Adatok
Mozaik Komik
42 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
50 ÉVNYI ABRAFAX
A Babrafax csapat munkája, köszönet érte!
(letöltőlink a képre kattintva érhető el)
..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
A Velencéből Szúszába tartó út ideje alatt Lejla kifejezetten kedves volt Leanderrel, aki most már a legcsekélyebb mértékben sem kételkedett az őszinteségében. Hogy miért ébrednek benne kételyek az úticéljuk elérése után, milyen kellemetlen…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Mialatt az Abrafaxok azt fontolgatták, miképpen tudnák az elefántot kiszabadítani az emír karmai közül, Tamás és Tomasz megérkezett Velencébe. Innen még el kellett jutniuk a szárazföldre, és végül meg kellett győzniük Károly császárt, hogy küldjön egy…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Abul Abbász kiszabadítása és az azt követő menekülés Konstantinápolyból nem sokkal később kudarccal fenyegetett. Amikor a vastagbőrű a Hellészpontosz kellős közepén éhes lett, rémülten állapították meg, hogy az indulás kapkodásában nem hoztak ételt a…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
JUBILEUMI SZÁMUNK:
FERGETEGES FORGATAG
Ez a Mozaik a 800. füzet, amely 1955 óta megjelent. Jörg Reuter exkluzív címlapján a korábbi Mozaik-történetekből származó fényes vendégsereg hömpölyög, Csak előfizetőink kapják ezt a címlapot, sehol másutt nem…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Brabax azt remélhette, hogy rövidesen Konstantinápolyba ér. De vajon sikerülni fog ott megtalálnia a barátait, Abraxot és Califaxot? Hogy miért mutatkozott késznek Sztaurakiosz Abrafaxra vadászni Lejlának, hogyan veszti el az eszméletét Zoé a császárnő…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
A nap éppen kisütött, de éjjel vihar söpört végig a partvidéken, amelyen Brabax és al-Góré gyalogolt. Olyan halászokkal találkoztak, akiknek a hajóit a partra vetette a vihar. Hogy miért bizonyul a találkozás sorsszerűnek al-Góré számára, mivel nyűgözi…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Lejla számára az utazás legalábbis abban a pillanatban jó csillagzat alatt állt, mivel rátalált Califaxra Haldorisz éttermében – és új látszik, még jó ideig kitart a szerencséje. Miért fogadja őt Iréne császárnő, mi lesz Califax sorsa, és hogy okítja ki…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
A varég Rurik sikeresen kicsempészte Califaxot Lejla mellett a hajóról. Röviddel ezután bemutatta őt egy honfitársának, aki egy drága és felkapott vendéglőt működtetett a Bizánci Birodalom fővárosában. Hogy miért nem dolgozhat Califax ott szakácsként,…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Lejla nagy előnyre tett szert az üldözőivel szemben az átala eltérített hajón. De egy élő elefánt veszélyes rakomány volt, különösen viharos tengeren. Hogy a hajó eléri-e valaha Konstantinápolyt, Brabax kivel kovácsol szökési terveket, és milyen…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Amikor a határőr Digenisz Akritasz értesült a katonák árulásáról, fegyverbe szólította a parasztokat. Ők nagy örömmel követték, mivel haragudtak Lejlára, és sokallták a védelmi pénzt. De Trapezunt falai magasra nyúltak, és a bizánci katonák a rosszul…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Még nem tudjuk, hogy al-Góré mire készül Lejla megbízásából, de hogy semmi jó nem sül ki belőle, azt feltételezhetjük. Az elefántürülék nyomát követve a határőr, Abrax és a szarvason lovagló Indira nagyon közel kerülnek Lejla helyetteséhez – de ahhoz…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Lejlának tehát már volt egy elefántja, de hiányzott Indira tudása ahhoz, hogy kell irányítani az óriási állatot. Mindenesetre jó érzéke volt ahhoz, hogy másokra rákényszerítse az akaratát. A tervei szerint al-Góré készíttetett a rablókkal egy…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Amióta Abrax elmondta a határőrnek, hogy egy fehér elefánton utaztak, amely hirtelen eltűnt, Digenisz Akritasz már egy szavát sem hitte el. És az sem javított a helyzeten, amikor Brabax a bizánci követet említette, aki az elefánthoz hasonlóan eltűnt.…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Az utasok csapata, akikkel az Abrafaxok most Európába készültek, másnap reggel elhagyta Bagdadot. Három héttel később elértek egy folyóhoz, amely a Bizánci Birodalom határát képezte. Hogy miért csak Califax lépi át ezt a határt, milyen legendás hőssel…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Lejlának nem kellett sokat várnia a perére. Már pár nappal a fűszerpiacon történt letartóztatása után nyilvános perben kellett ítéletet hoznia a híres Abu Juszuf kádinak. Dzsafár nagyvezír gondoskodott róla, hogy hatalmas közönség legyen. Mindenkinek…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Abrax nem kis örömére Lejlát, a tolvajcéh vezetőjét a palota legmélyebb tömlöcébe vetették. Higany Ali pedig kapott egy újabb megbizatást Dzsafártól – a börtönök őre lett. Hogy vajon sikerül-e Lejlának Higany Ali segítségével kiszabadulnia a…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Lejla árvaházának kis tolvajai előtt sem maradhatott rejtve, mi zajlik Bagdad utcáin. És amikor megtudták, hogy barátjukat, Abraxot a rabszolgapiacon akarják eladni, rögtön egyetértettek abban, hogy ki kell szabadítaniuk. Hogy ez sikerül-e nekik annak…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a sors Lejlának, a tolvajcéh főnökének kedvez. De a szerencse forgandó, és ezt Lejlának is meg kellett tapasztalnia. Hogy mi köze van ehhez Brabaxnak, kivel találkozik Califax a szökési kísérlete közben, és milyen baljós…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
A nagyvezír kifejezetten elégedetlen volt. Nem tetszett neki a gondolat, hogy egy olyan alakkal, mint Higany Ali, üzletet kössön. Hogy ki fog hamarosan még több kellemetlenséget okozni neki, milyen meggyőző ötlettel könnyít Brabax a nagyvezír terhein,…..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Dzsafár nagyvezír a palotanegyed falai mögött ült, és azon töprengett, mit tegyen. Még nem árulta el a kalifának, hogy a legendás drágakő elveszett. De már nem sokáig titkolhatja. Hogy milyen tanácsot adnak neki az Abrafaxok, miként próbálja…..
A Babrafax csapat munkája
Ezzel be is fejeződött az Abrafaxok római kalandozása.
..
A Mozaik Rajongók Társaságának munkája.
Az Abrafaxok ismét együtt voltak, és a frank követeket fogadta a kalifa. De rövidesen Abrax nagy kétségekbe taszította a nagyvezírt. Hogy mit mondott akkor Abrax, miért igyekezett Dzsafár a tömlöcbe, és milyen különleges szerepet játszott a hétszínű smaragd…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz