Adatok
kikiroller
0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A testi fogyatékkal élők nagyon alulreprezentáltak a magyar televíziókban, a szórakoztató műsorokban szinte alig lehet látni kerekes székest. Pedig egy műveltségi vetélkedőn ugyanolyan esélyekkel indulhatnának, mint az egészségesek. Már ha átjutnának a castingon, és a…..
Vagy három hónapja lehetett, hogy egy szépségkirálynő miatt borzadtunk el az átlagamerikai teljesen kilúgozott agyán, erre tessék, megint előkerült egy másik, aki ezúttal nem is Irakkal, hanem kis hazánkkal szórakozott egy kicsit. Csoda, hogy felvisított a bennünk lakó…..
kikiroller
2007.11.28 10:32:54
Még szerencse, hogy Vágó István a Reggeliben bejelentette, hogy ezentúl nagyon nehéz lesz bekerülni a Legyen Ön is milliomosba, mert a műveltségi vetélkedőben ezúttal szinte leküzdhetetlen akadályok elé állítják a játékosokat: négy rossz megoldás közül kell kiválasztani azt…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Valóban, a díszlet ellenállt, hiszen ekkor már minden készen volt, több hónapja gyártottuk a vetélkedőt. Egyszerűen kiemeltünk néhány ülőhelyet az első sorban és így lehetővé vált kerekesszék behozatala. Ettől kezdve rendszeresen játszottak velünk, mozgássérültek is. Más kérdés, hogy nem nyertek, de ez már csak rajtuk múlt, csakúgy mint ahogy többezer nem-mozgássérült sem nyert. Természetesnek találtuk, hogy lehetővé tegyük a mozgássérültek részvételét, és annakidején feltettük a kérdést megrendőnknek, az RTL Klubnak is, ahonnan azt a természetes (?) választ kaptuk, hogy persze hogy szerepelhetnek.
üdv
Dávid András
producer