Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bunkó

6 bejegyzést írt és 643 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Közvélemény kutatást végeztünk olvasóink, követőink között. Arra voltunk kíváncsiak, hogy egyes háztartási gépek a háztartások hány %-ban vannak jelen és milyen meghibásodási gyakorisággal bírnak. E két kérdésre kapott válaszok alapján kirajozolódott, hogy mely elektromos háztartási eszközöknek a…..
Az intelligencia mérése több, mint egy évszázada képezi a pszichológiai kutatások egyik központi kérdését. Míg kezdetben úgy tekintettek az IQ tesztre, mint valamiféle csodaeszközre, ami mindent elárul az emberek főbb tulajdonságairól és eszerint különbséget lehet tenni közöttük (ezzel egyébként…..
bunkó 2019.01.09 14:19:50
Médiatörténeti pillanat volt. 2016 nyarán két ismert, öltönybe öltözött országgyűlési képviselő társaságában beült a stúdióba egy ismeretlen, rövidnadrágos és pólós fiatalember. Civil passzivistának nevezte magát, és miközben a politikusok szertartásosan köszöntötték a „kedves” nézőket, ő magasba…..
  1, Az állásinterjú Be sem kell mutatni: itt kezdődik, és itt dől el minden. Többnyire kellemetlen, céltalan és bugyuta. Egy mesterséges, kreált helyzet, amiből közel sem fognak rólad annyit megtudni, mint amekkora feneket kerítenek neki. Állásinterjút csak egyféleképpen lehet jól csinálni: ha…..
TINTA blog Tegezés a magyarban 2017.08.08 10:00:00
A szociolingvisztika egyik legfontosabb felismerése, hogy magához a nyelvhez hasonlóan a nyelvhasználat is rendszert alkot, amely a nyelvi rendszernél jóval érzékenyebben reagál a nyelven kívüli hatásokra. Minden nyelvben – ha a nyelvi rendszerben nem is, a nyelvhasználatban mindenképpen –…..
a laptop hűtése - a túlmelegedés megakadályozása - helyes használat nyáron Tanácsok és ötletek a laptop biztonságos használatához A laptop megfelelő, korrekt hűtésére nyáron nem csak azért van szükség, hogy a teljesen nyilvánvaló túlmelegedést, leégést vagy az elektronika meghibásodását…..
Él a köztudatban egy sztereotípia, miszerint a nők nagy többségét az úgynevezett "rosszfiúk" vonzzák. Ő az, aki kitartóan udvarol, elbűvöli a gyengébbik nemet, ugyanakkor rengeteg könnyet is csal ki a nő szeméből. Csak maga a hódítás izgatja, nem tud kötődni, ragaszkodni és gyengédséget adni, nem…..
Nagy gond manapság a programozó hiány, pörög a fejvadászat meg a munkaerő közvetítés. Csak úgy záporoznak ránk az önéletrajzok (nemzetközi nevén CV-k, amit szívínek kell ejteni), ahol jobbnál-jobb szakemberek kínálgatják lenyűgöző szaktudásukat és hirdetik makulátlan szakmai előéletüket. Mindenkit…..
bunkó 2017.04.24 13:33:37
@scuynat: "de papír alapján igen"

Ha papír szerint nem vagy programozó, akkor hiába van régről bármekkora gyakorlatod, sajnos nincs esélyed ilyen állásra, mert a HR-es egyből kukázza a CV-det.
Ha viszont van megfelelő papírod, akkor ezer helyen várnak szeretettel, akkor is,ha teljesen elfelejtettél mindent.
Tehát a jó állás megszerzéséhez az első (és egyetlen) feladat a papír megszerzése. A tudás huszadrangú dolog. Ismerek olyan lányt, aki saját bevallása szerint szinte egy szót em ért abból, amit csinál, mégis egy éve 300 ezret keres havonta. Öt perc alatt felvették, mert volt megfelelő végzettsége (buta, viszont szorgalmasan tud magolni, ezért le tudott vizsgázni) és nem tudják kirúgni, mert még a hozzá hasonló félhülye programozóból is hiány van.
Tehát hiába értesz a szakmához profi módon, ha nincsen papírod róla, akkor éhen halsz mert esélyed sincs arra, hogy a tudásodat munkahelyen bizonyíthasd.
bunkó 2017.04.24 14:05:41
@elemes: "de milyen iskolai tematikát állítanál össze MOST? "

Majd elárulom, ha én kapom érte a fizetést ;)
Vannak örök érvényű ismeretek, amelyeket csupán felületesen oktatnak, ahelyett, hogy készségszintű, magabiztos tudást adnának. Ezzel párhuzamosan vén begyepesedett fejű reszketeg alkoholista professzorok azon törik a fejüket, hogy milyen anyaggal lehetne kitölteni a maradék ezer órát, mindegy, csak jogosan vehessék fel a fizetésüket.
Mondok egy példát: a hazai oktatás megpróbálja megtanítani a gyereket EGY szövegszerkesztő program EZER szolgáltatására, miután a szerencsétlen bepánikol a felfoghatatlan információhalmaztól és hülyébbnek érzi magát, mit előtte, ráadásul ha egy másik gyártó szövegszerkesztője kerül elé, teljesen kétségbeesik, mert nem ezt tanulta. Mindketten tudjuk, hogy a fenti metódus helyett hogyan kellene oktatni a szövegszerkesztő használatát ahhoz, hogy a gyerek magabiztosan merje használni (ne ezer funkciót gyakoroljon egyszer, hanem tíz funkciót százszor) és akkor se essen pánikba, ha a világ bármelyik más szövegszerkesztőjével találkozik.
Na ugyanezt kellene alkalmazni a programnyelvek, programozási módszerek, operációs rendszerek, stb stb területén is: ne egy dologról tanuljon ezer részletet, hanem jól lásson át egész területeket, ahol csak az alapokat ismerje, de azt rutinosan, álmából felverve is.
Ha már programozásról szól a poszt, akkor legyen az oktatási példa: a gyerek ne egy-két programnyelvet tanuljon meg magas szinten, hanem pl bármikor képes legyen magabiztosan, hibátlanul leírni ceruzával kockás papírra a "helló világ" megjelenítését húsz programnyelv bármelyikén, bármiféle segítség nélkül, részegen, szembeszélben.
EZ hozza magával azt a magabiztosságot, amivel nem fog pánikba esni, ha 10-20-30 év múlva elé tesznek egy olyan programnyelvet (vagy bármit), amit addig még nem látott.
bunkó 2017.04.24 17:13:16
@vu2: "a jól megszokott menürendszert nem kellett volna elcseszni."

Éppen erre céloztam az oktatás súlyos hiányosságainál: ha az iskolában jól megizzasztották volna az összes hülye menürendszerű szoftverrel, akkor egy életre megtanulta volna, hogy a "mentés másként" ikonja nem mindig a felső sorban a harmadik, ehelyett nyitottan állna mindenhez ("ez itt előttem egy szövegszerkesztő program, tehát VALAHOL kell lennie egy "mentés másként" funkciónak is"). Az effajta oktatás nem lenne elavult húsz év múlva sem.
A magyar oktatás megtanít BIZONYOS problémák megoldására, ahelyett, hogy az emberek ÁLTALÁNOS problémamegoldó intelligenciáját tenné napi rutinná. Halat ad, holott hálót kellene adnia.
Egyre több pályázó teszi fel a kérdést nekem, hogy ilyenkor mit csináljon. Mégis mennyi pénzt jelöljön meg, honnan tudhatná, hogy mi az az összeg, amivel még figyelembe veszi a hirdető cég a jelentkezését? Vagy elképzelhető, hogy alákalibrálja a számokat és már-már a nevetséges összeg miatt válik…..
bunkó 2017.01.18 13:04:17
@hheni0107: "Köszönjük a hozzászólást, ilyen hozzáállással, neked valóban külföldre kell menned, mert ilyen embereket, egy cég sem szeretne alkalmazni. Sok sikert! "

Valahogy az az érzésem, hogy te vagy egy HR-es vagy, vagy egy cégtulaj, tehát egy azok közül, akiknek annál több a pénze, minél több embernek van szar fizetése ;-) Valóban nekik köszönhető (no meg az állam adó-politikájának), hogy lassan nincs normális szakember Magyarországon.
bunkó 2017.01.18 13:09:27
@dorian gray: "Kint Angliaban ez oltári nagy taplosag, "

Angliában is az a szokás, hogy ugyanannál a cégnél, ugyanabban a pozícióban dolgozó két ember között másfél-kétszeres a bérkülönbség? Mert Magyarországon ezért "tilos" a fizetésről beszélni.
Elég sok poszt született már a hivatali packázásokról, ám a mai poszt több szempontból is más, mint a többi. Egyrészt egy angol bankban játszódik, másrészt Kata történetének nagyon sajátos fordulatai vannak, és azt hiszem, hogy akkor még finoman fogalmaztam. Egy egészen…..
Szinte minden felületen azt sulykolják, hogy minél kerekebb egy nő feneke, annál vonzóbb egy férfi számára. Annyira, hogy a fenékkerekítés köré komoly ipar is épült. De vajon miért fontos ez a férfiak számára? Vajon csak egy időszakosan felkapott hóbortról van szó? ..
Egy ideje már ismét autóval járok munkába. Úgy döntöttem két évvel ezelőtt, hogy megöregedtem, és már ritkán járok kerékpárral. Pedig hajdanán még az emlékezetes pintérsanyai hófúvás napján sem ültem át más autójába, hanem hazatekertem, és fagyott, könnypárás tekintetekkel gondolok az ónos esőben…..
Érezted már azt, hogy a fejed mindjárt felrobban, és egyszerűen képtelen vagy több információt befogadni? Nos, alighanem tévedtél, ugyanis az agyunk kapacitása olyan hatalmas, hogy gyakorlatilag fel sem érjük ésszel. Amikor azt érzed, hogy nem bírsz többet tanulni, és semmi nem fér már a fejedbe,…..
bunkó 2016.10.04 12:28:34
"@steery: "Például ha éjszaka a sötétben hátulról elgázol egy autó, hipnózisban meg tudod mondani, ki ült a volánnál, mi volt a kocsi rendszáma, meg ilyenek. Noha fizikailag nem is láttad!"

Ne higgy a mesékben. mert amit írsz az butaság. A Jóisten nem súgja utólag a füledbe azt, amit soha az életben nem láttál. Sőt, még azt sem, amit láthattál de nem vettél észre. Ami a megfigyelés pillanatában nem tudatosult benned, azt soha, még regresszív hipnózisban sem szedik ki belőled, mert soha nem is tudtál róla. Még azt sem lehet hipnózisban kiszedni belőled, ami az orrod előtt volt, de akkor nem foglalkoztál vele.
Az élhető munkakörülményekhez való jog sárba tiprásának egy komplett panoptikum állít emléket: az iskolai típusú „belátni az elválasztó panelek alatt és a cipődről felismernek” mellékhelyiségtől – ahol pontosan tudjuk, hogy mit nem lehet nyugalomban végezni – az egyenlően felosztott magáncellás…..
Add magad Soha ne add fel? 2016.08.30 17:52:52
Az interneten - még ha nem is keresi az ember - egy nap legalább 5 új, nagyon egyszerű saját készítésű kreatív ötlet jön velünk szembe. A képek általában mindnél csodálatosak, az elkészítése pedig pofonegyszerűnek tűnik. Aztán a lelkes kézműveskedő, mint amilyen én is vagyok, beszerez hozzá mindent,…..
A történelem során már számtalanszor bebizonyosodott, hogy a kényelem fontos motivációja annak, hogy a fogyasztók elfogadjanak egy új technológiát. Mindegy, hogy milyen csekély mértékben enyhíti a lustaságunkat, a fáradozástól megmentő termék elnyeri a tetszésünket. Eredetileg ez lett volna az…..
Focker Blog Van valami az erdőben 2016.08.02 17:00:00
Azt már tudjuk, hogy hamarosan itt a The Blair Witch Project folytatása, ám itt az eredetiről még csak felszínesen írtam. Most ezt pótolnám. Szóval ez az  a film, amely még néhány mellett igen nagy hatással volt rám tinikoromban. Azt már többször említettem, hogy az első horrorfilmes élményem a…..
Nehéz, meg nem értett élet az programozóké: megterhelő szellemi munkát kell végezniük sokszor nem éppen ideális körülmények között, és bizony kevés megbecsülés övezi munkájukat. A laikusok sokszor csak úgy képzelik őket, mint  akik össze-vissza egyeseket meg nullákat táplálnak be a számítógépbe,…..
bunkó 2016.07.25 17:26:39
@midnight coder: ennél már csak az rosszabb, amikor az azonos légtérben hemzsegő többiek teljesen más jellegű munkát végeznek és életükben nem volt szükségük tíz percnél hosszabb idejű koncentrációra, ezért fel sem fogják, hogy az utóbbi időben miért vagy egy picit feszült.
  Emberek vagyunk, tehát kis túlzással élve elég sok minden fel tud minket idegesíteni a különböző stresszes helyzetekben. Márpedig a vezetés épp egy ilyen szituáció, amikor az amúgy is ideget próbáló folyamatot megbolondít néhány őrjítő külső tényező: az előtted tötymörgő sofőrkolléga, a piros…..
bunkó 2016.06.16 10:57:19
@bunkó: Valami ilyesmi lenne a szabály valóban egyértelmű megfogalmazása: "párhuzamos közlekedésnél a belső sávban nálad gyorsabban haladókat akkor sem tarthatod fel, ha azok szerinted a megengedettnél gyorsabban közlekednek".
Habár az igazi, kőkemény nyári kánikulára még várni kell néhány hetet, már most ideje felkészülni a tikkasztó napokra. A legjobb persze mindenkinek az lenne, ha a legmelegebb napokat egy tóparton vagy egyenesen a tóban tölthetné, de erre azért elég nehéz bazírozni a nyári…..
A francia filmek szinte a mozgókép megjelenése óta az iparág élvonalába tartoznak. Az elmúlt fél évszázadban a sajátos stílus, eredetiség, intelligencia, humor és számtalan filmóriás - Jean Gabin, Funes, Belmondo, Delon, Depardieu, Chaterine Deneuve ... stb - munkássága "fémjelezték" a gall…..