Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mesélő Mami

22 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Emlékeztek még Mimikére, a sértődékeny vadkovászra? Igaz, hogy hetek, sőt hónapok teltek el, amióta meséltem róla, és időközben immár öt éves lettem, de nem felejtettem el, hogy ígértem nektek valamit Mimikével kapcsolatban. Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy Mimike segítségével hogyan készül el az…..
Emlékeztek még Pünkösdi-Meggyes Mimózára, akit Mimikének becézgetünk? Hát arra, hogy folyton etetni kell, hogy ne berzenkedjen, ne dühösködjön? Nagyon kell vigyázni a kis éhenkórászra! Talán arra is emlékeztek, hogy Mimike vadkovász, egy valamire való kenyér csírája, sava-borsa, teste-lelke. Arról…..
Emlékeztek, a szentendrei Skanzenben miként őröltünk a búzából lisztet a szélmalomban és a vízimalomban? S hogy elhatároztuk, hogy kenyeret fogunk sütni? Igen, de elsőként ki meséli el nekem és nektek a kenyérsütés fortélyait? A Mamimat nem láttam még kenyeret sütni. No, lám! A Mamim nem tud…..
S még mindig nincs vége a napnak! A szélmalmot magunk mögött hagyva a vízimalom felé vettük az irányt. Irány a vízimalom! Mind az öten futni kezdtünk egy újabb kalandra éhesen. A vízimalom a Szentendrei Skanzen egyik büszkesége, s ezt működés közben fogjuk látni, örvendezett Mamim, aki nagyon…..
Hátunk mögött a Mándi templom és a nádfedelű szatmári házacska, Mamim szülőföldjének eleven emlékei és már látszanak a szélmalom hatalmas vitorlái. Oda iparkodtunk megtudni és meglátni, hogyan lesz a búzából liszt. Emlékeztek, hogy a Luca-napi búza, a kis diós mese ébresztett rá engem, hogy a kicsi…..
Mi az a skanzen, ugye ti is szeretnétek tudni? Lehetséges, hogy már jártatok is valamelyik skanzenben. A skanzen szabadtéri falumúzeum, így magyarázta Mamma és Bábbó, amikor legelőször jártunk a Szentendrei Skanzenban. A nagyszüleim, Mamim és Papim is sokat meséltek arról, hogy amikor Mamma és…..
Alig múlt el a karácsony, de már újra várom! A december egyébként is egy csodás hónap, a gyerekek számára különösen. Először is várjuk a Mikulást, és alighogy megjön, elkezdődik a lázas készülődés karácsonyra. Az ovimban ilyenkor szépséges karácsonyi énekeket éneklünk, közben díszítjük a szobánkat,…..
Egy nyári napon estefelé, vacsoraidőhöz közeledve érkeztünk meg Papiékhoz, s a Papi a kertben éppen egy vesszőkosarat vitt a hóna alatt tele tűzifával a pihenőkert felé. Utánafutottam és láttam, hogy a cseresznyefa alatti asztalok meg voltak terítve. Úgy számoltam, hogy hét széket raktak az asztalok…..
Már alig vártuk a tavaszt, különösen a májust, amikor a Szentendrei-szigeten érik a fincsi földieper, az egyik kedvenc gyümölcsöm. A Mamim sokszor viccelődik azzal, ha a Holdra menne lakni, földiepret biztosan vinne magával, mert az nemcsak egészséges és finom, hanem a legszebb és legillatosabb…..
Biztosan említettem nektek, hogy az apukámat Bábbónak hívjuk a kistestvéremmel együtt, akárcsak az olasz gyerekek. A mi apukánk is olasz és szinte mindig olaszul beszélgetünk vele. Azt is tudjátok már, hogy az állatszeretetemet neki köszönhetem, hiszen ő is rajong az állatokért. Nagyon sokat…..
Ugye, látjátok, mennyi kedvenc állatért rajongtam, és ugye, ismeritek azokat a történeteket, amelyek velem és az ügyeletes kedvenceimmel megestek? Most egy újabb kedvenc bukkant fel az életemben, ennek a történetét olvashatjátok most. Hozzáláthatunk? A szüleim gyakran mondják, hogy igazi harcos…..
Hurrá, nyaralunk! – hallottam a szüleim boldog szavait, amint beléptem a nappaliba egy könyvet keresve. Képzeljétek, sikerült a hétvégére kifognunk egy hétszemélyes kis házat, amely egy nagy szállodához tartozik a Tisza-tó partján. Hurrá, így együtt nyaralhatunk mind a heten, jöhetnek a Papiék is,…..
Tavaly télen, amikor még kiscsoportos óvodás voltam, szinte minden este tettünk egy kisebb sétát, legtöbbször a falu vége felé vettük az irányt. Sokszor semmi kedvem nem volt hozzá, a hideg, ködös, nyirkos levegőt ugyanis nagyon nem szeretem. Legtöbbször a Mamiék is velünk tartottak, mondván, rájuk…..
Az elmúlt nyár nagyon forró és száraz volt. Vártuk, hogy egy kis nyári zápor felfrissítse a levegőt, véget vessen a kánikulának. De egy napig még ne essen, rimánkodtam magamban, hiszen holnapra terveztük a veresegyházi kirándulásunkat a medveotthonba. Aztán már jöhet az eső, nem bánom! Reggel az…..
Ha hiszitek, ha nem, még két éves sem voltam, amikor a szüleim először elvittek a budapesti állatkertbe. Azóta sokszor ellátogattunk szüleimmel, nagyszüleimmel és minden egyes alkalommal újabb és újabb állatokat fedeztem fel, s mindig volt egy kiválasztott kedvencem. Volt úgy, hogy csak egy-két…..
A bátorságról szeretnék nektek egy kis történetet elmesélni, gondolhatjátok bátran, hogy ez velem esett meg. Mondhatnám úgy is, hogy a bátorságom története egy nagyon emlékezetes kiránduláshoz köthető. A Róka-hegyi barangolás élményeit mesélem tehát el nektek. Az anyukám mesélte, hogy régen, amikor…..
Egy vasárnap reggel azon gondolkodtunk Papival és Mamival, hogy hová is menjünk kirándulni. Már közelgett a nyár vége és tudtuk, nemsokára kezdődik az óvoda nekem, kistesómnak meg a bölcsi. Szóval a nyár minden pillanatát ki akartuk élvezni. Hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, menjünk el…..
Ezeken a hideg téli napokon nagyon jó visszaemlékezni a felejthetetlen nyári kalandokra. Amiről most mesélek nektek, az úgy kezdődött, hogy az anyukám megtudta, hogy Budapesten van egy hüllőkiállítás. Igaz, hogy már kétszer is jártunk a Tropicariumban és azt gondoltam, az bizony utolérhetetlen, de…..
Egy csodálatos mezőségen, egy szénabála tetejében az elterülő világot szemlélem a Kő- és Mesélőhegyeken innen.   Vajon a szénabála magaslata kilátást nyújt-e az ovimra? Uccu neki induljunk el, az erdei csapást kutassuk fel!   Botot veszek a kezembe, hadonászok vele arra s erre. Előttem…..
Hol is kezdjem a mesémet arról, mit is jelent dinoszauruszrajongónak lenni, és milyen érdekes dolgok történtek meg velem? Kezdem ott, hogy két-három éves lehettem, amikor a sós tengeri állatokat megismertem, majd pár hónappal később a dinoszauruszok keltették fel az érdeklődésem. Rengeteg dolgot…..
Kedves olvasóim! Az egy szuszra írt 'Ki vagyok én?' találós kérdéseim második részét osztom meg veletek. (Az első részt itt találod.) Köszönöm, hogy megtaláltatok és elolvastatok! 1.Kislány vagyok kosárral a kezembe’, nagymamámhoz indultam a rengetegbe. A farkas, mint tudjátok, pórul járt, én…..
Kedves olvasóim! Szeretnék néhány szót ejteni arról, miért indítottam blogot. Sokáig nem értettem azokat az ismerőseimet, akik elragadtatással meséltek arról hogy milyen boldogságos állapot a nagyszülőség, s mennyire más szerep, mint  a szülőség. Ma már értem és érzem. Nemcsak imádom az unokáimat,…..