Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fejes Valentin

294 bejegyzést írt és 32 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tavaly év végén remek hírrel örvendeztettek meg bennünket: milliók kedvence, Sir David Attenborough hamarosan ismét visszaköszön majd a tévék képernyőiről, sőt, a dübörgő léptű szauropoda, a hányattatott sorsú ichthyoszaurusz és a számos titkot rejtő mamuttemető után újabb őslénytani rejtély nyomába…..
Hiába sikerült világraszóló csapatot kovácsolni a projektjük köré, a Netflix következő nagy durranásának szánt „Élet a bolygónkon” sokakban keserű szájízt hagyott. Egy utolsó bemutató erejéig azonban még érdemes foglalkoznunk vele, hiszen afféle kísérőként nemrég könyvet kapott. Bár ennek…..
Két ujjban végződő, nevetségesen aprócska mellső végtagok, csontroppantó erejű, borotvaéles fogakkal teletűzdelt állkapcsok és tekintélyt parancsoló méretek – alig akadhat olyan ember a világon, akiknek fejében a Tyrannosaurus rex neve hallatán ne rajzolódna ki e jól ismert kép a késő kréta…..
Küszöbön áll Az Ünnepek Ünnepe! A ráhangolódás részeként elővettük Jonathan Green másik munkáját – A Krampusz éjszakája lapozgatós könyvet játszottuk ezúttal végig, pótolva ezzel egyik régi elmaradásomat...
Valaha létezett egy csodálatos birodalom: ez volt Dinóország. Néhai lakói nem hagytak hátra írásos feljegyzéseket, sőt, magasba törő emlékműveket sem emeltek saját dicsőségük hirdetésére, ám a fosszíliákat rejtő kőzetek, melyek hosszú évmilliókon keresztül megőrizték maradványaikat, ugyancsak…..
Bajba jutott malacként visító gyilokmadár, a legendás Jurassic Park Rexy-jének összetéveszthetetlen hangján ordító zsarnokgyík… Bevallom, az első nyúlfarknyi videót végignézve kicsit sem tudott lenyűgözni a Netflix hamarosan érkező dokumentumfilm-sorozata. „Nagyobb lesz a füstje, mint a lángja!” –…..
  „Csak az tudja, milyen drága és becses a szívnek és a szemnek a pirkadat, aki már átélte, milyen gyötrelmes tud lenni az éjszaka.”   Ismét itt a borzongás időszaka! Ezúttal egy régi nagy klasszikus kissé újragondolt változatával készültünk – Halloween alkalmából Jonathan Green idehaza legutóbb…..
Jó pár napja már annak, hogy beköszöntött ez a kibírhatatlan, szeszélyes időjárás. Egyszer nyári hőség tombol, másnapra viszont vacog a fogunk a hidegtől… Most először viseltek meg komolyabban a hirtelen jövő változások. Kell valami, ami eltereli a figyelmemet a borongós gondolatokról, akár csak…..
Mozgalmas két évet tudhatunk az öcsémmel a hátunk mögött. Rengeteget tanultunk, szerencsére ügyesen teljesítettük a vizsgákat, ezért a munkaerő-gazdálkodást, az adózási ismereteket meg a mindenféle egyéb gazdasági mutatókat félretéve a nyarat, illetve az ősz első hónapját a pihenésnek, a…..
Csapás a múltból! Valószínűleg én kölcsönöztem ki a legtöbbször a RRRrrrrettentő TÖRI! sorozat könyvecskéit az általános iskola szomszédságában lévő könyvtárból. A borítók mágnesként vonzották a kíváncsi gyermeki tekinteteket, a hátul olvasható rövid ismertetők piszkos titkokkal kecsegtettek, a…..
„Az emberiség bölcsője Afrika, így a tenger mindig valami távoli, tilalmas vidék volt számunkra. Ezért is csodáljuk időtlen idők óta a csillámló hullámait és álmodozunk határtalanságáról.” – ha már az elején ennyire szépen fogalmaznak egy gyerekeknek szóló ismeretterjesztő műben, azt jó előjelnek…..
  „…a Depeche Mode áthidalta a szakadékot előadó és közönsége között, a legegyszerűbb, legközérthetőbb módon mutatva meg: a csoda lehetséges.” Matt Snow   Régen történt, talán alsós lehettem az általános iskolában: épp a tavaszi nagytakarítást végeztük, mikor Apának hirtelen eszébe jutott…..
Sokan nem tudhatják, hogy az idén nyáron mozikba került Meg – Az őscápa tulajdonképpen egy könyvadaptáció. Az alapjául szolgáló kötetet külföldön régóta ismerik, a magyar fordítás azonban csak nemrég, a Cartaphilus Könyvkiadónak köszönhetően öltött testet. Szerzője, Steve Alten a valaha élt…..
Elgémberedett lábak, a kényelmetlenség érzésével társuló értetlenkedés, unalomban és abszolút közönyben eltöltött órák – csak néhány olyan dolgot soroltam most fel azok közül, amik elsőkként merülhetnek fel az emberek gondolataiban egy kiadós múzeumi sétát követően. Amennyiben a fentieket…..
A fák titkos élete kapcsán, lassan két éve töredelmesen bevallottam bűnömet: bár kiskoromtól kezdve érdeklődöm a természet dolgai iránt, a növényeket hosszú ideig méltatlanul hanyagoltam. A helyzet azóta persze sokat javult, de mentségemre legyen szólva a mai gyerekeknek a hihetetlenül széles…..
  „Ha a madarak szárnyát szegjük, velük zuhanunk a semmibe.”   Szeretek gyönyörködni a könyvborítók látványában, tüzetesebben tanulmányozni azokat az esetlegesen megbúvó apró, elsőre korántsem feltűnő (elő)jelek, rejtett utalások után kutatva. Ugyan erre most nem akadt példa, mégis…..
Kontinenseink, illetve kisebb-nagyobb szigeteink partjait az óceánokon kívül a tengerek mossák. Ezek a hatalmas kiterjedésű életterek teszik ki bolygónk felszínének legalább hetven százalékát, így megannyi teremtmény otthonául szolgálnak, a mikroszkopikus parányoknak éppúgy, mint a több tonnás…..
Tokyo Ghost, vagy magyar címén Tokió szelleme – hosszú ideig a létezéséről sem tudtam, ám azt követően, hogy hallottam hírét, mindenképpen el akartam olvasni. Rick Remender neve a nálunk nagy kedvencnek számító Dead Space-trilógiának köszönhetően ismerősen csengett, Sean Murphy pedig a Batman: Fehér…..
  „A térképek a létezés csodáját foglalják össze.” Nicholas Crane   Manapság szinte mindenki használ térképeket – ha olyan helyekre szeretnénk eljutni, ahol sosem jártunk korábban, elég elindítanunk egy okoskészülékre telepített alkalmazást, bepötyögnünk néhány adatot, és máris mehetünk! Szinte…..
Fejes Valentin 2023.02.03 19:36:57
@gigabursch: Köszi! Ismét előrendelhető a kötet, szóval ha gondolod, akkor tegyél rá félre egy kis pénzt! Szerintem nagyon megéri.
Ordovícium, devon, perm, triász, kréta: ezen időszakok kivétel nélkül tömeges kihalásokkal zárultak. Szerencsére csak kevés ilyen sötét fejezetről olvashatunk bolygónk történetében, ám mivel mindig új mederbe terelték az élet menetét, ezért kitüntetett figyelemmel kell fordulnunk irányukba. Behatóbb…..
  „Nincs az a bomlott képzelgés, nincs az a tébolyult lázálom, nincs az a beteges bódulat, mely a legcsekélyebb mértékben vetekedhetne a valóság démoni torzulatával, amit ott és akkor láttam – vagy látni véltem.”   Jelen írásommal régi adósságot kívánok törleszteni, hiszen aktuális bemutatóm…..
  „Ahogy vakok között a félszemű a király, úgy az idióták között bölcsnek tűnhet egy debil.”   Stanisław Lem említésekor bátran kijelenthetjük, hogy személye szinte megkerülhetetlen a sci-fi irodalmában. A zsáner azonban más tehetségeket is köszönhet Lengyelországnak: ezen emberek közé tartozik…..
  „Csak a hegyek elég öregek ahhoz, hogy igazából megérthessék a farkasok üvöltését.” Aldo Leopold, ökológus és író   Farkasok: míg egyesek hűséges barátaink, a kutyák őseit tisztelik bennük, addig mások rögtön pánikba esnek a nevük puszta hallatán. De mi lehet az igazság velük kapcsolatban? A…..
Számos nép csodálatát nyerték el szerte a Földön, jól ismert közmondásunk a szorgalmat társítja hozzájuk, ám sokan csupán bosszantó kártevőkként tekintenek rájuk. Hogy kikről is van szó tulajdonképpen? Ma a hangyáké lesz a főszerep – bámulatos világukba tett utazásunk során Csősz Sándor mürmekológus…..
Mára kevesen lehetnek azok, akik ne látták volna legalább egyszer James Cameron 2009-es (te magasságos, milyen gyorsan repül az idő!) kasszasikerét. Magát a történetet leginkább a középszerű vagy a klisés jelzőkkel illethetnénk, melyhez hasonlót láttunk már korábban, ám a látvány vitán felül…..