Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SingleParent

206 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Rengetegszer hallottam már emberektől, hogy egyszerűen nincs idejük ismerkedni, nincs idejük párkapcsolatra, ezért halogatják… Főleg az egyedülálló szülők érezhetik úgy, akár hosszú éveken át, hogy nincs idejük erre, majd valamikor később kezdik el, de most kisebb gondjuk is nagyobb az…..
Meglepően nagy a választék most magyar filmekben, és valamiért a Futni a legfelkapottabb, pedig nincs benne semmi, ami kiemelné a hasonló romkomok közül. A Véletlenül írtam egy könyvet viszont igazán figyelemreméltó, nekem legalábbis sokkal jobban tetszett. De mivel a szétszakadt család, az…..
Nagyon változó, ki milyen előzetes elképzelésekkel indul neki egy-egy ismerkedésnek. Vannak olyan emberek, akik mindent előre el akarnak dönteni, és a saját forgatókönyvükhöz keresnek partnert: pont olyat, aki azt a szerepet, amit számára kigondoltak, tökéletesen el tudja és el is akarja játszani.…..
Ezúttal nem a válás utáni újrakezdésről szeretnék szólni, hanem arról, mi történik, ha intenzíven randizó nőként vagy férfiként csalódunk egy ígéretes partnerben, esetleg simán elhagynak minket, majd nemsokára már egy új szerelemben találjuk magunkat… És ez annyira erős élmény, hogy még ha akarnánk,…..
Korábban írtam a ghostingról és annak pusztító hatásaitól. De mi van, ha valaki képtelen felfogni, hogy nem akarjuk vele folytatni az ismerkedést? Hiába próbáljuk tisztességesen lezárni, ő csak nyomul és nem hajlandó felfogni, hogy vége, nem érzünk már kedvet a továbbiakra?..
Gyula megismerkedett egy egyedülálló anyukával, és kíváncsi, a többi anyuka hogyan csinálja, hogy minden teljes legyen...
Biztosan sokan első randiztak a téli szünet alatt vagy közvetlenül utána. Van, aki azt használta ki, hogy a gyerekek a másik szülőnél időznek, mások meg az oviba, suliba való visszatérést ünnepelték meg egy találkával. A téli szünet arra is jó volt, hogy nyugodtabb tempóban levelezzünk, cseteljünk,…..
Zsófi szeretné újrakezdeni az életét, de még nem váltak teljesen külön gyermeke apjával...
Sokféle karácsony lehetséges egy egyszülős családban. Van, ahol a nagyszülők közbenjárása azért megmenti a helyzetet vagy a testvérek, rokonok, barátok dobják fel a hangulatot. Most elsősorban azokról szeretnék írni, akik gyakorlatilag egyedül maradnak a gyerekükkel vagy gyerekeikkel az ünnepek…..
A társkeresőkön külön rubrika szokott lenni a gyerekek számáról, illetve arról, hogy szándékozunk-e még gyereket vállalni vagy sem. Aki komolyan keres, az általában ki is tölti ezeket, de persze nem mindenki… Ismerkedéskor azonban óhatatlan, hogy felmerüljön a kérdés: van-e gyerekünk, a másiknak…..
Míg fiatalabb korban elsősorban a nők sürgetik a házasságot, az elváltak esetében inkább a férfiak vágynak arra, hogy újabb házasságot köthessenek. Milyen okaik lehetnek erre és miért van az, hogy sok nő nem próbálkozik ennyire komoly elköteleződéssel?..
Te is tapasztaltad már, milyen, ha a kedvesed egyik napról a másikra eltűnik az életedből? Búcsú nélkül, anélkül, hogy egyetlen utolsó szót szólna, összeszedné magát annyira, hogy a szemedbe nézzen és kimondja: vége? Mi az, hogy a szemedbe nézzen? Még ahhoz is gyáva, hogy telefonon szakítson. Sőt,…..
Szingli szülőként is sokfélék vagyunk, nem biztos, hogy mindannyian hasonló sorsú partnert szeretnénk. Nyilván megvannak annak is az előnyei, ha valaki egyedülálló/ elvált szülőként ugyanilyen helyzetben lévő kedvest keres, de azt is meg lehet érteni, ha éppen ellenkezőleg: olyan partnerre vágyik,…..
Tibi egy olyan anyukával randizik, aki már egy ideje külön él a férjétől, de a gyerek miatt még nem vált el tőle, pedig azt mondja komolyan gondolja Tibivel a kapcsolatot...
Első alkalommal találkozni valakivel azzal a céllal, hogy romantikus kapcsolatba kezdjünk, meglehetősen furcsának tűnik, főleg azok számára, akik nem így ismerték meg korábbi partnerüket, partnereiket, 20-25 év házasság után válnak el és még abban a korszakban szocializálódtak, amikor legfeljebb is…..
Míg a stabil családban élő kamaszok nagy része nem látja a szüleit randizni, az elvált szülők gyermekei sokszor válnak annak tanújává, hogy a felmenőik új partnerre tesznek szert és ezáltal megfigyelhetik őket olyan alaphelyzetekben, amilyeneket egyébként csak filmekben látnak. Persze a generációs…..
Mivel a házasságok durván fele válással végződik és az elváltak igen nagy része tesz szert 5 éven belül új partnerre (vagy házasodik újra, ami sokkal jobban mérhető), egyre több az ún. patchworkcsalád. Az a jelenség, hogy nem a vér szerinti szülők nevelik fel a gyerekeket, egyáltalán nem új, csak…..
Hedvig aggódik, hogy párja személyiségi problémája miatt problémás lehet a családalapítás...
Gyakori történet a nyugati világ bármely pontján, hogy egy középkorú, vagy akár már annál is idősebb elvált (vagy válófélben lévő) férfi jóval fiatalabb barátnővel az oldalán jelenik meg. A közhiedelem szerint minden férfi a fiatalabb nőkre bukik (ami egyébként nincs így, de hogy sok ilyen létezik,…..
Vannak, akik nem várnak a válás kimondásával addig, amíg elkezdenek újra találkozgatni emberekkel, vannak, akik már a házasságuk végnapjaiban (ez akár hónapokig, évekig is eltarthat) megismerkednek valakivel, és persze olyanok is akadnak, akik szeretik lezárni teljesen az egyik kapcsolatot, mielőtt…..
A szokásos őszi megfázások időszakát éljük, ezt leginkább az tapasztalja, akinek gyereke van. Főleg, ha még egyedül is neveli. Ha két olyan ember kezd ismerkedni, akinek odahaza van egy-két gyereke, akkor először a gyerekek betegednek meg, aztán a szülők is, lehet, hogy egyszerre, de az is lehet,…..
Nemrégiben egy barátnőm, aki már vagy 10 éve elvált, bejelentette, hogy nemsokára újra férjhez megy. Mégpedig nem is túl hosszú együtt járás után. A bejelentés nem csak azért lepett meg, mert pár hónapja még teljesen más volt a helyzet, hanem azért is, mert az első tapasztalata alapján nem gondoltam…..
Örök kérdés, vajon lehet-e igazi barátság azok között, akik valaha szerelmespárt alkottak. És ha igen, milyen feltételekkel? Mikor érdemes erre törekedni és mikor nem szabad erőltetni? Mit lehet kezdeni az olyan helyzetekkel, amelyekben az exszel kénytelenek vagyunk kapcsolatot tartani, bár nem…..