Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lala bá '

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mi volt a mai nap híre? Vida Ildikó NAV-elnök interjúja a Magyar Nemzetben, hogy az Egyesült Államokból tényleg kitiltották? És ezek után nem ment el a nemzetbiztonsági bizottság ülésére? Hogy kiderült, hogy a kormánytagok eddig is tudhatták, kiket tiltott ki az USA?Az MTV…..
Adásunkat megszakítjuk, csapataink harcban állnak! A HírTv jól visszavágott a német közszolgálati csatorna gyerekhíradójának! Hogy az is értse, miről van szó, aki már annyira besonkázott, hogy már tormásat böffent csak aktuálpolitika helyett, annak foglaljuk össze azért az…..
Gyöngyösi Márton szerint fel kellene mérni nemzetbiztonsági megfontolásokból, hogy hány zsidó ül a kormányban és a parlamentben. A jobbik külpolitikai tagozatának vezetője ezt az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban vetette fel. Én magam őszintén sajnálom Gyöngyösi…..
A köztársasági elnök eddigi legsúlyosabb dilemmájával néz szembe, ugyanis az országgyűlés elfogadta a választási eljárásról szóló törvényt. Azt a törvényt, amelynek apropóján Áder János azt jelezte, hogy ha egy törvénnyel kapcsolatban az alkotmányellenesség…..
Második hete hangos a sajtó a HVG által megírt Semjén-féle plágiumvádtól - illetve pont a sajtó nem hangos, de erről majd később. Mondjuk inkább úgy, hogy második hete tudunk róla, hogy vitatható Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnöknek a Pázmány Péter Katolikus…..
Néztem az olimpián ezeket a piros-fehér-zöld zászóba burkolózott, nemzeti színekkel kifestett embereket, akik olyan lelkesen énekelték a magyar himnuszt. Nem tudom, hogy akik a Puskás stadionban jártak szerda este, hányan szurkoltak Londonban, mindenesetre, a londoni aranyérmeket…..
Lala bá ' 2012.08.18 21:03:16
@Putyilov gyári melós:

Röviden: Ha a csatornát mrgnyitod a sz.,,r elönti a világot. Kormámyunk tehetne többet, hogy a csatornafedelek zárva maradjanak. Németországbanm vagy Ausztriában ilyen elképzelhetetlen lenne.
Közhiedelemmel ellentétben nem csak belvárosa miatt jár több turista Prágába. Könnyen megtanulható, utasbarát tömegközlekedés, élhetőbb város, folyamatosan megvalósuló beruházások, pörgőbb étterem-, gastro- és hotelkultúra. Budapest fantasztikus adottságai ellenére pedig…..
Lala bá ' 2011.05.06 21:12:59
@Fapuma: te sehol sem éreznéd jól magadat ezzel a mentalitással. Sajnállak !
Lala bá ' 2011.05.06 21:16:56
@vau: leveszed a gumicsizmádat, mikor belépsz a lakásodba ?
Lala bá ' 2011.05.06 21:21:11
@isssti: a "fölötünk" nem sikerült, mint Pali bácsinak az "álamfő"
Nem is tudom, hogy mi a botrányosabb: hogy Stohl Andrásnak egy karambol és egy elvonókúra után, de a jogerős bírósági ítélet előtt még van pofája dolgozni, vagy, hogy Benkő Dániel főállású faszpengető a Való világban az első adandó alkalommal megmutatta, hogy miért is…..
Na, akasztják a hóhért, ráadásul több lába is van, mint kettő. Az RTL Klubon éppen most is zajló Való világ 4 műsorvezetője ugyanis az a Stohl András lett, akitől a csatorna korábban elhatárolódott, kihajította minden műsorából, ha lehetett volna, azt is letagadják, hogy…..
Lala bá ' 2010.11.20 23:36:18
@woodyszunyog: És ha téged, vagy közelállódat ütötte volna el ?
Lala bá ' 2010.11.21 11:01:20
@Saints and Thieves:
Sajnos mind igaz amiről irsz. A kereskedelmi csatornák pedig ontják a sok szennyet. A filmjeik a legvadabb gyilkolási perverziókat sugározzák. Hja, ha kinyitod a szenyvizcsatornákat, akkor a sz...r elönti a világot. A legnagyobb hiba, hogy a felnövekvő fiatalok ebbe nevelődnek bele, ez a frankó nekik.
Nem új keletű a Lágymányosi híd budai csomópontjának problémája. Lett is gyorsan új tábla, jöhet a mutogatás. Vélemények az azonos című írásunkról...
Lala bá ' 2010.11.20 22:47:46
@Rajninho: A Buci bennem is hányingert keltett és azonnal átkapcsoltam a csatornát. Sajnos a beidomitott nézők még meg is tapsolták. A tékozló fiú megtérése bibliai kategória, de a való életben nem fogadható el, hogy a piá-val és kábitószerrel belőtt celebek ejnye-ejnyével megússzák. A jelleméről sokat mondott nekem, hogy amikor a felesége kiért a helyszinre, rá akarta beszélni, hogy mondja a helyszinelőknek, hogy ő vezetett. Hát milyen ember az ilyen ?
Lala bá ' 2010.11.20 23:02:12
@...::: Flúgos Kamionos :::...:

Felejtsd el, hogy bonyolúlt, vagy nem. A biztonsági filozófia egy tudomány, ami azt is alapúl veszi, hogy mi van akkor, "ha... És "ha... eset sok lehet. Ilyen megközelitéssel egyáltalán nem fogadható el a felhajtásról informáló tábla hiánya. Olvasd el az osztrák jelzésekről korábban irtamat.
„Zöld zakós ember” állandó főszereplőnek levés bármilyen esküvőn. Eleve már magában fogalom hordozás: zöld zakós ember = mérhetetlen ízléstelenséggel felöltözés, zöld, lila, hígbetegfos színekben pompázó öltönyt magára ráncigálás, ehhez zsinór, esetleg…..
A szocialisták kongresszusán  Lendvai Ildikó kissé sután fogalmazva mutatott utat pártjának: "Mozdonyt fordítunk, irány a választó!". Nos, szerintem nem érdemes túlzottan belemenni ebbe a vonat-metaforába, de azért mégis, igazán érdekelne, hogy ha a Párt a mozdony,…..
Az MVM és a BKV is titkolja, mennyiért és mivel bízták meg azt az építővállalatot, amelynek offshore hátterű anyavállalatát Kocsis István tanácsadója alapította és képviseli.>>> A BKV-nak is dolgozik Paks offshore hátterű alvállalkozója ..
Lala bá ' 2009.06.17 16:35:29
@Nagypipa: már csak a civil szerveződés erejében hiszek én is csak. A pártok magukkal vannak elfoglalva. Még a retorikájukon is ez süt át. Nem téged, engem, vagy őt képviselik, hanem magukat. Reánk csak a szavazás évében van szükségük. A köztes időben le se sz..nak.
Dehogy nem !... és ez a valóság.

Vicces fordulatok történtek annak az olvasónak az ügyében, akinek a Raiffeisen egyoldalúan 10-szeresére emelte a hitelkeretét, ami megtízszerezte volna a számla díját. (A sztoriról ebben a posztban számoltunk be.) A bank ugyanis később levélben kért bocsánatot, egyúttal elengedte…..
Lala bá ' 2009.04.30 16:55:27
Egy banki anonim alkalmazott megsúgta nekem , hogy a kereskedelmi bankoknak a különböző pénzműveletekre és ezekhez kapcsolódó adminisztrációra felszámitott dijai igencsak komoly jövedelmet jelentenek. Érdekelne, hogy egy az éves mérlegükben a bevételüknek vajon hány százalékát teszi ez ki ? Ami számomra visszataszitó, az hogy pl a hitel és betéti kamat különbsége nem elég nekik a költségeik fedezetére, hanem a legkülönbözőbb cimenen dijakat számolnak fel. Hogy mennyire visszás ez azzal lehetne bemutatni, hogy ha te pl. vásárolnál egy cipőt akkor az ár kifizetése mellett még fizetnél azért, mert a pénztáros beütötte a pénztárgépbe az árat, elvette tőled a bankót, kinyitotta a pénztárgép fiókját, kivette a visszajáró pénzt és leszámolta neked. A csomagolásért is járna külön dij.Továbbá az egész vásárlási múvelet alatt eltelt időre esően az igénybevett alkalmazottak bérét, a világitási, télen fűtési dijat, nyáron a klimatizációjét, na meg a biztonsági őr éberségéért még külön iskéne fizetni. Ja, ha pedig még bevásárló kocsit is igénybe vettél akkor azért még külön is. Sőt használtad a parkolóját, akkor pedig még külön. Hát uraim és hölgyeim ez különbözteti meg az ügyes bankárokat a naiv néptől, magamat is beleszámitva. A piacgazdaságtól joggal feltételezni lehetne, hogy a konkurencia versenyt teremt a bankok között is. Úgy látszik azonban , hogy a bankok egy csapat. Mindegyik alkalmazza a különböző trükkös költségek felszámolását a mi kontónkra. Nagyon-nagyon kellene már egy szegények bankja. Nem csak beszélni kellen róla, de állami segitséggel létre is kellene hozni.
Drága felhasználók, drámai hirtelenséggel lelőjük az Indavideót néhány órára 2008. december elsején éjjel, hogy okosabbá és biztonságosabbá tegyük a beléptetőrendszerét.Végre kiirtjuk a bejelentkezési és feltöltési nehézségeket, kisimítjuk a most még néha döcögős…..