Regisztráció Blogot indítok
Adatok
riata

9 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az oktatási intézmények – főként a felsőoktatási intézmények – is észrevették e változást és egyre inkább próbálnak alkalmazkodni a megváltozott viszonyokhoz. Rájöttek, hogy új szemléletet és ezzel együtt új tanítási módszereket kell alkalmazniuk az…..
A közösségi háló eszközei (egyelőre) jellegükből adódóan inkább az informális tanuláshoz köthetők. Elterjedt vélemény, hogy mivel a gyerekek „egész nap a számítógép előtt ülnek”, sokkal könnyebben elérhető számukra az informális tanulás. Meg kell azonban…..
Az elektronikus távoktatás eddigi tapasztalatai is indokolttá teszik a közösségi háló használatát a tanulásban, tanításban. A diákok hatékonyabban tanulnak, ha közben kérdezhetnek másoktól, megbeszélhetik a tapasztalataikat és visszajelzéseket kapnak.  Ez abból is…..
Napjainkban kezd elterjedni egy érdekes közösségi lehetőség, mely a Google Earth-nek és az MSN Virtual Earth-nek köszönhetően alakult ki. Most már lehetőség van rá, hogy egy fényképhez, videóhoz, történethez földrajzi meta-adatokat is rendeljünk (hol készült/történt), és…..
Az előző fejezetben említett közösségi hálók szövegalapúak voltak (persze ezekben is osztanak meg képeket, hangokat, videókat a felhasználók), azonban a multimédiás tartalmak is jó lehetőséget adnak közösségi tevékenységre. Tipikus példa erre a Flickr, amely lehetőséget ad…..
Syndication (hírfolyam) (pl.: RSS) jelzést küld egy magadott webes forrás változásairól. Így nem kell rendszeresen ellátogatni a weboldalra, csak olyankor, ha a kapott „értesítés” felkeltette érdeklődésünket. Tipikusan hírportálok és blogok esetében használják.…..
blogok (pl.: MySpace): frissíthető személyes weboldalak, gyakran használják internetes napló írására. Egyre több gyerek és fiatal ír saját blogot. Sajnos ez komoly veszélyeket is magában rejt, mivel sokuk személyes adatait is kiadja naplójában, ezzel esetleg kiszolgáltatva magát…..
Mi is az a közösségi háló? Clay Shirky írta le először a (tág) definícióját 2002-ben. Szerinte a közösségi háló olyan szoftver, amely támogatja/elősegíti a csoportos tevékenységet. Fő jellemzői: - lehetővé teszi az egyének vagy csoportok közötti kommunikációt (ez…..
A tudáshoz való viszonyunk változóban van. A szigorúan  szabályozott tudományágak és tantargyák szorításából egy könnyedebb, rugalmasabb gyakorlat felé tartunk, amely lehetőséget ad rá, hogy ésszerűbben, „életszerűbben” szervezzük a tudásanyagot. Ezzel egy…..