Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szarfej

0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Értjük mi, a másik adó, az nem létezik, az ottani műsorok sem, sőt, aki azokban szerepelt, az leírta magát örökre (kivéve, ha kurvára szükségünk van rá, ugye, Pongó jut eszünkbe meg Alekosz így hirtelen), és ezzel nincs is baj, megszoktuk, hogy a két magyar nagy kertévé nem…..
Na, Attilánk kimondta, amit oly sok helyről hallott, buzik vannak az RTL Klubnál, sokan, sőt, mind az, ráadásul sértett buzikról van szó, nem azokról a rendes fajtákról mint a Modern családban az a nagydarab meg a szakállas, nem, gonosz, kicsinyes, rosszindulatú buzikról ír a…..
Hétfőn mi is beszemléztük, hogy a Borsnak azt állítja a 35 éves Hada Renáta, hogy 12 évig szeretője volt egy közismert tévés celebnek. A sztori persze ma folytatódik a Borsban, Renáta azt még mindig nem mondja meg, hogy ki az illető, de legalább szűkíti a…..
A Nemzeti Sport 100 nappal a londoni olimpia előtt végre helyre tette a 84-es bojkottot. Időszerű és frappáns az elégtétel. A meghamisított enbéegyes nézőszámok, a magyar futball többszörösen megbukott, lejáratódott szereplőinek szervilis körbenyalása mindig is a Nemzeti…..
A Tv2 addig rakosgatta az őszi műsorstruktúra elemeit, amíg egy héttel az X-Faktor előtt sikerült elindítania a Megasztárt. A programming osztály apró diadala ez, biztos bontottak is egy kis üveges BB-pezsgőt, hogy megünnepeljék.Egy hét előnyön ugyanis akár az egész műsorfolyam…..
Gábort a jelek szerint egyáltalán nem hozta lázba, hogy a UPC Directtel a műholdváltás óta akár 5 csatornán nézhet természetfilmeket hádében, amikor egy csomó másik csatorna meg eltűnt: Amikor megindult Magyarországon a műholdas televíziózás, lelkesen szereltettük fel az…..
Amy az Anubis Travellel utazott Krétára, hogy aztán onnan tovakiránduljon álmai szigetére. Úgy látszik, annyira mégsem volt csudálatos, hogy a 4 órásra tervezett kirándulásból 3 nap lett, különben biztos nem panaszkodott volna. Ja, hogy a család fele Krétán maradt? 2010…..
A szombati Népszabadságban interjú jelent meg Várdy Zoltánnal, akinek távozását a comment:com írta meg leghamarabb, bár akkor még a TV2 cáfolta értesüléseinket. A leköszönő vezérigazgató a napilapnak azzal indokolta döntését, hogy kifáradt az elmúlt másfél év…..
Azt mondja a debreceni önkormányzat által működtetett dehir.hu nevű hírportálon az egyik csinovnyik, egy bizonyos Széles Tamás nevű csávó, aki civilben (már amikor nem a hírportálon nyilvánul meg) a Debrecen TV ügyvezető igazgatója, hogy a németeknek szőkéknek és magasaknak…..
szarfej 2010.06.25 12:45:24
Két hónap híján három éve vette át a Tv2 vezetését Várdy Zoltán, és az első sajtónyilatkozataiban azt ígérte, hogy a csatorna három éven belül legyőzi az RTL Klubot. A Tv2 az igyekezet ellenére sem tudta megszorongatni a konkurenciát, és nem csak azért mert Várdy első…..
szarfej 2010.06.04 12:58:18
@Lafayette: ez egy baromság. 1000 családot vizsgálnak. amerikában ahol kicsivel többen élnek és nagyon léről van szó ott is csak 2000 családot vizsgálnak.
Eddig is sejtettem, hogy a Tv2 jó külsejű, szögletes állal és kockahassal, illetve jó csöcsökkel rendelkező műsorvezetői tulajdonképpen szellemi fogyatékosok, és csak azért vannak a tévében, hogy az esélyegyenlőségnek is adjanak egyet arrafelé, de a mai reggel mindenen…..
Malcolm McLaren temetése @ Camden Town, London 2010. április 22. Camden Town főutcáján, a metró állomás előtt, több százan nyugodtan várakoznak Malcolm McLaren, a „punk keresztapjának”, a Sex Pistols managerének negyed kettőkor kezdődő temetési menetére. A…..
szarfej 2010.04.27 14:56:23
 „Ahogy viselkedtek az elmúlt 20 évben és különösen az elmúlt 4 évben, gyakorlatilag indirekt népirtást hajtottak végre” – válaszolta március 16-án Pörzse Sándor, a Jobbik képviselőjelöltje, a Barikád című pártlap főszerkesztője az MTV Ma Reggel cím…..
szarfej 2010.04.02 13:47:36
Először április tréfának néztem, hogy az RTL Klub felszámolta egész kommunikációs igazgatóságát, mondjuk kicsit elbizonytalanítottam, hogy nem szőttek béna részleteket a sajtóközleménybe, teszem azt, hogy a pr-osok szörnyű véget értek, amikor véletlenül rájuk ült…..
szarfej 2010.04.01 18:04:16
szarfej 2010.04.02 10:30:51
@Muster Mark: te egy gyökér állat vagy, húzzál innen vissza anyádba
A legnagyobb példányszámban eladott népbutító baromság, a Blikk mai számának egyik címe szerint Kozso, a nemzet szomorú szamurája lehet a milliókért megvásárolt X-Faktor című énekes tehetségkutató egyik zsűritagja. Namármost, a cikkben már sokkal óvatosabban fogalmaz az…..
A keddi nézettségi adatokat elnézve, nem mondhatnánk, hogy áttörte a falakat a TV2 új műsorstruktúrája. Délután még egész jól állt a csatorna, Joshi 17:45-kor átvette a vezetést egy fél órára Mónikától, de aztán a TV2 csak 22:15-kor előzte meg egy rövid időre az RTL-t. A…..
szarfej 2010.03.04 15:16:59
A párkereső trashreality olyan, mint a takony, ha jól besűrűsödik, akkor lesz szép formás. Legalábbis a Benkő feleséget keresbe nem sikerült annyi érdekes karaktert összeválogatni, hogy már a kezdő részekben is megfelelően sűrű legyen a hangulat. Ezt az is jelzi, hogy az eddigi…..
szarfej 2009.11.24 11:43:25
Elég nagy szarban van a Tv2, ha már azzal próbál nézőket gründolni Joshi Barat délutáni beszélgetős műsorához, hogy a bolíviai börtönben raboskodó Tóásó Előddel szerveznek le egy interjút pár karton cigiért, vagy egy féldisznóért (a börtönélet nem habostorta). Az…..
szarfej 2009.11.17 14:48:59
szarfej 2009.11.18 09:46:52
@Spalibaba: a rötölön is júliusban volt. ez most mindegy de a lényeg, hogy azért az elég durva duma, hogy médiatörténeti pillanat. ez a kamu volt médiatörténeti pillanat hahaha
Megírta a Blikk, hogy Varnus Xavér perel, 25 milliót kér, mert nevét és tehetségét adta a Hal a tortán sikeréhez, erre csak azért is rosszat írtak róla az újságok. És mégis kit akar beperelni Magyarország egyetlen bulvárkompatibilis orgonaművésze? Hát a műsort gyártó Paprika…..
szarfej 2009.11.11 17:56:25
@jane fonda: lehet tv2 mellett is írni valamit? ezt most nem szarfejségből mondom
Tegnap már megírta a Blikk, hogy a Boros-Bochkor páros már tárgyal a Neo FM-mel arról, hogy esetleg az új rádión folytatódna a Bumeráng. Több helyről megerősített információink szerint azonban a két rádiós a Klassz FM képviselőivel is leült már tárgyalni. Boros és Bochkor…..
szarfej 2009.11.06 16:05:52
Egy ideje már keresi a Tv2 a Mokka új arcát, akivel együtt lehet majd kelni minden szürke reggel, és aki felidegesít minket, hogy a munkavégzéshez megfelelően magas értékre emelkedjen a vérnyomásunk. Úgy tudjuk, sőt azt súgták nekünk, hogy tényleg Friderikusz Sándor az egyik…..
szarfej 2009.10.30 14:41:52
aha
Uraim,Ha Istent és embert ismernek, a kedd esti BL-közvetítések alatt fittyet (vagy felőlem akár sárgarépát is) hánynak a rendezői utasításra, és innentől kezdve NEM húzzák rá a zoomot, vagy miafaszt, amivel a kamerával jó közeliket lehet készíteni, na, azt a bizbaszt NEM…..
szarfej 2009.10.01 11:58:25
A laptopon csöcsöket böngésző képviselőről készült fotót rejtett el galériájába a NOL, persze volt, aki megtalálta, belinkelte, kommentálta és röhögött. Webkettes képfelhasználás, embedelt poén, csak az a furcsa, hogy a Blikk másnap már úgy közölte a képet, hogy…..
szarfej 2009.10.01 11:57:01
A britek imádnak tehetséget kutatni, a Britain's Got Talent nevű össznépi verseny mellett, amiben a kutyaidomár mellett megfér a pocakos fakír és az aranytorkú skót háziasszony is, van nekik egy külön énekesekra szakosodott is, az X Factor. Ez a műsor azonban nem egészen olyan, mint…..
szarfej 2009.08.25 11:55:45
Dánielnek cégének 13 millió forintért sikerült vásárolnialízingelnie egy olyan BMW 520D-t, ami egy hónapon belül motorhibával örvendeztette meg. Igenám, de a Mondial Biztosító operátora rosszul pötyögte be az alvázszámot, ezért nem találták a rendszerben, azaz szerintük…..