Regisztráció Blogot indítok
Adatok
TW Zh

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szerdán ismertette az "Institut der deutschen Wirtschaft" azt a tanulmányát, amely a nyersanyagok beszerezhetőségével, a készletek méretével és ennek jövőbeli gazdasági hatásával foglalkozik. A tanulmány megrendelője a bajor gazdaság szereplőit összefogó szövetség.Magas a rizikója annak, hogy az…..
TW Zh 2021.12.18 11:12:48
@Kovacs Nocraft Jozsefne:

A tajvani emberek nem olyanok, mint a hongkongiak. A hongkongiak mindig is tudták, hogy angol gyarmatból lesznek egyszer kínai terület. Ment is el onnan Kanadába, UK-ba, aki tudott.
Tudták, hogy kínai uralom alá fognak kerülni, egy kis rendőrségük volt, semmi hadsereg, légierő. Tajvanban meg annyi fegyver van felhalmozva, hogy kb. Izraellel összemérhető az erejük. Az meg nem lepkefing, Amerikának se lenne egyszerű ott partraszállni, a partok 99% nem éppen turistás, homokos strand.

Tajvaniak mindig is teljesen különálló kultúra volt, eleve a többség anyanyelve se a kínai, hanem a tajvani (minnan egy dialektusa).
A nacionalista (Chiang Kai-shek) erők 1949-ben a szigetre menekültek, de erről az ott élőket nem nagyon kérdezték meg. A tajvaniakat a Guomindang is elnyomta kezdetben, volt kemény fehérterror, betiltották a tajvani nyelvet stb. A szárazföldi Kínából érkezett nacionalista elit ült a nyakukra, az összes tajvani pár százalékát adja ez az elit manapság, de ők nagy pénzügyi és politikai hatalmat birtokolnak. Ők úgy látták, hogy Tajvanról indulva lehet egyesíteni az uralmuk alatt Kínát. Majd egyszer a jövőben. Mára ez a szemlélet egyre marginálisabb, a tajvaniak tajvaniként tekintenek magukra, nem kínai köztársaságiként.
Szóval a tajvaniak nem kérnek a szárazföldi Kínából, már akkor se kérnének, ha Kína tajvani demokratikus modell alatt akarna összeolvadni Tajvannal. Ez nem egy olyan dolog, hogy egy 23 millió fős, fejlett demokráciában élő népet át lehet engedni egy diktatúrának. Volt már ilyen, amikor Csehszlovákiát engedték át Hitlernek. Ugyanis Kelet-Európa német érdekszféra volt, erre hivatkozva mindenki pingvinezett, széttárta a kezeit, hogy itt nincs mit tenni. Ez nem fog megismétlődni.

Tajvannak több, mint 100 éve semmi köze a szárazföldhöz. De előtte se sok köze volt ám. Mondjuk úgy, hogy Korea inkább volt Kína (császárság) része, mint Tajvan. Tudom ezt európaiak nem tudják felfogni, de Korea inkább kínai volt, mint Tajvan. Tajvan kb. annyira volt kínai, mint Malajzia kínaiak lakta részei. Tajvan akkor lett "szárazföldibb", amikor a Guomindang oda költözött 1949-ben.

A hongkongi események mutatták meg a tajvaiaknak, és a világnak, hogy a kínai diktatúrának egy szavát se szabad elhinni. Mindenféle garanciákat ígértek a hongkongiaknak, aztán semmit se tartottak be a kínaiak. Aki hongkongi eseményekig Tajvanon még hitt abban, hogy esetleg ha Kína demokratizálódik, akkor a két ország egyesülhet (kb. a lakosság 1%-a hihetett ebben), az utána már nem hitt benne.

Már megindult a folyamat, hogy Kínát kiiktassák az ellátási láncokból. Vietnám, Malajzia, Korea, Japán, Indonézia, India sorban állnak, hogy elvegyék a kínaiak munkáját. Nem lesz nehéz, mert Kínában gyártatni egyre drágább és Kína csak összeszerel alapvetően (ahogy Magyarország is), a high-tech alkatrészek Koreában, Tajvanon és Japánban készülnek. A covid is megmutatta, hogy Kína nem egy megbízható szereplője a világgazdaságnak. Lesz pár év, amikor nem tudsz évente egyre olcsóbb okosporszívót venni, meg zsebbuzerátort 5 dollár helyett 8 dollárért kapsz majd.

@Androsz: Milyen szent ideológiát terjeszt a Nyugat Tajvanban? Tajvan demokratikus ország, nincs nagyon mit terjeszteni. Demokráciában, sajtószabadságban Magyarország fölött végez rendre a felmérésekben
Milyen idegen föld? A tajvaniakat kérdezted? Annyira a saját földjük, hogy még egy nagy hadsereget is felszereltek a megvédésére, a légierejük meg olyan, hogy a legnagyobb európai országok vagy Izrael légiereje mérhető hozzá.
Tajvanon a kutya se kér Kínából, ellenben amerikai egyetemekre küldik a gyerekeiket tanulni (mérnöknek, orvosnak, jogásznak). Figyelem, nem kínai egyetemekre, pedig hát kínaiul is tudnak!

@midnight coder:

Ha nem az interneten élnéd az életedet, akkor látnád, hogy ez a genderezés egy marginális kérdés mindenütt. Nyugaton is. Magyarországon azért habosítják ezt a témát, mert ezzel szemben tudja magát meghatározni a kormány, mint kuruckodó maffia. Amúgy nem nagyon van bennük kurucvér, mert a multiknak lefekszenek egyből. Ezért ilyen álproblémákban mennek szembe a Nyugattal, helyette a kereszténynek csúfolt vonalat erőltetik, ami pont olyan gumicsont, mint a genderideológia. Csak míg nyugaton a lakosság pár százalékát érdekli ez a gendertéma, addig Magyarországon mindenkire szétterítik a kormányt támogató egyházak fenntartását.
Az egész amúgy az ellopott pénzről szól, hogy azt valamilyen nemzeti mázzal védjék.
Magyarországnak nem a genderkérdés lesz a problémája, hanem az, hogy elinflálja a kormány a forintot. Aztán aki jól viselkedik (leszavaz rájuk), az kap valami inflációt részben kompenzáló nyugdíj vagy illetményemelést.
GuoGuang
Hónapok óta ugyanazokat a túlárazott lakásokat látom a piacon, nagyon durva árakon, mondta egy szombati beszélgetéskor az egyik ügyfelem. Van olyan, ami két hónapja a piacon van és emelik az árát Szerinted van értelme? Hát értelme biztosan nincs, mert ami nem ment el 50 millió forintért, az nem fog…..
TW Zh 2021.07.08 02:37:58
@Mankel: Az évek tapasztalatai alapján az emberek jó része idegenkedik a részvényektől, kötvényektől, befektetési alapoktól.
Addig rendben is vannak ezek, amíg be nem üt a tízévente menetrendszerűen érkező válság. Kizárólag ezekbe fektetni öngyilkosság.
Az rendkívül fontos, hogy a magyar családok általában valamire spórolnak. Ez a valami nem a nyugdíjaskor, mint Nyugaton, ahol az a cél, hogy Thaiföldre tudjon majd költözni a belga pedó és ott fiatal lányokkal hetyegjen, a magyar embernél a gyermeke lakáshoz juttatása az elsődleges cél. Akármibe is fektetik a pénzt, a végső cél a családok többségénél az, hogy ingatlant vegyenek, ahol az utóduk lakni tud, hogy ne albérletben kelljen laknia, nyomorognia.

Nyugaton az embereknek lehet hogy van annyi pénze, hogy el diverzifikált portfóliót tudnak összehozni, amiben van aranytól értékpapírig és ingatlanig sokminden. Magyarországon meg aki tud is megtakarítani, az annyit tehet félre, amit egy dologba fektethet. És ez jó eséllyel ingatlanra irányuló takarékosság.
A magyar ember elsősorban a lakasproblémáját akarja megoldani, az ingatlanban lakni lehet, a részvényben nem.

Az utóbbi évtizedek tapasztalatai alapján az ingatlan jó befektetés. Persze most beszállni már nem olyan jó, mint 10 éve. De az ingatlan nem csak befektetés, hanem egyben szükségletkielégítés is.

A bitcoin mondjuk akkor jó, ha van már ingatlanod, részvényeid, aranyad és még mindig van befektetnivaló pénzed, amit nem sajnálsz elveszíteni. Nem vagyok a bitcoin ellen, de az ma egy rendkívül kockázatos befektetés (egyesek szerint piramisjáték), ha Elon Musk tweetel valamit, akkor bezuhan az árfolyama. Aki már multimilliomos, az esetleg bevállalja poénből ezt a kockázatot.

Én azt látom a környezetemben, hogy aki ingatlanba fektetett 10 éve, az nagyon nem bánta meg.
Még márciusban írtam arról, hogy a halálozási adatok alapján valami nagyon fura dolog történik Kelet-Ázsiában a koronavírus járvány kapcsán: nagyon alacsony a népesség arányos halálozásuk. És nem csupán Kínában, Koreában vagy Tajvanon, hanem minden kelet-ázsiai országban. Vietnámtól Japánig és…..
TW Zh 2021.07.01 11:33:08
@Avatar: Tajvanról első kézből tudom, hogy azért volt sikeres a járványkezelésük több, mint egy éven át, mert egy hermetikusan elzárható szigetország. Aki a reptéren beérkezett, azt küldték karanténhotelba.
Aztán idén befuccsolt a rendszer, mert mint kiderült a pilóták és légiutas-kísérők nem kellett hogy karanténba vonuljanak, meg az Amerikából hazatérő tajvaniak is kijátszották a rendszert (karanténhotel címe rovatba a saját lakcíműket írták be, így szabadon oda távozhattak). Így aztán 1,5 hónapja itt Tajvanon is terjed a koronavírus, hármas fokozatú vészhelyzet és lezárás van.
Több, mint egy évig elég jól kezelték a járványt, mert végülis ez egy félfasiszta állam és szigetország, Kínával 1949 óta háborúban állnak, ezért aztán durván védik magukat.
Egy szigetországot egy nyitott határokkal rendelkező európai országhoz hasonlítani nem lehet. Kelet-Ázsia jelentős országai szigetországok, Japán, Tajvan, Dél-Korea (félsziget, de Észak-Korea felől megközelíthetetlen), Szingapúr meg egy félfasiszta városállam, amit ellenséges országok vesznek körül, ezért brutálisan erős hadereje van a méretéhez képest. Itt sose volt az EU-hoz hasonló szövetség, nincsenek nyitott határok. Így azért nem nehéz küzdeni a járványok ellen.

De a kezdeti sikerek miatt elbizakodottak lettek a tajvaniak. Például oltóanyagot se rendeltek. Aztán amikor hirtelen kellett volna, akkor csak egy kevés AstraZeneca volt. Amit SENKI nem akar itt felvenni, csak akinek kötelezővé tették. Eddig pár százezer ember kapott itt oltást, zömmel AstraZenecát. És 200-nál többen haltak bele eddig a vérrögképződésbe itt. Ami azért vicces, mert az EU-ban, ahol sok millió embert oltottak AstraZeneca vakcinával, állítólag csak 41 embert ölt meg a vakcina. Szóval valószínűleg az európai infók ebben a körben manipuláltak, sejtésem és ázsiai adatok alapján az astrazeneca sokkal veszélyesebb, mint a koronavírus maga.
Most a tajvaniak kisírták Amerikától a Moderna vakcinát (amit már beadatnának maguknak az emberek) de ezt is csak 75 év felettiek kaphatják, a fiatalokat nem oltjak, ami agyrém. Nyilván a populista kormánynak itt érdeke, hogy szavazóbázisát jelentő nyuggereket oltsák be.

Még annyit, higy a világon nincs elöregedettebb társadalom, mint a kelet-ázsiai országoké. Alig születik gyerek, úgy néznek ki az utcák, mint valami öregotthon folyosója. Ha ide bejut és elterjed a vírus, akkor arat. Pont ezért a védekezésben mindeddig a kirekesztésen volt a hangsúly. Meg kellett gátolni, hogy a vírus bejusson a szigetre. Ez sikerült is 1,5 hónappal ezelőttig.
Ami miatt nem terjedt és aratott eddig a vírus, az a helyzeti előny: szigetországok és/vagy elszigetelt országok, félfasiszta kormányok (Dél-Korea, Tajvan, Japán, Kína, Vietnám), a vietnámiak hermetikusan lezárták azokat a településeket, ahol fertőzött volt, a kínaiaknál ráhegesztették a lakásajtót a covid fertőzött családokra.

Ja és itt Tajvanon egy PCR teszt tajvaiaknak 50ezer forintnyi dollárba kerül. Külföldinek, aki itt adót fizet, ugyanúgy fizeti az állami egészségbiztosítást, mint a tajvaniak, 80ezer forintba kerül a teszt. Nyilván vakcinát csak és kizárólag tajvaniaknak adnak. Ilyen diszkrimináció elképzelhetetlen Nyugaton vagy épp Magyarországon. Persze emiatt is a tajvaniak gyűlölettel tekintenek a külföldiekre, mintha ők hurcolták volna be a járványt, pedig valójában a külföldről hazatérő tajvaniak, karantént elkerülő pilóták, légiutaskísérők hurcolták be.

A genetikai előnyben is lehet valami, bár ezt egyelőre nem lehet megmondani konkrét genetikai bizonyítékok hiányában, csak epidemiológiai kutatás alapján. Amíg nincs meg a gén, ami védene a Covid ellen, addig ez spekuláció. Tudósok sejtik, hogy a neandervölgyi DNS, ami minden nem afrikai modern emberben megvan, előnyt jelenhet sok esetben, más betegségek esetén meg hátrányt.

Most ránéztem a tajvani adatokra. 14853 fertőzött volt eddig, 661 ember halt bele a fertőzésbe. Ez kb. 4,45%-os halálozási arány. Ez elég borzasztóan rossz. A magyar adat 3,7%. Az se szép, de Magyarországon jóval több fertőzött volt és a járvány több, mint egy évvel előbb ütötte fel a fejét, tehát volt ideje tartolni a vírusnak. Tajvan mindnesetre leszerepelt halálozási ráta tekintetében, ami a szerencsénk itt, hogy végülis ez egy szigetország, tehát ha lezárják a határkat és fenntartják a hármas szintű vészhelyzetet, akkor egy idő után lecseng a járvány, nem lesz utánpótlása a vírusnak.
TW Zh 2021.07.01 15:41:53
@Tollforgato: "minden ország diktatúra és hasonlók"

Miért akarsz olyat a számba adni, amit sose írtam, mondtam? Azt írtam, hogy a kelet-ázsiai országok félfasiszta államok. Nem diktatúrák. Van egy demokratikus máz, de az állam a legrégebbi időktől össze van fonódva az ipari és pénzügyi tőkével. Itt Tajvanon volt rendszerváltás a 80-as évek végén, tehát a politikai elitbe bejött a DPP nevű párt, de a KMT is megmaradt. A háttérben meg olyan ipari óriáscégek diktálják a törvényeket, politikai lépéseket, amiket még Chiang Kai Shek idején gründoltak. Itt ugyanis nem elkótyavetyélték a nagy cégeket, hanem átmentették őket a rendszerváltás utánra és megmaradt az ipari nagytőke politikai befolyása.
Egy szóval se írtam, hogy diktatúra lenne itt. Egy félfasiszta állam van, ahol vannak választások, alacsonyak az adók, az állami gondoskodás igen korlátozott, nincs

A tajvani a világ legöregebb társadalma. Pár hónapja voltam a párommal egy előadáson itt, ahol lebontották konkrét adatokkal, hogy Tajpej és Új Tajpej Város a világon a leginkább elaggott városok. Úgynevezett "super-aged society". A japánok se állanak jól, de Tajvan még náluk is jobban elöregedett, csak hát Tajvant, nem szokták önálló országként vizsgálni.
Dél-Korea is brutálisan elöregedett, Kelet-Ázsia igazi öregotthon.

Vietnam, Kambodzsa, Indonézia idekeverése teljesen érthetetlen számomra, ezek sehol se Kelet-Ázsia.
Kelet-Ázsia: Kína esetleg Hongkonggal, Japán, a két Korea, Tajvan, meg az orosz távolkelet.
Indonézia, Malajzia, Vietnam, Kambodzsa, Laosz és a többi Dél-Kelet Ázsia. Semmi közük Kelet-Ázsiához.

Tajvanon csaknem 1,5 évig sikerült kirekeszteni a koronavírust. Mióta bejött másfél hónapja, harmadik fokozatú vészhelyzet van, de így is bizonyította 661 halottja van a járványnak, plusz még amit nem tudnak. A vacak brit-svéd vakcinának már kb. 200 áldozata van csak itt! Senki se akarja már azt beadatni, ezért sírtak ki a Modernát USA-tól. Erre lenne jelentkező, de sajnos a fiatalokat (75 év alatt, mert itt aki ötvenes, az még fiatal, annyira elaggott a társadalom) még nem oltják.

Az a baja a posztolónak, hogy észrevette, hogy Kelet-Ázsiában kevesebb a fertőzött és a halott. Majd erre ráerőszakolta a saját elméletét. Hogy csak a genetika lehet az oka. Miközben szinte hermatikusan zárható országok vannak itt Kelet-Ázsiában...
Tajvanon meg mint írtam, kb. 4.45% a halálozási ráta a fertőzöttek körében. Ez magasabb, mint a magyar. Biztos az lesz ennek a magyarázata, hogy a posztoló szerint mi magyarok ázsiaiabbak vagyunk, mint a tajvaniak.

Nem mondom, hogy az ázsiaiak szuperül kezelték a járványt, mert az oltásokkal elmaradtak. De a maszkviselés, távolságtartás, otthonmaradás, iskolák bezárása és főleg a kontaktkutatás nagyon jól ment, utánamentek minden fertőzöttnek és gócnak, erről minden este beszámolt a híradó, hogy pl. 615. számú fertőzött kikkel érintkezett, kiket fertőzött meg stb. Ez a kulcs, hogy még alacsony esetszámnál lehetséges a kontaktok kutatása és ezt megtették. A vakcinákkal viszont ment a töketlenkedés.