide az én képességem, de ehol van Oli véleménye terepfutás topicból másolva-Amíg nincs 3 órán belüli maratonja valakinek, vagy 1.25 ön belüli félmaratonja, minimálisan érdemes csak a laktacid és fölötti környezetet érinteni edzéseken, no és nem télen.
chrono 2012.02.06 15:51:32
@maratonom: a házépítést se a tetőépítéssel kezded. Elöször a megfelelő alapot kell lerakni és utána arra lehet építkezni.
Futóblog A kezdetek 2011.11.09 18:25:49
Írogatok már 3 éve a Futóblogra, de igazán említést sem tettem róla, hogy hogyan kezdtem futni. Talán azért, mert igazán nem egy nagy story. Sőt még csak nem is érdekes.Sanyosz nagyon szellemesen leírta, hogy amikor ő futott én az MVSC pályáján, a homokozóban építettem…..
chrono 2011.11.11 07:56:48
@bitliszbá: már miért lenne keményebb a talpa egy terepes cipőnek, mint egy aszfaltosnak? Próbáltál már pl Salomon Wings-et?
Meg miért lenne kevesebb a csillapítása? Szerinted a sziklákon nem kell a csillapítás lefelé futva?
Talp mintázata miatt nagyobb a gördülési ellenállása, hamarabb elkophat, de ez se törványszerű lásd Hoka. Óvatosabban az általánosítással.
Fussatok, bolondok! Hegyek pokla 2011.08.23 11:49:00
Ülünk az irodában, futunk a Szigeten vagy a Népligetben, izzadunk a BKV-n, a kocsinkban vagy a kerékpáron és esetleg nem is sejtjük, hogy néhány magyar az Alpok meghódítására készül. A héten zajlik ugyanis a világ egyik legkeményebb és legrangosabb ultraterepfutó viadala az…..
Futóblog Hogyan frissítsünk? 2011.08.18 07:56:33
Ma délután elmentünk a Decathlonba vásárolni néhány, a futás alkalmával orálisan használandó, energiát biztosító segédanyagot. A kosárba került 12 db Aptonia gél, 2 doboz (összesen 10 db) kisebb kiszerelésű gél, 4 doboz gyümölcssűrítmény és egy doboz Isostar tabletta. A…..
Sokszor felmerült már itt a blogon, hogy egy-egy verseny előtt hogyan készüljünk fel a megmérettetésre. A mentális ráhangolódással most külön nem foglalkoznék, gondolom mindenkinek megvan a saját rituáléja. Bizonyára nekem is, csak már annyira megszokott, hogy igazán magam sem…..
chrono 2011.06.07 19:41:35
@Sekiwake: szénhidráttal számolj ne kalóriával. Ergó ha zselét használsz akkor 20percenként kell nyomni 1-et.
chrono 2011.06.08 14:35:53
@pannonfunk: 2órát még el lehet menni kaja nélkül. De ha tudod, h többet futsz, mint 2óra akkor vmit nem árt enni. Igen időnként szívatni kell a szervezetet és nem enni. Szoktatni, h minnél jobban használja a glikogén raktárt, de egy hosszabb futásnál már enni kell.
chrono 2011.06.09 19:14:34
@viito: maltodextrin van a jobbakban. Ami full természetes mert kukoricából nyerik ki.
2011. június 1. van, a naptáramban pedig azt olvasom, hogy "Margit híd átadás", és utána egy kérdőjel. Jó régen írhattam be, ez a dátum olvasható ugyanis a hídfőknél elhelyezett óriásplakátokon, mint a projekt befejezésének várható ideje. A budai oldalon már…..
Egyesek már várták, mikor kerül fel az összefoglaló posztunk a szombati, ebben a téli szezonban rendre 3. Hármashatárhegyi futásról, íme itt van! Először is a trailer: Az idő a várakozásoknak megfelelően tényleg szép tavaszi lett végül, a trailen sikerült bokatörés nélkül…..
chrono 2011.02.07 13:48:53
chrono 2011.02.07 14:49:16
@szasza75: este? ha délelőtt talizunk este már a fürdőben leszel.
terv, sár az garantált ha más nem Ebecki tetőtöl. Ha nagy sár van akkor marad a 50es ha jobb a helyzet akkor 65. Időben 9óra nem rohanva a hosszú
Halastou elrontotta a mókát, most ki fogja így azt hinni, hogy a "díjnullázó" a legolcsóbb csomag a Raiffeisennél?Emlékeztek a reklámra, amikor 3 csaj mindenre rápecsétel egy nullást, hogy "miért nem nulla forint"? Ez harangozta be a Raiffeisen Bank díjnullázó…..
Futóblog Újabb kihívások 2011.01.31 17:14:37
BGy a hozzászólások közt (kitépve persze a kontextusából): Rájöttem, hogy engem már csak a terepfutás érdekel. Engem is elgondolkodtatott.....
chrono 2011.02.01 20:48:02
@bitliszbá: pontosabban már tavaly is élt.
Itt már elég rég hirdetik: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9186500
chrono 2011.02.03 12:31:08
@bellone: UTMB-t meg Asics-ban nyomta. Valszeg a súlyt miatt döntött az aszfaltos cipők mellett. Plusz mivel kevesebb időt van kint a pályán nem is csapja annyira szét magát. Szasza tud mesélni a sajgó talpról ami minden egyes kis követ megérez.
Van már könnyű és tartós terepcipő, sajnos itthon még nem kapható: www.hokaoneone.com/
Futóblog Hétvégi Futóklub: HHH! 2011.01.04 21:34:39
Drága emberek, ezen a héten is lesz közösségi futás, mégpedig szombat délelőtt a Hármashatárhegyen, egy szóba írva! (Kötőjellel írva, Hármashatár-hegy, ugyanis a Budai-hegység északi-északkeleti részében az Ördög-árok, a Duna völgye, a Solymári-völgy és a…..
chrono 2011.01.06 13:09:33
Szombaton van BUEK is: www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/naptar/tura?id=3143
érdemes olyan útvonalon menni ahol nem lesz tömeg
Futóblog Hallgass a szívedre 2010.11.11 08:30:00
Míg Józsi vidéken csavart be a szerkezetébe 9 km-t, addig én a Pilis és a Budai-hegység ösvényein szaladtam a Piros 85 elnevezésű rendezvényen. Erre a futóversenyre nem készültem (hangsúlyos a Nike félmaraton volt) pedig a maga 88,5 km-es távja indokolttá tette…..
chrono 2010.11.12 19:49:19
@Bjulis: Csabi idén lazán ment 7:42, ha készült volna és tolná 7:30 alatt letudná a P85-öt
Futóblog Itt a piros, hol a piros 2010.10.27 11:50:59
Az elmúlt napokban többször is említettem, hogy így ősz derekán kiváló ürügyet szolgáltatnak az egyes szervezett túrák, hogy a városon kívül kicsit vállalósabban kipróbáljuk önmagunkat az aszfalttól merőben eltérő, változatosabb terepen. Az erdő lassan leveszi sárguló…..
chrono 2010.10.28 19:42:01
@BRandom: na ez amit nem lehet. Sok rendező a lefelé nevezést még úgy ahogy elfogadja, de menet közben felfelé nem fogsz tudni nevezni.Az más tészta,h saját szakáladra tovább mész.
Az elmúlt hétvége szombatján a Gerecsében futottam egy kisebb baráti társasággal. Lélekben, és az utána elfogyasztott sütemények mennyiségét tekintve, már a vasárnapi Tatabánya 30-ra készültem. Másnap a maréknyi futó 7 órakor, az őket követő közel 1000 fős túrázó had…..
chrono 2010.10.19 19:43:20
@azilinha: www.trackabee.com/main
vagy térkép és felfedezed magadnak a hegyet, más is így csinálja.
Télen, szasza meghirdette az esti HHH- futást, innen nem nagyon tolongtak az emberek, mellesleg.
chrono 2010.10.19 19:51:03
@B4rb4: úgy kell elindulni, h még kicsit fázzál akkor futás közben nem fogsz. futás után ha teheted vedd le a vizes ruhát magadról. Torkod kb akkor fog fájni ha nem rendszeres futsz és amikor kimész ftusz, mint örült. Télen alapozni illik ergo lassan futni így nagyon hideg levegővel nem találkozik a torkod.
chrono 2010.10.19 20:42:27
@B4rb4: ha nem megy a beszéd akkor ne fuss 7km hanem csak kb 5km. Általánosságban elmondható az lenne a jó,h amikor befejezted a futást úgy érezd újra le tudnád futni a távot. Ha nem ilyen az érzés akkor ott vagy a tempó gyors vagy a táv sok.
Futóblog Együtt a természettel 2010.09.29 15:12:00
Azt gondolom hogy a hétköznapi futások különböző csoportokra oszthatóak: 1. vannak olyan futások, amik valamilyen célt szolgálnak (pl. valamilyen edzésterv, amikor annak végrehajtása a cél) 2. társas futások, ahol barátokkal, futótársakkal loholunk együtt és…..
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Triatlon VB-t Budapesten. A sportág történetében ez akkora siker, mintha legalábbis a Grand Slam egyik állomása nem Párizs, hanem Budapest lenne. Ez nem csak a Magyar Triatlonszövetség, hanem talán Magyarország sikere is.…..
chrono 2010.09.22 14:46:54
@azilinha: aztán hol vettél ilyet zoknit? Mert itthon nem igazán lehet kapni.
chrono 2010.09.22 17:33:55
@azilinha: ez tényleg k drága, külföldön olcsóbb.
Remélem azért azt mondta a doki, h ne hord állandóan illetve ha sport után vennéd fel akkor ne feküdj le benne. Ha hosszabb utazásra indulsz akkor is érdemes felvenni mert nem vizesedik be a lábszárad.
chrono 2010.09.22 17:35:58
@azilinha: itt egy rövid összefoglaló
www.oliworld.hu/index.php?id=10728
Futóblog Nike félmaraton 2010.09.10 14:31:47
Szeptember 5., reggel 8 óra 40 perc. A helyszín: Budapest, Városliget. Rajtszámfelvétel, átöltözés, barátok üdvözlése, bemelegítés, visszaszámlálás, rajt! A kép a verseny rajtjára készült. Ez az a táv, ami pár hónapos tudatos felkészüléssel bárki számára…..
chrono 2010.09.11 11:00:58
Én sajnos Karlstadban voltam, pillanatnyilag semmi információm nincsen arról, hogy ment le a mai sportesemény, azon kívül, hogy twitteren olvastam, vegalego szerint meleg volt, utána meg azt, hogy 1:53-mal fejezte be (gratulálok fátter!). Kérlek benneteket, írjátok be az információkat…..
chrono 2010.09.06 14:06:16
@pantomimes: miért nem zöldséget, gyümölcsöt fogyasztasz? Több érteleme van/lenne, mint pezsgőtablettát iszogatni.
www.oliworld.hu/index.php?id=10696
chrono 2010.09.06 14:37:18
@Navixaf: mármint arra gondolsz a kőfaragók munkája meglátszik.
www.nol.hu/kult/20090916-parlamenti_allvanybucsuztato
chrono 2010.09.06 14:41:30
@pantomimes: dr. Lenkei-t is nyomathatod, de változás a vizeleted színén kívül nem történik, sztem. Pezsgőtabletta kevés vitamint tartalmaz és azt is rossz formában.
Futóblog A Mont-Blanc lábánál 2010.09.03 09:35:17
Néhány napra, szinte évente hagyományként, a Mont Blanc lábához, Chamonix településre utazunk. Idén nem neveztem, egyszerűen csak ott akartam lenni és persze segíteni, kísérni futótársaimat. Talán nem túlzás ha azt állítom, hogy ennek a helynek hihetetlen atmoszférája van.…..
WITCH ( http://witch-ironman.blog.hu ) terheléses maraton beszámolóját és felvezető, mondhatni "intro" posztját olvashatjátok az Ironman élményei előtt. Enjoy! — Józsi Winkler maratoni futása után (nevezetesen hogy milyen célt lehet kitűzni még a 42 km után)…..
chrono 2010.08.26 21:12:03
az idei hivatalos IM versenyek: ironman.com/events/ironman#axzz0xjyausU7
a bringás rész biztos rövidebb mert ott gyenge kerósok is relatíve jó időt mennek.
valszeg fizetni kell a névhasználatért, és inkább nem fizetnek.
chrono 2010.08.27 08:44:12
@T1GRIS: a biciklis pálya rövidebb ezt aki indult rajta elismeri. A többi meg egy független méréssel lehetne leellenőrizni.
A miért rövidebb kérdésre a szervezők tudnak talán választ adni.
chrono 2010.08.28 10:03:47
@Dömen: Azért nem jó példa az Everest mert lehet bármilyen felkészült ha a szervezeted szarul aklimalizálódik akkor huss a hegynek. Ezt semmivel nem tudod befolyásolni. Ergo egy kicsit lutri a mászás mert ha tüdőd, agyat vizesedik akkor le kell jönnöd a hegyről.
Futóblog UTMB/TDS/CCC/PTL 2010.08.23 13:14:27
Most hétvégén rendezik meg Európa legnagyobb terepfutó rendezvényét az Alpok páratlan szépségű településén, Chamonix-ban. Az UTMB mezőnye Franciaországon, Olaszországon és Svájcon keresztül 167 km hosszan (9400m szintemelkedés) kerüli meg a Mont Blanc-t. A…..
chrono 2010.08.25 17:13:22
@szasza75: engem,kizárt:)
azé a 20óra se rossz az olyan sportos tempó. A mezőny első 1/3-a 23h belül ér be és utána jön a 2/3. Ez igaz az UTMB-re is ott 40h után jön a mezőny 2/3-a.
chrono 2010.08.25 17:39:52
@szasza75: már 1x elárultam:) ha elfelejtetted majd elárulom ha hazajöttél, személyesen
chrono 2010.08.28 09:55:35
A két nappal ezelőtti poszt bevezetőjében nagyjából összefoglaltam, hogy mi a véleményem arról, amikor valaki annyira leszarja a saját környezetét, hogy az autó ablakán át is simán kidobálja a szemetét. Gábor ennek a tegnapelőtti írásnak a hatására küldte el a lent…..
chrono 2010.08.10 21:39:14
@eml: FKF-nek van hulladékudvara majd mindegyik kerületben. Lakossági mennyiségben beveszik a háztartási hulladékot.
chrono 2010.08.11 14:40:03
@Quentin, Montargis-ból: www.fkf.hu/portal/page/portal/fkf/szolg/Lakossag/Hulladek/Szelektiv/Hulladekgy_udvar
nem akarom vádeni őket, de itt sehol nem szerepel, h építési hulladékot átvennének.
Amikor én voltam akkor simán átveték a hulladékot ezért is bátorkodtam ajánlani. Amint írtam is lakossági mennyiséget vesznek át. Az oke ez kb az ott tartózkodó személy dönti el mennyiség alapján.