Regisztráció Blogot indítok
Adatok
zvajo

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2017-ben Magyarországon semmi sincs lejjebb, mint a BMW-sség. A 45-ös bicepsz mellé hordott X6-ok. A matt fóliás, rokiparkolós Gran Coupék. A Soltvadkerten szilikonmellel mosatott, kínai xenonos, angel eye-os E36-ok. A facebookos alkatrészcsoportokban analfabétaként feladott hirdetések a kertvégi…..
JogÁsz Alvilági kiskáté 2018.08.19 18:18:18
A legfrissebb hírek szerint Jozef Rohác egy perújítási eljárásban magára vállalt egy olyan gyilkosságot – nevezetesen azt, hogy ő ölte meg Prisztás Józsefet – amely miatt Hatvani István (Portik Tamás testőre) már két éve tölti jogerős büntetését. Attól tartok, olvasóim nagy része egy kukkot sem ért…..
A Magyar Ateista Társaság tagjai hívták fel először a közvélemény figyelmét a ma megválasztandó EMMI miniszter, Kásler Miklós tudományellenes kijelentéseire, melyeket a fundamentalista keresztény 777blog.hu által szervezett, „Isten és tudomány szolgálatában” beszélgetésen tett. Ugyan számtalan…..
A 2008-ban vízre bocsátott Motor Yacht A egyfelől az egyik leghíresebb szuperjacht a világon, másrészt 225 millió fontos árával a legdrágább is. Mostanában felröppent a hír, hogy tulajdonosa, az orosz oligarcha Andrej Melnyicsenko eladja, így érdemes kicsit feleleveníteni, mit…..
Belsőség Örömteli, öreg budi 2014.07.27 06:49:19
Lassan csiszolódik-csiszolódik, nem kerget a tatár, ráérünk Ez a poszt nem akar rábeszélni az öregautózásra. Ne tedd, ne csináld, sokkal okosabban is eltöltheted az idődet, sokkal hasznosabban, tényleg. Ha eddig nem kezdted el, most már ne vágj bele, mert az autózásnak sajnos…..
zvajo 2014.07.28 18:55:10
@THT:
@omm:

omm, reagálj THT-nak, igaza van, amikor ezeket irja:
"Ha elfogadjuk, hogy ez egy 16 szelepes egynyócas, akkor mid a dobfék, mind pedig a 2 hátsó ajtó igen gyanus... Lehet, hogy nem a 316i felirat az, ami utólag került rá.."

Ehhez jönne még, hogy:
Nem az M3-as felirat a legnagyobb kamu rajta, hanem a 316i. M42-vel inkább 318iS lenne :) 1989-91 közötti gyártással. Abból meg csak kétajtós volt valóban. Hátul is tárcsafékkel, alapkivitelben is.

Ha meg 316i, akkor nem lenne két kipufogója, azok a 6 hengereseken voltak.
Szóval néhány dolgot még tisztázni kell :)
Legyen benne nagyon sok örömöd!!
Üdv: zvajo
zvajo 2014.07.28 19:48:47
@ommm:
Szia, igen, meg új mocit is rakott bele az előző tulaj :)
Lepapirozta? Komoly munka... A dob sem tipusazonos, akkor egy csöves lenne.

Ha már leirtad és nem vettem észre, akkor elnézést!
Legyen sok örömöd benne, kitűnő választás! Pörgős moci, max teljesitmény 6000-es fordulaton. Ami mindegyiken rossz, az az ülés (eltörik benne a rugó), és a szerviz intervallum kijelző (kimerül benne az aksi) - mindkettő egyszerűen javitható :)
zvajo 2014.07.28 19:51:45
@szirbik:
A Tied a gyári konfig :)
Ommm már jelentősen átalakitott gépet vett.
Mindkettőtöknek sok örömet!!!
Nagy nehezen véget ért a 47. Super Bowl, amit a Baltimore Ravens nyert meg a San Franciso 49ers ellen teljesen megérdemelten, de úgy hogy még az utolsó percekre is bőven marad annyi izgalom, mint egy megye kettes labdarúgómeccs katarzisában megszoktunk. A tegnapi meccs mégsem erről…..
zvajo 2014.02.04 17:58:16
@Dr. GGG77: Komolyan is gondolod, hogy ez a vilag 'elso szamu, legnezettebb sportja' ?? Az tovabbra is magasan a labdarugas, masodik a forma 1.
Kérem, egyfelől átadjuk "az élet fonalát nemzedékről nemzedékre", másfelől "tiszta, fehér lapot" nyitunk az életünkben. A nyilvánvalóan ellentmondó kettő hogyan is lehetne egyszerre? Hogyan kezeljük Áder János szimbolikus államfő újévi üzenetét, ha már az első percében…..
  Lezuhant, szerencsétlenül járt gépek és pilótáik az első részben 1970-től 1990-ig.   A hetvenes évek előttről nem sok feljegyzés maradt, az ilyesfajta balesetek katonai titoknak minősültek.Képeket - ha készítettek is a vizsgálat során - nem kerültek nyilvánosságra. Itt azokról…..
NHL Ilyen gól tényleg nincs 2013.11.16 23:47:29
Az, ami a Columbus–Montréal meccsen történt, az tényleg kabaréba illő. Olyan gólt lőtt a Blue Jackets, amilyet csak ritkán látni. Az első harmad 18. percében Nyikita Nyikitin próbálta rátenni, de szegény orosz belebukott a lövésbe. Honfitársa, Artyom Anyiszimov korcsolyázott…..
Az Égéstér 35. adásának kommentposztja. Itt letöltheti...
Ritának sokat evett a Merci, nekem meg sokkal kevesebbet. Ugyanakkor, ugyanott. Itt valami vezetéstechnikai gebasz lesz, de együtt ritkán megyünk, jobb ötletnek láttam egy fordulatszámmérős-economys műszeregység beszerzését, és elmagyarázni, hogy nem kis fordulaton gyorsítunk,…..
zvajo 2012.09.10 03:54:49
@GrG:
Nekem ilyenem van, semmi baja nem volt soha. Több mint 4 éve van nálam. Annak idején minden ADAC használt tesztet elolvastam róla. A tetőt kell jó alaposan megnézni (t.i. hogy nyilik és csukódik-e rendesen).
Télen, nem sokkal azután, hogy hozzám került Már meséltem róla, tavaly vettem egy Kawasaki Z1000P-t. Egy leszerelt rendőrmotort. Nem volt rá szükségem, de kellett. Az egyetlen magyar rendőrségi KZ1000P-t, egy olyan motort, amilyet leginkább az amerikai rendőrök használtak. Volt,…..
Nehéz lehet Frei Tamásnak lenni, komolyan, ha én lennék a híres műsorvezető-regényíró, és Miamiban is azzal kellene szembesülnöm, hogy bizonyos gazdasági körök fenyegetnek, bebújnék a sarokban álló, színarany vécécsésze mögé (ami, jól látják, csak úgy ott áll a…..
Édesanyám úgy jegyezte meg egy életre James Hetfieldet, hogy a Metallica énekes-gitárosa, persze csak úgy rocksztárosan, de premier plánban köpött egy óriásit, amikor éppen zenekarával együtt lerótta tiszteletét a Freddie Mercury emlékére tartott wembleys gigakoncerten. A hazai…..
zvajo 2011.11.25 07:53:56
@=Daniken=:

Freddie nem indiai volt, hanem zanzibari. A tobbivel egyetertek :)
Wolfgang Ziegler neve jó eséllyel nem mond sokat nekünk, ellenben ha megnézik az alábbi kis videót, akkor sok sört nyerhetnek, hiszen ki fogadna egy kéthengeres, hatszáz köbcentis Trabantra egy E30 M3 ellenében a széles, hosszú Hockenheimringen? Senki.   Kivéve, aki tudja, hogy…..
- Elkúrtuk, elvtársak. Nem kicsit, nagyon. Szégyent hoztunk a vörösökre.Na ez lehet az az első pár mondat, amit Luca di Montezemolo intézett az egybegyűltekhez a Abu Dhabi-i nagydíj után. És akkor még nem is tudja, mekkorát csalódtam bennük én, itt, a képernyők előtt, mintha a…..
Mindenki, akit bármilyen szinten vonzanak ezek a füstölő, zakatoló, hangos gépek, amit autóknak hívunk, álmodozik olykor. Eljátszik a gondolattal, hogy egy számára ideális életben (melyben majdnem alaptézis, hogy korlátlan mennyiségű pénz áll rendelkezésére) és környezetben…..
Dánielnek cégének 13 millió forintért sikerült vásárolnialízingelnie egy olyan BMW 520D-t, ami egy hónapon belül motorhibával örvendeztette meg. Igenám, de a Mondial Biztosító operátora rosszul pötyögte be az alvázszámot, ezért nem találták a rendszerben, azaz szerintük…..
zvajo 2009.08.24 18:29:24
@gelsystem: nezd mar meg, kedves egyutterzo lelkivilagu hozzaszolo, hogy magyar rendszam van a kocsin... Fikazas elott gondolkodni? Hm?
A Homárt még a fizikai erőszaknál is jobban bosszantja az echte magyaros, dölyfösportás-mentalitás. A mikrohatalom kéjes érzése és az ebből fakadó kicsinyes csicskáztatás. Ennek extrém szemét példáját mutatta be a minap egy centrumos-közterületes parkolóőr páros a Fiumei…..
zvajo 2009.06.17 20:25:48
@Pema: A traumatologia es a szuleszet ket kulon szakma. Az Orszagos Baleseti Intezetben nincs nogyogyaszati osztaly. Gondolkodj, mielott vadaskodsz...
Elképesztő sztorit küldött Péter, akit állítólag egy parkoló autóból szedtek ki a rendőrök szombat este és vittek el vérvételre, anélkül, hogy bármivel meggyanúsították volna. Jó ha tudjuk, hogy amíg ez meg nem történik, tehát, hogy a rendőr közli, hogy minek az alapos…..
zvajo 2009.05.20 07:26:39
@lanyi: Nem-nem, dehogy kötnek beléd a rendőrök, ha tiszteletben tartod a törvényeket. Maximum fejbelőnek közvetlen közelről gumilövedékkel miközben hazafelé mennél. Most fizették ki a 8 milliós kártérítést az áldozatnak. Erről biztos nem tudsz, pedig tegnap megírta az index is.
Még tényleg van ilyen, aki ezt komolyan gondolja, hogy tartsd be a törvényt, és nem kell félned a rendőröktől???
zvajo 2009.05.20 07:42:04
@akibenneél: ezt komolyan is gondolod? Én meg 100%-ra teszem a korrupt rendőrük arányát, a saját tapasztalatom alapján. Persze nem ismerek minden rendőrt, nehogy ezzel gyere. Csak azok között volt 100% a korrupció, akik eddig engem igazoltattak, és találtak is valamit (észre nem vett lejárt jogsi, nincs tartalék izzó az amúgy xenon-os kocsiban, stb).
Olvasóilevél-írók visszatérő panasza, hogy a magyarok szinte beteges módon ostorozzák magukat, nem büszkék az eredményeikre, és a legszebb, árvalányhajjal szegélyezett utunkon is csak a kátyúkra figyelünk. Nem mentség, de úgy tűnik kevésbé nagy múltú, és nyilván…..
zvajo 2009.05.08 23:08:30
@csepeszil:

Bush meg tobbezer ember halalaert felelos.
Kerékagy Pofátlanul hazudik a BKV 2009.03.31 12:41:00
Múlt héten beszámoltunk róla, hogy egy buszvezető több száz méteren át életveszélyesen előzött egy kocsisort, kis híján elütötte a szabályosan haladó újságírónkat, e sorok szerzőjét, majd mikor az újságíró, azaz én egy közeli megállóban lefotóztam a buszt és a…..
zvajo 2009.03.31 22:18:44
@dr. Káky Álmos: 1. A BKV nem maganceg. 2. Ha a kerekparos megelegszik azzal, hogy a munkaltato sajat hataskoreben felelossegrevonja a sofort (fegyelmi, rendkivuli felmondas, stb), minek tegyen feljelentest? Udv, z.
Az általános amerikai döglődés következő áldozata, mondhatnánk.Azonban ez túl érzelemmentes lenne, hiszen azért szegről végről névrokonok vagyunk a PT Cruiserrel. Az évezred egyik legeredetibb retróautója volt 2000-től, Amerikában nagyon rá is haraptak. De elég hamar megunták…..
zvajo 2009.01.19 21:15:18
@STVI-01: Kicsit azért csalóka, mert csak az első tulajdonosra vonatkozik.