Adatok
the k0zi
12 bejegyzést írt és 216 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
1. Gyorsabb vagy, mint az átlag
Ha a benned ketyegő processzor órajele lényegesen magasabb, mint a környezetedé, az abból látszik a legjobban, hogy gyorsabb vagy. Gyorsabban földolgozod a bejövő infókat, gyorsabban kinyered belőle a számodra hasznos részeket, és gyorsabban is…..
the k0zi
2014.08.11 06:35:43
True story
"A hallgatói önkormányzatok szintjén pedig az az érdekes helyzet állt elő, hogy azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a felsőoktatási elképzelésekkel szemben, amelyeket nem is érint, hiszen a szabályozások a ma még középiskolába járókra vonatkoznak majd - nyilatkozta…..
Azt hittem, rosszul hallok a mai kormányszóvivői tájékoztatón! Legutóbb ilyet a Kádárék csináltak, valamikor 1987-88-ban. Az akkor egy döglődő diktatúra végnapjait jelezte előre..."...ne forduljon az elő, mint ahogy itt nézem, hogy van olyan hallgatói önkormányzati vezető, aki…..
the k0zi
2012.12.13 08:55:48
@Altaïr: azért megjegyzem az állam 13 félévet finanszíroz, utána bizony jön a költségtérítés keményen a felvett kreditek után. BME-n minden bukott kredit után is fizetni kellett. Szóval a normális egyetemeken a 10 évig bukdácsolás nem éppen joyride :)
Otthon elfogyott a fertőtlenítő alkoholunk, úgyhogy útközben elmentem a patikába venni egy új flaskát. Kérdésem felétek, szerintetek mennyibe került egy 100 grammos flaska? Nem egy nagy darab, összehasonlításképp kiraktam egy fülpálcikát. Megfejtés majd pár tipp után a…..
the k0zi
2012.08.24 21:08:47
@freddyD: szerintem szimplán a tisztasága miatt ennyi, mert olyan 90-100% között van úgy tudom a fertőtlenítő alkohol (de biztos több mint 70%). Míg a pálinka 40-50% közötti :)
Bejelentette a kormány a Széll Kálmán csomag 2.0-át, ami újabb 600 milliárdos államháztartási kiigazítást tartalmaz. A legtöbb internetes fórum arról a parttalan vitáról szól jelenleg, hogy ez megszorításnak minősül-e, vagy sem? Átháríthatók-e ezek a terhek a lakosságra,…..
Ha elképzelünk egy vegyesbolti eladót, aki majd minden terméknél a fejét vakarja, hogy akkor ezen a terméken mekkora is az áfa kulcs, nem az adóegyszerűsítés és a gazdaság kifehérítése jut az eszünkbe. Két csoport jár majd jól a sokkulcsos áfával: a pénztárgépüzletág…..
Aki nem szeretne egy ilyen névjegykártyát, az szóljon most, vagy hallgasson mindörökre!
..
the k0zi
2012.04.06 19:40:14
A Hírszerző elindított egy cikksorozatot, ahol a felkért szakértők írják le a véleményüket a cigányság helyzetéről. Az első írás, amelyet Forgács István írt, mindjárt óriási kavart.Pesty László visszatért a MTV-hez, és az első dokumentumfilmje ebben a témában…..
the k0zi
2012.03.22 07:15:07
@nu pagagyí: alapvető probléma az, hogy a dokumentumfilm kapcsán sokan zsigerből elkezdtek rasszistázni, előkapták a PC kártyát, hogy ilyenről nem lehet beszélni azt senki nem nézte meg, hogy esetleg van igazság is ebben az egész dokumentumfilmben. Megint kiöntik a gyereket a vízzel együtt, a filmben szereplő állításokat igenis érvekkel kell megtámadni, nem pedig cenzúrával.
Nyilván vannak a filmben provokatív részek is, de hahó, ez egy ilyen műfaj. Michael Moore is a saját szemszögéből mutatja be a dolgokat. Az a baj 1-1 ilyen betiltás sokkal jobban erősíti a rasszizmust, mint az ha őszintén beszélhetnének az emberek a problémákról.
Ha az átlagembert a mainstream nem engedi panaszkodni, nem alakul ki társadalmi vita a problémájáról, sőt mi több a panaszkodásaiért cserébe azt kapja hogy ő mekkora rasszista kirekesztő, akkor az előbb-utóbb oda vezet, hogy az emberek elkezdenek nem bízni a rendszerben, és elfordulnak olyan szélsőséges megoldások felé, amelyek a rendszeren kívülről érkeznek, így lesz szépen szélsőséges a társadalom.
Nyilván vannak a filmben provokatív részek is, de hahó, ez egy ilyen műfaj. Michael Moore is a saját szemszögéből mutatja be a dolgokat. Az a baj 1-1 ilyen betiltás sokkal jobban erősíti a rasszizmust, mint az ha őszintén beszélhetnének az emberek a problémákról.
Ha az átlagembert a mainstream nem engedi panaszkodni, nem alakul ki társadalmi vita a problémájáról, sőt mi több a panaszkodásaiért cserébe azt kapja hogy ő mekkora rasszista kirekesztő, akkor az előbb-utóbb oda vezet, hogy az emberek elkezdenek nem bízni a rendszerben, és elfordulnak olyan szélsőséges megoldások felé, amelyek a rendszeren kívülről érkeznek, így lesz szépen szélsőséges a társadalom.
Én nem tudom mi ez a sok rinyálás. Egy biztos, óbégatni könnyebb és kényelmesebb, és még gondolkodni sem kell annyit, mint a probléma gyökerét keresni. Az atomenergia lett a mumus ami ellen foggal körömmel, minden erőnkkel kell kemény greenwar meccseket játszanunk, de miért is?…..
the k0zi
2011.11.09 09:21:07
@különvélemény: persze, csak egy dúsítóüzem létrehozása nem két fillér, azt is számoljuk bele.
the k0zi
2011.11.09 09:23:48
@belekotty: "csak" fel kell dúsítani 3,5%-ra :)
Félreértés ne essen én is atomenergia oldalán állok, de ebben az országban egy vízerőművet visszabontottak, mert "környezetromboló".
Félreértés ne essen én is atomenergia oldalán állok, de ebben az országban egy vízerőművet visszabontottak, mert "környezetromboló".
Ma érkezett haza nyolc könnyebben sérült a hurghadai baleset elszenvedői közül. A súlyosabban sérültek koraeste érkeznek haza. A vasárnapi egyiptomi buszbalesetben 11-en vesztették életüket, 29-en sérültek meg. A magyarokat szállító autóbusz az ismert egyiptomi…..
the k0zi
2011.11.09 05:00:40
Két hete a Bakonyban és a Balaton-felvidéken jártunk Mariannommal, és gyakorlatilag véletlenül botlottunk bele Mordor (de legalábbis valami fantasy film főgonoszának lakhelye) elfelejtett kistesójába Monoszló felett, az amúgy ragyogó zöld táj közepén:
A Hegyestű egy…..
the k0zi
2011.11.06 21:35:19
Egy szegedi szoláriumszalon büntetést kapott az Artisjustól, mert a háttérben szóló rádió után nem fizette be a jogdíjat. Nem, ez nem valami hülye április elsejei vicc, ez egy valós hír.Megbüntetett egy szegedi szoláriumszalont az Artisjus, Magyar Szerzői Jogvédő Iroda…..
the k0zi
2011.11.05 08:41:45
@Bélabáttya: oké, de azért te is érzed, hogyha ezt engeded, hogyha külföldi, akkor nem kell fizetni, akkor mindenki azonnal egy "külföldi" helyről hallgat zenét.
Nem mondom, hogy az artisjus minden szabályozása helyes, de valahol érthető ez a törvény is, és szerintem jogos is.
(megjegyzem én legtöbb vendéglátó helyen magyar adókat látok)
Nem mondom, hogy az artisjus minden szabályozása helyes, de valahol érthető ez a törvény is, és szerintem jogos is.
(megjegyzem én legtöbb vendéglátó helyen magyar adókat látok)
the k0zi
2011.11.05 08:59:53
@Bélabáttya: nézd, én sem értek mindennel egyet (egyébként írtam is a hozzászólásomban), ami az Artisjushoz kapcsolódik. Az SD kártyás téma pont ilyen. Ugyanakkor ott a fair use, hogy nekem hasznom származik másvalaki alkotásából, akkor azért illene fizetni érte.
Ez olyan mint szoftverek esetében. Az nem zavar, ha XY letölt egy photoshopot és otthon a családi fotókat rendezgeti vele (mondjuk ilyenre van igyenes szoftver ez mellékes), ez valahol még azt mondom nem akkora bűn. Ugyanakkor ha XY ezzel a lopott szoftverrel bedolgozik egy webdesigner cégnek és havi több 100k-t keres vele, akkor ott már elvárható legyen, hogy kifizesse a szoftver árát.
Ez olyan mint szoftverek esetében. Az nem zavar, ha XY letölt egy photoshopot és otthon a családi fotókat rendezgeti vele (mondjuk ilyenre van igyenes szoftver ez mellékes), ez valahol még azt mondom nem akkora bűn. Ugyanakkor ha XY ezzel a lopott szoftverrel bedolgozik egy webdesigner cégnek és havi több 100k-t keres vele, akkor ott már elvárható legyen, hogy kifizesse a szoftver árát.
Néha olyan érzésem van, hogy ott fent, a minisztériumban dolgozók, mintha nem is a földön járnának... ennek egyik tipikus példája Hoffmann Rózsa államtitkár asszony, aki a mai kabaré egyik jeles képviselője lesz lassan, mert annyit röhög az ember az ötletein, mint némelyik…..
2011-ben végre elérkezett a pillanat, hogy a GIMP fejlesztői ráébredtek: nem jó úgy dolgozni a programmal, hogy rengeteg ablakunk hever szanaszét az asztalon. Külön volt eddig minden: az eszköztár, a rétegek, maga a kép szerkesztőfelülete... Ettől szinte használhatatlan volt, ha…..
Mivel a google-os blogom is elkezdtem feléleszteni, gondoltam ide is megpróbálom azt letükrözni, vagy majd később ha olvasott lesz oda angolul próbálok meg postolni, ide meg magyarul. Most még egy kis meló, utána meghegesztem ezt az randa designt valami szebbre...
Érdekes egybeesés, hogy míg a jelek szerint a AXA nyugdíjpénztárának magyar tagjai nem kaptak 13 év befizetéséből szinte semmi hozamot, a francia cég rekordnyereséget termelt:
Négyszeresére növelte első féléves nyereségét Európa második legnagyobb biztosítótársasága, a…..
the k0zi
2011.08.06 10:43:55
@deneron: jó de ez megint rossz megközelítés, nem ugyanannál a pénztárnál voltatok, nem ugyanaz volt a portfoliótok. Innentől kezdve akár 3x 4x annyit is befizethettél volna 0 reálhozammal.
Egyébként kiváncsi leszek, 10-20 év múlva ki fog jól járni, aki maradt a magánban, vagy aki visszalépett az államiba (mert utóbbi tuti bukta, kérdés hogy a magán megmarad-e)
Egyébként kiváncsi leszek, 10-20 év múlva ki fog jól járni, aki maradt a magánban, vagy aki visszalépett az államiba (mert utóbbi tuti bukta, kérdés hogy a magán megmarad-e)
the k0zi
2011.08.06 11:08:23
@Xezs: a te állításod nem cáfolja amit én írtam. Én csak egy lehetséges forgatókönyvet írtam le miért 0 az a reálhozam. Azért mert te 6 év alatt 2x váltottál még nem jelenti azt, hogy az utolsó váltás után nem értél el reálhozamot. De könnyen lehet ha az elsőben maradtál volna 100k helyett 3-400k-t kaptál volna, vagy 0-t.
Viszont egyre több helyen lehet olvasni hogy x évig bennvoltam 2008-2009-ben váltottam és 0 reálhozam. Ami gyanusan azt mutatja, hogy az átlépéstől újraszámolták a hozamot.
Viszont egyre több helyen lehet olvasni hogy x évig bennvoltam 2008-2009-ben váltottam és 0 reálhozam. Ami gyanusan azt mutatja, hogy az átlépéstől újraszámolták a hozamot.
the k0zi
2011.08.06 11:17:50
@Ma Ő, holnap Te vagy Én ?: ja így szépen kijöhet, hogy még többen jártak jól.
Tegnap felváltva örömködtünk Zeroval, mert mindketten az Allianz Magánynyugdíjpénztárnál voltunk, míg meg nem hallottuk a NER hívó szavát, és ez a gátlástalanburzsujtőzsdecápa pénzintézet a kifizetések elindításának első napján átutalta a reálhozamunkat, aminek bizony…..
the k0zi
2011.07.23 21:34:29
@nemak: szerintem a trükk az, hogy az átlépésnél a hozamod tőkévé változott, így az addig keletkezett hozamod már nem hozamnak számított. Hátrány nem ért, mert a hozamod kezdőtőke lett az új pénztárban, de 2008-as válságnál szépen elmásztál minuszba, utána 2010 végére nem jöttél pozitívba (míg valszeg a korábbi hozamoddal pozitívban lennél).
Én legalábbis erre tippelnék.
Én legalábbis erre tippelnék.
Mivel ma már több olyan termék is tartalmaz koffeint, amelyről nem is gondolnánk, könnyen előfordulhat, hogy az ajánlott napi bevitelt túlhaladó mértékben juttatjuk azt a szervezetünkbe. A koffein megtalálható a különböző energia-és sportitalokban, egyes gyógyszerekben,…..
Az iPad kicsi, gyenge, és munkavégzésre alkalmatlan luxus (a képeken nem ez van). Vegyék meg saját pénzből! ***"Napjaink laptopja az iPad" írhatnám bulvárosan. Megveszik felvágásból, magamutogatásból, coolságból. Megveszi boldog, boldogtalan, akár kell, akár nem…..
the k0zi
2011.07.10 09:21:21
@Brendel Mátyás: Jön a másik probléma, amit szintén említettem, wifi hálózatot kell kiépíteni, vagy 3G-s modelleket kell beszerezni (kérdés, hogy a folyamatos innen-onnan nézem a kormányzati anyagokat mekkora adatforgalmat generál, tuti nem valami basic csomagba férne bele).
Valamint nem tudom okos dolog-e kormányzati doksikat felpakolni a google-re :)
Valamint nem tudom okos dolog-e kormányzati doksikat felpakolni a google-re :)
Az iPod touch-ra az Apple is úgy hivatkozik, mint az iPhone telefonálási lehetőség nélkül. De mi van, ha ez nem lesz így sokáig? Játsszunk el a gondolattal.Egy holland blog szellőztette meg, hogy az ötödik generációs iPod touch 3G-s adatelérést kap, hasonlóan az iPadhez. Ha akarsz,…..
Az tény, hogy az MTV nézettségben igencsak lemaradt a kertévék színes valóság show-kkal is operáló műsorválasztéka mögött. A napokban megrendezett "valódi valóság show" sem arról szólt, hogyan is lehetne a nézőket visszacsalogatni, nem mintha a nézettségi…..
the k0zi
2011.07.09 10:28:28
@Born to be wild: jogos, én csak a postot olvastam, nem tudtam, hogy őt konkrétan kirugták (ezt tényleg csak itt olvastam). De akkor legyen Krizsó helyett Mészáros Antónia, Obersovszky Péternél bármelyik riporter jobb :)
the k0zi
2011.07.09 10:36:36
@Born to be wild: nem piszkálódom, ez a véleményem, szerintem nem jó riporter.
Eléggé várom már ezt a termékfrissítést, nagyjából június elejére már számítottam az új MacBook Airekre, de eddig semmi. Most Ming-Chi Kuo elemző szerzett tudomást az új gépekről, ő úgy tudja, júniusra 380 ezer Sandy Bridge-dzsel szerelt Airt rendeltek gyártásra. Eközben a…..
the k0zi
2011.06.11 07:21:10
@Kavix: ha 11"-osat szeretnél, akkor vegyél Sony Vaio YB-t. 130-150k itthon full hd filmeket is elviszi és rögtön windowssal szállítják (nem kell pluszban rákölteni). Akkumlátorra 5-6 órát bír (amit tesztet olvastam ott minre véve mindent elment 6,5 órát a cucc)
Ahogy arra számítani lehetett, az Apple a mai nap bemutatta az asztali gépek új generációját. Az iMac formájában nem, belsejében annál többet változott. Az első generációs Core i-processzorok helyére második generációsok kerültek, amik azonos órajelen is 20-30 százalékkal…..
the k0zi
2011.05.03 21:25:22
@djpetee: hogy 5 év az baromira irreleváns, függ a használattól is, mennyire meríted le, milyen töltöttségen használod, milyen hőmérsékleten, milyen gyorsan meríted stb.
Egyébként Lenovo thinkpad-ek egész jól bírják a strapát.
És ugye egy "bármilyen másik" márkás laptopnál 5 év után max veszel bele új akkumlátort (és egy mozdulattal kicserélem) és használom tovább amíg szét nem esik.
Egyébként Lenovo thinkpad-ek egész jól bírják a strapát.
És ugye egy "bármilyen másik" márkás laptopnál 5 év után max veszel bele új akkumlátort (és egy mozdulattal kicserélem) és használom tovább amíg szét nem esik.
the k0zi
2011.05.03 21:42:06
@djpetee: jogos, újakra gondoltam. Régiekben tényleg egyszerűbb volt.
Ugyanakkor a használat továbbra is fontos. Nekem 2-3 év alatt elhasználódott egy notebook akkumlátor (cellazárlatig vittem).
Mostani notebookom 1 éves és szinte nem vesztett semmit a teljesítményéből ("kicsit" többet használom hálózatról)
Ugyanakkor a használat továbbra is fontos. Nekem 2-3 év alatt elhasználódott egy notebook akkumlátor (cellazárlatig vittem).
Mostani notebookom 1 éves és szinte nem vesztett semmit a teljesítményéből ("kicsit" többet használom hálózatról)
Most már tényleg itt az ideje, hogy egy külön listára gyűjtsük össze a legkeményebb politikai performanszokat, alibiakciókat a Societas-tól a Fidelitas-ig. Tényleg csak pár felejthetetlen pillanat, ami bevillan az elmúlt évekből: A Fidelitas vízgereblyézése. A Munkáspárt…..
Szűk egy hetük maradt azoknak, akik a kormány diktátumát elutasítva megtartanák magánnyugdíj-pénztári tagságukat. Az sem biztos, hogy az ötvenezer nyilatkozat meglesz. Ebben persze benne van, hogy a Fidesz teljes erejével emelgeti a flipperasztalt; átsodródni az állami…..
the k0zi
2011.01.25 21:28:17
@Waldi!: jó, de érted jön Matolcsy, azt mondja: "nem tudnak működni" és akkor nem tudnak. Utána Selmeczy rózsaszín kosztümben mutogat pár chartot hogy így megy el a hozam ennyi embernél a fenntartási költségre és így vándorol magánkezekbe a zemberek pénze. Mire bárhol is megcáfolnák, Pali bácsi már alá is írta, a törvényt amelyben elveszik.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz