Regisztráció Blogot indítok
Adatok
animula

0 bejegyzést írt és 34 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Elkezdődött az őszi kampány, ami ráadásul jóval közvetlenebbül érinti majd az Urbanistát, mint a tavaszi. A legérdekesebb választási ígéreteket természetesen követni fogjuk, itt van máris az első: a Jobbiknak ugyanis "célkitűzése, hogy az Országgyűlés, a…..
w Kései sirató 2009.09.29 06:15:00
Öt éve ezen a napon avatták miniszterelnökké Gyurcsány Ferencet. Meg akarta változtatni Magyarországot, és ma, röpke fél évtized után elmondhatja szerénytelenség nélkül, hogy ez sikerült. Csinált valami nagyot. Nem egyedül, dehogy; ekkorát egyetlen ember semmiképpen sem tud…..
w Aki nem lép egyszerre 2009.09.17 05:00:00
Ez terjengős lesz. Print változat itt. Sötétség újra. De én már tudom, hogy húsz évszázad érzéketlen álma szörnyet fogan s az bölcsőt követel. Hát nem dúvad, ki időt szimatolva születni cammog Betlehem felé? Yeats: A Második Eljövetel  Miért nem vagyok jobboldali?…..
Az előző rész tartalmából: a kétharmad igenis elérhető, sőt Pécsett el is lett érve, illetve a kétharmad nem egyenlő az atombombával, mert hasznosan is lehet forgatni. Mellesleg az atombombával is csodás dolgokat lehet megvalósítani, az egyik a gombafelhő, a másik meg a béke.…..
animula 2009.05.26 11:29:51
@őröltbors:

Kedvesem, aki helyesíráson gúnyolódik, az írjon helyesen, a mindenségit! "Jó Gyurit nem azért szeretjük..." Most akkor 'Jó Gyurit', vagy 'Jó, Gyurit'? Ennyit a vesszőkről.

Tóta W. Demokratának: aki nem vesz részt a szavazáson, annak a jó édes anyukája se tudja. Néma gyermek esete Tóth Marival. Ebből ideológiát gyártani, hogy akkor most a többség a kisebbség, a kisebbség meg a többség, elég fejletlen éstékítéletre vall! Ezen az alapon mit keres a bármilyen kormány az ország élén, he?
Ami 'volt', az már történelem. És akkor 'mi lenne, ha'? Most mekkorát röhögjek ezen? És mióta 'legitimál' az, akinek a demokratikus játékszabályokhoz annyi köze sincs, mint Makónak Jeruzsálemhez?
Tóta W. Demokrata tulajdonképpen egy Morvai Krisztina II., kevesebb iskolával. Meg tudja valaki mondani, jelentéstertalmilag mi a különbség a Morvai-féle "magunkfajták-magukfajták" és a Tóta-féle "ők-mi" ellentétpáros között? Szerintem semmi. Káros mind a kettő.
"Kemény, ez a csapat kemény."(Horn Gábor) Véglegesítette a Fidesz az EP-listáját, a győztes túlzott magabiztosságával még jóval a kampány beindulása előtt. Nézzük hát ezt a listát! A listavezető neve bármilyen választásnál szimbolikus jelentőségű:…..
Tarka Magyar Sajtóközlemény 2008.10.06 11:08:00
"Tarka itt az ég és föld, sőt még az ember is, mert a magyar sehol sincs egyedül." Babits Mihály: A magyar jellemről (1939)  Örülünk, hogy a szombati kedvezőtlen időjárás ellenére több ezren vettek részt az Erőszakmentesség Világnapja alkalmából megtartott…..
animula 2008.10.07 12:19:57
Barátságos pengeváltás, melynek itt lett volna ahelye mail helyett:

Kedves Animula! Ha vannak roma bemondók, tök jó! Ne aggódj, nem csak a Dunát nem nézem, a többit sem, inkább rádiózok és olvasok. Ha többet akarnék tévézni, a Duna az elsők között lenne, mert szeretem. A roma bemondók és színészek azért kellenének, mert szimpatikus arcai lehetnének egy kallódó kisebbségnek, amelyikkel mi nemromák nem találjuk a hangot (persze ők sem velünk), de egyértés nélkül nem lehet létezni sokáig e honban.
Az integrált sávos roma tanterv lényege is az lenne, hogy legyen képzett, párbeszédre képes roma értelmiség.
A gondolkodó emberek pedig ne egymás orra alá törjenek borsot, hanem pozitív, konstruktív párbeszédbe kezdjenek. Uff, ennyi elég mára. Üdv: Égkékfűzöld2x2négy

Jé,
köszönöm a választ, bár nem itt reméltem, szerintem a többiek, az acsarkodók is, tanulnának belőle valamelyest!
Nagyon egyetértünk abban, amit írsz, csak ezért valamelyest az érintett közegeknek és kisebbségi értelmiségnek is tennie kellene. Nem lehet sem egy népcsoportot en block legszegregálózni, lerasszistázni, de nem is lebűnözőzni. Itt kezdődik, arról füölösleges vitatkozni, melyik volt hamarabb, tyúk vagy a tojás.
Kár, hogy kevesen néznek ebben az elbutult országban Dunát. Éppen tegnapelőtt volt egy kiváló dokfilm a cigányság elnyomásának történetéről, hát, szívszorító dolgok derülnek ki. Pro és kontra egyaránt. nem lehetne már meghallani mondjuk párhuzamosan a kisebbségi ombudsman - a kiváló Kállai Ernő - hangját azzal a roma vállalkozóéval együtt, aki nyugaton lett sikeres restaurátor vállalkozó, most pedig itthon kamatoztatja tudását, és szörnyülködik a roma vezetők nihilizmusán?
Mert olyan roma értelmiséggel nincs, amit tárgyalni, aki képes éppen a tarkabarka kapcsán éppen a Dunán belehazudni kétszer egymásután a hűledező músorvezető szemébe, hogy több tízezer résztvevője volt a tarkának. Daróczi Ágnesről beszélek, ajánlom, nézd vissza az archívumból, ha érdekel. Mert aki hazudik, az csal... a többit tudjuk!
Tisztelettel és megbecsüléssel, A.
Utólagos engedelmeddel publikállak a tarkablogon is!
MTI2008. október 4. 18:35Befejeződött a Tarka Magyar rendezvényMintegy ötezer ember vett részt a Tarka Magyar! címmel az erőszak és kirekesztés ellen meghirdetett demonstráción szombaton a fővárosban, a megmozduláson jelen volt Gyurcsány Ferenc kormányfő is és az egybegyűltekkel…..
 2008. október 4-én 15:30-kor gyülekező az Erzsébet téren, a Gödör Klub-nál. A helyszínen a hasznos tudnivalókról Novák Péter, moderátor és Bódis Kriszta, a Tarka Magyar demonstráció szóvivője, az akció egyik kezdeményezője tájékoztat. Ezt követően, 16 órakor…..
Rengetegen foglalkoznak a Tarka Magyar! demonstrációval. Nézz utána bővebben! webrádió Kormányszóvivő: az Amnesty International tájékozódjon, mielőtt véleményt formál 168 óra A titkosszolgálatnak nemcsak a füle nagy, de a keze is hosszú Gyurcsány orbánviktorozott,…..
Tarka Magyar demonstráció 2008 október 4. 15:30 Erzsébet tér from Tarka Magyar on Vimeo...
SAJTÓKÖZLEMÉNY   Az összes parlamenti párt vezetője csatlakozva a civilek kezdeményezéséhez aláírja a Tarka Magyar demonstráció nyilatkozatát és elutasítja az erőszak és a kirekesztés minden formáját. Amint azt a Tarka Magyart szervező több, mint 100 civil szervezet a…..
Többtucat civil szervezet összefogásával a 18 éves demokráciánk legnagyobb pártfüggetlen tömegdemonstrációja szerveződik az erőszak és a kirekesztés ellen Budapesten. A szervezők százezres tömeget várnak 2008. október 4.-re az Erőszakmentesség Világnapjához…..