Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dognai Mercedes

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2021.02.24. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmklub Egy csodálatos elme 2021.12.10 20:37:27
A valóság mindannyiunk számára az, amit az elménk valósnak mutat. Ez azonban néha nagyon eltérhet attól, amit a többiek valósnak látnak, és az egész világ hirtelen átrendeződhet, ha szembesítenek azzal, hogy amit valósnak véltünk, mások szerint nem is létezik. Vagy a zsenialitás éppen abban rejlik,…..
Dognai Mercedes 2021.12.20 20:38:54
A csodálatos elme, aki uralni tudta a skrizofréniáját, aki rájött a trükkre, hogy az elme játékát leleplezze. (Ők nem öregszenek) A nagyszerű tudósnak sikerült, de nem gondolnám, hogy egy egyszerű átlag embernek ez menne. A professzor számára igazi bástyát, erőt a felesége szeretete jelentett. Volt miért küzdeni, az agy játékával szembe menni. És volt kiben bízni a feleségnek, hiszen nem akárkivel kötött házasságot. Ketten együtt győzték le a látomásokat. Az egyetemen vezető állásban lévő barátja is segített azzal, hogy bízott benne, adott lehetőséget az újrakezdésnek. A kérdés arra vonatkozott, hogy hol a valóság, az érzéseinkben látott, vélt dolgok lehet, hogy nincsenek, s amikről fogalmunk sincs, az pedig van? Az internet olyan információ dömping, ami tele van hazugsággal, igazságnak tűnő hazugsággal. Lehet félni, lehet hinni, de lehet gondolkodni is. Bár egyik út sem vezet el a végső igazsághoz. Képtelenség eligazodni, így aztán mindannyiunknak megvan a maga valósága, még akkor is, ha mára már elég sokan vagyunk úgy a világgal, hogy elhisszük a láthatót, hallgatót, tapinthatót, de képesek vagyunk elfogadni, elhinni az ellenkezőjét is. Jobban esne egy egyszerűbb világ.
Filmklub Az apa 2021.11.29 11:51:52
Az öregedés együtt jár a feledékenységgel. Sokan ezt már viszonylag korán megtapasztalják, bizonytalanná válnak vagy kiesnek emlékek, de ez eleinte még csupán bosszantó jelenség, nem befolyásolja a mindennapi életet. Az időskori demencia ennél sokkal súlyosabb: az emlékek átalakulnak, a környezet…..
Dognai Mercedes 2021.11.30 17:59:43
Milyen szép is lenne, ha nem így lenne. Szokták mondani, hogy egy anya felnevel akár 10 gyereket is, de 10 gyerek sem tud gondoskodni egy anyáról öregségében, elesettségében. Mi a rosszabb, a testi- vagy a szellemi leépülés? Bármelyik rossz és fájdalmas és sajnos nem tudjuk megválasztani öregkorunkat. Sokszor még az egészséges életmód sem biztosíték semmire. Történhet baleset, váratlan esemény. Ki tud vigyázni az idős, beteg szülőre? Ki tud felvenni egy ápolót? A mai magyar viszonyok között, ha őszinte akarok lenni, akkor senki. Senki az átlag dolgozó emberek közül. Egy normális elfogadható öregek otthona is kisebb vagyonba kerül. Hogyan oldják meg a családok, amikor az ő megélhetésük is igencsak nehézségbe ütközik? Hangsúlyozom az átlag családról beszélek, nem a kiváltságosokról. A legjobb, legemberibb megoldás a családban maradás lenne. Ha addig, amíg a ma aktívak dolgoznak belehetne adni, mint egy “óvodába” az idős anyát, apát, hogy ott hasonló társaival felügyelet alatt legyen és este visszatérhessen a családjához, szeretteihez. Ezt az állapotot egy erős család, ahol nem idegen a szeretet, a hála és a humor elviseli. Több állami segítség kellene ahhoz, hogy idős hozzátartozók családon belül élhessék le életük utolsó szakaszát. Kering a neten egy szép történet. Idős férfi naponta látogatja alzheimer kórban szenvedő feleségét. Együtt sétálnak mindennap. A nővér megkérdezi miért utazik ide napról napra, mikor a néni fel sem ismeri, azt sem tudja kicsoda. Mire a bácsi azt válaszolja: - De én tudom, hogy ő ki! Számomra ez a válasz a feltett kérdésre.
Filmklub Madárka 2021.10.14 13:29:53
Két gyermekkori barát egy trauma után a kórházban találkozik újra. Birdy vonzódása a madarakhoz olyannyira felerősödött, hogy már nem is kommunikál környezetével, egy belső, elzárt világba menekült, ahol viszont szabadon, madárként él. Helyrehozhatók-e a külső-belső sérülések, és elérhető-e a…..
Dognai Mercedes 2021.11.18 20:03:28
Van-e szabadság? S ha van, akkor mi? Létezik-e belső szabadság “külső” szabadság nélkül? Talán hihetek Marxnak, hogy a szabadság nem más, mint felismert szükségszerűség. Akkor vagyok szabad, ha felismerem a korlátaimat és azon belül kívánok létezni, vagy ha szét akarom törni mind azt, ami gátol abban, hogy azt cselekedjem, amit szeretnék. A valóság nem mindig egyezik a vágyakkal. Birdy soha nem fog repülni. Gubbaszthat évekig, felhagyhat a beszéddel, akkor sem lesz belőle madár, hiszen pont az a képessége hiányzik, ami a madarat madárrá teszi. E hiány birtokában érdemes a szabadságot átértelmezni. S ha jól néztem a filmet, Birdy ezt meg is teszi. Segítséggel, baráti odaadással. Látok esélyt arra, hogy megtalálja önmagát, és az emberi lét korlátai, szükségszerűségei között találja meg a szabadságot.
Filmklub Memento 2021.11.13 09:48:16
Az emlékek elvesztése együtt jár a múlt átírásával, az önazonosság folyamatos keresésével. Ha viszont már nincsenek is emlékek, csak a jelen pillanat, már csupán külső nyomok segíthetnek az események értelmezéséhez: képek, feljegyzések, vagy mások állításai. Meg lehet-e bízni bárkiben is, ha…..
Dognai Mercedes 2021.11.18 19:55:06
Bízhat-e ebben a mentális helyzetben egy ember a jegyzeteiben, a másik emberben. Adódik a válasz: persze, hogy nem. Bízhatunk-e minden mentális probléma nélkül saját emlékeinkben, a barátaink emlékeiben a szeretteink véleményében, segítségében. Ugyanaz a történet máshogy csapódik le minden szereplőben. Mennyi félreértés, vita, fájdalom okozója az a tény, hogy nem egyformán látjuk, érzékeljük az egyes szituációkat. -Én így éreztem, de én nem is úgy gondoltam.- Másképp halljuk a hangokat, másképp értékeljük az egyes helyzeteket. A belső “milyenségünk” rányomja bélyegét a szotuációk elfogadására-elutasítására. Bízhatunk-e akkor egyáltalán valakiben, valamiben? Valójában nem. De mégis enélkül a bizalom nélkül végtelenül magunkra maradunk,s az elszigetelt egyedüllét nem igazán embernek való tulajdonság. Kénytelenek vagyunk bízni magunkban és embertársainkban is. Erre vagyunk ítélve, erre predesztinál minket az emberi sor.
Filmklub Száll a kakukk fészkére 2021.10.01 08:11:06
Amikor új páciens érkezik a mentális sérülteket gondozó osztályra, az addig könnyen kezelhető közösség felbolydul, a normális élet kizökken. A személyzet többé nem képes kordában tartani a betegeket, egyfajta lázadás alakul ki - a "bolondok" lázadása a "normálisakkal" szemben. Vajon a mentális…..
Dognai Mercedes 2021.10.14 20:42:44
Számomra a film csak látszólag szól egy elmegyógyintézet viselt dolgairól. Így aztán a feltett kérdésre sem ebben a körben szeretnék válaszolni. Szerintem a Főnéni maga a hatalom, az ápoltak pedig a társadalom egésze. A jól viselkedő, a könnyen beilleszthető látszólag szabad. Aki kilóg a sorból azt likvidálni kell, lefaragni mindent, ami egyénivé, mássá teszi, mint a többi jól illeszthető. A hatalom célja a könnyű uralkodás. A hatalomnak tetsző emberek, akik nem kérdeznek, nem gondolkodnak és kellőképpen félnek. A hatalom ijesztget és példát statuál. McMurphyt elintézi, ő már nem fog gondolkodni, nem fog gondot okozni. És persze tanuljon belőle a többi, eszébe se jusson követni, látták, mi a következménye a McMurphy jelenségnek. Vagy öngyilkos leszel (Billy Bibbit) vagy elveszik azt, ami te vagy, mert illeszkedni kell. Nekem ez a film egyfajta látlelet, arról tudósit, merre halad a világ. Amit itt az elmegyógyintézetben tapasztaltunk azt átültethetjük a mi "egészségesek", normálisok világába. Nem kell messzire menni. Elég egy általános iskola alsó tagozatát meglátogatni. Mennyi minden lesz "levágva" egy gyerekről mire leérettségizik... Kap-e fejlesztést a lemaradó? És vajon szárnyakat a repülni tudó?
Filmklub Káin gyermekei 2021.04.29 08:50:57
Lehet-e segítség, hogy visszataláljanak a társadalomba azok, akik fiatalon börtönbe kerültek? Nem biztos, hogy a társadalom valaha is megbocsátja a fiatalkori bűnöket. Akiknek egyszer kisiklott az életük egy meggondolatlan tett miatt, gyakran maradnak mindvégig a periférián...
Dognai Mercedes 2021.05.19 18:59:09
Úgy gondolom senki sem születik gonosznak, gyilkosnak. (Hacsak nem elmebeteg) Három-öt éves korra azt állítják a megfelelő szakemberek már kialakul az ember jelleme, egy életre szól az ez idő alatt szerzett tapasztalatok sora. Így aztán felmerült bennem, ha ezek a fiatalkorú, szinte még gyerekek, nem ide születnek, vajon ugyanezt a sorsot tudhatnák magukénak? Valószínű nem. Lehet-e segíteni a börtönből szabadultnak? Lehet-e új, értelmes, emberi életcélra szert tenni a börtönökben? Hánynak sikerült? Hogyan? Mi kell hozzá? Mikor sokszor a szerető családban felnövő, bűnt el nem követő gyerekeknek sincs céljuk, nem látják a jövőt, a perspektívát. Az utat, néha azt is kétségbe vonom, hogy van-e egyáltalán út. Mit kellene tenni, hogy a súlyos bűnöket elkövetőknek legyen visszaútja a társadalomba. Hogy lehet újraírni az eltelt éveket, hogyan lehet változni, lehet-e egyáltalán. A fiatalkori gyilkosságot megbocsátja-e a társadalom, ki segít feldolgozni a történteket, ki képes támogatni, erősíteni egy gyilkost. Lehet-e tisztalappal indulni? A legtöbb feltett kérdésre nem a válasz. Irodalmi alkotásban van pozitív példa, a püspök úr Jean Valjeant egyetlen mondatával (és az ezüstjeivel, bizalmával) jó útra téríti (A gyertyatartókat miért nem vitte el?) szép példáját adva a tartsd oda a másik orcádat is elvnek. (Victor Hugo: Nyomorultak) De vajon elvárható-e a való életben az ehhez hasonló viselkedés, különösen, ha lehet hinni a statisztikának, tíz gyilkos közül hét újra öl.
Filmklub Az állampolgár 2021.04.20 21:10:20
Egy magyar vers, tört magyarsággal. Egy idegen, aki a mi társadalmunk tagjává szeretne válni. Egy befogadó társadalom az idegenség helyett megpróbál otthont biztosítani annak, akinek máshol nem lehet otthona. Lehet-e másik hazánk, vagy csak egy van, és ha azt elhagyjuk, sehol nem leszünk otthon?…..
Dognai Mercedes 2021.04.28 17:35:30
Amikor megnéztem a filmet egyáltalán nem örültem, hogy magyar vagyok. Sőt. Szégyeltem magam. Ezt az ócska magyar virtust, ezt a feljelentgetősdit már soha sem hagyja abba ez a nép? Lassan már ez is hungarikum lesz. Itt mindenki a más dolgával foglalkozik és csak a legritkább esetben jóindulattal. Magyarországon a gestapohoz 1944 márciusától több levél érkezett 1945 áprilisáig, mint az összes többi országból együttvéve.

Honvágy, újhaza, beilleszkedés, befogadás? Nehéz kérdések. De ma, hogy a világ kinyílt a számunkra is, már könnyebb a válasz, szerintem. Nincsenek elérhetetlen távolságok, ma már nem kell “szívet cserélni” annak, akit a sorsa máshová vezet. Honvágy esetén elérhető a magyar haza, s az itteni állapotok ismeretében pár nap elég ahhoz, hogy az ember magyar lelke kielégüljön, és visszavágyjon valami kiszámíthatóbba, élhetőbbe, még akkor is, ha nem fogadják be maradéktalanul. Kérdés, hogy mit nyer az ember és mit veszít az új élettel? Azt gondolom, hogy először embernek születünk, s csak aztán leszünk valamely nemzet tagja. Nem örököljük a nemzetiségünket, hanem megtanuljuk. Ha valakit tételezzük fel, három napos korában elrabolnak és egy, mondjuk vietnámi család nevel fel, egész életében nem is hall Magyarországról, boldog vietnámiként hal meg 90 éves korában. Tehát nem lesz honvágya, nem kivánkozik Magyarországra. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy a hazaszeretet tanult viselkedési formánk. Persze tudom, hogy nekünk, akik ide születtünk jó magyarnak lenni, csodás a nyelvünk, amit csak mi magyarok beszélünk, Kosztolányival szólva a Jó Isten azzal kér tőlünk bocsánatot a nyelvi elszigetelőzésért, hogy mi eredetiben olvashatjuk Arany Jánost. Beleszoktunk egy sírva vigadós magyar kultúrába, biztosan hiányozna, ha nem itt élnék. De a világ ma tágabb, mint eddig bármikor. Vegyük birtokba, ne csak egy kis részét, van élet a világ másik részén is.
Filmklub A kísérlet 2021.03.24 19:42:19
Társadalmi szerepeink jelentős részben meghatározzák, kik is vagyunk. Függetlenül attól, milyen életet élünk magánemberként, a társadalom ránk húz olyan szerepeket, amelyek viselkedésünket alakítják. Kérdéses azonban, mennyire adjuk át az irányítást ezeknek a szerepeknek. Mit gondol, meddig menne el…..
Dognai Mercedes 2021.04.02 10:33:58
A kérdés nem könnyű, sőt nagyon nehéz. Azt tudom, hogyan szeretnék viselkedni, hogy hogyan kéne viselkednem. Arról, innen a fotelből, pontos elképzelésem van. De azt, hogy valójában a konkrét, éles szituációban miként végezném a munkámat csak remélni merem, hogy nem ragadna magával a megfelelési kényszer. Abban biztos vagyok, hogy szélsőségesen nem viselkednék, fizikailag nem bántanék senkit. Nem stílusom. Alázni sem szoktam, nem szeretek lenyomni senkit, sokkal inkább emelni. De a szorított helyzet megváltoztathatja, sőt láttuk megváltoztatja az ember hétköznapi, átlagos viselkedését. Különleges helyzetekre az ember különleges válaszokat ad. Pontosan tudom, hogy a munkahelyemen, a bölcsődében tűz esetén, hogyan kell viselkedni, de hogy úgy viselkednék-e, abban csak bízhatok. Ki tudja mit hoz ki belőlem a pánik, ilyen helyzetben még sohasem voltam. Szeretném remélni, hogy képes lennék megtartani önmagam, és nem tennék olyat, amivel később nem tudnék együtt élni.
Filmklub A hullám 2021.03.14 10:36:41
Sokat beszélünk arról, hogy a média vagy a politika miként manipulálja az embereket, de kevesebb szó esik arról, hogy a tömeg, a közösség hogyan befolyásolja tagjainak gondolkodását. A filmbeli csoport demokratikus közösségként indul, választott vezetővel, közösen választott névvel, szimbólummal,…..
Dognai Mercedes 2021.03.15 11:02:24
A hullám című film ürügyén inkább rólunk, emberekről írnék. Sajnos ez a film is, mint a történelem eddigi menete, azt bizonyította számomra, hogy az emberek hajlamosak a diktatúra elfogadására. Igényük van, hogy vezessék őket, akár félre, akár egészen rossz célok elérésére. Az emberek szeretnek nem gondolkodni, s annyira ostobák, hogy azt képzelik, hogy a felelősséget így letehetik, és büntetlenek maradhatnak. A felelősség nem szétosztható, attól nem lesz kisebb, hogy a többiek is ezt csinálták. Az egyéni felelősseget nem lehet megúszni, nincs mód beállni a tömeg hátamögé. Tudom, hogy a tömeg azt képzeli így nincs felelőssége, a parancsra tettem védekezést én nem fogadom el. Semmilyen formában nem értek egyet az általánosítással, a csoportba sorolással. Utálom, ha azt olvasom pl. roma elkövető. Van neve, miért kell idetenni, hogy roma, mint ha az már valamit jelentene. Nem azért követte el a bűncselekményt, mert roma, hanem mert volt rá hajlama. Anyám mindig arra tanított, ha elmegyünk bulizni, azért soha ne igyak, mert a többiek is ezt teszik. Igyak, ha jól esik, de én döntsek, a saját akaratomból történjenek velem a dolgok, mert a felelős csak én lehetek. Nem óhajtok tömeg lenni...
Filmklub Besence open 2021.02.25 10:02:32
Egy elmaradott kis faluban sikerül támogatást szerezni teniszpálya építésére. A polgármester mindenre pályázik, amire lehetséges, így kerülhetett sor a pálya és a teniszklub létrehozására is. Egyetért-e a polgármesterrel – vagy van, amit máshogy intézne?..
Dognai Mercedes 2021.02.26 10:46:53
Hát én egyet értek a polgármesterrel. Az, hogy ilyen felesleges, inkább úgy fogalmazok, hogy nem a legfontosabb dologra lehet pályázni, az nem az ő hibája. Szerintem ez csak azt bizonyítja, hogy az EU-ban a pályázat kiíroknak fogalmuk sincs arról a mélyszegénységről, ami itt nálunk Magyarországon egyáltalán nem rendkívüli. Besence nincs egyedül. Nem egy és nem kettő hasonló település van az országban. A beszélgetés során nem ejtettünk szót arról a tényről, hogy az itt lakók 98%-a beleértve a polgármestert is roma származású. Évezredes vándorlás, szabadság, önfeledt boldogság, mély érzelmek beleivódtak szinte a mai sorsukba is. Sok-sok pénzre, oktatásra, felzárkóztatásra lenne szükség ahhoz, hogy megtalálják az utat a munkához, a jobb élethez. Ha beleképzelném magam bármelyikük élethelyzetébe, azonnal depresszióba esnék. De ők nem. A helyzetük kétségbeejtő, de ők nem kétségbeesettek. Vidámak, tudtak nevetni, a polgármester is szarkasztikusan állt a termények hazahurcolóihoz. Tett valamit, legalább megpróbálta. Ami számomra megdöbbentő volt, bevallom nem ismerem a vidéki életet, az az, hogy megtaláltam a dokumentum filmben a Mi kis falunk- Rtl sorozat szereplőit. A papot, a polgármestert, a kocsmárost, az edzőt. Eddig azt hittem ez csak vicc, de látom, hogy nincs messze a valóságtól.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása