Regisztráció Blogot indítok
Adatok
lm5

0 bejegyzést írt és 94 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
w Igaz történet 2007.07.27 04:30:00
Elfogyott a tömlőssajt, úgyhogy lefáradtam a boltba, ahol persze került még a kosárkámba néhány apróság. Néha rámtör a háborús romantika, meg a konzervek iránti kíváncsiság, tehát páncélosételből is bevásároltam. No, még a pénztárhoz vezető soron egy jókora…..
Megint az van, hogy nem akartam én már ehhez hozzátenni semmit, írtak erről sokan, sok helyen, valahol elmondták már az én véleményem, ha nem is egészben, de részleteiben. Különben is, a csoda ötödik napján vagyunk, holnapra valami újat dobunk oda a médiának, az meg visszadobja…..
AnyaMama Apák napja 2013.06.16 07:01:00
Bár Magyarországon nincs még igazán hagyománya, de ebben az esetben talán nem lenne rossz „majmolni" Amerikát. Ott ez a nap hivatalos ünnep, és ugyanúgy, ahogy az anyukákat, az apukákat is megünneplik egyszer egy évben. Mert ők is ugyanúgy megérdemlik. Mert igaz, hogy az anya…..
Sokan szabad prédának hiszik az interneten fellelhető fotókat, pedig akár komoly, büntetőjogi  következményei is lehetnek, például ha egy képmást használnak fel jogosulatlanul. Kedves Zugügyvéd!Fotós vagyok, lehetőleg ebből is szeretnék megélni (általában nem…..
lm5 2011.11.29 10:23:08
@Mária:

Nem azért töltötte fel, mert profi felhasználásra szánta volna.

Kis felbontásban volt, de a lopós cégnek ez is elég volt.

Ettől ez még jogsértés. És nem értem miért kell kioktatni. Olyan érzesem van néha, mintha ebben az országban mindenki a bűnöst védené.

@max val, a bircaman:
"Ami megjelenik a neten, az public domain alapból, az ellenkező bizonyításáig."
Ez mennyire nem így van... Pont az ellenkezője. Minden anyag jogvédett mígnem oda nem írja valaki, hogy public domain.
w Lehet más a korrupció 2011.06.10 07:00:00
A Tesco vállalat mindössze kilencven éve foglalkozik kiskereskedelemmel, így kevés fogalmuk van arról, hogy hova érdemes új áruházat építeni, mekkorát, és kell-e egyáltalán. Bizonytalanságukat azzal próbálják leplezni, hogy a forgalmukra mutogatnak, mondván, hogy a magyarok…..
A múlt héten posztoltunk egy figyelemre méltó grafikont a zeneipar haláláról, amit a Business Insideren találtunk, és ami néhány nap alatt bejárta az egész világot. Az igen szemléletes ábrát már rögtön megjelenése után rengeteg kritika érte, így nem is váratott sokáig…..
lm5 2011.02.25 00:35:27
@borisz: Ööööö, lehet, hogy nem nekem akartál válaszolni, vagy én nem értem, de pont azt írtam, hogy annak kéne a jogdíjat megkapnia, aki a zenét szerezte.
Miközben Strasbourgban a miniszterelnök magyarázta a bizonyítványát a médiatörvénnyel kapcsolatban, Kövér László házelnök egyértelművé tette a Fidesz szándékát: a kormányzó pártkonglomerátum a következő választások kedvező eredményét a határon túli magyarok…..
Az iwiw-et az internettel foglalkozó környezetem temeti. Az iwiw mára nem hype-os, halott cucc, felejtős, ennyi volt, kapu becsuk, ágyő, viszlát, és kösz a halakat. Az iwiw helyett itt a Facebook, az a király, az a cool, az a jó, az kell nekünk, az a divat.Amúgy az iwiw köszöni…..
lm5 2010.12.17 09:53:31
A dizájn csak arra jó, hogy ne ijessze el a potenciális júzereket. De ebben sem a Facebook sem az iwiw nem jó, logikátlan, széttagolt mindkettő, nehezen megtalálható funkciókkal. Azért az látszik, hogy a Facebooknál van pénz, és szépen, apró lépésekben haladnak egy jobban használható szájt felé. Az iwiw sosem lesz képes már ezt a hátrányt ledolgozni. Hogy csak néhány apróságot említsek: lájkolás, jelenlét minden mobil platformon, médiaboxban, elérhető minden nyelven, vírus-funkciók (pl. kikeresi a barátaidat a postafiókjaidból). (Az iwiw épp antivírus-terjeszkedés módban van az agyalágyult meghívó rendszerével. :)

Az iwiw-nek persze be kell építeni a facebook legfontosabb funkcióit, de ha csak azt teszi, akkor kár bele több pénzt tenni. Olyan dolgokkal kellene bővíteni, amik helyileg nyernek értelmet. Például integráció különféle szolgáltatásokkal: képnyomtatás, naptár, virágküldés, vásárlói klubok. Keresztpromóciók, kuponok. Hírfolyamokra való előfizetés, blog-integráció, stb. Lenne pár ötletem.

A meghívó-rendszert pedig már régen el kellett volna felejteni. Ez egyszerűen az amatőrizmus csimborasszója. Talán nem vették még észre, hogy a tárhely és a sávszélesség ára is évről évre feleződik. Pláne ha valaki a T csoport kölyke. Minden közösségi szájt a jövőbe történő befektetés, és ha valaki ahhoz ragaszkodik, hogy napról napra profitot termeljen az oldal (pl. nem bővíti a szerverparkját), azt gyorsan kigolyózza egy jobb üzleti modellel induló startup. Legalábbis a világban máshol ez így megy. Az iwiw-et már csak a tehetetlenségi nyomaték viszi előre.
lm5 2010.12.17 14:13:31
Megnéztem, és dizájnilag majdnem rendben van. Nem fikázásból, hanem jobbítási szándékkal tennék azért egy-két észrevételt.
- Én kerülném a 12px alatti fontméreteket a fontos helyeken, pl. a menüben.
- A fenti legördülő tartalmakat nagyobb képernyőn nagyobbra venném, mert most csak egy kis csík felül. És egy-egy lezáró gomb sem ártana.
- A legfontosabb oszlopot (pl. hírfolyam) nem raknám a bal szélre, úgy hogy két oszlop van még tőle jobbra. 2 oszlop elég lenne. A reklámoknak nem szánnék egy külön oszlopot.
- Nekem az egész oldal kicsit túlzsúfolt / széttagolt, lehetne valahogy jobban tagolni, pl. nagy headline-okkal, kérésre kinyíló dobozokkal, nagyobb profilképpel.
- A klubajánló / eseményajánló nekem aránytalanul nagynak tűnik.
- A tab elrendezés egy kicsit suta, nem raknék ide mindent, csak a hírfolyamot.
- A fontosabb júzer interakciókhoz egyértelműen gomb kinézetű gombok kellenének, pl. a "mutasd a többi bejegyzést is", ami lehetne csak "tovább" vagy "több hír"
- Lehetne animálni pl. a felső boxok kinyitását
- Az új ikonok túl bonyolultak, túl lágyak, alig beazonosíthatóak, kevéssé megkülönböztethetőek, bár szépek :)

Azért összességében nem lett rossz ez a ráncfelvarrás. Külön jó, hogy az oldal elhagyása nélkül elérhető egy csomó funkció. Külön pirospont a kérdőjeles tutorial-okért.

A szervert viszont nem árt majd izmosabbra cserélni, mert másodpercek telnek el egy-egy oldal teljes megjelenéséig.
w Tisztelt ING csoport! 2010.12.01 07:09:00
Évtizedes kapcsolatunk során sosem kételkedtem abban, hogy megtakarításaim az Önök nyugdíjpénztárában biztonságban vannak. Biztos voltam benne, hogy ha netalán betéved valamelyik fiókjukba holmi ittas paraszt a gereblyével handabandázni, a pénzem attól még nincs veszélyben, és…..
Jó kis felelősséggel kapcsolatos helyzetet küldött be Balázs, ami persze számára kevéssé jó, mert neki át is kellett élnie. Szerintetek a lenti esetben ki a baleset okozója? Az alábbi eset szeptember 21-én délután történt meg velem Budaörsön. Egy Renault Espace 3-at vezettem,…..
w Iszappapolás 2010.10.11 05:20:00
Az árvizet ismerjük, akár fel is lehetne rá készülni, például nem kéne ártérre építkezni. Kolontár és Devecser olyasmit kapott a nyakába, amire nincs recept. Előrejelzés sincs, az ipari katasztrófák ilyenek, valahol valaki félrenyom egy gombot, vagy valakik egymás után…..
Appleblog Hazudik az iPhone 4? 2010.10.01 15:44:00
Ritka esetek egyike, de olvasói levelet közlünk. Enrico Palazzo megvette első iPhone-ját, és meglepő dolgokat tapasztalt az akkukapacitással. A mobil használatot jelez akkor is, amikor nem használták (persze a háttérben folyó push-t is nevezhetjük használatnak, ha nagyon akarjuk),…..
lm5 2010.10.05 23:58:04
@Enrico Palazzo: azért még nem száz százalék, hogy hardver hiba. Egy újraindítás pl. nem ártana, nomeg leellenőrizni az összes app. beállításait, és kilőni a gyanúsakat. (pl. skype) Aztán lehet, hogy a WiFi vétel gyenge vagy a 3G ha az be van kapcsolva, és erőlködik a kütyü, folyton újra próbál csatlakozni. A Location services-t pedig csak akkor kapcsold be ha navigálni akarsz. Remélem neked is megoldódik a dolog.
Ömlesztve bemutatok néhány magyar fejlesztésű appot, amik nemrég jelentek meg az AppStore-ban. Nagy része nyilván sokaknak ismerős, de hátha mondok újat.Hungary Tourism, ingyenesA Magyar Turizmus Zrt. egy 25 ezres adatbázist tesz elérhetővé, szálláshelyekkel, spákkal,…..
lm5 2010.10.04 16:10:52
A kommentelők hozzászólásaiból úgy vettem észre, hogy nagyon megcsappant a készlet iPhone-ból, nagyon úgy tűnik, hogy ma kifullad a kezdő készlet. Grafiqs ma fél egykor vette meg az utolsó előtti darabot az Euro Parkban, Viktor szerint az Árkádban reggel már szintén alig volt.…..
lm5 2010.09.27 14:02:50
@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Nem elég az ha ő jól érzi magát ettől, netán arra gondol hogy ettől majd jobban fekszik a csajoknál? Mellesleg brit tudósok be is bizonyították hogy ez tényleg így is van. :) Én a másik oldal motivációit nem értem. Miért fáj az valakinek, ha egy másik ember órákat sorban áll?
Semmi hivatalos, az Apple este hétkor jelent csak be valamit az iPhone 4-gyel kapcsolatban, de nagyon úgy tűnik, hogy sikerült megoldani a mobil térerő-problémáját. Mint azt már bizonyára mindannyian tudjátok, az új készülék szuper kommunikációs eszköz, mindaddig, amíg meg nem…..
lm5 2010.07.16 09:51:33
@Tachikoma: igen a szintelen lakk, vagy a másik az eloxálás. Szerintem az eredeti technológiai tervben benne volt valami ilyesmi, csak hát hirtelen pár millió kütyüt kellett legyártani kínában és gyanítom spóroltak az idővel (és a pénzzel). Ez már az LCD elszíneződéses történetből is kiderült. És hát akár lakkozás, akár eloxálás, a technológiai időszükséglet viszonylag nagy az összeszerelésen belül - még maszkolni is kell valahogy. Nem hiszem hogy maga az Apple akart volna ezen spórolni - inkább az amúgy kizsigerelt beszállítók.

(A trollok etetése tilos!)
Újabb recessziós hullám jöhet. Magyarország szinte minden fontos szempont alapján rosszul áll: kicsik vagyunk és nyitottak, magas államadóssággal és alacsony növekedési potenciállal. Egyre több elemző veti fel, hogy a globális gazdaság a válságból való kilábalás helyett egy…..
w Légy résen! 2010.06.30 06:15:00
Még nem tudhatjuk, mi mindent fognak elkúrni. Csak azt, hogy lesz bőven elkúrás; részben felkészületlenségből és kapkodásból, részben meg azért, mert nagyon is felkészültek a pusztításra. De semmi sem fekete vagy fehér: a voluntarista konzervatív kormányzás jó pár ügyben…..
lm5 2010.06.30 16:29:51
"A rendteremtés nemes szándéka viszont általában a Pénzügyminisztériumnál torpan meg, ugyanis ahhoz pénz kéne"

New York a kilencvenes évek elejére a világ második legsúlyosabb helyévé vált bűnözés tekintetében. (Johannesburg-ot azért nem sikerült megszorongatnia :)) Mindennapos volt az erőszak, a gyilkosságok. Hiába költöttek többet a rendőrségre, a helyzet nem változott. Aztán 92-től hirtelen csökkenni kezdett az erőszak, majd 95-től a korábbi töredékére esett. Két közgazdász arra a meglepő következtetésre jutott, hogy ez az abortusz 73-ban történő eltörlésével korrelál. Magyarul, a nem kívánt gyerekek 3-4-szer olyan valószínűséggel váltak bűnözövé 18-24 éves koruk körül, mint az átlag.

en.wikipedia.org/wiki/Legalized_abortion_and_crime_effect

Ha nálunk körülnézünk, itt is találunk bűnözésre predesztináló körülményeket, szeretettelen környezetben felnövő gyermekeket. Ha hatékonyan szeretnénk a bűnözés ellen fellépni, szerintem az legelső dolog az lenne, hogy ne engedjünk ezt - a gyerekvállalás ne lehessen megélhetési forrás. A pénzt pedig közvetlenül a veszélyeztetett helyzetben levő gyermekek felzárkóztatására, szocializására kellene fordítani, és nem a szüleiknek odaadni, mert az pont kontraproduktív.

A grafittis öcsik ellen is inkább odafigyeléssel, kampánnyal lehetne tenni. Bár nem tagadom, a feljelentősdi is hatékony lehet, de ez előhozná a magyarból a benne rejlő ávóst, a rajtakapottakat pedig marginalizálná és ahelyett, hogy megértené miért nem jó amit csinálnak, inkább ellenségeket képezne.
Sokan kerestek meg közületek azzal a kérdéssel, hogy fogjatok hozzá, ha be szeretnétek kerülni a reklámszakmába. Sokan közületek már megpróbálták a dolgot, és friss diplomával a kezükben jelentkeztek ügynökségekhez, aztán meglepve tapasztalták, hogy nem kapnak utánuk két…..
lm5 2010.06.22 11:56:29
@Kenguru: Igen, jól megmondta ez az Edward gyerek. Annyit még hozzátennék, hogy a reklámköltések nagyrésze a médiaköltésre és a nyomdára megy, ergó onnan is jön vissza a több lé. Én azt vettem észre, hogy a kreatív munkára ezért a "menő" marketingesek csak úgy tekintettek mint szerencsétlen lúzerek játékára. Hiszen tudat alatt a pénz határozza meg valaminek az értékét. És mivel nekik több pénzük nem lett egy jól sikerült kampányból, értéke sem volt neki.

Nem akarok moralizálgatni, hiszen a rendszerben van kódolva a saját kudarca. Magyarországon még mutyizmus van - az emberek többsége nem érti a szabadversenyes kapitalizmust, sajnos még a vállalatvezetők sem. Első körben megfelelő motivációs rendszert kellene kialakítani a marketing szakmában, és mindent megtenni a korrupció ellen. De hát ez sajnos hungarikum, mindenki benne van egy szint felett, és más stiklijeit is elnézi. Talán a következő generáció, ha nem romlik meg addig.
lm5 2010.06.22 12:10:02
@druszilla: Gyanítom te nem kreatívnak mennél. Az ügyfélkapcsolatnál azért fontos a végzettség, nagyon fontos a tájékozottság, de a legfontosabb az emberi oldal. Ezt kb. 1 másodperc alatt le lehet venni. Önbizalom, nyitottság más gondolataira, proaktív hozzáállás. Az olyan helyeket kerüld el ahol ingyen akarnak dolgoztatni. A trendek sem percről percre változnak és kapcsolati tőke nélkül is felvesznek embereket. (Én legalábbis csak ismeretleneket vetettem fel.) Ne háríts előre.