Adatok
Victor76
395 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Vannak időszakok, amikor jobb egy picit hátralépni a saját életünktől, és teret adni a feltöltődésnek, annak, hogy három lépés távolságból tekintsünk rá.
Sok minden történt az elmúlt két hónapban. Voltak szebb és nehezebb időszakok is. Most hétvégére érett meg bennem a gondolat, hogy folytatom a…..
Köszönöm ❤️
Mindenkinek, aki az utam része.
Az Anonim Alkoholisták olyan emberek közössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és reményüket azért, hogy megoldhassák közös problémájukat és segíthessenek másoknak felépülni az alkoholizmusból...
Többé, kevésbé jól vagyok. ("na jó de többé vagy kevésbé?" kérdezte Driss az Életrevalókban.)
Jó kérdés, ez mindig attól függ mennyire hagyom, hogy az érzéseim átvegyék felettem az irányítást. Megtanultam, hogy az ami végtelennek látszik, örökérvényűnek, múlandó. Majd elmúlik, mondogatják az…..
Ma van a lelki egészség világnapja. Az egyik rehabiltációs intézményben ma tartottak12 órás felolvasást, melyre lehetett jelentkezni. Este mentem és 15 perc állt rendelkezésemre. Előzetesen jeleztem a szervezőknek, hogy a MIcimackóból fogok felolvasni.
Ez a mű több szempontból is kedves nekem.…..
tegnap volt a szülinapom. Persze előző este kicsit ráfeszültem, hogy hol tartok, nincs senki mellettem, magányos vagyok. Szerencsére nem sikerült elmerülnöm az önsajnálat mocsarába, bealudtam.
A tegnapi napom pedig nagyon szép nappá szelidült végül. Reggel Zs üzenetére ébredtem, utána B írt, majd…..
Salve Apu,
mert mindig így kezdted az emaileket.. Salve kisfiam... mind a ketten rajongtunk az ókori, római történelemért.Salve - üdvözlégy és a mögöttes tartalma, élj boldogan.
Mindig hajlamos voltál arra, hogy egy fura, egyedi de szerethető szemüvegen keresztül nézd a világot. Ezzel is…..
Pénteken kaptam egy rossz hírt, ami letaglózott. Picit visszaszaladnék az időben mielőtt ezt taglalni kezdem.
Sokszor, sok helyen elmondtam, hogy 22 évig az üzleti életben voltam. Sikeres voltam, nagyon sikeres. Ezért úgy döntöttem saját vállalkozásba kezdek. Mondjuk az az alapvető gondolat nem…..
Ma temettük el Erzsike nénit. Apa halála óta a halállal, az elmúlással való viszonyom nehéz. Addig nem igazán érdekelt vagy érintett meg ez. Azóta viszont minden egyes eset hol kicsit, hol jobban, de megcsavarja a lelkem.
Már éjjel kezdődött, az álmaimban. Nagyon rosszul aludtam, erőszakkal és…..
a bennem lévő feszültség jórészt feloldódott. Mondjuk jöttek újabbak :D de hát ez egy ilyen móka, nem élhetek burokban. Persze most nem engedtem a csábításnak, hogy semmittevéssel orvosoljam ezeket a dolgokat, maradtam inkább az edzés - gyűlés kombinációnál. Most már 1 hete folyamatosan edzek, nem…..
A héten megint eljuottam oda, hogy 3 napon keresztül szinte semmit sem csináltam. Többnyire a tv-t bambultam, néha dolgoztam egy kicsit, de semmi extra. Ennek az lett az eredménye, hogy szépen lassan teret engedtem a bennem lévő rossz érzéseknek. Bújkált bennem a feszültség, néha felütötte a fejét…..
Meghalt valaki, aki fontos volt számomra. Már, már családtag. 40 éve ismertem.. olyan pótanya, pótnagymama volt egyszerre. Erzsike néni anyuékkal szemben lakott.
Igaz vidéki pasztasszony volt, szabolcsi, nagyhangú, sokat beszélő. Csupaszív ember, aki gyerekeiként szeretett minekt az öcsémmel.…..
ma tartottam meg a honi csoportomban a 4. szülinapomat. Hogy mennyire volt jó a rögtönzött beszédem, döntse el ki - ki maga. Én egy kicsit kuszának éreztem, de őszintének. Próbáltam rá készülni, de maradtam annál, ami eddig mindig működött: improvizáltam és a pillanatnyi érzéseimről beszéltem, azzal…..
Viktor vagyok, alkoholista. Bár jobban szeretem a felépülő kifejezést használni magamra. Többet ad, jobban kifejezi az utam.
Kereken 4 évvel, azaz 1461 nappal (igen, volt egy szökőév is benne :D) léptem erre az útra. Köszönöm, köszönöm nektek, akik hittetek bennem, támogattatok, határokat húztatok…..
Hosszú idő óta ez volt az első hetem munkanélküliként, és még 1 hét pihenés vár rám. Tegnap megállapodtam azzal a sráccal, akit mentorálok és előrébb hoztuk a közös munkánkat, 23-án hadrendbe állok. Így megszünik ugyan a mentor, mentorált viszony, illetve átalakul. Ugyanis napi 8 órában fogom…..
a tegnapi nap elég durván alakult. Felmondták a projektet, amibe belekezdtünk. A megrendelő 5 hét után közölte, hogy az eredetileg tervezett 5 hónap legyen 3. Csak így..
Most persze kurvaanyázhatnék, meg rágódhatnék azon, hogy mi a fasz lesz, mit fogok csináni. Nem teszem.
miért?
Mert az elmúlt…..
Délelőtt az új helyen voltam, majd 13 órára bementem a céghez, hogy letudjam az utolsó napomat. El akartam köszönni azoktól, akikkel együtt dolgoztam, a kis segítségemtől, a lányoktól. Mivel a főnököm szabin van, ezért az elszámolás marad a jövő hétre. Bolond egy nap volt, minden hülyét befújt a…..
hazafelé pedig egyenesen vigyorgok.
Hát igen, ilyen amikor az ember a helyén van. Sose gondoltam volna, hogy egy tetőtér szigetelése ekkora boldogságot tud okozni. Égett a kezünk alatt a munka és a 3/4-ét ma meg is csináltuk, Nagyon jó érzés volt építeni, látni, ahogy haladunk feltöltött.
Rám is…..
Ma végre túlestem a felmondásomon. Egész héten nyomasztott, de tartottam magam ahhoz a tervhez, amit alaposan átgondoltam. Ugyanis az előző hónap után rekord összegű jutalékom volt bent a cégnél. Mindig mosolyogtam azon, hogy "a csúcson kell abbahagyni". Most megtettem. Ötszörös jutalák, a 2022es…..
A hétvégén összefutottam pár régi ismerőssel, akikkel nem találkoztam az elmúlt hónapokban. Mindenkitől meghallgattam, hogy mennyire jól nézek ki, árad belőlem a nyugalom, mintha kicseréltek volna :) Bevallom jól esett. Hisz mint tudjuk az Ördög Ügyvédje óta, az ördög kedvenc bűne a hiúság :D
Na a…..
Köszönöm ❤️
Nektek, apámnak és magamnak is.
3 év,10 hónap. ..
Nos túl vagyok az első héten. Bővítettük a vállalkozást egy teherautóval, ami hatalmas segítség mind a logisztikában, mind az árubeszerzésben és.. igen, a sitt és törmelékszállításban is :D
Szóval ennek megfelelően ma kurva kemény napunk volt. Szerény becslésem szerint összesen 2,5-3 tonna sittet…..
Persze hangzatosan írhatnám, hogy lakásfelújás, de a tényen nem változtat. Kemény fizikai munka volt ma, igaz csak 3 órán keresztül. Bontás, sitt szállítás, lépcsőzés, mivel az első emeleten voltunk.
Bevallom őszintén pici félsz volt bennem. Mi van ha.. és itt mindenkinek a fantáziájára bízom,…..
ma rekord értékben adtam el a cégnél. Nem emlékszem, hogy lett volna olyan nap, amikor az átlag napi forgalom tízszeresét értékesítettük volna, és ebből volt egy 2M Ft-os ügyfél is.
A főnököm összesen ennyit fűzött hozzá záráskor: szép napunk volt.
Köszönöm ennek az útnak, hogy alapvetően…..
Ez a 4 nap valami hehtetlenül jól esett. Az a rengeteg alvás, pihenés amit megengedtem magamnak pedig nagyon hiányzott már. Voltam gyűlésen is, séáltam egy nagyot a Margit szigeten, aludtam, főztem sonkát. Ma pedig elmentem futni újra, és elég jól is sikerült. Igaz, hogy csak 2 km, de nem akartam…..
Ha valaki több mint 3 évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy munka után egy templomban ülök és Apuval beszélgetek, biztos felvontam volna a szemöldököm. Számomra, az utam elején még elképzelhetetlen volt az, hogy a spirituális dolgoknak teret engedjek az életemben.
Most megteszem és hagyom…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
