Adatok
Jofkov
1 bejegyzést írt és 127 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Megjelent a Torrente 4, már legalábbis a videomegosztókon. A Torrente, a törvény balkeze, vagyis az első Torrente 1998-ban Spanyolországban azonnal nagy siker lett, ez a film hozta a legnagyobb bevételt elsőfilmes alkotótól, de nálunk nem merték moziforgalmazásba venni. Az HBO…..
Már jó ideje követem a Miui rom térhódítását és már régóta hallhattunk pletykákat egy saját készülék piacra dobásáról. Nos, ma bemutatásra került a szóban forgó készülék, ami MI-ONE névre hallgat és természetesen nem kizárólag a Miui rom készítőjének gyermeke,…..
Jofkov
2011.08.16 15:57:50
Nincs még új iPhone, az iOS 5 megjelenésére is várnunk kell, úgyhogy az Apple azzal főz, amit a szekrényben talál: fogja a meglévő telefont és új konstrukcióban dobja azt piacra. A Mac Rumors szerint legalábbis a héten megjelenik az iPhone 4 kártyafüggetlen verziója az Egyesült…..
Jofkov
2011.06.14 16:19:53
Megvolt a 2011-es WWDC is, az Apple egy rakás infót a nyakunkba zúdított, most megpróbálok ösvényt vágni nektek a dzsungelbe, hogy tisztábban láthassatok. Kezdjük először a Mac operációs rendszerével, a 10.7-essel, aminek a nevéből már kiesett a Mac: mostantól csak OS X Lionnak…..
Nem pont erről szerettem volna írni ma, de ha már így alakultak az események, jobb ha leírom ide is. Legyen nyoma. Történt, hogy meghívtak a Mobile Developers Day-re, a Kinnarps Ház-ba (szeretném hangsúlyozni, hogy a következő sztori bárhol megtörténhetett volna, és nem a…..
Ezek aztán az igazi early adopterek, akik úgy akarnak a megjelenés napján a legközelebbi árusító helytől több tízezer kilométerre iPadet vásárolni, hogy még a fotelből sem kelnek ki, inkább licitálnak az eBay-en.A TUAW talált rá olyan aukcióra, ahol a nyertes licit egy 64 gigás…..
Adásunk a Konnektoros srácokkal közösen a harmadik résszel jelentkezik, ez már sorozat nincs mese. Ráadásul titkos terveink is vannak a következő adásokra.A hard-core RPG-kről ejtünk szót általánosságban, van benne Dragon Quest V kis Final Fantasy (kiderül miért nem fejeztem…..
Kritikák Bíró Andrásék irányába Két reakció érkezett idáig a Bíróék által 2009-ben a világ vezető antropógiai folyóiratában publikált dolgozatra. Baski Imre turkológus a Csodaszarvasban {5} Bálint Csanád régész a Századokban {6}…..
Jofkov
2010.03.31 11:41:28
Tegnap lezajlott az event, bemutatták a táblát. Röviden megpróbálom összefoglalni mit gondolok az egészről, hogy aludtam rá egyet. Nem fogom felsorolni a specifikációkat, meg hogy mit tud, akit érdekel megnézheti itt. Az Apple két kategóriának üzent hadat az iPaddel. A…..
Fényeket lekapcsolni, spotlámpát a színpadra irányítani, függönyt elhúzni! A zenekar kezdjen bele Richard Strauss - Imígyen szóla Zarathustra című művébe, majd a háttérből csapjanak elő a lángnyelvek, a következő feliratot formázva: Ez a nap is eljött, őszintén szólva a…..
A Google ma jelentette be saját telefonját, a Nexus One-t. A hardvert a HTC hozza. Íme a végleges technikai specifikáció pár fontosabb eleme: 800 x 480 pixeles, 3.7 colos kijelző Video: 720x480 px, 20 fps vagy magasabb 5 megapixeles kamera, led vaku HSDPA…..
Jofkov
2010.01.06 10:49:44
A ChangeWave felmérése szerint óriásit nőtt az érdeklődés a Google operációs rendszerével kínált telefonok iránt. Egy grafikonon összehasonlították, milyen mobilt okostelefont terveztek vásárolni az egyesült államokbeli válaszadók szeptemberben, és milyet a karácsony…..
Retrospektív jelleggel az 2009-es számomra emlékezetes videó játékai platformonként csoportosítva: Xbox360: Grand Theft Auto IV, Fallout 3, Fable 2, Resident Evil 5, Gears of War 2, Batman: Arkham Asylum, Shadow Complex, Dirt 2, Dragon Age: Origins, Assassin's Creed 2Wii: Mad…..
Jofkov
2010.01.04 21:45:08
Pár héttel ezelőtt kommenteltem be Ádám egyik posztjába, hogy a friss jégen megcsúsztam, és a MacBook Prómat védelmezve elejtettem az iPhone-om. Akkor még nem tudtam, hogy a táskában tartott gépet is sikerült a csúszós földhöz vágnom, amitől alapvető változásokat álltak be…..
Jofkov
2009.12.29 12:15:38
Amennyiben az segitség: nézz ki valamit az U.S.A.-ban és az iDealer (www.idealer.hu) hazaküldi Neked ingyen és bérmentve!
( a cuccot meg is vesszük, az árát meg letudjuk valami jó kis hirdetésben;-)
( a cuccot meg is vesszük, az árát meg letudjuk valami jó kis hirdetésben;-)
Ismét eljött a fekete péntek, aztán jön a Cyber Monday, az eszeveszett költekezések és akciók ideje. Valaki a születésnapokra és névnapokra is most vásárol be, lekönyökölve néhány polgártárs veséjét, de hát ő állt elé és hasonlók. Szerencsére lehet neten is rendelni,…..
Az Admob októberi felmérése megerősíti azt, amit eddig is tudtunk: az Apple telefonja remekül használható netes eszközként. Maga Steve Jobs is úgy mutatta be annak idején, hogy az egy mobil, egy iPhone, és egy netes eszköz, pontosabban a Keynote ezen részén még három különböző…..
Jofkov
2009.11.24 14:39:47
Pár órával korábban, de ugyanazt írtam meg:-)
digitalbridge.hu/blog/blogs/blog4.php/2009/11/24/smartphoneshareusoct-png
Úgy látszik, muszáj lesz kooperálnunk!:-)
digitalbridge.hu/blog/blogs/blog4.php/2009/11/24/smartphoneshareusoct-png
Úgy látszik, muszáj lesz kooperálnunk!:-)
Jen-Hsun Huang, az NVidia társalapítója és elnöke Dubajban járt az American University of Dubai nevű egyetemen. Az előadását követő sajtóeseményen a vezér az Apple-hez fűződő kapcsolatáról beszélt, majd elővett egy tabletet. Nem azt, amire várunk.Huang először is az Intellel…..
Az iskola beavatkozásának következményeként, levélírónk nevelt lánya majdnem intézetbe került, egy nagyon rosszul sikerült és egyébként is otromba diák tréfa miatt. Az iskola vezetése úgy gondolta, hogy most aztán megmutatja, tudja ő, mi is a gyerekvédelem.Bár ne tette…..
"Az év kapuja és bejárati ajtaja" - olvasom a Hörmann óriásplakátján, ami olyan szintű agybaj a maga nemében, hogy szinte semmi nem választja el a zsenialitástól. Hiszen ha lehet Év autója, Év tévéje, Év lakóháza és ki tudja még milyen díjakat osztogatni, miért…..
Jofkov
2009.10.15 12:36:29
Tegnapi beharangozó posztunk kérdése következik:Tudvalevő, hogy Csikós és Bende részt vettek életük kirándulásán, Angliában. Négy nap alatt a crova-készlet Pege Aladárja, a szerkesztőségi patina őrzője, Csikós, 4141 fotót készített. Igen, annyit. Tippelje meg, hány bájtot…..
Jofkov
2009.10.09 13:10:03
Ülök otthon a TV előtt, és éppen a Seinfeld c. itthon méltatlanul ám de most szerencsére újra elővett sorozatot nézem. Hirtelen elmegy a kép. Hang továbbra is volt. Teljes nyugalommal kikapcsoltam az eszközöket majd vissza. Semmi változás. Mivel a kép és a hang…..
..
Jofkov
2009.10.06 13:48:02
Izgalmas idők ezek, igazán izgalmas idők. Megmondom őszintén, szórakoztatnak az új iPodok, de sokkal inkább lázba jövök a frissített Macintoshoktól: hogy mennyibe kerülnek majd, milyen technológiai újdonságok bukkannak fel bennük, mennyiben felelnek majd meg az elvárásaimnak?Az…..
Jofkov
2009.10.05 16:01:59
Üdv!
Hát mi (www.idealer.hu) már küldtünk haza Mac gépeket, szóval meg lehet éppen oldani, de nem annyira kényelmes azért. Vagy rizikózik a kedves vevő, vagy fizeti az áfát,etc.
Kisebb dolgoknak mi is jobban örülünk=kevesebb macera.
Hát mi (www.idealer.hu) már küldtünk haza Mac gépeket, szóval meg lehet éppen oldani, de nem annyira kényelmes azért. Vagy rizikózik a kedves vevő, vagy fizeti az áfát,etc.
Kisebb dolgoknak mi is jobban örülünk=kevesebb macera.
Most vagy beletaláltam valamibe, vagy csak véletlen egybeesés: amikor pár nappal ezelőtt bemutatta az Intel a Core i7-es processzorcsalád alacsonyfogyasztású változatát, postot írtam arról, hogy az remekül belepasszolna egy iMacbe. Bár elvileg laptopokba szánják a négymagos csipet,…..
Jofkov
2009.09.25 12:42:22
Na, az árra én is kíváncsi leszek. Küldtünk már haza ezt, azt,(www.idealer.hu) bár a vám mindig odaver nekünk és a vásárlóknak.
Emlékszem általános iskolában az volt fél évig a legnagyobb császár, aki simán rappelte a Gangsta's paradise című számot. Akkoriban kezünkben a G.I.Joe bábuinkkal és Jurassic Parkos uzsitáskáinkkal mi is veszélyes kölyköknek éreztük magunkat. Ezt pedig Coolionak köszönhettük…..
Jofkov
2009.09.20 21:06:48
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
-Akkor Anyák napja! Mmint a te qrva anyádé...
-Úgysem volt közénk való!
-Qukó, baszod öreg...
- Louis Albertó szomorú...
-Mauricio Torrentével nincs alku. Itt az adagod, ne egyszerre nyomd be...
- A nagyokosok lenyúlták a pénzemet
:-DDD
All classic shit!