Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Hadrik Hajós Angi

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2021.10.06. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmklub Koyaanisqatsi 2022.05.11 09:46:22
Rendhagyó film. Amikor 1982-ben New York-ban bemutatták, a Radio City Music Hall közönsége élő zenével élvezhette: a vászon előtt Philip Glass zenekara játszotta a film zenéjét, akárcsak a némafilmek idején. A filmen nincs narráció, nincsenek párbeszédek, csak a képek áramlása. Kassák Lajos az…..
Hadrik Hajós Angi 2022.05.20 11:54:55
Több szempontból elemezném ezt a filmet.
Egyrészről, fantasztikusak a vágások,az ugrások és jól adagolt, illő zenék párosulnak a képsorokhoz.
Számomra, abszolút volt benne egyfajta vallási társitás. Az elején csak az üres teret láttuk, a hol nyugodtan, hol vadul hullámzó tengert. Az embernélküliséget, a mozdulatlanságot. A felhők pedig, mintha magát Isten figyelő tekintetét jelentették volna, aki mindezt felügyeli. Érdekes, hogy állatok nem jelentek meg a filmben.Aztán hirtelen, egy munkagéppel megjelent az ember. Egy piros 6-os számmal a munkagép elején, ami szereintem azt szimbolizálta, hogy Isten a hatodik napon teremtette meg az embert. Innentől kezdvem azt láttatja velünk a rendező, ahogyan kialakult és felgyorsult az emberi társadalom. Ahogy egyre több és több ember jelent meg. Ez köszönhető a jóléti társadalomnak. Ennek folyamán ltáthatjuk, ahogy mind több és több ember költözik be a nagyvárosokba, ahol a munka van, a gyorséttermek, a szórakozási lehetőségek. Ezzel együtt a termelés is megnő. Az emberek utazását, ellátását meg kell oldani. Az üres idejüket meg kell tölteni valamivel. Itt jelennek meg a játék, a szórakozás, a média.
Ugyanakkor remekül bemutatja az amerikai társadalom felépitését a film. Jellemzően mindig egy fehér férfira közelit rá a kamera, a feketéket csak másodpercekre, mintha igazán nem is lennének részei a társadalomnak, a fehér nőket pedig a gyártósorokon mutatja be, mint kiszolgálóit a társadalomnak. Hivatali munkát vagy jelentőségteljesebbet, pl pilóta vagy tüzoltó, fehér férfiakhoz társit. A feketéket hosszabban a Pruitt-Igoe háztömbök lerombolásakor mutatja a film, illetve, a szegényebb életmódot, káoszt mutatja be velük, mintha mindenhol a rombolásért a feketék lennének egyszemélyben a felelősök.
Érdekes volt számomra az is, hogy mutatott idősebb arcokat, mintha azt mutatta volna be velük, mennyi mindent láttak, megéltek ebből a felgyorsult világból és hogy belefáradtak.
Ami még szemet szúrt nekem a film folyamán végig, ahogy az ember folyamatosan a magasba tört Isten felé. A felhőkarcolókkal, a repülőkkel, a rakétákkal, az égig szálló robbantási felhőkkel. Mintha, mindig ottkereste volna a választ. Aztán eljött az idő, amikor az ember elhitte magáról, hogy isten, ahohyan egyre több mindenre képessé vált. Nekem itt nagyon szimbolikus volt egyrészt a felhők időnkénti megjelenése (amire fentebb irtam, hogy mintha Isten figyelő szemét szimbolizálta volna), másrészt a végén felrobbanó rakéta....hogy soha nem térhet már oda vissza az ember. A véglegesség, hogy a Földön kell maradnunk, itt kell boldogulnunk.
Még egy érdekesség volt számomra, hogy a film cme (és többször is énekelték ezt a film folyamán, mindig, amikor jelentős változás következett), hogy a hopi indiánok nyelvén keletkezett. Ezzel együtt összekapcsolta, hogy a film elején és végén látható hopi jövendölés (ők ismertek arról, hogy sok jövendölésük volt.
Azt gondolom, hogy mindezekkel együtt, a film egy amerikai látlelet. Mi, Magyarországon, ugyan hasonlókat élünk meg, de sosem lesz ekkora a társadalmunk. Ezzel együtt, nyilván, ezek a folyamatok nálunk is lezajlódtak (nyilván később és lassabban), de pontosan tudjuk, hogy az amerikai társadalom akkor, amit nem lehet más társadalmakhoz viszonyitani.
Még egy gondolta a végére. Magam részéről örülök, hogy egy olyan korba születtem, amikor már minden egy gombnyomásra elérhető. Néha jó, hogy elugrunk mondjuk egy gyorsétterembe enni, ha nincs időm főzni pl. de én szeretek főzni egyébként. Vagy ugyanolyan jól érzem magam egyedül, mint emberek társaságágban. Sosem szeretnék igazán kizökkenni, max pár napra, mert a megszokott kényelmemhez már mindez hozzátartozik. Ugyanakkor azt gondolom, ha valami miatt úgy hozná az élet, hogy mindez megszúnik, ahhoz is tudnék alkalmazkodni.
Filmklub Gettó Balboa 2022.03.23 16:44:23
A sport az egyik lehetőség a mélyszegénységben élő, de kitörni próbáló fiatalok számára, a box pedig kézenfekvőnek tűnhet, mivel többek között az egyén teljesítményére, kitartására, teherbíró képességére épül. A profi box képes biztosítani azt a magas életszínvonalat, amely csak álom lehet a…..
Hadrik Hajós Angi 2022.05.09 12:18:24
Tipikus problémája ez a mai cigány származású fiataloknak, jellemzően ott, ahol kevesebb a kiugrási lehetőség. Nem feltétlenül mélyszegénységre gondolok. Pest megyében élek, nem szegény környéken, nem is szegény családok között, ilyen is, olyan is van. Konkrétan az adott szituációt is ismerem.
Lányom egyik volt osztálytársának bátyjai szintén bokszoltak, sőt a környéken sok cigány származású fiatalember. Nem feltétlenül azért, amit feljebb írt valaki, mert agresszívak és így élik ki. Nyilván, a fiúgyerekek feszültséget is vezetnek le, de nem ez a fő mozgatórugó. Hanem, mert a boksz könynen elérhető. Csak a két öklöd kell, meg a lábaid, amik veled vannak mindig, nem kerül plusz pénzbe. Bokszmeccs bárhol rendezhető, nem kell kiépített pálya, nagy szervezés, stb. Viszont, jól fizet, ha összevereted magad. Ezért, ez egy bizonyos ideig jelentős bevételi forrás lehet ezeknek a családoknak. Viszont, sajnos, ez az orosz korcsolyázó és tornászlányok tipikus esete....hamar kiégnek. Már nagyon fiatalon, alig 15-18 évesen. Ezért, folyamatosan járkálnak a falvakban fiatal embereket keresve az mentorok, akik felkutatják és beszervezik ezeket a fiatalokat,majd, amikor "kiöregszenek", lazán eldobják őket. Szóval, nem igazán reális vagy jellemző a sikertöténet sztori ebben a helyzetben. :(
Filmklub Kóla, puska, sültkrumpli 2022.03.11 09:20:47
Jogunk van megvédeni magunkat, ha ránk támadnak. Ennek érdekében a legjobb, ha fegyvereket tartunk otthon, megtöltve, teljes készenlétben, hiszen bármikor szükség lehet rá. Ráadásul a fegyverek arra is alkalmasak, hogy ha sérelem ér, elégtételt vegyünk. De valóban jó, az egyén szabadságát és…..
Hadrik Hajós Angi 2022.05.09 12:07:43
Maga a címadás már elég érdekes volt, de gondolom, arra akart utalni, hogy a kóla és a sültkrumpli, gyakorlatilag Amerika nemzeti étele és itala....plusz a hamburger. ;-) A puskát pedig azért ékelte be közéjük, mert gyakorlatilag jelezte, hogy pont oylan természetes a fegyver az amerikai társadalomban, mint ezek. Én, legalábbis így értelmeztem.
Mivel a férjem sokáig rendőr volt, így személyesen éltem meg éveken át, hogy fegyver van a házban. Őszintén megmondom, rettegtem abban az időben. Hogy biztosan el legyen zárva. Hogy ne maradjon megtöltve. Hogy tisztítás közben senkit ne sebesítsen meg a férjem, magát se. Hogy a gyerek ne férjen hozzá. Hogy senki ne tudja, hogy nálunk van otthon. Hogy senki ne támadjon meg minket és a férjemnek ne kelljen használnia a fegyvert. Hogy, ha megtámadnak, akkor egyenértékű legyen a támadás és a védekezés eszköze, hogy ne kerüljön börtönbe a férjem...stb. Látható, hogy egy gondolatom sem akörül forgott, hogy de jó, hogy kéznél van, meg tudom magam védeni, hanem végig attól rettegtem, hogyan sülhet el a dolog rosszul.
A magam részéről egy fegyvert sem tartok jónak. Természetesen, azt megértem, hogy a rendvédelmi szervek magukat is védik a fegyverrel, hiszen előbb rendelkeznek modernebb fegyverrel a rossza szándékú egyének, mint a rendőrök. Szándékosan rendőrüket írtam, mert a haza védelmét is értem, de ahol lőnek, ott vissza is lőni fognak. Minden háborút értelmetlennek tartok, azt különösen, amit fizikálisan fegyverrel vívnak. A fegyver mögött sosem jószándék áll. Éppen ezért, minden fegyvert elítélek és mindenkit, aki önvédelem címen felhatalmazva érzi magát annak használatára. Természetesen, más, egy vadász, akinek a munkaeszköze, bár, azt hiszem kifejtettem korábban, hogy én semmilyen élőlényre nem tudnék lőni. (Nem, a csirke nyakát sem tudom elvágni, ezért veszek bontott csirkét. ;-) )
Az egyén szabadsága azt gondolom az, hogy dönthetek úgyis, hogy nem állok be a sorba. Tarthatok fegyvert, merrt a törvény engedi, de én nem akarok és nincs rá szükségem. Ettől leszek szabad, hogy dönthetek másként. Sajnos, Amerikában kevesen döntenek így. De, én nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan országban élek, ahol nem kell ilyenekről döntenem, és szerencsére másoknak sem, így biztonságban érzem magam. Ez az én szabadságom.
(Fél gondolat erejéig csak, sajnálom azokat az embereket, lásd pl. Charlton Heston, aki nem szabad és még csak észre sem veszi, hogy valójában a saját korlátai rabja. :( )
Filmklub Elefánt 2022.02.22 17:23:15
Ugyanolyan nap, mint a többi. Átlagos középiskolások mennek a gimnáziumba, élik meg a nap kisebb-nagyobb eseményeit, de ketten közülük ma máshogy érkeznek: fegyvereket hoznak. Mondhatnánk, ez tipikusan az amerikai társadalom problémája, de vajon előfordulhatna ez nálunk is?..
Hadrik Hajós Angi 2022.05.09 11:49:28
Megrendítő volt számomra a film maga. Az, hogy eleve dokumentumfilmként tálalja elénk a sztorit, valahogy belehelyez minket a történetbe, pontosan érezzük, hogy itt most valami olyan fog történni, amiben mindenképpen valamilyen formában érintettek leszünk. Részemről, abszolút a féltő szülő szerepe jutott, és rögtön magamba is kellett néznem. Tizenévesek a lányaim, alssan elérik a filmben látott fiatalok életkorát. Aggódnom kellene? Össze vagyok zavarodva. Ez a világ, nem az, amiben én középiskolás voltam, dem az, ahol ilyenekre gondoltunk voln akár, maximum odáig jutottunk el, hogy jelentsünk bombariadót, hogy elmaradjon a matek doga. De, amikor megtörtént eset, hogy már az általános iskolába a 12 éves kisfiú rúgós bicskát visz, át keleltt értékelnem a látottakat.
Abszolút magánvéleményem, hogy az amerikai társadalom annyira multikulti, hogy soha nem lesz egy egységesen elfogadott álláspont arra vonatkozóan, hogy milyen értékrendszer szerint induljanak el. Összességében, ha nézzük, a legfiatalabb nemzet a világon, hihetetlen sokszínűséggel. Viszont, ahogy a bejátszott kisfilmben is láttuk, ezzel együtt, nem kiaknázzák a lehetőséget az alapító ősatyák, hanem rettegnek mindenkitől, aki más. Nyilván más nemzeteknél is jelen van a másságtól való félelem, de szerintem nem ekkora módon. Tehát, a válaszom az, hogy nagyrészt igen...szerintem, leginkább az amerikai társadalomban fordulhat elő hasonló, bár, ne felejtkezzünk meg a 2011-es norvég terrortámadásokról vagy a korábbi ETA, IRA és hasonló támadásokról sem, de nem azok a jellemzőek.
Az jobban kiakaszt, és ez viszont, szerintem más társadalomra nem jellemző, hogy bárki rendelhet fegyvert, vásárolhat szabadon,. használhat szabadon stb. A világ más országaiban, az amerikain kívül, ez jóval szabályozottabb. Tehát, a válaszom ebből a szempontból, nem. Szerintem, Magyarországon nem fordulhat elő ilyen. Jelenleg. Szigorúan szabályozva van, hogyan és ki juthat fegyverhez. Természetesen, ezzel együtt egyedi esetek lehetnek, hiszen az internet szabadon hozzáférhető bárki számára, volt nálunk is példa arra, hogy valaki bombát rakott össze az internetről.
A címről jutott még eszembe, mert voltak elképzelések, miért ez lett a film címe. Nekem az jutott eszembe, hogy az elefántok nem felejtenek. Szerintem, a cím erre is utalhat, hogy ne felejtkezzünk el az ilyen dolgokról, ne legyen természetes, emlékezzünk és okuljunk ezekből.
Hadrik Hajós Angi 2022.05.09 11:51:15
Filmklub Lekapcsolódás 2022.04.27 16:29:01
A hálózat mindenhol ott van, és a felhasználók idejük jelentős részében online részt is vesznek a kommunikációban, információáramlásban. Szinte elképzelhetetlen, hogy akár a legegyszerűbb feladatot is lehessen látni a hálózat nélkül. Csakhogy nem minden az, aminek tűnik: a hálózat olykor maga is…..
Hadrik Hajós Angi 2022.05.09 11:27:06
Sajnálatos velejárója a mai modern kornak az internet, a jelenlét a világhálón. Hiszen ennek segítségével tudott a világ felzárkózni és megbírkózni a koronavírus miatti kényszerű bezárkózásokkal, az oktatási rendszerek viszonylagos életképessége is az internetnek és a felhasználók nagy számának volt köszönhető. De. az internet tette lehetővé azt is, hogy napi szinten tudjuk tartani azon ismerőseinkkel is a kapcsolatot, akik több ezer mérföldre vannak tőlünk stb. És azt se felejtsük el, hogy az internet az információk tárháza, gondoljunk csak arra, hogy "google a barátunk."
Mindezekkel együtt, természetesen nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy valóban vannak veszélyei, de nem önmagában a rendszernek, hiszen, ezek mögött is emberi szándékok vannak.
Sajnos, valóban egyre több a gép mögé bújó, arctalan felhasználó, "fotelkommentelő", akikről nem tudjuk, milyenek a valóságban. Igen, előfordulhat, hogy pedofil szándékú vagy sorozatgyilkos emberrel stb. kerülünk kapcsolatba, például, és lehet, már késő, mire észbekapunk. Abban igazat adok Emmának, hogy különösképpen a fiatalok vannak veszélyben, hiszen labilisabbak, tapasztalatlanabbak, mint idősebb társaik, és abban is igaza van, hogy már a tüzet önmagában kevés oltani, megfelelő prevenció szükséges, valóban, már a kisiskolás korosztályban. Két gyermekem okán is érintett vagyok, pontosan tudom, milyen veszélyeknek vannak kitéve. Állandó téma nálunk, mire kell fokozottan figyelni, szóljanak, ha nem érzik biztonságban magukat. Természetesen a prevenció azt is jelenti, hogy bizalmi közeg van nálunk, figyelünk rájuk, bízhatnak bennünk, megbeszélhetjük a dolgokat. Alapvetően azt gondolom, és a filmben is visszaköszön, hogy a sebezhetőbb, a saját. társas közegét fizikálisan kevésbé megtalálók válnak az interneten áldozattá. Természetesen, ez nem azt jelenti, hogy olyan valaki nem, akire figyel a környezete. De úgy gondolom szülőként, ha ott vagyok bizalmi partnerként a gyereknek, még azzal együtt is, hogy a környezete, a vele egykorú társai befolyásolják, jöhet, kérdezhet, elmondhat, tanácsot kérhet.
Tapasztalom, szintén szülői oldalról, ugyanebben a korosztályban valóban, amit Emma is ír, hogy kiszolgáltatottak a gyerekek, keresik az útjukat és valahová illeszkedni akarnak. És ez lehet egy "rossz" társaság, lehet egy szexmunka, lehet egy ismert youtuber, aki élvezkedve vetkőzésre kényszeríti stb. az embert...mindenképpen nehéz a kiút és szerintem, segítség nélkül nem is megy.
Hogy lekapcsolódhatunk-e? Felnőttként, időnként nagyon szeretnék. De az életem minden területét áthatja már az online folyam....az egyetem, a munka, a rezsifizetés, a gyerekek iskolája stb. Hogy őket lekapcsolnám-e? Igen. Mert nem megfelelően használják a netet, legtöbbször csak szórakozásra, ami elvonja a figyelmüket a fontosabb dolgokról, például a társas kapcsolatoktól, a művelődéstől stb. Viszont, a korlátozás folyamatos veszekedésbe torkollik. Így én azt gondolom, a teljes lekapcsolódás nem maga a megoldás. A megoldás, az arany középút. Csak olyannal, akit ismerünk, és, akivel személyesen is jól érezzük magunkat. Megfelelő arányban a valós életünkkel. Tudom, nehéz megtalálni az egyensúlyt, de törekedni kell rá. Így jut is, marad is.
Filmklub Egy csodálatos elme 2021.12.10 20:37:27
A valóság mindannyiunk számára az, amit az elménk valósnak mutat. Ez azonban néha nagyon eltérhet attól, amit a többiek valósnak látnak, és az egész világ hirtelen átrendeződhet, ha szembesítenek azzal, hogy amit valósnak véltünk, mások szerint nem is létezik. Vagy a zsenialitás éppen abban rejlik,…..
Hadrik Hajós Angi 2021.12.17 22:50:39
@Andrejkó Bettina: Elnézést, reagálni szeretnék erre egy kicsit....
Az autizmus NEM betegség. A betegség kezelhető, gyógyítható, az autizmus nem! Az autizmus spektrumzavar egy idegrendszeri sérülés, egy állapot. Nincsen gyógymódja. És rettentően széles spektrumon dolgozik, nincsen két egyforma autizmusban érintett ember a világon, amire skatulya vagy sztereotípia húzható. Nem véletlenül mondják, hogy, ha láttál egy autistát, akkor pont egy autistát láttál.
Az sem igaz, hogy egy dologban kiemelkedőek. Ez is egy sztereotípia. Teljesen átlagos a legtöbbjük. Inkább arról van szó, hogy sokukat (nem mindenkit) jobban érdekel egy adott téma, mint a többi, ezáltal, logikusan, abba jobban bele is ássák magukat.
Ha jobban érdekel a téma, szívesen válaszolok bármely kérdésre, egy autizmusban érintett kisfiú édesanyjaként.
Hadrik Hajós Angi 2021.12.17 22:45:08
Sokak szerint, az a mi valóságunk, amit mi megteremtünk magunknak. Másoknak pedig a saját megteremtett világuk a valóságuk. Van, hogy egy-egy ember valósága összeér és valamilyen módon részt vesznek egymás életében, de vannak, akik sétálnak is tovább. Elgondolkodtató, hogy vajon az én valóságom, kivel/kikkel kapcsolódhat annyira, hogy valóban részt is vesznek benne, nem csak én képzelem őket, megteremtve a saját valóságom részeként. Ez alapján elgondolkodtató, hogy vajon pl. ez a blog is létező dolog-e vagy csak az én megteremtett valóságom része-e. Létezik, aki elovassa, amit írok? ;-)
Érdekes dolog a zsenialitás kérdése is. Mindent zsenialitásnak gondolunk, amire mi magunk nem vagyunk képesek, amiről azt gondoljuk, óriási dolog és csak X meg Y képes rá. De ez megint összefügg az előbbiekkel....vajon a saját megteremtett valóságomban, nem én szabom meg a saját határaimat és korlátaimat is? Ha elhiszem, hogy meg tudom tenni, akkor képes vagyok rá?
A környezetemben sokan elképedve mondják, milyen szuper vagyok és mennyi mindenre tudok figyelni egyszerre, mennyi mindent megjegyzek stb. Vajon, ez most valós? Ők léteznek? Vagy csak képzelem őket és a magam valóságában akarom, hogy ezeket mondják? Tényleg képes vagyok ezekre?
Az a jó ezekben a filmekben, hogy sok érdekes kérdést felvetnek, amik után az ember sokáig gondolkodhat....akkor most ez a film létezett? Tényleg láttam? Vagy csak a magam valóságában így képzelem? ;-)
Komolyra fordítva a szót....az agy nagyon bonyolult rendszer. És messze nem használjuk ki a legtöbben maximálisan. Talán az, hogy valaki nagyobb mértékben használja, mint mások, esetleg más folyamatokat is elindít az agyban, amiket nem értünk még. Talán, az agy túlterheltségének jele a hallucináció vagy a tévképzetek. Nem véletlenül mondják, hogy azsenit csak egy hajszál választja el az őrülttől.
Filmklub Az apa 2021.11.29 11:51:52
Az öregedés együtt jár a feledékenységgel. Sokan ezt már viszonylag korán megtapasztalják, bizonytalanná válnak vagy kiesnek emlékek, de ez eleinte még csupán bosszantó jelenség, nem befolyásolja a mindennapi életet. Az időskori demencia ennél sokkal súlyosabb: az emlékek átalakulnak, a környezet…..
Hadrik Hajós Angi 2021.12.17 18:11:54
A nyugati világ rohanása, " fejlettsége", azt is magával hozta, hogy gyakoirlatilag soha nincs otthon senki, mindenki dolgozik vagy tanul, még akkor is, ha ezt egyébként esetleg nem az otthonától távol teszi meg. Sajnos, ez azt eredményezte , hogy egyre kevesebb figyelmet tudunk önmagunkra is fordítani, nemhogy azokra a családtagjainkra, akik több törődést igényelnének, több odafigyelsét. Ezért, ennek a rohanó világnak éppen őt a legnagyobb elszenvedői. Ez látszik mind a gyermekek fejlődésén, mind pedig azon, ahogyan figyelni, foglalkozni tudunk idős, esetleg beteg szüleinkkel, nagyszüleinkkel. Ahogy egyre több probléma adódik velük, egyre többször vonnak el minket a többi tevékenységünktől, ráadásul, tehetetlenül szemléljük végig, ahogyan egyre nehezebben küzdenek meg az élet kihívásaival. És, amíg a folyamat elején a feléjük érzett szeretet, aggodalom és felelősség erősen munkál bennünk, addig a folyamat közepére, végére mi is nagyon elfáradunk, kimerülünk és ez az életünk minden szegmensére ki fog hatni. Folyamatos lelkiismeretfurdalás, bűntudat fog minket gyötörni, az árulás érzése, amikor az jut az eszünkbe, másra bízzuk idős szeretteinket, hiszen, ők is mindent megtettek értünk régen, ők sem dugtak be minket sehová. Igazából, de....a szüleinknek pontosan ez a teherlevétel volt a bölcsöde, óvoda, iskola. Amikor kicsit kiszakították őket abból a felelősségből, amit irántunk kellett érezniük és megpihenhettek egy kis időre. Így bírták elviselni a hétköznapokat. Tehát, nem gondolom, hogy az idősek otthona ördögtől való. Ott tudnak rájuk vigyázni, amikor mi dolgozunk vagy csak élnénk a magunk életét. Van szakszerű személyzet, amik mi nem vagyunk és tudnak segíteni idős szeretteinknek. És igen, lehet, persze, egyáltalán nem biztos, amikor eljön az a pillanat, amikor már annyira elfáradunk, hogy, ha nem döntünk így, akkor feladjuk. Azt hiszem, azon túl, hogy őket szeretjük, magunkat is szeretnünk kell, és kicsit önzőnek kell lenni. Ettől nem vész el a szeretet. Csak ad egy kis pihenőt.
Filmklub Memento 2021.11.13 09:48:16
Az emlékek elvesztése együtt jár a múlt átírásával, az önazonosság folyamatos keresésével. Ha viszont már nincsenek is emlékek, csak a jelen pillanat, már csupán külső nyomok segíthetnek az események értelmezéséhez: képek, feljegyzések, vagy mások állításai. Meg lehet-e bízni bárkiben is, ha…..
Hadrik Hajós Angi 2021.12.16 17:41:13
Mert mi is az emlék? A megtapasztalt pillanatok agyunkban rögzített képe, amit elő is tudunk hívni az adattár mélyéről. De éppen ez volt a probléma a mi főszereplőnknél. Ő nem tudta előhívni az emlékeit , mert sérült az adattára. És innentől kezdve lejtmenetben volt. Semmi sem volt biztos, mindenben kételkednie kellett, minden információja a saját életéről mások elmondásán nyugodott. És mi alapján? Senkiben nem bízhatott és mégis, mindenkiben bíznia kellett, hogy az igazat mondja neki. Miközben a film végére kiderült, hogy mindenki csak kihasználta a gyengeségét és a saját céljaira használta őt. Őszintén sajnáltam ezért a főszereplőt. Őszintén sajnáltam azért, hogy elveszítette önmagát és emiatt lassan az imádott feleségét is. És nem tudom eldönteni, hogy áldás volt-e számára, hogy minderre nem emlékezett vagy jobb lett volna, ha biztosan tud mindent, de nem-e az őrölte volna fel előbb-utóbb? Azt gondolom, mindenképpen tragédia a vége. Borzalom lehet úgy élnem önmagammal, hogy valójában azt sem tudom, ki vagyok, mi vagyok, miért vagyok itt vagy ott, mi történik velem, kiben bízhatok . Nem tudjuk, mi lehetett volna a végkifejlet, ha legalább egy valaki őszinte hozzá. De, számomra rémisztő arra gondolni, hogy mennyire egyszerű elveszíteni önmagunkat, az egész életünket, minden bizonyosságot arról, akik vagyunk. Hiszen, ahogyan a főszereplőnk példája is bizonyította...minek, kinek hihetünk? Mi a bizonyos? Mi alapján tudjuk ezt eldönteni? Melyik igazság a valódi igazság? Honnan tudom, hogy magamban bízhatok-e? Hiszen, semmire sem emlékszem. Honnan tudom, hogy valamit mondtam-e, leírtam-e, amikor a saját írásomra, nevemre nem emlékszem? Honnan a bizonyosság bármiről, ha semmi sem biztos? Emlékek nélkül, arról, hogy ki vagyok, az is kérdés,hogy egyáltalán fel tudok-e a magam számára bármilyen személyiséget is felépíteni. De, az emlékek egyáltalán megbízhatóak-e? Az enyémek-e? Honnan lehetek biztos benne, hogy a saját emlékeimre hagyatkozom vagy mások elmondásaira emlékezem? Honnan tudhatom, hogy valóban a saját életemet élem-e? MI van, ha a saját feljegyzéseim sem biztosak? Vagy a bizonyosság és a bizonytalanság érzése tesz különbséget? A főszereplőnk semmiben sem volt biztos. Én szinte mindenben biztos vagyok. De, vajon történhet velem is hasonló? Én is leveszíthetem az emlékeim? Fel tudnám-e építeni magam újra? Ha nem emlékszem, hogyan? Csakis úgy, ahogyan a főszereplő próbálkozott. Feljegyzések, mások elmondásai alapján. Akkor vajon a vége mindig káosz lesz, ahogyan a filmben láttuk? Sokáig lehetne ezt boncolgatni, sok kérdést felvet a film. Mindenesetre én összezavarodtam és megijedtem. Félelmetes lehet így élni, minden pillanatban bizonytalanságban. Félnék így élni. :(
Filmklub Madárka 2021.10.14 13:29:53
Két gyermekkori barát egy trauma után a kórházban találkozik újra. Birdy vonzódása a madarakhoz olyannyira felerősödött, hogy már nem is kommunikál környezetével, egy belső, elzárt világba menekült, ahol viszont szabadon, madárként él. Helyrehozhatók-e a külső-belső sérülések, és elérhető-e a…..
Hadrik Hajós Angi 2021.11.23 10:20:41
Számomra furcsa volt Birdy madarakhoz való vonzódása ilyen szinten, hogy gyakorlatilag Alon kívül minden mást kizárt , csak a madarak közt létezett. Ez egyrészt köszönhető szerintem annak a kornak, amelyben éltek. A társadalom egészének nemtörődömsége, a szülei kétfelé húzása, a kortársak elhatárolódása mind-mind előidézhették, hogy Birdy inkább a madarak között érezte jól magát. Velük azonosította magát, az ő szabadságukra vágyott, hogy kiszakadjon mindabból a szürkeségből, amiben élnie kellett. Al is az elvárások rabja volt, mint a környék alfahímje ,az apja nyomdokaiba lépésnek, az apai elvárások árnyékában élt. A beszélgetés, a belső gondolatok átadása, a világot máshogyan látás fel sem merült a domináns szülőkben egyik fiúnál sem, így a recesszív szülő hiába értette volna meg a gyermeke lelkivilágát, esélye sem volt . Hihetetlen módon kiegészítették egymást, ami az egyikből hiányzott, azt a másik pótolta. Ez egyértelműen látszott például abban a helyzetben, amikor Birdy az autó miatt szembeállt Al apjával. Amit Al nem mert megtenni, azt Birdy megtette. De más szituációkban, például, amikor a kutyákat kellett menteni a sintértől, ott pedig Al volt a védelmezőbb Birdy felé. Teljesen jól működött a külvilág felé az egymást védő ösztönük.
Al dönthetett volna másként is...hogy például a többiekhez ahsonlóan ő is kineveti Birdyt. De láthatóan ki volt éhezve a szeretetre, megértésre, elfogadásra. Ez Birdyben mind megvolt. Azt hiszem, sorsszerű és elkerülhetetlen volt kettejük barátsága egy olyan társadalomban, amely nem akarta észrevenni, ha valaki más, ha másra vágyik.
Szerintem, az sem véletlen, hogy Birdy a madarakhoz vonzódott és nem másféle állatokhoz. A madarat legtöbb esetben a szabadsággal, a kötelékek eldobásával, a boldogsággal, a gondtalansággal párosítjuk. A két fiú, a barátságon túl, ezt is jelentette egymásnak. Erre utalhat az a jelenet is, amikor Al bevonulásával meghal Birdy madara..hogy elment a szabadság, elment a gondtalanság Al-lal együtt. Mintha Birdyből kicsit a remény, a lélek is elszállt volna Al távozásával.
Amikor újra látjuk őket a zárt intézményben, azt látjuk, hogy Birdyt súlyos trauma érte a fronton, ami egyfelől igaz is, de, csak később értjük meg, hogy Birdy a csigaházába visszahúzódva, reménytelenül elbújva a világ szörnyűségei elől, végig Al-t várta vissza. Hogy újra együtt legyenek, minden úgy legyen, mint régen. És, amikor Al végre megérkezett, a belső monológokból, emlékekből arra következtetek, hogy pontosan felmérte, érezte, hogy Al milyen rettenetes állapotban van. Képet kapunk arról is, mennyire hiányzott neki a barátja és talán, egy kicsit arról is, hogy haragszik rá, amiért magára hagyta. Kettejük közös útját, kimerítő lelkitusáját láthatjuk, ahogyan fokozatosan hántják le egymásról a belefásultság, a reménytelenség érzését a boldog emlékek hatására. Mindenképpen egy erős gyógyító folyamatnak lehettünk szemtanúi, ami a film végére úgy tűnik, működik is, hiszen Birdy feleszmél és kitörnek a szabadságba.
Filmklub Száll a kakukk fészkére 2021.10.01 08:11:06
Amikor új páciens érkezik a mentális sérülteket gondozó osztályra, az addig könnyen kezelhető közösség felbolydul, a normális élet kizökken. A személyzet többé nem képes kordában tartani a betegeket, egyfajta lázadás alakul ki - a "bolondok" lázadása a "normálisakkal" szemben. Vajon a mentális…..
Hadrik Hajós Angi 2021.10.06 19:15:07
Elkülöníthető-e élesen, ki a beteg és ki nem? Mit jelent a normalitás? Eleve téves tézis szerintem, hogy éles határvonalat akarunk húzni, mit tekintünk " normálisnak", azaz a társdalom által elfogadottnak és mi az, ami betegesnek tekinthető. Véleményem szerint, a határvonalak nem különíthetőek el ennyire nyilvánvalóan. A filmben többször is elhangzik, hogy minden ápolt (vagyis a nekünk főszereplőként jelentkezők, hiszen a háttérben az elmeotthonban lévők fele éppen csak említésre került), semmivel sem tekintehetőbb betegnek vagy nem normálisnak, mint bármely más, az utcán szabadon kóricáló akárki. Az is elhangzik, hogy szabad akaratukból vannak ott, eltekintve néhány kivételtől. De, vajon mit jelent a szabad akarat? Volt-e valóban választásuk máshogy dönteni, minthogy az otthonban maradnak " gyógyulni"? Igazából egyik ápoltnál sem derül ki, hogy családi nyomásra mentek-e be vagy a környezet visszajelzései alapján döntöttek úgy, hogy valami nem stimmel velük. Az az egy volt egyértelmű, hogy beletörődtek a helyzetükbe, nem látván más kiutat. Ebbe az állapotba toppan be McMurphy , aki pontosan úgy reagál a merev szabályokra, ahogyan egész addigi életében is....folyamatosan lázad az ellen, amiről úgy érzi, gúzsba köti őt. Én ezt természetes emberi reakciónak tartom, nyilván, a reakció mértéke mindenkinél más és más.
Az elmeotthon dolgozóinak az volt egészen addig a természetes, hogy az ápoltak szó nélkül illeszkednek a rendszerbe, nem kérdeznek, egyszerűen betartják a szabályokat szó nélkül. Ebbe a
" jól működő" rendszerbe rondított bele az új érkező, megmutatván az addig csendesen éldegélő lakóknak, hogy létezik más alternatíva is, nem csak az, amit az otthon szigorú és diktatórikus elveket valló főnővére mutatott nekik.
Véleményem szerint, nem az elmeotthon volt itt a lényeg. Minden csak szimbolikus volt. Az elmeotthont, mint kis mikroközösséget mutatta be a kinti, "nagy" társadalmon belül, amiből alig kaptunk látképet. Egyértelműen láthattuk, hogyan működik egy adott társadalmon belül az, ha valaki szembemegy a szabályokkal, illetve a döntéshozókkal. Hogyan ingat/hatja meg egy pillanatra a jól bevált rendszert. A végeredmény pedig szinte borítékolható előre....az, akinek a kezében a hatalom van, ő diktálja a szabályokat, és, aki nem az ő szabályai szerint játszik, azt kilöki a rendszerből. Ez történik globális szinten is. Jelen esetben, az elmeotthon tekinthető a társadalomi rend ellen lázadók kilökésének színteréül. Semmi esetre sem gondolnám, hogy a gyógyítás, majd a társadalomba visszaeresztés a cél, inkább a megszelidítés, az alany meghunyászkodása. Láthatóan, egyáltalán nem arra rendezkedtek be, hogy valóban segítsenek az alanyokon, bár, nem kétlem, hogy lehetett olyan alkalmazott, akit ez motívált. Azt gondolom, hogy az elmeotthon egyértelműen egyfajta börtön olyanoknak, akiket a klasszikus börtön korlátai közé nem tudnak beszorítani, egyszerűen azért, mert más eszközök kellenek a " megfékezésükhöz".
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása