Regisztráció Blogot indítok
Adatok
MelakFromSZTSZ

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
No, hát ezt az adást sokkal korábban akartam kitenni, de végül is csak az a lényeg, hogy még idén kimenjen: felugrottunk az évtizedizéi-vonatra, amennyiben átbeszéltük, melyek az évtized legjobb játékai. Igen, tudjuk, hogy a naptári évtized 2020. végéig tart, de az emberi agy már csak olyan, hogy…..
A magyar játékfejlesztés hőskoráról, vagyis a nyolcvanas évek novotrade-es játékairól mindig öröm hallani olyan embert, aki ott volt, és részt vett néhány program készítésében. Zolnai Antal ilyen ember, szóval nagyon örültünk, amikor elfogadta a meghívásunkat, és örömünk fokozódott, amikor kiderült,…..
Van ez a magyar gémersajtót feldolgozó sorozatunk, amiben volt már szó a Zedről, a Gamestarról és a PC-X-ről, és persze fájó hiány még egy (vagy akár kettő) adás a Gururól, az 576 Kbyte-ról és persze a Commodore Világról. Most ugyan nem ezekről lesz szó, de a CoV-ot kicsit azért érintjük, ugyanis…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor…..
Jövő héten karácsony (vááá, még nem vettem senkinek semmit), jönnek az ilyenkor szokásos évizéi-listák, értékelések, besztofok. Mi is hozzátesszük a magunkét, a retróságot időszakosan megszakító kurrensebb Checkpointok közül jön egy újabb, ezúttal az idei játékfelhozatalt csócsáljuk, illetve…..
Igen, ennek az adásnak múlt héten kellett volna megjelennie, de családozás és egyebek miatt mostanra csúszott, elnézést. Megérte várni rá, mert másfél órát beszélgettünk egy régi kedves vendégünkkel, Hancuval (akinek a gnóm WoW-karakteréről (Hunhancuki) nem találtam képet, szóval ha valakinek…..
MelakFromSZTSZ 2016.12.12 18:29:38
mocskoshudini JÖNNEK A FÉRGEK! 2013.11.12 12:09:11
avagy öt ok, amiért a Tankcsapda Magyarország talán legundorítóbb zenekara   Pörgős, odamondogatós, őszinte és lázadó. A Tankcsapda zenekarban lassan a harminc felé közeledve is megvan a potenciál, ami csak egy igazán tökös, szókimondó rockbandában lehet meg. Fasza…..
Nem nyilatkozik Bajnai, mondta a Híradó ma reggel hat óra hét perckor az ügyeletes Fidesz-kampányvideó első felvonásaként, amiben a közmédia szépen betérdelt a kormánynak. Fájni fog, mondta Bajnai. Akkor is azt mondta, amikor miniszterelnök lett Abban A Sötét Korban, Amiben A…..
Hölgyek, urak, minden tiszteletem a tiétek. Jó dolog lehet ma Magyarországon középiskolásnak lenni. Kevés olyan helyzet van, amikor az ember ennyire látványosan kiállhat magáért és a társaiért - voltam már ilyen helyzetben régebben, és nagyon jól tudom, milyen erőt tud adni az…..
Gyurcsány bejelentette, hogy egyhetes éhségsztrájkba kezd a Kossuth téren egy sátorban az előzetes választói regisztráció ellen. Állítólag ha ezzel sem éri el a célját, akkor felgyújtja magát a Parlament előtt Gréczy Zsolttal együtt. Komolyan: miért nem képes valaki…..
Januártól kevesebb gondja és több öröme lesz a magyar embereknek! - nyilatkozta optimistán Orbán Viktor miniszterelnök, aki elmondta, az, hogy januártól a munkavállalók fizetését a munkáltatók közvetlenül az államnak utalják, mindenképp nagyban egyszerűsíti az állampolgárok…..
Szerintem két dolog miatt hajoltak meg a brüsszeli maoista technokraták Orbán Viktor előtt. Egyrészt azért, mert elkezdték kinyomtatni gyurcsány ferenc vádlott számára (a saját kérésére, nem az ügyészek ennyire hülyék, hanem a fletó, meg a törvény) a sukorói ügy negyvenezer…..
Idén ősszel Magyarországon ad koncertet Lisa Gerrard és Brendan Perry duója, a tavaly óta újra aktív, ausztrál, de pályafutásuk alatt Londonban működő Dead Can Dance. A fellépésre október 17-én a Papp László Budapest Sportarénában kerül sor. Az együttes az idei évben 16 év…..
A papírformának megfelelő eredmények születtek az 54. Grammy-díjátadón tegnap este, magyar idő szerint ma hajnalban. A gála legnagyobb nyertesei Adele, a Foo Fighters, Bon Iver, és Kanye West, a legfontosabb kategóriákban őket díjazták. Skrillexnek nem sikerült történelmet írnia,…..
Lana Del Rey – Born To Die (Universal Music) Talán még egyetlen előadónál sem került elő annyiszor a hitelesség kérdése, mint Lana Del Reynél. A vitákat az okozta elsősorban, hogy az Elisabeth Grantként anyakönyvezett énekesnő annyira gyanúsan jól megkoreografáltan lett…..
MelakFromSZTSZ 2012.02.01 11:50:53
Közismert bölcsesség, hogy a patkányok hagyják el először a süllyedő hajót. A CIB, és az Erste után a Raiffeisen is lehúzza a rolót néhány kirendeltsége ajtaján. Be lehetne tudni a válságadó és a végtörlesztés miatt érzett sértődöttségnek, de ez nem teljesen fedi a…..
  Megtekintettem tegnap az új retorikai magasiskola egyik első politikai orgazmusát tegnap, a Szabad Sajtó útján. Unalmas, közhely-pufogtató tüntetés volt, alulmúlva talán az eddigi összes demonstrációt, amin jártam. Annyi kiderült: szabad országban élünk, ahol szabad…..
Még tavasszal jelent meg Dinner At Your Place címmel a Wrong Side Of The Wall ep-je, amit a zenekar weboldaláról lehet letölteni ingyenesen. Erről az anyagról származik az Out Here dal, amihez a csapat most klipet is készített. A nagyrészt akusztikus hangszerelésű számra Lengyel…..
Blink-182 - Neighborhoods(Universal)Szóval van ez a kaliforniai punk dolog, ami nagyon ment a ‘90-es évek végén és a 2000-es évek elején, aztán elfoglalta az őt megillető sírhelyét. Még a Green Day dobott egy utolsó nagyot az American Idiottal, hogy aztán a hülyegyerekpunk…..
2perc Steve Jobs emlékére 2011.10.06 15:17:00
2perc.blog.hu..
MelakFromSZTSZ 2011.10.07 03:46:04
@Anonimus92: 2003-ban már volt a zsebemben okostelefon, a SonyEricsson Symbian-os touchscreenes készüléke. Akkor a ájfon még gondolat sem volt...
A tegnapi iPhone bejelentés valóban nem hozott igazi meglepetést, de nem értem a fanyalgókat, mert jelentéktelennek vagy csalódást keltőnek egyáltalán nem nevezhetjük a tegnapi keynote-ot (hacsak amiatt nem, hogy az iPhone 4S magyar szempontból a legrosszabb elnevezés - “négyes…..
   Annyiból releváns hír ez egy jogi posztba, hogy a joghallgatók jelentős hányada a Budaörsi úti kollégiumban szocializálódott. A kolesz a fénykorát a kilencveneses évek elején élte, olyan halhatatlan figurákkal, mint a joghallgatóként kezdő Optikás, aki a…..
1991. szeptember 24-én, ezen a napon jelent meg a Nirvana második, Nevermind című nagylemeze, amiről a korabeli sajtó először alig vett tudomást. Azóta viszont nem csak, hogy az akkori fiatal generáció meghatározó anyaga lett az album, hanem az igazi klasszikusok közé emelkedett a…..
Dream Theater – A Dramatic Turn Of Events(Roadrunner)Az új Dream Theater-lemez egy új Dream Theater-lemez, se több, se kevesebb. Aki sosem szerette ezt a zenekart, nem most kedveli meg. Aki az évek során elveszítette a lelkesedését irántuk, nem most szeret beléjük újra. Aki…..