Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zeugma

15 bejegyzést írt és 480 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha…..
zeugma 2013.11.16 07:28:35
Eddig is behívhattak akárkit, autóval vagy anélkül, és vihettek bármilyen gépet, ami a védekezéshez kell, HA a hivatásos állomány és eszközpark kevés volt. Mert ugye senki sem szeretné, hogy az állam vegyen pluszban hatszáz markológépet, nyolcszáz pickupot meg ezer csuklósbuszt, aztán azokat csak akkor használja, amikor nyolcévente nagyobb árvíz van, vagy harmincévente kishazánkra akar esni egy műhold, közötte meg álljanak parlagon a raktárban.

Most csak annyi az újdonság, hogy előre összeírják a megfelelő szaktudással bíró embereket és a használható gépeket, autókat, hogy ha baj van, akkor ne a gátőrnek kelljen végigszaladnia az utcákon, és a kerítsen át bekukucskálva keresgélni, kinek áll az udvaron teherautója meg szivattyúja, amit el lehetne kérni. Meg erről levélben kiértesítik az embereket. Határozatban, mert ezt írja elő a törvény (és mert az udvarias kérést a legtöbben leszarnák), a határozatnak meg sajnos sosem baráti a hangvétele, ahogy semmilyen hivatalos iratnak sem. Ez van. Ha minden ilyen határozahoz mellékelnék Orbán Viktor szívhez szóló sablonlevelét, amelyben a nemzeti összefogás fontosságát ecseteli, és köszönetét fejezi ki az autótulajdonosoknak, az jobb volna? Naugye.

Az én huszonéves bontószökevényemet ugyan vihetnék, ha akarnák, de kétlem, hogy nagy hasznát vennék. Szerencsés helyen élek, ahol az árvíz rendkívül ritka, de ha bármi baj beütne, én is mennék homokzsákot rakni, vagy amire szükség van. És igen, elvárnám az államtól, hogy ha szélsőséges helyzetben a családom élete, vagy a városrészem megvédése azon múlna, hogy Gipsz Jakabtól sikerül-e megszerezni a mentéshez szükséget gépet, akkor ha önként nem adja kölcsön, bizony foglalják le tőle határozattal. Persze azt is elvárom az államtól, hogy az adóm fejében a mentést a lehető legjobban szervezze meg, és lehetőleg ne álljon elő olyan helyzet, hogy Gipsz Jakab gépén múljon az életem. A szükséges eszközöket az állam elsősorban saját készleteiből teremtse elő (tűzoltóság, hadsereg, állami cégek, tömegközlekedés, stb.), másodsorban önkéntes felajánlásokból (a legutóbbi árvíz idején is tömegesen ajánlottak fel jóérzésű emberek és cégek gépeket és munkaerőt), és csak ha mindez nem elég, akkor kérjék Gipsz Jakabtól határozattal azt, amit önként nem adott kölcsön.
Mindig vannak meglepetések, amikor idióta feladványainkra kreatív olvasóink még idiótább megfejtéseket küldenek. Most is lefagyott pár percre a szerkesztőségi levelezőlista, amikor körbeküldtem szavazásra a Led Lenser zseblámpáért tülekedő pályázatokat. Azt hiszem, nem…..
zeugma 2013.11.13 18:53:28
@protézisesh: Savanyú a szőlő? :-)
Nekem úgy tűnik, mintha az autó kinomtatott képe lenne a kamera mellé állítva, és azt próbálták volna szemből körberajzolni a lámpával. Nem hiszem, hogy sablon nélkül ilyent összehoz egy amatőr, még montázzsal sem. De nem volt benne a kiírásban, hogy nem szabad sablont használni, úgyhogy akkor is jogos a nyeremény.
Idén két nappal később kezdődött, és a hétvégére eső december elsejei határidő miatt gyakorlatilag hamarabb be is fejeződik a mérlegelési időszak, melynek során az autósok dönthetnek év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésük…..
zeugma 2013.11.13 07:23:16
@srank: Igen, de ha a saját biztosítód (egyesületed) közben becsődöl, zsebből fizetheted az okozott kárt. Volt rá tömeges példa nem is túl rég. Jobb, ha az ember olyan biztosítónál köt, ami jó eséllyel legalább év végéig biztosan meglesz még :-)
Az Égéstér 93. adásának kommentposztja...
zeugma 2013.11.07 20:56:16
@Rocko-: Szerintem a konnektoros hibrid vagy range extender sokkal életképesebb a villanyautónál, főleg ha jó karosszériába építik be (ellenpéldának lásd a Volt/Ampera hátsó üléssor fejtér-hiányát vagy a korábbi Priusok szűk belterét és csomagtartóját).
Villannyal elvisz a városban 20-50-70 km-t, azt éjjel pár óra alatt simán visszatöltöd a 220-ról is, nem kell hozzá ipari áram. Ha meg elfogy menet közben a delej, vagy kimész az autópályára, akkor beröffen a benzinmotor, és vígan gurulsz vele annyit, amennyit egy rendes benzines autóval is mehetnél. A mai technológiával már meg lehet oldani, hogy a hibrid rendszer az akkukkal és a benzintankkal se foglaljon túl sok helyet, maradjon lábtér és csomagtér is.

Ha rám szakadna a lottóötös, az új Mitsubishi Outlanderből vennék egy plug-in hibridet. Egyetlen autónak, mert amellé nem kell másik. Napelem a garázstetőre, és máris szinte ingyen járnék vele.
Tűkön ülve várta a Homár a devizahiteles OTP-per fináléját, de sajnos becsúszott egy filler epizód, és nem történt semmi. Úgyhogy ehelyett következzen valami egészen más: csúlázás a tévében. Naiv tévénéző a LifeNetworkön találta ezt a gyomorforgató hirdetést, ami…..
Multifunkciós szkenneres nyomtatónk, amellyel eddig a kották digitalizálását végeztük, sajnos végleg tönkrement. Ha van egy nélkülözhető, működőképes példányod – akár szkenner, akár nyomtató, akár multifunkciós készülék –, amit szívesen felajánlanál, hogy…..
Villanyhárfa HABEMUS PAPAM! 2013.03.14 00:10:34
FERENC PÁPA 2013. március 13-án este a bíborosok pápává választották Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires 76 éves érsekét, aki – Assisi Szent Ferenc után – a Ferenc nevet választotta. Ő az Egyház 266. pápája, az első jezsuita és az első latin-amerikai egyházfő. Hála…..
Szerkesztőségünk egy emberként borult földre az új Rolls-Royce Wraith előtt. Már az Égéstérben is hosszan lelkendeztünk egy korai gyári teaser-fotón, amin csak a tetővonal látszott, meg kell adni, a PR-részleg remekül csepegtette az anyagokat, elhitetve a szakmával, hogy itt…..
Belsőség Bélapó és az Opel 2013.02.09 11:27:16
Nem túl régen meséltem az Olvasóknak filléres marhaságaim egy részéről, és már akkor is említettem a Magyar Kisipar Szégyene kategóriában induló, fordított Trabant-jellel öntött kerékkupakot. A napokban Muczán Gábor klubelnök is valami hasonlóval jelentkezett, megosztotta…..
A Tábor Hegyi Napok a Nyolc Boldogság Közösség fiataloknak szóló tábora, amelyet minden év júliusában szerveznek a közösség homokkomáromi házában. Az idei táborról negyedórás összefoglalót készített a Katolikus Krónika. A videó megtekinthető az MTV videótárban, illetve…..
A jövőre félkatonai diktatúrává egyesülő Európában idén szeptember 1-től semmilyen villanykörtét nem lehet gyártani, jannuár 1-től pedig forgalmazni sem. Mindezt az ökológiai lábnyomra hivatkozva. Természetesen az összes érintett multinacionális nagyvállalat magasról fosik…..
zeugma 2012.09.11 06:17:53
@SektaLeaks: Igazad lehet, ez jó indok az újabb áremelésre. (Mi nem az?)

Aki nem kedveli a kompakt fénycsövet, vegyen halogén égőt, az áll a legközelebb a kivégzett hagyományos villanykörtéhez. Fogadok, hogy annak is felmegy most az ára, pont ezért.
zeugma 2012.09.12 14:42:20
@lutria: És vajon meddig bírja egy kompakt fénycső egy állandóan fel-le kapcsolgatott lépcsőházi lámpában? Vagy nem számít, mert úgyis ellopják, mielőtt kiégne? :-(
zeugma 2012.09.12 18:10:09
@SektaLeaks: Pont ezért mondom én is, hogy a társasházak komoly gondban lesznek. Egy darabig lesz még halogénizzó, de 2016-ban azokat is mind kivonják (az összes hálózati feszültségű, vagyis a hagyományos csavaros foglalatba való fajtát).

Már látom is a következő nagy pályázatot: állami támogatás társasházaknak led égők vásárlására, és hozzá törhetetlen, biztonsági zárral lezárható lámpabúrák beszerzésére...
A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás szeptember 15-én szombaton tartja huszonegyedik országos találkozóját Szegeden. A találkozó délelőtti programját és a délutáni püspöki szentmisét a Mária Rádió is közvetíti...
Méregdrága, modern technológiát szinte kötelezően illik ócsárolni. De vajon tényleg vacak, vagy csak szimplán elérhetetlen? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
zeugma 2012.09.07 08:09:00
@rekszem: Ha valaki a hatodikon lakik, nincs garázsa, és a munkahelyének sincs saját, zárt parkolója erős hálózattal és ingyenes töltési lehetőséggel, akkor annak az embernek nem való plug-in autó, és kész. Se hibrid, se villany.

Elég nyilvánvaló, hogy minden konnektorról tölthető autót azoknak terveztek, akik vagy céges flottában használják, vagy kertvárosi-elővárosi-agglomerációs övezetekből ingáznak be a városba.

A CNG-s autóra sem mondjuk, hogy micsoda hülyeség - nem a gyártó hibája, hogy Magyarországon összesen vagy három kúton lehet kapni földgázt.
zeugma 2012.09.07 09:49:48
@Plumper: "az emberek azt veszik meg, amire van pénzük. ha az füstöl, büdös, de célszerű, akkor azt."

Hát igen. Nem nekünk gyártják az ilyen autókat: aki szívesen használná, annak sosem fogja rá futni, akinek meg jutna rá, az presztízsjárgányra költi. Nem mondom, hogy az rossz, vegyen mindenki olyant, amilyennel boldog, csak azt mondom én is, hogy nálunk hiányzik a célközönség. Amperából is eladnak majd vagy huszonötöt, abból tizenöt megy valami céges flottába vagy egyéb reklám-helyre, tízzel meg járnak azok a zöld gazdagok, akiknek nem tetszik a Prius.
zeugma 2012.09.07 10:32:09
@levim: Tudom, hogy máshol van rá kereslet. Épp azért írtam, hogy nem nekünk készült.

Az meg, hogy visszahozza-e az árát, sok mindentől függ: hogy mivel hasonlítod össze (azonos kategóriájú és felszereltségű autóval, vagy fapados városi gyösszel), hogy mennyit jársz vele és milyen körülmények között (autópályán a Prius sem gazdaságos), hogy mennyi ideig tartod meg és utána mennyiért tudod eladni, hogy addig mennyit költesz javításra, stb. Európán kívül a dízel nem vetélytárs, mert csak a kamion megy azzal; a benzinesekkel összevetve máris jobban áll a gazdaságossága a hibridnek. Ha még jó sok adókedvezményt is kapsz rá, meg ingyen parkolást, behajtást a dugódíjas belvárosba, stb., máris sokkal vonzóbb a (konnektoros) hibrid vagy a villanyautó. Nem csoda, hogy MÁSHOL milliószám adják el a Priust. Kis hazánk, mint oly sokszor, ezúttal is kivétel...
Nem akarom eldönteni a kérdést, hatótávnövelős villanyautó vagy konnektoros hibrid-e az Ampera. Nem fogom felboncolni a GS hajtásláncát sem. Az egyenlőtlen párharchoz még csak értelmes indokot sem kell keresni, egyszerűen kíváncsiak voltunk, mennyit esznek a valóságban. Itt állt…..
zeugma 2012.09.07 00:21:00
@papptibi: Remek! Kíváncsi leszek az mit tud.

Persze, az aktuális fogyasztást sok minden befolyásolja (forgalom, hűtés/fűtés igény, emberi tényező, stb.), de ez a teszt még ezekkel együtt is többet árul el a valós használhatóságukról, mint a gyári fogyasztási adatok.
zeugma 2012.09.07 00:30:41
@NperA: Ha a bekerülési költséget nem nézzük , akkor ingázni legolcsóbban egy villanyautóval lehet. Méghozzá úgy, hogy feldobsz a garázs tetejére pár napelemet, felszereltetsz egy ad-vesz villanyórát éves elszámolással, és esténként bedugod az autót a konnektorba. A napelem a teljesárú nappali időszakban termeli a kraftot, az autó meg az olcsóbb éjszakaiból fogyaszt, te pedig csak a különbséget fizeted (az éves elszámolás miatt a téli sötét és a nyári sok napsütés kiegyenlítődik). Ha jól méretezted a rendszert, akár ingyen is kocsikázhatsz egész évben. Ha pedig Leaf helyett Amperát vettél, akkor a benzinmotornak hála a saját autóddal mehetsz el nyaralni az áramon spórolt pénzből.

Persze ha a bekerülési költséget is nézzük, akkor eleve nem ilyen autót vennénk, hanem valami használt dízelt, vagy megbízható benzinest LPG (szerencsésebb környéken CNG) átalakítással...
Fogalmunk sincs, pontosan mi történt ma reggel a Budai rakparton, amikor Varga Endre kerékpárjával át akart kelni egy kereszteződésnél. Az eddig mintegy hatezer Facebook-felhasználó által megosztott üzenetében ugyanis azt írja, egy szürke Suzuki Swift, melynek rendszáma 666-ra…..
zeugma 2012.09.05 20:55:37
@Infox: Én sem olvastam végig mind a háromszáz hozzászólást, de már az első néhányban leírják, hogy telezöld van ott az autónak, és kerékpárút a biciklinek.
zeugma 2012.09.07 00:58:19
@lwcolors: Mondom én: kamerát mindenkinek! Ha csak egyszer ment meg egy általad leírt esettől, vagy egy hamis gyorshajtási bírságtól (mert GPS-es, sebesség- és G-erő-rögzítős, HD felbontású is van már elérhető áron), már behozta az árát.
A technika fejlődésével lassan az Egyházban is megkerülhetetlenné válik a digitális papírhelyettesítő eszközök kérdése. Két érdekes írás a témában: Ciberteológus: Miért nem lehet misekönyv helyett iPad-et használni? (Magyar Kurír) Most akkor lehet-e digitális zsolozsmát…..
Villanyhárfa Életjel rádió 2012.09.06 08:34:23
2012 pünkösdjén új internetes keresztény zenei rádió indult, Életjel néven. Itt hallgatható: www.eletjel.hu. Paksa Balázs interjúja a főszerkesztővel, Gégény Istvánnal a Hitvallás magazinban...
Meghalt Miszori Zoli atya, a szombathelyi Székesegyház plébánosa. Nemcsak lelkipásztorként szerettem és csodáltam, de tiszteltem azért is, hogy mindig nyitott volt a világban munkálkodó Szentlélek változatos útjaira. Zoltán atya számos közösség elindulását és működését…..
A Zene-tárban már rengeteg új anyag van: zsoltárok, alleluják, misetételek felvételei és kottái, érdemes körülnézni! Egy ideje a főoldalon is jelezzük, hogy melyik menüpontok frissültek utoljára...
A berlini Egyiptomi Múzeumban nagyszabású kiállítással emlékeznek meg a csodálatos Nefertiti-szobor megtalálásának 100. évfordulójáról. Kairó őrjöng.   A múzeumban hivatalosan is bejelentették a sajtónak, hogy december 6-án, azon a napon, amikor 1912-ben ráakadtak…..
Péntek délután váratlan sajtóközleménnyel lepett meg minket az NFM, amelyben a KRESZ módosításáról számolnak be. Lényegében négy ponton változik a szabálygyűjtemény: a saját ingatlan előtt parkolás, a lézerblokkolók, radartetektorok használata, a mentősáv és az…..
zeugma 2012.08.26 20:28:08
@szgy: Azért nem, mert azt nem a KRESZ szabályozza. De módosul(t) a rendszámosdi is, nézz utána.
zeugma 2012.08.30 20:35:01
@Akitlosz: Nem olvastad a statisztikákat? Egyre öregszik a magyar autóállomány. Egy ilyen, minden autót érintő átállás csak akkor lenne sikeres, ha minden balkormányos autót egyszerre zúzdába küldenének. Ha arra várnánk, hogy majd az újakban már jobbon legyen a kormány, akkor a teljes átálláshoz nem hogy közelednénk, hanem egyre távolodnánk tőle, mert az embereknek nincs pénzük új autóra.

Igaz, az Angliából behozott használt kocsik száma jelentősen megnőne :-)
Félrefordítások Relációs hajó 2012.07.23 06:08:00
Bevallom, elsőre kamunak gondoltam. De azóta többen beküldték Facebook-oldalunkra is, és tényleg: ha magyarul használod a timeline-t, akkor azoknál, akik még nem ismerőseid, ez jelenik meg: Relationship, ugye. Annyira nem akartam elhinni, hogy átállítottam magyarra a Facebookot,…..
Omnibusz Buszozzunk tisztán! 2012.08.07 09:00:00
Elektromos buszt tesztelt júniusban a BKV. Különös élmény az olajsáros megállókból felszállni a jövő tiszta ígéretére, de valóban itt a jövő? A BKV már ne is vegyen több dízelbuszt?   A busz Kínából érkezett, a neve BYD e-bus12 vagy BYD K9B vagy a szabványos kínai…..
zeugma 2012.08.08 17:38:03
Jó dolog a villanybusz, de szerintem még nincs itt az ideje, legalábbis tömeges használatának nem. Meg egy kínai gyártmánytól azért félnék is. Nem azért, mert minden kínai szar (nem az, a saját mágnesvasútjuk pályáját például olyan pontossággal építették meg, hogy a szerelvényeket szállító németeknek leesett az álluk). Hanem azért, mert ott van ugye egyrészt a Kinglong, ami minden, csak nem minőségi, és azt nehéz feledni. Másrészt meg azért, mert a XXI. századi villanyautók történetében eddig tudtommal egyetlen olyan baleset volt, amit a villanyhajtás rendszere okozott és ami halálos áldozatot követelt: pont egy kínai BYD elektromos autó gyulladt ki, és égett benne halálra két ember. Oké, egyszer egy Volt is kigyulladt, de azt előbb össze kellett törni hozzá szabványos törésteszten, és aztán hetekig állt roncsként a garázsban, mire egyszer unalmában tökegyedül lángra kapott, és nem is sérült meg közben senki.

A városi tömegközlekedésre szerintem a legjobb megoldás a CNG-s hibrid trolibusz lenne. Amíg van felsővezeték, megy árammal, a külvárosi részeken meg a jelenleg legolcsóbb és talán legkevésbé szennyező szénalapú üzemanyaggal, a sűrített földgázzal. Amit egyébként simán elő lehet állítani akár szennyvízből, akár egy szeméttelepen a hulladék bomlásából, és akkor majdnem ingyen van. Zalában már megcsinálták a szennyvizes előállítást, hibátlanul működik a dolog.

Simán össze lehetne rakni egy ilyen buszt, akár itthon is. A villanyhajtás, ahogy a cikk is mondja, nem foglal sok helyet, a nagy és nehéz akkukra nincs szükség a felsővezetékes üzemmód miatt, a CNG-s motor pedig nagyjából akkora méretű és tömegű, mint egy szokványos dízelmotor. Egy-két embernyi helyet kellene csak feláldozni egy normál buszhoz képest. Lenne az itthoni gyártással sok munkahely, hazai szervizháttér; a városlakóknak meg kevesebb zaj, kevesebb korom a műemlék épületeken, kevesebb tüdőrák, és kevesebb olyan eset, hogy a lábuk alatt rohadnak le vagy törnek ketté a BKV muzeális korú/állapotú roncsai.