Regisztráció Blogot indítok
Adatok
pritypraty

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A body building az a sport, amelyben minden szobanövény szakértőnek hiszi magát, és a szakértés körülbelül egy szóban merül ki: szteroidok. Nekik nem is adnám fel házi feladatnak a BBTv adásait, nézzék inkább a Mindentudás egyetemét. A bodybuilder.hu videómellékletében a…..
pritypraty 2007.08.13 10:51:16
én imádom ezt a sportot (persze nem a versenyzés részét, de ez mindegy), valamikor 86 körül mentem le először, 91 tájékán a kondor teremben nyomtam, és a fekete-boltból vásárolt német sportrevue-kön nőtten fel. egyébként sem volt sokáig magyar nyelvű újság vagy ilyesmi, úgyhogy adott volt a külföldi színvonal. úgy fél éve úgy alakult az életem, hogy újra ideálisak a körülményeim az edzéshez, és hát körülnéztem a neten, jutottunk-e már valamerre mi, magyarok, ebben a témában. és persze, hogy ott van a bbtv meg bunny, na és a builder.hu fórumjai. röviden: iszonyatosan szar átlagszínvonal, agyatlan, kötekedő, mindent leköpködő, kisebbségi komplexusos emberek tömegei, akik valamiért hivatottnak érzik magukat bizonyos kinyilvánításokra ebben a sportban. élükön ezzel a szerencsétlen bunnyval. made in hungary. beszélni nem tud, írni nyilván ugyancsak nem, az egész ember egy lábain billegő, durcás görcs, egyszóval igencsak korlátolt agyi kapacitással rendelkezik. a bbtv csak arra jó, hogy néha szétröhögje magát az ember, pl.: "aminosav tabletták - semmire nem jó, csak ha ilyen kis adagban kell gyorsan protein", ennek neve "tudományos rovat", lábedzés bemutató: "van még guggolás, meg vádli, meg minden, aminek a helyes kivitelezését sajnos nem tudom bemutatni, mert már tönkrebasztam a derekamat, a térdemet, mindenemet", értitek... ;-))) edző, hehe.
na, de azért van pozitívum is. pl. a bbtv alanyai túlnyomó többségben érdekes figurák, néha a vicceken is lehet röhögni, nemcsak néhányuk szánalmasságán (pl. "edzésem kulcsa, hogy találtam egy megfelelően motivált edzőpartnert, aki nagyon sokat segít. ma sajnos nem jött el, mert feladta"). aztán bunny korrekten azt is bemutatja, mekkora balfasz ő, pl. amikor a gumipapucsot rádobott gyufával képzeli meggyújtani. ;-))) ez határozottan reménysugár!!! na és a kutyaszeretete is nagyszerű, az állatvédelmet hihetőbben képviselhetné, mint a drogmentességet ("fiatalok, álljatok le a droggal, mert nem egészséges, gyertek inkább testépíteni, lenne itt néhány gyógyszerkísérlet női rákellenes gyógyszerek adagolására stb.).
na és ami hihetetlen és fantasztikusan jól működik, az a shop.builder. le a kalappal, überkorrektek!!!!! csak ajánlani tudom.

összefoglalva: bunny egy alapjában véve jóindulatú valaki, csak valamilyen frusztrációjából és korlátoltságból kifolyólag harcban áll a világgal. ha sikerülne nyitnia, leszarnia a sok baromarcú kérdezőt, és nem lemennie a szintjükre, valamint sok nyugati példát néznie, és magát valódi riporterré vagy akár showman-né képeznie, nagyszerű dolgokat tudna véghezvinni. mert a BBTV mostani állapota úgy, ahogy van, egy nagy rakás szar. a norbi fitnesszkazettáin tudok hasonló jókat röhögni.

én drukkolok!!!

(ja, és az idézeteim biztosan pontatlanok, de a lényeg megvan)
Hát ez nagyon nem megy a magyar futball vezetésének. Biztos nagyon be akarták bizonyítani, hogy nekik semmi bajuk a feketékkel, csak véletlenül mondta azt Mészöly Kálmán, hogy most jöttek le a fáról, ezért bevetették a szuperfegyvert, Gyárfás Tamást, aki ugyebár eddig sem volt…..
A riporter, aki hajszálcsíkos öltönyben és pampalini-kalapban is képes a világ mögé nézni, szerződést hosszabbított a Tv2-vel. Négy, hosszú, kegyetlen, soha véget nem érő évre.A sajtóközlemény szerint Frei Tamás lelkes volt és örül a Tv2-nek.„Eddigi pályafutásom…..
A Homár a kurucinfón sem találhatott volna jobb kurvaanyázni valót, mint amit nusss küldött Fvanciahonból. A parasztvakításáról híres párizsi übersznobáruház, a Lafayette ügyfélszolgálatán ugyanis azért nem adtak neki törzsvásárlói kártyát, mert nincs tartózkodási…..
Hát nem lennénk a Corvin rendetlen ügyfelei, az tuti. Canahari küldte el nekünk minden idők legkeményebb kiskereskedelmi fenyegetését. Ehhez képest a verőemberes-lehúzós Váci utcai lebujok olyan cserkésztábornak minősülnek, ahol Szili Katalin bónuszként dél-baranyai népdalokat…..
comment:com Szívassuk meg Fábryt! 2007.03.24 15:32:00
Szeretjük a Nap-Keltét, még szombaton is megkacagtatják a nézőt. Aki szánalmas iszapbirkózást, szarpaszírozást akar látni, és nincs jobb dolga, az feltétlenül kattintson ide és tekintse meg szerencsétlen Fábry Sándort a Kereszttűzben. Eleve, a Kereszttűzbe csalni a humoristát…..
w Fekete zongora 2007.02.02 15:09:00
Ebből lesz egy jogi vita nyilván, oszt jónapot. Az sem lesz érdektelen, csak az nem most van. Nagy-Britanniában egyébként - például - úgy megy ez, hogy nem szabad mindenhol tüntetni, ám amikor a rendőr elvonszolja a grínpíszes hülyegyereket a helyről, ahol nem szabad, konkrét…..
comment:com Megint Tau bácsi 2007.01.29 19:00:00
Akinél van Filmmúzeum, az most dörzsölheti a kezét, de kézdörzsölés helyett inkább vásároljon néhány videókazit. A csatorna ráhajtott a csehszlovák és cseh filmekre. Újra leadják például a Nap, széna... trilógiát, ennek első része ma lesz egyébként 21:20-kor. Szombat…..
pritypraty 2007.01.29 21:54:49
Egy kolléga hívta fel figyelmünket arra, hogy az NBC minap indult új zenei tehetségkutatójában egy magyar csaj is feltünt, leszedtük legott a Grease - You Are The One We Want című reality első két epizódját, és megnéztük. Bár ne tettük volna. A 10 millió dolláros…..
w Térj meg, Viktor! 2007.01.16 07:00:00
A tegnapi párttabló koccant kissé a Magyar Nemzetben megjelent rágalom- és fenyegetésfüzérrel, miszerint Schmidt Mária, Áder János (?!), valamint barátjuk, Gonosz Nagytőke pártot készül alapítani. Pont olyasmit, mint amivel Pokorni Zoltánt vádolta meg a Pravda pár hónapja:…..
Subba Várjuk az újabb csodát 2007.01.16 11:45:00
A Subbának meglehetősen erős a Kiszel Tünde-ellenes meggyőződése. Az, hogy buta, agresszív és ízléstelen, minket különösebben nem zavarna, hiszen hát milyen lenne valaki, aki a tévében van. Inkább Tünde messiás-komlexusával vannak problémáink, de ez az intro igazából csak…..
(Sorozatunk a közepesen híres magyar köcsögök mélyére ás. Ő ki? Akar mit? Jó mire? Kérdések, válaszok, fondorlat!) Gáspár Győző élve boncolását kezdjük az ővele kapcsolatos legutóbbi üggyel, a Kutya Halálával. Sajnos azt már soha nem fogjuk megtudni, hogy mi történt…..
Az, hogy Hernádi Juditnak van egy lánya, csak valahol a tudatunk leghátsó zugában volt jelen. Az pedig, hogy ő az összes magyar celebgyerek közül messze a legvagányabb, eddig eszünkbe sem jutott. Pedig így van, aki húszéves lányként extrémmetál-együttesben énekel, és szinte…..
w Bélát itt ne keressék 2006.11.24 16:13:00
A Magyar Hírlap meghitt olvasótáborának azon még meghittebb szegmensét, amely a szombati számokban elolvasta, netán kereste szerénységem hevenyészett közéleti sziporkáit, ezúton tájékoztatom, hogy ne keresse tovább. A közepet jobbról közelítő lap nekilátott a jobb középről…..
pritypraty 2006.11.25 07:21:01
az a baj a magyar újságokkal és újságírókkal, hogy egy darabig tudnak elfogulatlanok lenni, netán még a kormányt is szidják a hülyeségek miatt, de amint választásra vagy bármilyen (sors)döntő momentumra kerül a sor a politikában, azonnal és egyértelműen a komonisták mögé soroznak be, kampánykompatibilisen, agyatlanul. ki érti ezt? ott a pénz, vagy mi? vagy egzisztenciális félelmük támad, esetleg fenyegetések alapján jogosan? egészen érthetetlen.
sajnos a magyar hírlapról nem tudok mit mondani, már egészen régen kiírták magukat a spektrumomból, olyan helynek tartom, amit épeszű, a komonizmus csapásaira még emlékező, szabadságszerető újságíró messzire elkerül, vala mint a népszabadságot.
viszont egészen extrém jelenség manapság a napi világgazdaság. nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy ha van lap, ahol gyurcsány előzetesen konzultált a szerkesztőkkel, hogy hogyan kell lenyomni a nokedlit a nép torkán, hát akkor az kétségkívül a világgazdaság. gyurcsány blog, népszabadság, magyar hírlap idézetek, átvett cikkek, gyurcsányi vokabulár (dübörög, robog, csúcson van stb.), katasztrófa. lassan arra sem jó, hogy a gazdaságról tájékozódjunk, mert ki tudja, mikor milyen adatot hamisítanak meg. (képzelem azokat a vállalkozókat, akik az 5 éves adócsökkentési tervre bazíroztak, oszt most fizethetik az elvárt, külön- és szolidarítási adókat, járulékokat, hacsak nincsenek dübörgő fejlesztéseik...)
esküszöm, sajnálom az újságírókat ánblok, hogy ilyen mélyen kell a szarban turkálniuk. de azért csak hajrá, árpád, ha már ez a mániád... ;-)
A Cool most aztán nagyot dobott: előkaparta valahonnan (ja, biztos egy londoni klub kokainban úszó VIP-páholyából, és semmiképp sem a mátészalkai diszkóból) Császár Elődöt, aki már egy jó ideje Shane 54-ként nyomul, talán mert zavarja, hogy minden szélsőjobbos tüntetésen az…..
Miközben a Tv2 és még a Nemzeti Sport is arról beszél, hogy Rácz Félix egyszerűen megunta az ökölvívást, és ezentúl inkább csak a feszített víztükrű medence szélén szivarozgatna, mert hát oda a lelkesedés, meg nem lehet már bírni ezt a nagy hajtást, nos eközben a…..
Van egy nagyon idegesítő trükkje Havas Henriknek, néha a beszélgetések legvégén odafordul a kamerához, és elmondja a Véleményét, úgy, hogy a riportalanyok már nemigen tudnak reagálni. Kicsit mintha levonná a konklúziót, kicsit mintha kihasználná, hogy övé az utolsó szó, és…..
comment:com Így élt VV Anikó 2006.07.27 10:00:00
Az nem nagy hír, hogy Anettka valóságsó indításával kacérkodik, hiszen eddig is ebben a műfajban nyomult. Gondoljunk csak a főzőcskéjére, az oroszórájára, vagy az Anettka-féle esti tornára, ezek valószínűleg a magyar valóságsók történetének legkegyetlenebb műsorai. Az…..
comment:com Heti kettős 2006.05.31 10:05:00
Úgy néz ki, hogy a Heti hetest sikerült teljesen gajra vágni. Kellett hozzá egy Farkasházy meg egy Hajós. Mondjuk a Teddy-kérdés nem új keletű probléma, régóta megoldatlan, fájó trauma nemzetünk életében. Gondolom, minden tévénéző tudja, hogy Farkasházy teljesen el van…..
A tegnapi Mokkában a kékfényes Szabó László volt Havas Henrik vendége. A beszélgetés apropója egyébként a Labanc Anna-gyilkosság volt, de ez most mellékes, ugyanis a műsor végén volt egy érdekes hajtűkanyar. Havas megkérdezte Szabót, hogy miért is hagyott fel az…..