Adatok
Missing Link
0 bejegyzést írt és 131 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Valamit tisztázzunk le nagyon gyorsan. Amit a Gastroyal állít, kommunikál és amihez asszisztál Tolvai Renáta és az általam egyébként elismert Szabó Győző, az egyszerűen egy tudatosan felépített média blöff, egy amúgy jól felépített manipulatív marketing…..
Nem közvetlenül a Zugügyvédhez, hanem a szerkesztőséghez érkezett az alábbi albérlős sztori, nem fizető albérlővel, zárcserével, nemzetbiztonsággal, rendőrséggel. Mint ahogy számos korábbi bejegyzésből kiderült, a lakáskiadás elég jó terepe mindkét fél részéről…..
A békéscsabai Rudas Tamás egy vagyonvédelmi cégnél dolgozott őrként. Elmondása szerint munkával kapcsolatos nézeteltérése támadt a főnökével, aki ennek következtében ki is rúgta őt. A fizetését azonban nem kapta meg. Két hétbe telt, mire legalább a pénzének…..
Otthon, okosan... Erdélyben számos túlméretezett romapalotával találkozhat a vétlen utazó. A cirádás, bádogtetős épületek többsége mind a mai napig befejezetlen, ami nyilván az építtetők…..
Naiv ügyfél kénytelen volt autót váltani, mert a taxis GPS nélkül még a Lágymányosi hidat sem találta volna meg, nemhogy a Művészetek Palotáját:Velem a héten hétfőn történt egy érdekes eset, ami bár nem egy nagy szám, de mégis úgy gondolom, hogy legalább egy választ…..
Missing Link
2010.09.09 07:40:59
@Nina1: de minek voltál ideges, amikor már b@szta el?? gyomorrákban fogsz meghalni.
Missing Link
2010.09.09 07:42:05
Minden bizonnyal megvan annak is az előnye, ha valaki a szingli létformát választja -ez manapság amúgy is übertrendi-, mint ahogy mostani lakásvizitünk szereplője is úgy döntött, hogy a munka és a képregények pótolni tudják egy szerető hitves szerepét...
Milla Jovovich népszerűsíti az Escada 2010/11-es őszi/téli kollekcióját. A képek jók lettek, tetszenek, kár, hogy Milla-nak túl fáradt az arca... sokkal szebb szokott ő lenni.A fotós Peter Lindbergh volt. ..
Missing Link
2010.09.01 22:42:23
@centerem: pont ez jutott eszembe, hogy nem tudja becsukni a száját, mint vmi fogyatékos.
Következett a Balaton-felvidék. Több falvat már ismertünk, és szinte mindet végiglátogattuk, egyelőre átautózva-sétálva vártuk az inspirációt. A vidék szépségét nem is ecsetelem, az ország talán legkellemesebb klímája sem hátrány, ha az ember pihenni vágyik. De…..
Rendbe jött, és pénteken már egy vadvédelmi központba került egy két hónapos tigris, amelyet egy nő csomagjában találtak meg a bangkoki repülőtéren - közölte szombaton a BBC. A thai hatóságok bejelentése szerint a kölyköt a központban fogják felnevelni, de arra nincs sok…..
Missing Link
2010.08.29 16:27:50
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a blog írója, Funk Ádám, a legdrágább fiú és testvér 2010. augusztus 15.-én, 36 éves korában elhunyt. Temetése 2010. augusztus 30.-án lesz 12 óra 15 perckor a Rákospalotai Temetőben, XV ker. Bp. Szentmihályi út 111.Gyászolják szerető…..
Világutazó
Banaue rizsteraszai - a világ egyik legrégebbi mezőgazdasági rendszere
2010.08.23 09:29:00
A Fülöp-szigeteki Kordillerák rizsteraszai a világ egyik legfontosabb alapterménye, a rizs termelésének szentelt, kulturális tájak. A teraszok több évezredre visszatekintő hagyományos technológiákat és alakzatokat őriznek. A vidék az ember és a varázslatos szépségű…..
Missing Link
2010.08.25 09:21:37
Amikor először hallottam a falakon keresztül, hogy kirakod a híd alá, mert ez nem család, akkor egyetértettem, utána pedig megkönnyebbültem. Később sajnos rájöttem, hogy ez csak a rendszeres műsor része. 1. KategorizálásKategória: KözösségiAlkategória: RendreutasításStílus:…..
Megszoktuk már, hogy a boltok előtt inni,szeszesitalt fogyasztani tilos; de vannak más tevékenységek is, amit nem szeretnek látni az üzlet előtt. Lelőhely: Dankó utca. ..
Missing Link
2010.08.14 20:58:05
Azt gondolnánk, hogy a biciklitolvajlásnak két iránya van, a trükkös és a brutális. A trükkös az, amikor például filctoll házával nyitnak ki lakatot, a brutális, amikor flexszel esnek neki a láncnak. Most a két iskolát ötvöző, igazán piszkos trükk jelent meg Budapesten. A…..
Missing Link
2010.07.27 13:50:07
Zűrös ez a hétvége. A hajnal a főtéren ért, ahogy egy padon kortyolgatom ezt a lónyál ízű dobozos kávét. Tekerek hozzá egy cigit, imitálva a napi rutin első szertartását, miközben kisült agyam kósza gondolatai között próbálok fonalat találni. Bámulom a várost,…..
Missing Link
2010.07.24 18:44:26
Fehér homokos tengerpart, kristálytiszta kék tenger, buja zöld növényzet- az első kép, mely a Hawaii szó hallatán beugrik. Ám a Hawaii-szigetek még ennél is sokkal látványosabb partszakaszokat tartogat. A fehér, sárga, fekete, piros és zöld színekben pompázó,…..
Az izlandiak nyelve nagyon hasonlít a kb. 1000 évvel ezelőtti norvég nyelvre. Az izlandi a legrégebbi élő nyelv Európában.Az izlandi nyelv az egyetlen, amelyben nincs öröklődő családnév, így a gyermekek apjuk keresztnevét kapják az -s birtokos raggal a dóttir (lány), vagy a…..
Missing Link
2010.06.30 18:16:14
Bruce Rosembaum és felesége lakása Massachusettsben. ..
Missing Link
2010.06.28 08:06:09
Kevés dolgot lehet hozzátenni a képhez, amit fia küldött nekünk Szolnokról, a tervezőnek mindenesetre hasonlóan akadálymentes életet kívánunk. Az alábbi képet a szolnoki Fehér Ház lépcsőjén készült. Mozgássérült feljárónak készült. No comment. Üdv, fia ..
Missing Link
2010.05.27 15:52:17
@Berkela: a szolnoki fehér ház azért fehér ház, mert fehér, és rendszerváltás előtt pártház volt.
ld margit híd melletti szintén pártház-fehérház.
ld margit híd melletti szintén pártház-fehérház.
Hiába akart Stohl András teljes erőbedobással magyar Jack Bauerré válni, hiába merült a viszkitől opálos lélek legmélyére, csak hogy hitelesen tudja hozni a karaktert, a Duna Televízió nem értékelte az emberi és színészi erőfeszítéseket: kihajították a Tűzvonalbanból.…..
Missing Link
2010.05.10 18:15:50
S.B. munkába menet az utolsó pillanatban érte el a váci vonatot a Nyugatiban, így már nem volt ideje jegyet venni. Mivel nála volt a pár napja lejárt bérlete, és amúgy is már történt vele ilyen, nyugodtan felszállt, hogy a kalauztól vegyen jegyet. Hát nem ez lett a vége, hanem az,…..
"A mosdót csak rendeltetésének megfelelően használom. Ellenkező esetben o. f. intőt kapok !" Ez kicsit undi lesz. Szóval a konkrét esetben az igazgatóhelyettes egy iskolagyűlés után összhívta a felsős fiúkat, és nagyjából részletesen ecsetelte, hogy a takarítónő panaszkodott neki,…..
Wayne küldte nekünk az alábbi vallomást ami a mai fiatalság szempontjából eléggé jelentős meg tény feltáró, mert mindenkinek van egy hasonló sztorija ami így praktikus hogy megismertetjük az internetezőkkel, meg az utókornak: C ya all 8))) Nah, hat sokat gyozkodtek a Sracok h irjak…..
Missing Link
2010.02.26 10:03:48
Missing Link
2010.02.09 22:32:44
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
ebben az étrendben CSAK zöldség-gyümölcs pépek, párolt zöldségek vannak, sült zöldségek, semmi tészta, meg light bacon, meg ilyen marhaságok.
és akkor innen ki lehet számítani, hogy akár férfi, akár nő, 600 kalória mellett bizony lesz súlycsökkenés.
nyilván jó mellette a mozgás, hogy ne az izmaidat veszítsd, hanem égjen is a zsír, és mivel 4 étkezés van, annyira nem szenvedős a dolog.
szóval összefoglalva, ez eredményezi a gyors fogyást: turbo-diéta.