Regisztráció Blogot indítok
Adatok
1974

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mind elmegyünk, a ringatózó fák alól mind elmegyünk, a párás ég alatt mind indulunk a pusztaságon át a száraz ég alá, ahányan így együtt vagyunk, olyik még visszanéz, a holdsugár a lábnyomunkba lép, végül mind elmegyünk, a napsütés is elmarad és lépdelünk a csillagok…..
A legtöbb okmányirodának kijárna egy alapos faszkorbács. A kilencedik kerületi például csak és kizárólag munkaidőben van nyitva, lehetetlenné téve, hogy szabadság nélkül bármit elintézzünk. Átlagosan körülbelül négy órán keresztül van ügyfélfogadás, amivel azt is…..
A Szekszárdi borvidék Petőfi Irodalmi Múzeum-beli 2009-es bemutatkozásáról szólt önálló blogom első borokat tartalmazó posztja, azóta csaknem egy év eltelt. Amikor eljön a születésnapom, majd szólok, hogy felköszönthessenek, szűk két hetet várni kell. A 2010-es…..
Robert Pattinson, a Twilight filmek sztárja és tinilányok millióinak bálványa a napokban megvált a már-már védjegyévé vált kócos és rakoncátlan tincseitől. Az új, rövid haját elsőként az Ellen DeGeneres Show-ban mutatta meg, addig csak sapkában lehetett látni. Szerintem nem…..
1974 2010.05.20 13:11:04
Ennek a pártharcoktól hangos országnak nem egy jóságos nagypapára van szüksége, hanem egy olyan emberre, aki az ország hosszú távú érdekeiért bármilyen pártérdekkel szemben képes kiállni. (Fotó: Gilicze Bálint) Pokorni Zoltán tegnap azzal lepte meg a közvéleményt, hogy a…..
1974 2010.04.28 10:19:30