Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Emese Ottlik

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.11.30. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmklub Teljesen idegenek 2020.11.13 09:17:37
A mobiltelefon személyiségünk részévé vált. Ott vannak benne társas kapcsolataink, fényképeink, emlékeink, a kedvenc zenéink - de ott vannak titkaink is, amelyeket szeretnénk megőrizni. Mi lenne, ha ezekhez mások is hozzáférhetnének, akár csak a legjobb barátaink is? Ha minden hívásunk, üzenetünk…..
Emese Ottlik 2020.12.06 18:12:00
Ezt a filmet már láttam korábban moziban. Akkor megbeszéltük a baráraimmal ezt egyszer mi is megcsináljuk. Azóta sem tettük meg...
Nem térnék ki az összes szereplőre külön-külön, pedig nagyon jó lett volna beszélni róluk élőben. Most, ami második megnézésnél feltűnt, hogy az elején talán a szemüveges (a vendéglátó) férfi ellenezte leginkább a dolgot, ezért tőle vártam volna a legnagyon botrányt, ám pont neki nem volt semmi titka. (A pszichológushoz járást leszámítva, de azt nem tartom botrányosnak.)
Inkább a jelenségről és a film végéről írnék röviden. Szerintem az annyira nem új dolog, hogy a barátoknak, házastársaknak vannak titkaik egymás előtt. Ebben a filmben azért nagyobb, botrányosabb titkokat rejtegettek egymás elől a hatás fokozása érdekében, de még ez sem olyan biztos. Ami inkább új dolog szerintem, hogy az egész életünk benne van egy ilyen kicsi eszközben. Tényleg abszurd, de igazából erre az előttem kommentelők reflektáltak is. Ami engem nagyon elgondolkodtatott, az a film vége. Nem tudom eldönteni, hogy az emberek valami (mondjuk a holdfogyatkozás) hatására varázslatosan megbocsátottak egymásnak, mintha mi sem történt volna, vagy nem bocsátottak meg, csak úgy tettek, mintha mi sem történt volna, mert úgy kényelmesebb, vagy meg sem történt ez az egész.
Én affelé hajlok talán most, hogy ami a házban történt meg sem történt. Erre kaptam megerősítést, mikor már hazaúton a kocsiban a vöröshajú nő örült, hogy mindenkinek ízlett a bor. Pedig ha jól emlékszem, a film elején a pszichológusnőnek volt egy szólása, hogy bedőltek a marketingnek, nem is olyan jó a bor. Ebből úgy éreztem, hogy amint beléptek a vendégek a házba, már a játék előtt is, a film átment egy másik dimenzióba, amiben a “játék” is történt, majd mikor kiléptek a lakásból, visszatértek a valóságba. Ebből arra következtettem, hogy igazából nem mernék megtenni ezt az emberek, aminek hatására elgondolkodtam, milyen barátságok, házasságok is vannak.
Filmklub Paterson 2020.11.26 07:50:10
Néhány nap egy életből. Paterson buszsofőr egy kisvárosban, Patersonban. Egyik nap olyan, mint a másik: rövid beszélgetések, eseménytelen órák. De valahogy mégsem egyformák a napok, mert a beszélgetések mellett végig ott van egy belső monológ...
Emese Ottlik 2020.12.06 17:23:48
Valószínűleg egy kicsit többet kellene töprengenem a filmen, mielőtt kommentálom.
Igazából nekem egyfajta nyugodtság maradt meg a film után. Ez manapság nem annyira jellemző filmekre. Nagyon elgondolkodtatott, hogy miért jó a rutin és, hogy hasznosak néha a szürke hétköznapok is. Művészi és kisebb írói háttérrel sokszor érzem azt, hogy valaminek történnie kell, hogy arra reflektálva tudjak alkotni. A film rámutatott, hogy a hétköznapi dolokat is be lehet mutatni nem hétköznapi módon.
Két dolgot nem tudtam még megfejteni, hogy őszinte legyek. Ezért is akartam várni a kommenttel. Az egyik a sok ikerpár, akik a filmben szerepeltek, a másik pedig a nő szeretete a fekete-fehér iránt. Az ikerpárokat össze tudtam kötni azzal, amit a nő mondott a film elején és a fekete-fehéret is a harlekinnel, de valahogy ennél messzebb nem jutottam.
Szerintem mindkét szereplő rendkívül szenvedélyes. A szenvedélyt sokszor a hangos olaszos szenvedélynek képeljük el (én legalábbis igen) és sokszor elfeledkezünk erről a fajta szenvedélyről. Ez is érdekes érzéseket hagyott bennem.
Ahogy említettem, szerintem még kéne gondolkodnom a filmen ahhoz, hogy minden részlete átjöjjön, de én így is eléggé a hatása alá kerültem.
Filmklub Kávé és cigaretta 2020.09.10 09:48:12
Ha van egy kis időnk, leülünk egy kávé mellé beszélgetni. És persze rá is gyújtunk, hiszen a kávé mellé az is jár. Hogy miről beszélgetünk? Semmiségekről, az élet apró dolgairól - de nem is ez a lényeg, inkább az, hogy beszélgessünk, néha belekortyolva a kávénkba és fújva a lassan kavargó…..
Emese Ottlik 2020.12.06 17:19:50
Egy kicsit bele kellett rázódnom a film idővonalába, illetve annak hiányába. El kellett telnie pár jelenetnek, mire rájöttem, mit akar érzékeltetni a film (szerintem). Rengeteg ember kávézik és dohányzik, számtalanféle közegben, hangulatban, társasággal... Erre sok példát is láthattunk. Míg a sokféle jelenet elsőre indokolatlannak tűnhet mindenféle átvezetés nélkül, mégis átszövi őket valami hasonlóság. Szinte mindegyik jelenetben rámutat az emberek kommunikációjában rejlő kínos pillanatokra, mikor az ember zavarban van, félreértelmez valamit, nagyon más, mint beszélgető társa, vagy akár csak nem akar beszélgető társat...
A leglényegtelenebb csevegésben is megmutatkozik az ember személyisége. Mennyire lelkesen tudja az egyik lényegtelen dolgot a másik után felhozni, mennyire próbál megfelelni társának vagy épp mennyire nem hajlandó ilyen érdektelen dolgokra érdemlegesen reagálni.
A színész/művész gárda szerintem zseniális volt. Többször megdobbant a szívem egy-egy szereplő láttán és az csak még emberközelibbé tette a filmet, hogy általában a művészek nevét használták.
Összeségében a végére nekem összeállt a kép, a mondanivaló. Biztos vagyok benne, hogy a legközelebbi kávézásomnál és dohányzásomnál eszembe fog jutni egy-egy jelenet.
Filmklub Éjszaka a Földön 2020.10.07 09:29:59
Ahogy a Föld forog, az éjszaka is mindig a bolygó más városára esik. Márpedig mindenhol az éjszakai élet sajátos központja a taxi. Különböző városokban különböző emberek ülnek be különböző sofőrök mellé, és lesznek részesei egymás életének néhány percre, amíg az éjszakai utazás tart...
Emese Ottlik 2020.11.30 17:17:47
Zseniálisnak tartottam, ahogy ez a film egy-egy taxiban képes bemutatni egy-egy ország sztereotíp vonásait. Néha túl voltak hangsúlyozva egyes tulajdonságok, de szerintem pont azok pontok adták a film komikus elemeit.
Elég veszélyes ilyen filmet csinálni, mely egy egész ország lakosságát mutatják be. A néhol abszurd, határokat feszegető humor érzékeltette a szatirikus megközelítést.
Nagyon megörültem, mikor megláttam Winona Ryder-t a los angeles-i jelenetben. Szeretem a karaketereket, akiket játszik. Szerintem ez a jelenet nagyon jól kifejezte az los angeles-i felfogás két végletét. Az egyszerű szabad életre vágyást és a csillogó, előkelő életet. Nagyon tetszett, hogy az különbségek ellenére megértették egymást.
New York-ban érdekes volt látni, ahogy egy afro-amerikai poénkodik egy európai bevándorló furcsaságain. Elgondolkodtató volt, hogy kommunikáltak.
Mikor láttam, hogy Párizs jön, kicsit féltem attól, hogy egy elcsépelt La vie en rose hangulatú, Chanel-illatú bejátszás következik, de nagyon kellemesen csalódtam. A vak lány nagyon jó szemléltetése volt annak, ahogy a franciák megérzések alapján élnek.
A római jelenetnél, amint megláttam Roberto Bengini-t elmosolyodtam. Az abszurd volt látni a hangos, szenvedélyes taxisofőrt a püspökkel. Püspök halála(?) emlékeztetett a néha túlzásokba eső olasz kultúrára.
Helsinki-nél nem tudtam, mire számítsak. A finnek liberális felfogása ugrott be először és az először idegenkedő, majd barátságos természetük. Itt egy olyan megközelítést láttam, amire nem számítottam. Bár nem tudom 1992-ben mi volt a helyzet, de a skadinávokról nekem általában a jó hangulatú, kocsmai éneklések jutnak eszembe először, a családcentrikusság és a jólét.
Összességében nagyon ötletesnek és zseniálisan kivitelezettnek tartottam a filmet.
Filmklub Locke 2020.10.20 13:46:51
Egyetlen autóút. Egy férfi elindul a munkahelyéről, beül az autóba, és telefonálni kezd. A hívások egymást érik, és kibontakozik egy élethelyzet, amelyben nem tudni, ugyanaz a férfi száll-e ki az út végén az autóból, aki másfél órával korábban beült...
Emese Ottlik 2020.11.30 10:55:02
Ijesztő, hogy egy jószándékú, nagy részben azért becsületes férfi élete másfél óra alatt honnan hova juthat.
Lehet vitatkozni arról, hogy vajon minden szálat a kezében kellett volna-e tartania és nehéz lenne megállapítani, hogy melyik szál a legfontosabb.
A születendő gyerek és a családja előhozza belőle az apja által hagyott sebeket, hiányt. A kiszólások, melyeket apja “szelleméhez” tesz rettentő haragot mutatnak. Ez hajtja szinte emberfeletti szintekre, hogy ne olyan legyen, mint apja.
A megcsalás miatt nagyon megosztó Locke. Mondhatjuk, hogy magát keverte ebbe a helyzetbe, de akkor is elég abszurd, hogy minden egyszerre szakad rá. Ezt azért szerintem nem érdemelte meg. Viszont végül még a helyzethez képest is becsületesnek tartottam, hogy elmondta feleségének a helyzetet.
A munkahelyi teendőibe való ragaszkodást elején nem értettem. A film után jöttem rá, hogy azon is életek múlhatnak.
Szerintem Locke mindenekelőtt őszinte volt és lelkiismeretes. Bár nagyon kedvesen ott volt a születendő gyerek anyjának, azt nem volt hajlandó mondani, hogy szereti. Ez is megkérdőjelezhető, hogy helyes cselekedet volt-e. Ismerjük a kegyes hazugság fogalmát, de én személyszerint egyetértettem Locke-kal.
A helyszín és a látvány egysíkúságát cseppet sem éreztem hiányosságnak. Ez nagyon elgondolkodtatott. Eszembe jutott, mikor egy lelkes anyuka vagy apuka úgy adja elő a mesét gyereinek, hogy az életre kel. Én a hangok alapján láttam magam előtt az apját váró gyereket, az összetört feleséget, a rohangáló alkalmazottat és a szülni készülő magányos nőt. Talán így még személyesebb volt, hogy lelki szemeim előtt láttam őket. Így úgy tudtam elképzelni, ahogy rám leginkább hat.
Filmklub A hely 2020.09.25 10:08:02
Egy kávéházi asztalnál jönnek-mennek az emberek: leülnek pár percre, és egy titokzatos idegennek elmondják a vágyaikat. Az idegen képes teljesíteni a vágyakat, de mindennek ára van. Mi vajon mit tennénk meg vágyainkért? És mennyit érnek ezek a vágyak?..
Emese Ottlik 2020.11.30 10:15:29
A tény, hogy a helynek Hely a neve szerintem arra utal, hogy nem a hely a fontos a filmben. A városnak sem és az országnak sem tudjuk a nevét.
Az emberek tipikus európai vagy akár amerikai embereknek néznek. A főszereplő férfi nevét sem tudjuk. Ez sem fontos. Az életéről, személyiségéről sem tudunk semmit. Lehet isten, lehet ördög, lehet a sors vagy lehet egy emberi érzés kivetülése, ahogy a film utáni beszélgetésben is felvetődött. És még csak haragudni is nehéz rá külső szemmel. Lehet látni, hogy szenved.
A filmnek tehát sem a helyszíne, sem a főszereplője nem annyira lényeges. A mondanivaló sokkal inkább bennünk nézőkben keresendő. A férfi sok látogatói közül biztos valamennyire magukra ismerük valamelyikben. Akár többükben is különböző mértékben. A bennük és bennünk rejlő kétségbeesettségre akar szerintem rámutatni a film. Mit vagyunk képesek megtenni egy vágyunkért? Egy bűnünk elkendőzésért? A szeretteinkért? ... Belegondolunk a tetteink következményeibe? Kiszámíthatóak egyáltalán a következmények?
A film vakító fényt vet arra, hogy mikor az emberek kétségbeesettségükben, hogy vesztik egy morális értékrendjüket. Elgondolkodtató, hogy velünk is előfordult-e már ilyesmi.
A férfin látszik, hogy nem ő irányít, mégha úgy is látszik. Az elején egyes összefüggéseket szerintem átlát, de a végén ő is csodálkozik a “véletlen” egybeeséseken. A szerepétől szenved, fáradt, nincs ideje magára, vele senki nem foglalkozik a pincérnőt leszámítva. Én affelé hajlok leginkább, hogy ő maga az élet vagy a sors. Minél jobban próbálják a kéréseik, vágyaik megvalósítása mentén befolyásolni, annál letörtebb, fáradtabb, annál jobban csúszik ki az irányítás az ő kezéből. Az emberek sokszor hibáztatják őt azok miatt, amiket megtettek, pedig ők tették meg. Elég ritkán köszönik meg a leckét, amit tőle kaptak.
A pincérnőt érdelki az élet, a sors. Nem akarja irányítani, nem kér tőle semmit, szeretné megismerni. És a végén emiatt tudja felszabadítani.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása