Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ivrilider

1 bejegyzést írt és 613 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Üvegplafon nőjogi portál az elhallgattatás híve, ezt üzeni a nőknek. Marton Lászlóval eltemette a közvélemény és média azt, amit Vári György most felszínre hozott: a beismerést és kibeszélést.  Vári György, idén 41 éves irodalomtörténész, újságíró, 2010-ben az LMP angyalföldi képviselőjelöltje…..
Nem áll meg a fekete autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe. Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények.…..
ivrilider 2018.12.25 09:14:40
Vagyis a posztból a következő rajzolódik ki: nincs diktatúra, azt lehet megcsinálni, amit az emberek hagynak vagy igényelnek. Mint ahogy mindenhol a világon. Nem kell forradalmat tetszeni csinálni, de tetszeni kell komolyan venni a szabadságot és erősebben figyelni egymásra meg a közös valóságra, ha változást akarunk. Az erkölcsi felháborodással és a hozzá rendelt sematikus viselkedéssel, ahol csak egy "ellenzéki" vélemény lehet a helyes (és gyanús fideszbérenc lesz mindenki, aki kételkedik ennek az igazságában vagy csak a hatékonyságában) - semmit nem lehet elérni.

Ahogy Gimes Miklós mondta 1956-ban Nagy Imrének: ha a nép Mindszentyt akarja, akkor legyen Mindszenty! Szeretni kell a népet és el kell fogadni a döntését, még ha csak relatív többség is, valamint meg kell érteni a szempontját akkor is, ha kisebbségben van ez az álláspont. A lakosság lenézése minden rossz irány melegágya, velük való szót értés nélkül nincsen valóság, és valóság nélkül nincsen sem változás, sem szabadság, kibontakozás. Egy értelmiségi erkölcsuralom miben lenne más, mint szellemi inkvizíció? És a saját közegét, a valódi gondolkodókat számolná föl először.

Az egyetlen szépséghiba a torz választási rendszer. A magyarokkal semmi baj nincs, és az ország semmiben sem halad rosszabb úton a többi visegrádinál, valamint a világszellem ebben a térségben való megnyilvánulásánál. A torz választási rendszer pedig abból fakad, hogy a rendszerváltáskor az alkotmányozók nem bíztak eléggé a magyar politikai kultúrában, illetve saját magukban. Attól féltek, hogy egy esetleges ingatag kormánytöbbség azonnal a nyakukra hozza az MSZP-t vagy a szovjeteket. Ezért 1) aránytalan választási rendszert alkottak, 2) legalább négyötöd helyett kétharmaddal módosítható alkotmányt hoztak létre. Enélkül minden máshogy alakult volna. Ennek fényében érdemes ítélkezni az apokaliptikus folyamatokról.
Ordít az a csend, ami a színházi szakmából árad.(Fotó: Csáki Judit, színikritikus - MTI/Filep István)Csáki Judit színikritikus a Magyar Narancsban A cél, a tét és az ár címmel írt cikkében azt állítja, hogy a hazai #metoo-kampányban – amely leginkább a befolyásos férfiak által szexuálisan zaklatott…..
Vádolom az egész magyar elitet, értelmiséget, vezető réteget, kiemelten ezek magukat liberálisnak, szabadelvűnek, emberi-jogi alapokon állónak, humanistának és egyenlőség-pártinak valló tagjait, csoportjait, legyenek akár politikusok, elemzők, újságírók, vállalkozók, jogvédők, netán épp művészek…..
ivrilider 2017.09.21 09:13:32
Nagyon jó, hogy végre valaki leleplezte a Hercsel Adélt. Már amikor Ungár Pétert támadta, látszott, hogy nem az érdekli, ahol valóban visszaélés történik (hisz az LMP elnökségi tagja esetében nem történt, csak lejáratókampány kísérlete volt), hanem ahol hájposkodni lehet. Nyilvánvaló volt, hogy a valódi ügyek nem érdeklik, hiszen akkor olyan eseteknek ment volna utána, amit pl. az Üvegplafon is megírt, s az értelmiség közegében széles körben ismert tanár szexuális visszaéléseiről szól, akit senki nem látott szükségesnek a mai napig nyilvánosan megnevezni a sajtóban, annak ellenére, hogy tevékenysége részletesen föl van tárva (2015. novemberi poszt az Üvegplafon blogon). Talán azért, mert az az ember tüchtig, nyájas viselkedésű, szemben a szabad és sokszor talán provokatív Ungárral. Hercselen tehát már akkor látszott, hogy igazi "tanult" újságíró: csak azokra a mintákra ugrik, amelyekről úgy tanulta. Aki valami mást mond, mint a megszokott, az gyanús. Aki ugyanazt ismétli, mint mi, az hadd abuzáljon tovább. Volt még egy-két ilyen cikk a magyar sajtóban akkor, de talán az övében volt mindez a legszembetűnőbb (még egy Magyar Nemzet-es szerző volt hasonló, de túl messzire vezetne azt is részletezni). Tehát igazán nem lepett meg, hogy ha jól van becsomagolva, akkor finoman szólva sem ellenzi a nők áruba bocsátását. Sajnos ez a strukturális intelligencia kérdése: nem feltétlenül a szándéka ez, csak nincs elég hű valóságérzéke és ezért nem tudja megkülönböztetni a realitásfokát és súlyosságát a dolgoknak.
Vendéglátó-ipari végzettséggel jelentkeztem az IKEA álláshirdetésére, amiben éttermi dolgozókat kerestek. A végzettségem nem érdekelte őket, csak az, hogy mennyire érdeklődöm a lakberendezés iránt és milyen gyorsan találom meg a labirintus (!) kijáratát! A következőkben a…..
ivrilider 2017.06.23 08:31:04
@Emmanuel Goldstein: ha a HR-es nem tud írni, az még hagyján, semmi. de ha a PR-os szövegében vannak elírások stb. (pontosabban ha senki nem teszi helyre utána), az már elég komoly gond, nevetséges és ciki. és pont egy IKEA-s promóban láttam ezt az előbb
    Anyám varrónő volt, egy Nagymező utcai szalont vezetett, szemben az Operettszínházzal. Nagyjából mindenki hozzá járt varratni a művészvilágból, aki valamit is adott magára.Nem tudom, azért-e, mert jó volt, vagy azért, mert elegáns helyen volt a szalon.Jókai Anna is hozzá járt.Anyám néha kapott…..
ivrilider 2017.06.19 14:27:42
@MaxVal BircaMan HJCD: liberális amúgy tényleg soha nem volt, tehát nem oda állt mindig, ahova a széljárás tolta, hanem a viszonylag tekintélyelvűbb irányzatok mellé (és ez a kádárizmus, később a jobberság volt). a szerepét viszont nem képviselte rosszul, akár reprezentációról, akár érdekvédelemről volt szó - nyilván voltak is elegen, akik ezeket igényelték. egyébként egy szerző halálakor soha nem veszít az irodalom, akkor se, ha nagy az alkotó. akkor veszített volna, ha az illető nem írja meg azokat a műveket.. ez alap...
A valamirevaló diktatúrákban nem csak az erőszakszervezetek tartják fenn a hatalmat azzal, hogy bárkit, aki mást mond, gondol vagy egyszerűen csak nem rendszer-kompatibilis, jobb esetben börtönbe zárják, rosszabb esetben még a családját is eltüntetik. Egy valamirevaló diktatúrában nem elégednek meg…..
Az elmúlt napokban sokan gúnyolódtak vagy éppen fanyalogtak azon, hogy egy olyan hölgyet neveztek ki sportügyi államtitkárnak, akiről korábban egy pucér fotósorozat is megjelent a Playboyban. Én nem értek egyet ezekkel a nagyrabecsült kollégáimmal. Már miért lenne baj, ha egy…..
Ezen a blogon 2009-ben írtam utoljára a Budapest Pride-ról "Melegfelvonulás, hideg fejjel" címmel. A bejegyzésből némi képet kaphattok a kognitív disszonanciával küszködő, egykor a magát a "nemzeti" oldalhoz soroló Pride-résztvevő vívódásáról. Röviden összefoglalva az akkori poszt konklúziója:…..
ivrilider 2015.07.13 16:35:32
@Gery Greyhound (Az eredeti, 1998 óta): a katekizmus nem az újszövetség, vagyis semmi köze hozzá, nincs benne, sokkal későbbi. azt meg ki mondta, hogy a feleség csak nő lehet? a szóból végképp nem következik ez, hanem pont az következik belőle, amit az evangéliumból idéztél, hogy összeforr az életük. a nemükről nincs szó. (nem véletlenül.)
Április 26-án vasárnap este 9:10-kor jelentkezik először az a műsor a TV2-n, amire Hajdú Péter csak nagyon hosszas tárgyalások után tudta rábeszélni Friderikusz Sándort, aki az Ének iskolája második évada után intett búcsút a TV2-nek. A formátumot viszont mintha rá szabták…..
ivrilider 2015.04.08 13:37:14
@Thomas Dantes: pénze is van elég, de szeret hozzákeresni is.. szakmai kihívásnak érezheti, ha rendesen megfizetik. meg jóleshet neki, hogy a tv2-n ő újra az egész ország szórakoztatója
Ma végre sikerült olyan normálisan, azaz olcsón és változatosan bevásárolni, hogy tisztára Kádár-kori érzésem lett. 2 db nagy fekete retek 408,5 dkg Gyulai bácskai hurka 1159 dkg csécsi szalonna 90 (sajnos nem a legjobb, sőt az egyik legrosszabb fajtából, de ennyiért még…..
Zilahi Annáról Kemény Lili költő, filmrendező írt. Annát a kamaszkora végén, 2008 tavaszán ismertem meg Sárváron. Próza kategóriában kapott aranyat, de zokogott, mert a verses nevezése, amit néhány nappal később adott fel a postán, nem érkezett meg a…..
ivrilider 2014.11.29 02:07:37
NUGAT Élhetetlenek. 2014.07.15 11:13:48
Élhetetlenek - pár gondolat az expatekről.   „who wandered around and around at midnight in the railroad yard wondering where to go, and went, leaving no broken hearts” (Allen Ginsberg) „kik körbe-körbe járkáltak éjfélkor a vasút mentén töprengve merre men jenek és…..
                                             (fotó:Origo) Dragomán Zsolt írása. Török Zsolt akkorát Konrádozott és Nagykörútozott az imént, hogy az akár bőven elmehet egy Magyar Fórum olvasói levélnek is. Nem azért, mert antiszemita kiszólást tett, -…..
Tegnap este véletlenül belenéztem egy oktatással foglalkozó, azt hiszem, helyi tévécsatorna egyik műsorába. Gondolom, ez egy elsősorban szülőknek-pedagógusoknak szóló, oktatási módszereket bemutató adó, tehát alapvetően nem én vagyok célközönség. A jelenet, amibe…..
Salha Omár palesztin származású barátommal megbeszéltük a közel-keleti konfliktust, nagy egyetértésben elrendeztük a világbékét. Ezután nekilátunk egy szintén kemény projektnek: a 2014-es magyarországi országgyűlési választáson a budapesti 1. választókerület (I. és…..
A Nézőpont Intézet pártkereső alkalmazása lényegében használhatatlan. Olyan, mintha Habony Árpád íratta volna. Hiszen. Bármely pártkereső alkalmazás természetesen és szükségképpen szubjektív lesz, de az egész csak akkor lesz több ócska kampányeszköznél, ha végigfutjuk…..
Nálunk simán lebuzizhat valaki élő adásban bárkit, ahogyan Sebestyén Balázs tette azt nemrégiben egy egyetemistával, Teczár Szilárddal, aki arról híres, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult azért, mert vannak olyan szórakozóhelyek, ahol a lányokat ingyen engedik be a…..
ivrilider 2013.12.13 02:13:05
@pokaegon: "Ha sikerülne levinni a férfiak nyugdíjkorhatárát, egy szoborállítás sanszos lenne."

a gyurcsány már viszi lefele...
A blog ötlete akkor született meg, amikor egymás után többször is felmerült ismerősi körben, hogy vannak olyan tévéfilmek, rajzfilmek, de akár tárgyak vagy játékok, amik gyerekkorunkban erős benyomást gyakoroltak ránk, de ma már egy-egy apró részleten kívül nem emlékszünk…..
ivrilider 2013.12.06 22:10:29
@Barb83: szia! nekem megvan kettő rész belőle... az egyikben egy szelíd spanyol bikát mentenek meg, a másikban egy autóversenyben állnak helyt - de fogalmam sincs, honnan tudnám előbogarászni. van pár dolog, ami még mindig nincs youtube-on
Rendszerkritikus nézeteket vallóként számtalanszor kapom meg, hogy pont az olyanok miatt nem lesz kormányváltás 2014-ben, mint én, mert „győzni csak összefogással lehet”, „Bajnaiék mégiscsak kevésbé rosszak, mint Orbán”, vagy éppen „most nincs idő egyénieskedésekre,…..
Egy izraeli tévében tegnap a külügyminisztert a magyarországi antiszemitizmusról kérdezték. A szokásos körök lefutása után Martonyi arra biztatta az izraelieket, hogy látogassanak el turistaként Budapestre, és felajánlotta, hogy személyesen tanítja meg nekik, mi az a…..
ivrilider 2013.12.01 01:00:51
Az Ex-Symposion 82. száma ex-jugoszláv Ablak-Zsiráffal adózik a lap előtörténetének. Csak ajánlani tudom. A szócikkeket sokan írták, a Narancsban olvasható hirdetésben György Péterrel és még két másik szócikkíróval reklámozzák, de úgy rémlik (most nincs kedvem elmozdulni a…..
ivrilider 2013.10.02 19:26:21
@Szántó Domingo: Kosztolányi írta a tízes évek elején Lányi Heddának, volt szerelmének Szabadkára: "már nem vagyok fiatal". Hedda azt válaszolta, abból látszik, hogy fiatal, hogy ilyeneket ír. A posztszerző megjegyzésére is ez vonatkoztatható..
Izabella Jones 3.0 Fiúk a térről 2013.07.04 08:53:50
Most már kicsit nehezen bírom. Hogy mit, azt nehéz megmondani, az ülést, az állást, a járás hiányát, a napi öt kávét, esetleg azt az irdatlan mennyiségű tudást, tudáskezdeményt, információt, amit próbálnak itt a fejünkbe tölteni. System overload. Nem csoda, hogy este nem is…..
ivrilider 2013.07.18 14:11:06
Nos, egy lapbemutatóról írott beszámoló, kritika körülbelül így néz ki: www.irodalmijelen.hu/2013-jul-9-1604/addig-jo-mig-tito-el Van jó pár az Ex történetében (lásd pl.: exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_article&rw_code=lapbemutatok_2947). Bár ez is mechanikus, ötlettelen, strukturált ábrázolást (véleményt, benyomást, összegzést, kitekintést, hangulatrajzot) nem formál meg, de megfelel a szakmai kritériumok minimumának.
Mércse Pál a Közös ország - Közös iskola! tüntetésen elhangzott beszéde: Nem voltam felzárkóztatott. Egy átlagos általános iskolába jártam. Engem is csúfoltak, mert cigány vagyok. Tudom milyen. Mégis, most, 8 év után beiratkoztam újra az iskolába. Féltem attól, hogy…..
Bármennyire is egyetértek azzal, hogy Adj gázt! néven az Élet menetével párhuzamosan a zsidó negyedben a jövendő honfoglaló zsidók (vagy mi a fasz) ellen tiltakozni elfogadhatatlan, ennél csak még egy elfogadhatatlanabb dolog van, amikor a miniszterelnök mindenféle jogkör,…..
ivrilider 2013.04.09 23:40:22
@Zombika: nekem nem ez a problémám, és szerintem a posztnak sem, hanem az, hogy alaposa kidolgozott jogállami keretszabályok helyett a miniszterelnök szavára tiltják be...
ivrilider 2013.04.09 23:42:23
@ivrilider: ez viszont hatalmas probléma (szemben azzal, ahogyan te sugallod).