Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lance Toth

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sziasztok,   Ebben a posztban azt szeretném röviden és vázlatosan bemutatni, hogy a szerepjátékok történetében milyen jelentősebb változások álltak be, jelentősen befolyásolva az adott kor játékait, trendjeit. Ezek szerintem olyan fontos mérföldkövek voltak, amik mai napig jelen vannak a…..
//Ezt a beszámolót Vey játékosa írta meg, a játék hangfelvétele alapján. Rendkívül alapos munka, és nagyon érdekes látni, milyen ha nem az én megfogalmazásom meséli el ezt az élményt. A következő beszámoló szintén játékos pennája általi lesz!// Az előző kaland óta eltelt pár nap, míg a Szarkák…..
Lance Toth 2023.01.17 09:51:49
@Xinaf: És Medúza volt az anyja, ennek érdemes volt utána nézni, köszi :D Mondjuk azt sem tudtam, hogy Poszeidón a lovak istene, elég random.
Ebben a bejegyzésben nem egy konkrét cyberpunk játékot vagy világot kivánok bemutatni (ez utóbbi csak félig igaz, lásd lentebb), hanem kicsit belekóstolok, mit is jelent maga a kiber-punk.  Ugyanis a Cyberpunk nem csak egy szerepjáték címe, de egy műfaj meghatározása is. Több ilyen jellegű…..
Lance Toth 2023.01.16 09:56:27
@Énok: Személyes véleményem: "Cyberpunk... "jók"... rendörök... " válassz kettőt. A cyberpunk műfaj a kapitalizmus legrosszabb végkifejletének rémképe, meg lehet nézni az amcsi rendőrséget, hogyan viselkednek hasonló környezetben.
Ki az, aki sosem akart még saját szerepjátékot készíteni? Oké, biztosan sokan vannak így, én mindenesetre nem tartoztam soha közéjük. Van sok félkész és félig se kész vázlatom, vannak komolyabbak és könnyedebbek is. Amit most megosztok veletek, az egy pár óra alatt összeírt, kezdetleges játékocska.…..
Lance Toth 2021.09.20 09:54:42
@Xinaf: Google translate forever :D
Lance Toth 2023.01.12 15:33:54
@Xinaf: Forintok tucatjait kereshetnénk vele!
Retro Rpg A Basic Roleplaying SRD 2023.01.08 18:00:36
Üdv, Ezt a posztot az élet szülte. Mostanság elég sok szó esik OGL-ről, SRD-ről. Elsősorban a Wizards of the Coast D20-as OGL és SRD került a figyelem középpontjába, illetve annak változásai. Ugye a Open Game License-re gondolok, ami alapján a Wizards engedélyezi, hogy külsősök is létrehozzanak…..
Eltelt egy újabb év, nézzük hát mi történt 2022-ben! 2022 felé kevés elvárásom volt.  Szerettem volna egy Heimurinn kampányt mesélni, de egy egészséges minimum megtartásával, azaz hogy elvárásaim legyenek a játékosaim fel. Ez a dolog megbukott, a játékosaim zöme nem olvasta el az egy oldalnyi…..
Sziasztok, Az első részben még nem akarunk válaszokat adni, csak egy rövid áttekintést adunk a 80-as, 90-es évek jelentősebb rpg kiadványairól, hogy az olvasók jobban képben legyenek a kor sajátosságaival a szerepjátékok tekintetében. Elsősorban az USA-ban kiadott játékokra koncentráltunk. Más…..
Lance Toth 2022.12.12 09:46:16
@Barnabas Birkas: Bocsánat, az "előző cikk" alatt a sorozat előző cikkét értettem, de nyilván nem ez volt a helyes válasz. :)
Rengeteg olyan téma jutott eszembe, aminél eszembe jutott, hogy megérne egy bejegyzést, azonban nincs időm és energiám és kedvem egy teljes értékű bejegyzést szentelni nekik. Úgy döntöttem, hogy összeszedek egy kis csokorra valót, és röviden kifejtem, mit gondoltam az adott témáról. A bérmesélés…..
Lance Toth 2022.12.07 11:42:33
A bérmesélés intézményéről
Na igen, ezt a koncepciót próbálom átvetíteni más hobbikra, hogy jobban megértsem. Képzeljünk el egy zenekart, amiben a basszusgitáros órabérért zenél a többiekkel, vagy pl valakit, aki egy előre utalt összegért cserébe videójátékozik veled. Barátot bérelnek ezek az emberek.

"Alapvetően semmi sem indokolja, hogy a játékosok (mondjuk az első csapdába sétálás miatt megtörtént karakterhalál után) ne kutassanak át minden termet és folyosót lépésről lépésre, centiről csentire, másfél méter hosszú botokkal tapogatózva maguk előtt."
Szabad, sőt néha érdemes, de egy jobb/figyelmesebb/rutinosabb mesélő azért elhelyez bizonyos gyanús előjeleket egy csapda előtt. Ha csak "hopp, egy csapda, mind meghaltok" akkor az nem döntési helyzet, akkor a kocka játszik helyettünk. Amúgy meg minden centit átkutatni kb addig tart egy játékosnak, amíg ezt a mondatot leírtad, mivel nem kell 15 féle próbákat dobálni. Tegyük fel, hogy 10 percet szán rá egy karakter és akkor 16% az esély, hogy valaki közben arra jár és utána még x%, hogy észre sem vesz, beszélgetést kezdeményez, vagy azonnal elmenekül. Ha meg mégis támad, itt a következő döntési helyzet, hogy futunk-e! :D Ja és a bot 3 méteres, csak a miheztartás végett. ;)

A D&D vs igazzy szerepjátékok
A legtökéletesebb D&D az AD&D 1. kiadása volt. :P Ezt még én sem szereztem be, de tervben van. MAgyarul a Rubin Kódexet leszámítva nem jelent meg, szóval nyilván a magyar játékosok véleménye nem alapulhat ezen a verzión. Minden, ami utána volt, más célokat jelölt ki (Epikus fantasy narratívák emberfeletti főhősökkel), mint amire a rendszert tervezték (Fantasy kalandjáték). A szerepjáték, mint fogalom, teljesen mást jelent, mint amire a D&D hivatott, és ezt meg is próbálták rá erőltetni az évtizedek alatt, aminek okán valóban nem a D&D a legalkalmasabb arra, amire használni próbálják. Ezzel párhuzamosan viszont sebesen távolodik az eredeti céloktól is, amikre a magunkfajta old school tatákon kívül kereslet sem nagyon van.

A MAGUS, mint érzelmi valami
Kicsit olyan érzésem van, mintha a legelterjedtebb vallás (ami nyilván a kereszténység) alapja, a Biblia nem lenne kapható sehol semmilyen formában, csak pár darab használtan, itt-ott. Lehet, ha minden könyvesboltban ott virítani a ötezeré', már nem is érdekelne annyira, de így megőrülök, hogy nem lehet birtokomban a magyar szerepjáték (erős túlzással) alapköve. (Nem minta itt sorakoznának a polcon az rpg szabálykönyvek, de mint korábban utaltam rá, ezen szeretnék változtatni).

A Kések az Éjben kampány
Hát tessék sebesen gépelni, mert én pl biztosan várom! A hangfelvétel meg mehet Youtube-ra, hátha valaki kíváncsi rá!
Lance Toth 2022.12.08 09:56:28
@Xinaf: "karakterkedni" szerepjáték szabályok nélkül is lehet! De szerintem a Mind's Eye Theatre alkalmasabb rá, mint a Rolemaster. :P

A mikroszkóp analógiára meg azt mondom, egyesek tényleg azt hiszik, hogy ha a svájci bicska "mindenre" jó, akkor tehenet is lehet vele fejni. :D
A szerepjáték igenis bonyolult hobbi. Ezt lehet tagadni, lehet mondani, hogy vannak egyszerű rendszerek, de egy átlagos szerepjáték szabálykönyvet összevetve egy átlagos társasjáték szabálykönyvvel, az derül ki, hogy míg az egyik 200-300 oldalas, a másik pedig gigászi, ha eléri az 20-30 oldalt,…..
Lance Toth 2022.11.24 19:55:29
@Xinaf: csak ismételni tudom magam. 3. kiadás
Lance Toth 2022.11.28 09:50:27
@Xinaf: Nyilván nincs előttem a 3.0-s magyar kiadás, de haátrozottan emlékszem rá. Viszont itt van ez www.d20srd.org/srd/spellLists/sorcererWizardSpells.htm#zeroLevelSorcererWizardSpells
Áprilisra ígérik a FAGE szerepjáték magyar nyelvű alapkönyvet, júliusra várható a Cyberpunk Red magyarul, és minden nap tűkön ülve várjuk, hogy mi lesz a D&D 5E magyar kiadásával. Vannak más bejelentések is, de engem ez a három érdekel. //Update 2022.03.24 - A Kalandhorizont ma bejelentette a…..
Necces téma jön, mert ráhúzható az életünk minden területére. Ez azonban szerepjátékos blog, így csak ebből az aspektusból fogom vizsgálni a kérdést.  Alap állításom: objektíven jó vagy rossz szerepjáték nem létezik. Gondoljunk csak bele, ki dönti el, mik az "objektív szempontok"? Általában én,…..
Hiába mesélek évek óta, hiába számítok tapasztalt szerepjátékosnak (11-12 éves koromban kóstoltam bele a szerepjátékba először, rögtön mesélőként), vannak dolgok, amiket nem tudok leküzdeni.  Ezt most azért írom le, mert egy mesélő külső szemlélőnek tűnhet (tévesen) valami nagyon nagytudású…..
A banda pontosan érkezett meg az Éjpiac egyik újonnan felhúzott, rendkívül modern, de közben impozáns épülete elé. Itt várta őket pártfogójuk, az igen rossz hírű Lord Scurlock, aki a kezdetek kezdetén felkarolta Vey Haig-ot. Scurlock nagyúrnak érdekes híre van Doskvolban. A csapat gyakorlatilag…..
Lance Toth 2022.09.07 18:58:19
Volt szerencsém az egyik szerepjáték csoportban egy csapatkereső hirdetéshez. Ami miatt ez nekünk is érdekes lehet, az alábbi mondat, mely a mesélőre vonatkozó igényt tartalmazta: "Tudja, hogy ő a játék kalauza aki azért van, hogy színvonalas és hiteles módon szórakoztassa a játékosokat nem pedig…..
Lance Toth 2022.08.23 10:25:29
@Szekrényszagú néni: "Húha, és ha mondjuk részvételi díjas rendezvényen mesél valaki, akkor mi van?" akkor ingyen kapja a belépőt, max.

"Vagy valami talkshow-szerű nyilvános dolgon? " Ez mit akar jelenteni? Critical Role-t? Mert ott mindenki profi, úgyhogy nem csak a mesélő kap fizut (ha kap).

"valakinek szórakoztatni is kell őket" ez nem is tudom, mit akar jelenti. Összeül egy asztalnyi játékos és nézik egymást a kitöltött karakterlapokkal, mert nincs mesélő? :D

Igen, van aki többet csinál, van aki kevesebbet, de senki sem nélkülözhetetlen. Fociban is mindenki gólt akar rúgni, de attól még kell kapus. Zenekarban is mindenki szólógitáros akar lenni (én is, bár utólag megbántam, hogy nem basszusgitáros lettem).

"Mörk Borgban vicces módon általában _hosszabb_ életűek a kezdő karakterek" Azért valljuk be, egy olyan játékban, ahol a téma a világvége és a mindmeghalunk, pont a legrosszabb választás egy ilyen mentőöv. :P
Lance Toth 2022.08.23 14:52:00
@Szekrényszagú néni: '"Összeül egy asztalnyi játékos és nézik egymást a kitöltött karakterlapokkal, mert nincs mesélő?" vö. "de senki sem nélkülözhetetlen" Ööö, akkor most mi van? Kiderült, hogy mégis?' Az első mondattal téged parodizáltalak, szóval a saját gondolataimnak beállítani eléggé visszás.

A többire meg annyit, hogy nem létező szélsőségek ellen ágálsz.
A MAGUS egyik nagy bűne a sznobság volt.  Mielőtt magamra haragítanám a játék rajongóit, mit értek ez alatt? Ipari mennyiségben szerepelt az alapkönyvekben vagy a Rúna magazinokban az "ezt a kasztot csak tapasztalt játékosoknak ajánljuk" vagy a "szigorúan NJK kaszt" (ezek általában a legmenőbbek…..
Visszatérő szempont a Roll Playeren, hogy ajánljanak-e egy rendszer kezdő mesélőnek? A témát érintette Kildar is a Miért nem merünk nekiállni mesélni? című videójában. Én kicsit más szempontból vizsgálva a kérdést, azt próbálom kitalálni, milyen az a rendszer, amivel érdemes elkezdeni…..
Lance Toth 2022.07.26 14:25:29
@Xinaf: Nos ezesetben villámgyorsan hozzá kell vágni a KéM-féle Mesélői irányelveket, feltételezem az enyhítene valamelyest a problémán! :)
Kildar már csinált egy videót az improvizációról, ezért nem is ennek megfelelő módjáról szeretnék írni, hanem arról, mit nem érdemes rögtönözni.  Leszögezném az elején: imprózni jó, ráadásul, elkerülhetetlen, hiszen a játékosok minden döntésére felkészülni kb. lehetetlen. Én magam is benne voltam…..
Elkezdtem írni egy másik bejegyzést, talán egyszer majd befejezem, de most egészen más dolog foglalkoztat. A minap az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek mesélőnek egy csapathoz, mivel szerették volna az állandó mesélőjüket játékosként is látni. Amennyire én tudom, általa csatlakoztak be a…..
Lance Toth 2022.07.08 10:19:50
@Xinaf: Igen, tudom hogy játékfüggő vagy! :D Amúgy én is ;)
Mátét valamikor a 2000-es évek elején ismertem meg, emlékeim szerint egy MAGUS kártya (röviden: MK) klubnapon. Ezek nem hivatalos alkalmak voltak, csak olyan természetes volt, hogy péntek este a Szellemlovasba megyünk játszani. Játékosként sokszor fogalmaztunk meg kritikát (pozitívat és negatívat…..
Kedves olvasók! Felvetődött, hogy a sötét alapon fehér betűk nagyon bántják a szemet. Mi a véleményetek, jobb ez a mostani megjelenés? Kellemesebb így a blogra nézni? A Necron techno-mágus várja a válaszotokat! ..
Ez egy kicsit személyesebb jellegű írás lesz, de azért megmarad a szerepjátékos blog keretein belül. Viszont úgy érzem, érdemes nyilvánosan kiadnom magamból, mert talán más is jár hasonló cipőben, mint én. Nekem jól jött volna, ha valaki beszél nekem ilyesmiről. A mai poszt témája egyrészt, hogy…..
Lance Toth 2022.05.16 17:36:27
Őszinte leszek. Szerintem ez itt egy képzavar.

"nincs igényem a kampányokra...figyelembe véve, hogy én is abban a közegben "szocializálódtam bele" a szerepjátékban, hogy "a szerepjáték legmagasabb szintje az életút" " Na itt a szocializáció (Rúnás agymosás) tetten is érhető, mert ez a kettő nem szinoníma.

"ha ezt egy kampányba csinálod, akkor kell egy egészen átívelő történetszál, egy főellenség, egy esemény, vagy valami, ami összeköti a játékokat" Pár szó a kampányról: ez a szó a magyar szerepjáték-fordítás szégyenfoltja. Hacsak valaki nem indít olyan játéok, ahol a helyi választásokat kell megnyerni. Mert amúgy a campaign hadjáratot jelent. Vagyis egymást lineárisan követő összecsapások sora, ugyanazon a konzisztens és konzekvens helyszínen (világ). Tehát ha egyik alkalommal találkozunk egy 80 fős ork táborral, és visszavonulás közben megölünk 8-at, legközelebb, mikor arra járunk már csak 72-el lesznek. Ennyi.

Nem kell, a karaktereket tökéletesen életre kelteni, nem kell, hogy a háttér sztorijuk bele legyen szőve a történetszálba, nem kell bosszfájt a dándzsön level végén. Szigorúan véve az sem kell, hogy ugyanazok a karakterek ugyanazt csinálják ugyanott. Sőt, az sem kötelező, hogy ugyanazok a játékosok vegyenek részt a "hadjáratban".

Hétfőn Vér Istvánék lemészárolják a fél ork falut. Kedden Pécé Paula és barátai rábeszélik az önző falusiakat, hogy szegény ork migrancsokat engedjék letelepedni a falu szélén. Szerdán Mészár Márton orgyilkosait felbéreli a törvényes semleges egyház, hogy ezeket az ork-ölelgetőket bérgyilkolják meg. Csütörtökön Dumás Dénesék megpróbálják az orgyilkos klánt rábeszélni, hogy inkább velük fogjanak össze az egyház ellen, ezzel az oldalukra állítva Pauláékat is.

Nyilván mindez esélytelen, ha a játékosok 60%-a Lesarom tablettán él. Csak a terminológiát akartam tisztába rakni.
Nemrég megnéztem Kildar vállogatását az 5 kedvenc és 5 csalódást okozó játékáról és kedvem támadt nekem is összeírni ugyanezt. (Ha valaki nem tudná, Kildar egy nagyon kreatív szerepjáték tartalmakat készítő youtuber, aki pörgős beszédtsílusáról ismernek. Engem nem zavar, akit igen, az állítsa a…..
Lance Toth 2022.03.30 12:05:22
@raksi.raksi: Nekem az első kiadás jött be, ami B/X (avagy BECMI) módra szint alapján szét volt (vagyis lett volna) szedve. De én ilyen perverz vagyok. :P
A "mitől MAGUS a MAGUS, mi adja a MAGUS feelinget" az MKK fejlesztőinek visszatérő kérdése, amely egyébként egy okos érvelés, tekintve, hogy baromira nem definiált dolog. Mert az tény, hogy 5 M*-ozó társaságból 5 fog más stílusban játszani, hiába játszanak mind ETK-t. Mivel egykor nekem is az KKUK…..