Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SzCsaba

0 bejegyzést írt és 128 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Csak együtt alvás, szex semmi. Levélírónk annyira tiszteletben tartja a lány kérését, miszerint lassítsanak, hogy megpróbál lopakodó üzemmódba helyezkedni az ágyban, nehogy az új jelölt megérezze ágyéka rajongását. Tovább várni vagy lapozni?   Ha esetleg nem tudtad: a…..
Azt mondja Kósa Lajos, hogy azért szüntetik meg a kétfordulós választási rendszert, mert a Fidesz mindig a második fordulóban vesztett. Ez két szempontból érdekes szöveg, elsőként a valóság, másodsorban pedig a Fidesz gondolkodásmódjának szempontjából. Kezdjük Kósa…..
  Az 56-os emlékmű nem könnyű műfaj, egy az egyben idézhetném rá, amit az utcanevekről írtam, úgyhogy idézem is: a béna Trianon-emlékmű vagy a pocsék holokausztfilm felette áll a kritikának, mert aki rosszat mond rá, az egyből hazaáruló vagy náci lesz. Vagyis…..
Amikor '87-ben pár napot Lipcsében töltöttünk, többször érintettük a belvárost körülvevő körútat, és bár én leginkább a híres vásárt reklámozó dupla M betűt figyeltem a mai szemmel is jókora toronyház tetején, azért feltűnt, hogy van ott valami bazi nagy régi épület…..
Az ország cserbenhagyása (mert a külföldre vándorlás a jelen helyzetben gyakorlatilag egyet jelent a haza cserbenhagyásával) önző érdekek, anyagiasság, kicsinyesség, kishitűség, egyéni ambíciók miatt teljesen elfogadhatatlan, sőt lélektani aspektusból nézve az egyéni kudarc…..
SzCsaba 2012.10.31 14:58:35
@pimpalini: Aham :)

"A balliberális hisztériapropagandának természetesen évtizedekre visszamenő hagyománya van. Ezek a gazemberek mindmáig a Jászi Oszkár, Kun Béla és Károlyi Mihály által kifejlesztett és meghonosított (és sajnos sikerrel alkalmazott) "minél rosszabb az országnak, annál jobb nekünk" elv alapján működnek, és készek akár a saját országuk ellen is totális háborút viselni csak azért, hogy visszatérhessenek a hatalomba. "

"Véleményem szerint Orbán Viktor jelenleg az ország legerősebb koponyája, a férfiasság mintaképe, akinek egész lényéből valami csodálatos, bizsergető huncutság, erő és erély sugárzik ki, és akit a faluról, paraszti sorból városba igyekvő, értelmiségi sorba emelkedni kívánó emberek mélyről jövő s kiapadhatatlan energiája hajt."
Fővárosi Blog Fortepanozzunk! 2012.10.10 07:00:00
Ismét frissült a fortepan.hu, így aztán újabb adag képről elmélkedhetünk: vajon hol készülhettek, mit ábrázolnak? A képek nem feltétlenül Budapesten készültek, még Magyarország sem biztos. Van, amit könnyű lesz megfejteni, és van, amit nem. Tippeket, megfejtéseket kommentbe…..
A legfrissebbek szerint Orbán az E.ON gázüzletágának megvételére konkrét ajánlatot is tett. Egy évvel ezelőtt hallottunk erről először, hogy a kormány az MVM-en keresztül hajtaná végre a tranzakciót. Ugyanekkor az MVM energiapiaci szerepének növeléséről Lázár János is…..
Elolvastuk a kormány legújabb publicisztikáját, a Wekerle Tervet, hogy önöknek már ne kelljen. Nem az értelmet kerestük benne – annak esélyéről pár oldal után lemondtunk – hanem próbáltuk annak nyomát lelni, hogy miért Wekerléről nevezték el, miért nem mondjuk Hulkról, a…..
SzCsaba 2012.08.28 15:02:51
@morgás joga mindenkit megillet: Asszem rátapintottál a lényegre. Nagyjainknak még valóban nem sikerült még túllépniük a KGST korán. Sem a társadalmi, sem a politikai sem a gazdasági nézeteiket tekintve. Pedig milyen szép lenne ha garantált piaca lenne a garantált árú termékeinknek! Például vegyük a dinnyét.
SzCsaba 2012.08.28 17:36:43
http://csajokespasik.blog.hu/2012/07/24/utalom_ha_jatszadoznak_velem..
SzCsaba 2012.07.24 14:19:37
@Madpapa: Jaja, ritka az ilyen összeszedetten szűkszavú teremtés
SzCsaba 2012.07.24 14:26:59
@_Ω_: Eh, túlzottan liberális a jogi rendszer, bezzeg Ámerikában ;)
  Masszív tömegtüntetést követel Andrassew Iván a mai Népszava hasábjain. Nem lenne nagy sportértéke egy népszavás Andrassew-publi elemzésének, de ez a felvetés vitathatatlanul kiemelkedik a szerző szellemi életművéből: a balos publicista a balos napilapban a mielőbbi…..
SzCsaba 2012.07.23 21:53:05
@Megfigyelo: Értem én, és így is gondolom, de most őszintén, nem teljesen eszement, hogy a mai M.o.n a jobboldal államosít vagy ha úgy jobban tetszik központosít, a baloldal pedig az IMF-ben látja a megváltót? Teljesen feje tetejére állt a politikai koordinátarendszer. Sőt, itt nem is politikai nézetrendszerek vannak, hanem hívők akik követik saját hívó zászlajukat, akármerre is menjen, akármekkora kacskaringókat is írjon le. Az számít ki mondja, nem az, hogy mit. És aki mondja, azt sem a meggyőződése vezeti, hanem az aktuális érdekei. És ebben mindenki egyforma. Ezért nem jutunk előre csak egyre lejjebb.
Tanulságos ítéletről adott hírt az Index. A Fővárosi Törvényszék ma kihirdetett, sajnos még nem jogerős ítéletével elutasította a Legfőbb Ügyészség és Polt Péter keresetét Kis János valamint az Élet és Irodalom kiadója ellen.Ezzel a bíróság nem azt erősítette meg,…..
OBERSOVSZKY MEGSZŰNT ÚJSÁGÍRÓNAK LENNI dr. Schmitt Pál érthetetlen és megmagyarázhatatlan döntése szépen, lassan, de biztosan egyre több embert ránt magával a métely és pokol fekete bugyraiba.  Hogy Schmitt belemegy porig aláztatásába és teljes…..
 A Schmitt-ügy végre értelmes téma a magyar közéletben. Írnak róla sok mindent, írják, hogy úgysem fog magától távozni az elnök, meg hogy ez egy ilyen ország, vagy hogy a politikai következmény mindig több, mint a jogi. Mindenkinek igaza van. Szerintem Schmitt lemond, hiszen…..
SzCsaba 2012.03.29 15:39:50
@Trompf: Lehet. Viszont ebben az esetben sem kell majd múlt időbe tennem azt amit arról írtam, hogy mit képvisel, sajnos.
SzCsaba 2012.03.29 15:58:43
@Trompf: Ez rendben is van. És valószínűleg buknak majd még be doktorok. No de a 90 előtti szerepe vs 90 utáni szerepe? A Kárád rendszer haszonélvezője és működtetője, az aktuális hatalom lelkes híve és kiszolgálója, az elvtelen egyetérő? A MOB elnök, aki bejelenti, hogy ha lesz magyar doppingügy lemond, aztán volt több is és mégsem mondott le? Sőt napokig elérhetetlen volt? Már nem emlékszem melyik olimpia volt sajna. Oda sem lett volna szabad tenni. Ugyan már, mondom hogy a doktori csak egy tünet, igaz, jellemző.
Horn Gyula volt miniszterelnökről nem sokkal az 1994-es, első ügynöktörvény elfogadása után kiderült (illetve szélesebb körben ismertté vált), hogy 1956-ban pufajkás volt. Azokra vadászott, akik felkeltek Magyarország elnyomása ellen, akikhez mérhető hősei hazánknak azóta sem…..
„Nincs semmi dráma, se megcsalás, se vita… csak ez a hülye féltékenység, amit könnyed érdeklődésbe csomagol” - a srác csaja valószínűleg Gestapo ősökkel dicsekedhet, mert elég tisztességesen kifaggatta szegényt. Egyelőre döntetlen az állás, de kevés…..
SzCsaba 2012.02.09 12:36:56
SzCsaba 2012.02.09 13:00:19
@(Ő_Ő): Volt srácféltékenyes történet már nem egy.

Konkrétan a baj itt az, hogy a néhányadik randin normális ember nem nézi végig a másik telefonját és nem kérdezi ki a másikat. Miért? Mert semmi köze hozzá.

A FB már kicsit más eset, lehet, h a srác rászolgált a bizalmatlanságra.

Ha nem szolgált rá, akkor ez a két eset alapján fiatalkori paranoia esete forog fenn, ami tapasztalatom szerint csak súlyosbodni fog (Kivel beszélsz? kinek írsz emailt? miért kését 10 percet a munkából hazajövet...)

Ha a poszter rászolgált a bizalmatlanságra, akkor ő túl buta, a lány pedig túl okos ehhez a kapcsolathoz, azaz nem illenek össze és mindkét félnek jobb lesz, ha szenvedés és fájdalom nélkül még időben véget vetnek ennek a kapcsolatnak.
SzCsaba 2012.02.09 13:41:26
@(Ő_Ő): Nem tudjuk mi történt 8 hónap alatt.
LEhet, hogy azok nem lépték át a poszter ingerküszöbét, vagy nem vette észre. Vagy csak néha futtat le a fickón egy biztonsági ellenőrzést. De ezekben az esetekben is a túl buta-túl okos esettel állunk szemben.

A b.nő lejjebb lapozott, ott látta a csajt, nem?
Lana Del Rey – Born To Die (Universal Music) Talán még egyetlen előadónál sem került elő annyiszor a hitelesség kérdése, mint Lana Del Reynél. A vitákat az okozta elsősorban, hogy az Elisabeth Grantként anyakönyvezett énekesnő annyira gyanúsan jól megkoreografáltan lett…..
„Ha elhagyom, szemét vagyok? Szeretem őt, de nem tudom ezt a skizofrén helyzetet tolerálni” – érdekes sztorival indítjuk a 2012-es évet. Van egy párunk, a férfihez pedig tartozik egy genetikailag agresszív família. Menne az a szekér, de főszereplőnk leugrik róla,…..
Ha kis késéssel is, de megjött a Mikulás. Szemügyre véve a puttonyát olyan érzése van az embernek, hogy él is meg nem is, hozott is ajándékot a kiglancolt gumicsimmába meg nem is, szóval olyan, mintha nekünk már csak erre a kismagyar zombimikulásra futná.Ettől függetlenül…..
Ha a pasid bejelenti, hogy tartsatok szünetet, még a legszebb hegyikristály fülbevaló is szörnyű emlék lesz. Mai posztolónk nem érti, mit jelent ez a szünet-dolog, és irigyeli azokat a típusú kalandorokat, akik villámgyorsan képesek változtatni az érzelmeiken, és karcolás…..
Azt hittem, azért van olyan határ, amit még egy kétharmados demokráciában sem lépnek át. Lázár János a múlt héten felballagott a Sándor-palotába és átcsúsztatott két nevet az Elnök úrnak. Pénteken Schmitt Pál be is jelentette, hogy Handó Tündét és Darák…..
Egy induló kapcsolatnál a legnagyobb hülyeség előre eltervezni, hogy márpedig ez alkalmi lesz. Mert ha megjelenik a felek között a szerelemnek nevezett cucc, akkor az irányítás könnyen kicsúszhat az ellenőrzés alól. A csaj összejön egy nős pasival, aki még a házasságát is…..
  Legalábbis sokkal olcsóbb, mint 1990 őszén, a taxisblokád idején volt. A Három deci köménymag mikroblogban találkoztam a fenti, 1990. október 26-i címlappal, s ez adta az ötletet, hogy kiszámoljam, mai értéken mennyibe került a benzin a taxisblokád őszén. Az eredmény…..
SzCsaba 2011.11.18 13:40:17
„Azt akarja, hogy tegyem le a cigit, mert ő X év múlva talán gyereket akar. Talán. És én addig ne dohányozzak, ne igyak meg egy pohár sört este” – ha a pasi moziba akar menni, akkor úgyis odamegy, legfeljebb beadja a barátnőjének, hogy ő is akarja. Ha a lány a…..