Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Pandeamonium

0 bejegyzést írt és 33 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Amerikai Plán A Polip 2016.02.12 14:36:14
Csaknem egy évtizede már, hogy először láttam teljes egészében A Polip című olasz bűnügyi sorozatot. Mondanom sem kell, teljesen lebilincselt és rögtön a hatása alá kerültem. Persze korábban is hallottam már róla. A jó híre messze megelőzte. Sőt, vannak szórványos gyermekkori emlékeim arról, hogy…..
Amikor Az év magyar science fiction- és fantasynovellái című, tavaly indult antológiasorozatunk anyagának összeállításához elolvastunk több száz pályaművet, feltűnt, hogy jó néhányan horrornovellával jelentkeztek (sőt mindkét eddigi kötetbe bekerültek ilyen írások), emellett évek óta szemmel tartjuk…..
Kiadó: Epic, Columbia Honlap: www.judaspriest.com Az öregedés, a doommal ellentétben, ahol a fiatalkori feszesség eltűnése és a romlás tudata nem feltétlenül hátrány, nem tesz jót a heavy metalnak. Vagy csak nagyon kivételes esetekben. Mondjuk a Judas Priest esetében a…..
Pandeamonium 2014.07.08 20:37:45
@turisas:

:)))
Modorosblog A nyámnyila pasi 2014.01.24 21:55:48
Természetesen nem is létezik ilyen, csakis a T. Posztíró fantáziájában - de mivel annyira erős ez a karakter, én azért mégis leírom, aztán legfeljebb nem hiszitek el. Lehet, hogy én is csak álmodtam? A Nyámnyila Pasi, a Lekvár Matyi egy borzasztóan visszataszító jelenség. Nála…..
Geekblog Amerikai psycho 2013.11.19 06:00:00
Bret Easton Ellis regénye köztudottan maga a nagybetűs BOTRÁNYKÖNYV. Megjelentetésétől kiadója sokáig elzárkózott, a szerző halálos fenyegetések tömkelegét kapta kézhez a kendőzetlen erőszakábrázolás miatt, női jogvédő szervezetek indítottak dühödt támadásokat…..
Remélem, nem tör ki a filmben látotthoz hasonló utcai lázadás az ablakom alatt, ha a sértés leghalványabb szándéka nélkül kijelentem, hogy 2013-ban kevés korszerűtlenebb dolog létezik egy Metallica koncertnél. A pénzsóvár producerek által hipertrendire dizájnolt fiú-és…..
Pandeamonium 2013.09.30 00:22:44
@getro2:

Figyelj, az tHrash metal, oké? Ha meg taszít, minek nézed meg, mikor a film 3/4-e Metallica-koncertből áll, azaz THRASH-ből?

Egyébként komolyan kíváncsi lennék, hogy egy abszolút anti-metal arc elmegy-e erre a filmre, és ha igen, mit szól hozzá, mert azért ez mégis csak a Metallicáról szól, na meg a metalról, és nem Vin Diesel-féle akciózásról némi tökös háttérzenével nyakon öntve.

A cikk szerintem nem rossz, de nekem is kicsit olyan érzésem van, mintha a T. Szerzőtől elég távol áll maga a metal az összes "kellékével", életérzésével együtt, mert a műfajhoz kapcsolt sablonokat (pl. a bakancsos vagy a conanos hasonlat) egy kifejezetten rock/metal magazinban nem olvasnál, "stílusidegen" orgánumban annál inkább. Szerintem.
Pandeamonium 2013.09.30 12:47:36
@Nemes András: Én inkább úgy értettem, hogyha teszem azt a Scooter összeállna J.J. Abrams-szel, és készítenének egy hipergigalátványos, formabontó koncertfilmet némi ütős keretsztorival, hiába zengenének ódát a kritikusok meg a rajongók, a büdös életben el nem mennék megnézni, mert rosszul vagyok a csávó hidrogénezett fejétől meg az egész techno-vonaltól. :)

Amúgy a pózokban egyetértünk, ez bizony a kőkemény metal-imidzs része bőven a nyolcvanas évek óta...
Plan9 Mi a baj az oldallal. 2013.06.01 13:24:43
Sziasztok! A szolgáltató áthelyezi a fórumot egy másik szerverre. Ezért a mai napon azt fogjátok tapasztalni, hogy nem teljesen elérhető az oldal. Folyamatosan mennek át a fájlok. Állításuk szerint maximum 24 órát vesz igénybe a művelet. Utána teljesen visszatér az…..
Ezzel a cikkel kezdve elmerülünk az ausztrál horrorok/exploitationök nem túl nagy, de tisztességesen szutykos, és tisztességtelenül sokat mellőzött mocsarában. A csúcsjelenetben egy nőket öldöső őrült férfi eszement izgatottsággal maszturbál, ahogy patkányai lassan…..
Pandeamonium 2013.08.14 16:51:52
@Szoltik: oda hogy lehet bejutni? Csak meghívóval? Az nCore-t ismerem meg a Rutrackert, azt gondoltam, ami ezeken nincs, az nem is létezik. :)
Pandeamonium 2013.08.14 16:53:21
@Rusznyák Csaba: Persze azt elfelejtettem írni, hogy jó kis cikket kanyarítottál, egyből meghozta az étvágyamat. A filmhez. :)
Emo-rock, deszaturált színekkel lefolytott képi világ, és Dolce & Gabbana-reklámból szalajtott színészek és színészinák. Ha az ember a Texasi láncfűrészes mészárlásra gondol, éppen ezek a dolgok jutnak eszéba, hát nem? Hát nem! Ráadásul 3D-ben, mert miért ne…..
Pandeamonium 2012.09.16 02:51:05
@Maya--: én kérek elnézést, Hölgyem! :)

A film egyébként hidegen hagy, legalábbis ez. Az első kettő tetszett, pedig - ha jól emlékszem - azokban is a kornak megfelelő helyeske tinik domborítottak, csak hát azokat "illik" klasszikusnak nevezni, Jóóó, azok is, az első legalábbis mindenképp. Várom már azt a horrort, ami a kétezer-tízes években úgy istenesen odabasz, de régóta semmi ilyesmi. Oké, volt egy Martyrs, egy Inside meg egy-két fasza cucc, de nem sok. Olyat néznék már végre, ami a székhez szögez, és másnap is a karfát rágom tőle... :)
Alfred Hitchcock 1899. augusztus 13-án született a Londontól keletre fekvő Leystone-ban. jómódú hívő katolikus család harmadik gyermekeként. Anyja Emma Whelam, apja William Hitchcock. Alfred fiatal korában jól nevelt, csendes gyerek volt, akit nem érdekeltek a sportok, nem…..
Kiadó:Nuclear BlastHonlap:www.nightwish.commyspace.com/nightwishNehéz dolga van a királyoknak (királynőknek) Metálországban, hiszen egyrészt az örökösödés elve helyett itt bizony a teljesítmény az uralkodói idő mércéje, másrészt jól tudjuk, a királyok választásánál csak…..
Anthrax - Worship Music (Nuclear Blast) A YouTube-on gyakorlatilag alig található olyan zenei videó, melynek kommentelőit ne részesítenénk azonnali szőnyegbombázásban. És most nem elsősorban az Irigy Hónaljmirigy-paródiákat „XDXDXD” szimbólummal illető egyedekre…..
Visszavonul a magyar underground rockszíntér egyik legnépszerűbb zenekara, az Isten Háta Mögött. Emiatt készítettünk interjút az új projekten dolgozó Pálinkás Tamás (a képen, amin egyébként Bokros Csaba, volt IHM-tag, most Dereng-gitáros is szerepel, balról a második)…..
Pandeamonium 2011.09.18 11:22:15
@krferi: Azért a "full teltház" szóösszetételt értelmezted magadban, mielőtt lekopogtad a KLAVIN? Oan kivi vok a válaszra. :D
Kiadó:Roadrunner RecordsHonlapok:www.dreamtheater.netmyspace.com/dreamtheaterA legendás banda körüli sajnálatos események: elsősorban Portnoy kiválása és az ízléstelen nyilatkozatháború miatt nehéz szívvel, némi dühvel és jókora adag félelemmel ültem neki a lemez…..
Az oldal újra elérhető!Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk minden plan9 tagnak!plan9 csapata..
Kyuss Lives! @ Petőfi Csarnok, 2011.03.20. A Lángoló Gitárok most olyat csinál, amit eddig még nem. Tribute zenekar koncertjéről ír beszámolót. Merthogy a Kyuss Lives! egy tribute zenekar. Ha maga az énekes mondja ezt, akkor ugyan miért vonná kétségbe bárki is. Az már más…..
Pandeamonium 2011.03.21 14:42:18
@vault_dweller: részeg volt, a banda is gyenge volt, de OTT voltak, a mélyen tisztelt cikk... akarom mondani POSZTíró úr erről is böffenthetett volna pár sort.
Ha a Waxy sem tetszett neki, bánom is én, de ők is OTT voltak, bassza meg, az előzenekar - főleg, ha nem teljesen kutyaütő, mint a Waxy - nem azért lép fel, hogy bosszantsa a nézőt, hanem mert adni akar. Hol így, hol úgy. Kérdem én, nagy baj lett volna, ha csak két órával később megy fel a poszt, de ennél jóval alaposabb? Inygenjegy bezzeg van, de megdolgozni érte...
Pandeamonium 2011.03.21 14:44:40
@Pandeamonium: "...főleg, ha nem teljesen kutyaütő, mint a Waxy" - na, írni sem tudok: szóval a Waxy szerintem NEM volt kutyaütő. :-)
A metálzene talán minden más stílusnál több ún. legendával rendelkezik, talán a torzított gitárt körüllengő pátosz miatt. A metálrajongók szeretnek túlozni, de azt el kell ismerni, hogy a Power Of Metal koncertsorozat keretében olyan nevek érkeznek hozzánk március 14-én a…..
Overkill, Destruction, Heathen @ Petőfi Csarnok 2011.03.11.  Nem kértek érte sokat, de az én népem már a Slayer-Megadethre spórol, és erre a nosztalgiaturnéra még 7 ezer forint alatti áron is csak annyian jöttek el, hogy a Petőfi Csarnok belterét kétharmadnál le kellett…..
Kiadó:Mystic ProductionHonlapok:www.votumband.plmyspace.com/votumbandHa a Pink Floyd volt a kvintesszenciális prog rock, a Marillion által képviselt második generáció pedig kiérdemelte a neo-prog rock címkét, akkor a mostanában tapasztalható mozgolódást a műfajon belül joggal - bár…..
A héten mutatták be nálunk Jacques Audiard legújabb filmjét (sajnos csak egyetlen moziban, a Kinóban), amely az idei cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíját kapta, teljesen megérdemelten. A próféta egy fiatal arab férfi sajátos karriertörténete, aki börtönbe kerülve a…..
 Nézd, ezeken megint nincs sapka! Ha egy hosszú, nehezen emészthető, odafigyelős lemezt készítenek (Systemathic Chaos), akkor megy a jajveszékelés, hogy ez már csak öncélú zene-bűvészkedés, ahol nem is volt szempont, hogy dalok készüljenek, ha most a megfogalmazás tömörebb…..