Adatok
Mihály Eszter
52 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A HELL ENERGY HELLo ALU szemléletformáló programsorozatának keretében 2023-ban olyan edukációs aktivitások valósultak meg, amelyek minden fogyasztói korosztályt más-más programmal szólítottak meg. Az év elejétől sorban haladva a középiskolás, majd az egyetemista és a fiatal felnőtt korosztályt végül…..
A CHEP raklap bérbeadással foglalkozó nemzetközi vállalat partnereinek segít csökkenteni a széndioxid kibocsátását, emellett nagy hangsúlyt fektet saját fenntarthatósági törekvéseire is. Az ausztrál gyökerű Brambles tulajdonában lévő vállalat több mint 70 éve működteti a világon körkörös gazdaságon…..
Nemzetközi tanulmányok szerint éves szinten akár 90.000-120.000 mikroműanyagot is lenyelhetünk, ha palackozott vizet iszunk (1), műszálas ruhák mosásánál pedig egy-egy alkalommal akár 70 ezer apró műanyag szemcse is bekerülhet a szennyvízbe. (2)De mit is jelent pontosan az, hogy mikroműanyag, hogyan…..
A 15 éves Lean and Green programhoz mára több mint 500 vállalkozás csatlakozott európaszerte. A Hollandiából induló kezdeményezés célja, hogy támogassa a vállalatokat logisztikai folyamataik széndioxid kibocsátásának csökkentésében. Hogyan épül fel a Lean and Green program és miben segíti egy…..
Idén második alkalommal került megrendezésre a Planet Budapest fenntarthatósági expo és élményprogram. Az öt napos rendezvényen közül 140 kiállító, sok-sok izgalmas szakmai beszélgetés és interaktív programok várták az érdeklődőket. Az eseményen előadóként és kiállítóként is bemutatta fenntartható…..
U CAN THINK GREEN
Egyedüli magyar vállalatként szerepel a HELL ENERGY a nemzetközi Global Good Awards díjazottai között
2023.09.28 12:23:06
A Global Good Awards egy nemzetközi társadalmi és fenntarthatósági díj vállalatoknak, civil szervezeteknek és társadalmi vállalkozásoknak. A versenyre a világ minden tájáról lehet pályázni kicsi és nagy szervezeteknek egyaránt. Ami összeköti a résztvevőket az az értékvezérelt vezetés, a valós…..
A tavalyi sikeres aludoboz visszagyűjtő aktivitás után idén egy még látványosabb szemléletformáló aktivitással készült a HELLo ALU program a fesztiválszezonra, a résztvevők a visszagyűjtött aludobozokból egy képet raktak ki.
Így készült a dobozgraffiti-fal
A dobozgraffiti-fal egy olyan…..
A tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország Kft. munkatársai több mint 4000 aludobozt gyűjtöttek vissza a június 19. és július 14. közötti HELLo ALU kitelepülés alatt.
Az iskolások és az egyetemisták után a HELLo ALU júniusban a munkavállalokat is szerette volna megszólítani, ezért a Jabil Circuit…..
U CAN THINK GREEN
Kétkedve áll sok fiatal az újrahasznosított csomagolásokkal szemben
2023.07.28 08:16:52
Idén tavasszal hét miskolci középiskolából mintegy 392 diák töltötte ki a HELLo ALU iskolai aktivitás kérdőívét.
A HELLo ALU iskolai aktivitás középpontjában a szelektív hulladékgyűjtés és az ehhez kapcsolódó anyagáramlás áll. Az iskolákban 2023 tavaszán hulladékgyűjtő szigetek kerültek…..
Vajon hogyan élik meg a fiatalok a klímaváltozás kérdéseit, mennyire tudatosak vásárláskor és mennyire tartják fontosnak a szelektív hulladékgyűjtést? Ezekben a témákban kérdeztük a pécsi és a miskolci egyetemi aktivitásaink során a hallgatókat.
A több mint egy éve futó HELLoALU kampányt a HELL…..
A Circular Aluminium Action Plan szerint az alumínium kulcsfontosságú szerepet játszhat Európa klímasemleges és körforgásos gazdaságra való átállásában.
A körforgásos gazdasági modell egy olyan rendszerszemlélet, amiben nem keletkezik szemét, hanem minden újrafelhasználásra, újrahasznosításra,…..
U CAN THINK GREEN
Több mint 10.000 aludobozt gyűjtöttek vissza a Miskolci Egyetemen alig egy hónap alatt
2023.06.09 12:42:01
A Miskolci Egyetemmel együttműködve Alumánia edukációs aktivitásunk célja az volt, hogy az alumínium értékére és szelektív gyűjtésének fontosságára hívjuk fel a fiatalok figyelmét.
Április 24. és május 20. között az egyetem 3 kültéri és 2 beltéri helyszínén adhattak le a hallgatók márkától…..
U CAN THINK GREEN
Mi a különbség a tiszta kommunikáció és a greenwashing között?
2023.05.12 11:47:02
A greenwashing, magyarul zöldre mosás egy olyan fogyasztókat megtévesztő jelenség, amikor egy vállalat vagy szervezet egy terméket, egy szolgáltatást vagy akár saját magát a valóságtól eltérő mértékben fenntarthatónak, környezetkímélőnek állít be különböző kommunikációs eszközökkel. Ezek a…..
A tavaly útjára indult HELLo ALU kampány célja, hogy játékos, interaktív módon hívja fel a figyelmet az alumínium csomagolás előnyeire és értékére, illetve körforgásban tartásának fontosságára. Április végén két hazai egyetemen is elrajtolt a kampány egy-egy izgalmas aktivitása.
HELLo ALU, HELLo…..
Mind a három oldaláról, komplexen szemlélik a fenntarthatóság kérdését a Miskolci Egyetemen. A környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból is kiemelten fontos szerepe van a felsőoktatási intézménynek a szemléletformálásban. Mivel tudnak pontosan hozzájárulni a környezettudatosabb gondolkodás…..
Jelenlegi gazdaságunk főként lineáris rendszerben működik, vagyis a földből kitermelünk anyagokat, ezeket feldolgozzuk, majd ha már nincs rájuk szükségünk eldobjuk őket. Ebben a rendszerben hatalmas mennyiségű szemét jön létre. A globális nyersanyag kitermelés meghaladja a népességnövekedést és ez a…..
A vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog és egyre jobban felértékelődő kincs, mégis a csapvíz ivóvízként való fogyasztásának társadalmi megítélése lecsökkent. Kovács Károllyal a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) elnökével beszélgetünk arról, hogy mennyire értékeli a…..
A HELL ENERGY Magyarország egyike azon magyarországi vállalatoknak, ahol a fenntarthatóság nemcsak elméleti szinten része a vállalati filozófiának, hanem stratégia épül rá, és valódi tettekben mutatkozik meg, amikről bővebben itt olvashattok. Célunk nem más, mint a világ legzöldebb energia- és…..
A HELL cégcsoport egy igazán újszerű ötlettel vágott bele egy alumíniumdoboz visszagyűjtési és szemléletformáló akcióba. Októberben HELLO ALU! néven indított kampányt, ami egy közterületen megvalósuló budapesti visszagyűjtési akcióból és egy országos online játékból állt.
Budapesten 50…..
U CAN THINK GREEN
“A vállalati felelősség és fenntarthatóság magában foglalja a természeti és emberi források egyidejű tiszteletét is.”
2022.11.23 10:13:59
A gazdasági döntéshozók számára az üzleti innováció és a márkaépítés szempontjából is izgalmas kihívás a cégek felelősségvállalása. Ehhez ad a CSR Hungary egy olyan elméleti hátteret, mely segít kialakítani a mindennapok üzleti működésében egy rendszerszintű megközelítést. Takács Júliával, a CSR…..
U CAN THINK GREEN
“Nagyon fontos, hogy mindenki megtalálja a maga helyét és szerepét a körkörös gazdaságban”
2022.11.08 10:43:33
A Climate Action a környezet- és klímavédelmi tanácsadás mellett offsettingel másnéven karbon-kibocsátás kiegyenlítéséssel foglalkozik - méghozzá nem a világ egy távoli pontján, hanem Magyarországon. Dr. Gremsperger Gáborral, a Climate Action Kft. alapítójával beszélgettünk az offsetting…..
Az ország legnagyobb italos dobozokat visszagyűjtő cége az Inter-Metal Recycling Kft. éves szinten több mint 3000 tonna aludobozt gyűjt vissza. A telep működéséről és magáról az alumínium újrahasznosításról, annak fontosságáról beszélgettünk dr. Vitányi Mártonnal, az Inter-Metal Recycling Kft.…..
Látványos installációval hívja fel a HELL cégcsoport a HELLo Alu kampány keretében afogyasztók figyelmét az aludobozok megfelelő gyűjtésére és az alumíniumcsomagoláselőnyeire.
Októberben Budapest három villamosmegállója alakul át egy hónapra számlálóval ellátottspeciális doboz-visszagyűjtő ponttá.…..
Nem minden hulladék szemét! Szeptember 23. Nemzetközi Hulladékgyűjtő Nap, aminek a célja, hogy felhívja az emberek figyelmét környezetünk tisztítására, a környezetszennyezés veszélyeire és nem utolsósorban a szelektív hulladékgyűjtésre. Ugyanis az általunk kidobott dolgok egy része ismét…..
Az Avalon International School (AIS) az első Cambridge-i rendszerre épülő magániskola Miskolcon és térségében. Az iskola egy óvodát is működtett, így már ilyen fiatal kortól nagy hangsúlyt fektetnek a környezeti nevelésre. A környezetvédelem első osztálytól a természetismereti óra része, a globális…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz