Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Wolverine

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A magyar politikai élet gyakorlatilag megszűnt, hiszen sikerült elérni azt az állapotot, hogy semmiféle következménye sincsen annak, ha például megszűnik a kormánytöbbség (nem is beszélve apróbb, néhány milliárdos lopásokról, lehallgatásokról, stb.). Ami azt is jelenti,…..
Wolverine 2008.05.22 01:24:45
Régi vesszőparipám, hogy, ha már annyit beszélünk a történelemről, történelmi példákról, akkor próbáljunk meg tájékozódni. Esetleg nem árthat, ha leveszünk történelemkönyveket a polcról, és megpróbáljuk mélyíteni ismereteinket. Legalább a gimnáziumi harmadikos, negyedikes tankönyveket, ahol ezekről is lehet ám olvasni. Mert mindenki ért a történelemhez ebben az országban, csak tanulni nem szereti. A legkomolyabb forrásuk a google.
Eleve fogalmak tisztázását célozza e mű, de nem kapunk választ arra, hogy mi az a "beteges antifasizmus", ami egyébként tombol, és mi az a "balliberális". Erre, mondjuk, évek óta kíváncsi vagyok.
A náci a továbbfejlődött fasiszta? Mi ez, szélsőséges pokemon? Összemosások valóban történtek és történnek, de újabb összemosások nem jelentenek megoldást. A fasizmus alapvetően olasz fogalom, a fasces szóból ered, mely a liktorok által vitt vesszőnyaláb, amiben egy bárd volt. Az eszmerendszer alapja valahol a Római Birodalom dicsőségének visszaállítása. A fasizmusban szerepet kapott a felfokozott nacionalizmus, de a fajelmélet, rasszizmus jóval kisebb szerepet kapott. Az összemosás oka, hogy, a korszakban Közép-Európában a Baltikumtól a Balkánig terjedő térségben fenálló diktatúrák, illetve antidemokratikus mozgalmak általában hasonló elemeket mutattak - pl. szinte minden országnak volt egy szélsőségesen nacionalista mozgalma, a rá jellemző ideológiával, jelképrendszerrel, színes inggel.
A nácizmus a Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpatei (NSDAP) nevéből származik. Kezdettől fogva fontos szerepet játszott benne a fajgyűlölet, az antiszemitizmus. Az eszmerendszer alapja röviden, és nagyon általánosítva, a német nép jólétének, dícsőségének helyreállítása, leszámolva a német nép, vagy inkább a felsőbbrendű germán faj ellenségeivel. A nácizmus azonban sokkal kevésbé terjedt el. Bár még Nagy-Britanniában is voltak hívei, de alapvetően végig német ideológia maradt, sőt, maguk a nácik is hangsúlyozták ezt.
A kommunista, bolsevik stb. kérdéshez találtam egy linket, ami hasznos lehet:
www.mult-kor.hu/cikk.php?article=772&page=1. A kommunizmus alapja valahol a communis, -e latin melléknévben keresendő. Lényege, hogy a társadalom tagjai azonos módon részesüljenek a megtermelt javakból, közösen birtokolják a termelőeszközöket stb., stb. A bolsevik jelentése, tudomásom szerint, a többség szóra vezethető vissza. Tehát, a kommunista és a bolsevista nem a szélsőségesen baloldali pokemon fejlődését mutatja - függetlenül attól, ki mire használja e szavakat.
Ezek csak alapdolgok. A többi zagyvaság, összemosás, amiknek kibontásához külön blogbejegyzések kellenének. Az alapötlet nem rossz: mindkét, vagy több oldalon, ha vannak ilyennek, élnek jó és rossz emberek. Szép gondolat, de ezt így, egy mondatban is ki lehetne fejteni, nem kell hozzá áltörténészi, áltudományos magyarázat. Az ismeretekkel kapcsolatban pedig azt tudom mondani, tessék odafigyelni a történészekre. Az is egy szakma, amelyet a képviselői tanulnak, és igyekeznek jól űzni. És még egy tanács: "Tanulni, tanulni, tanulni!"
Borzasztó kellemetlenül érezzük magunkat az alábbi videó láttán, pedig minden megvan ami egy szuperprodukcióhoz kell. A kellemesen csilingelő zene, kedves kisfiú, és egy aranyos krumpliforma bácsi. Csak ez a bácsika valahogyan hibádzik, valaki összekeverte a szereplőket!…..
Subba OMG! 2008.04.25 09:43:00
A hét utolsó munkanapjára tartogattuk ezt a retek nótát, tegye hosszabbá és elviselhetetlenebbé a pénteket. Ááá-ááá! Ki engedte be ezt a két bakfist a repülőtérre? Miben bízhat az ember ezek után, miféle biztonsági rendszer van ott? Mi bizony egy rokont sejtünk a…..
Subba Szeletelj öcsi! 2008.04.22 09:37:25
Ehhez a technókölyök videóhoz nincs is mit hozzáfűzni, legfeljebb annyit a múltkori öregnénis rave apropóján, hogy jóval fiatalabbak is elkezdhetik. Csak az eki legyen elég később is...
 Kevés emberről gondolom, hogy rendbe tudná szedni az országot (a mai politikusok bizonyosan nem tartoznak közéjük) de belőle kinézem, hogy talán képes lenne erre, legalábbis az első lépések megtételére, mert egy ember nem csinál nyarat. Ám most nem is a…..
Wolverine 2008.02.17 09:26:51
Azért jó, hogy egy ilyen ember szavai milyen vitát váltanak ki. A kárhoztatott rendszerekben, kormányok alatt szerezte a pénzét, nagy valószínűséggel a mi pénzünket is. Amint problémát látott, kivonta ezt a pénzt az országból, és máshol fektette be. Most pedig nagyon aggódva a hazáért, honfitársaiért, jól megmondja. Ez az igazi hazafi. Páran meg hogy ugranak, ha olyat mond, ami a szájuk íze szerint való. Ő már 2002-ben látta ezeket? Ez miért most derül ki? Az utólagos jóslások a legbiztosabbak. Akkor miért nem szólalt fel erőteljesebben? Talán megrendeléseket várt? Irigy lennék rá? Talán. Bár lehet bármennyi pénze, soha nem fog a gerincesek közé tartozni.
A megváltó Fidesz 2002-ben a két forduló között mindent bevállalt, ami a következő kormánynak pénzbe került. Hol érdekelte őket az emberek jóléte? Ott lihegtek az MSZP kormány nyakában, ha nem tartják be a 100 napos programot, akkor lecsaphassanak, és visszavegyék a hatalmat. Mit érdekelte őket az ország gazdasága? Simán lemondtak a hatalomról az ország érdekében, ugye? Nem követeltek újraszámlálást, meg ilyesmi, ugye? A 2006-os választásokon az első fordulóig túlígérték az MSZP-t, majd, mikor rájöttek, hogy ez nem jött be, hirtelen váltottak, ők lettek az igazmondók, akik megmondják, hogy baj van, akik aggódnak a népért. A 2006-os választási kampány idején nem tudták, hogy milyen bajok vannak, és milyen rossz volt a száznapos program? Négy évig ültek a pralamentben, a különböző bizottságokban, és eltitkolták előlük az ország igazi állapotát. Akkor elég hatékonyan dolgozhattak, és kiváló értelmi képességekkel rendelkeznek. Lehet az értelmiséget szidni, valóban sok esetben lassan, körülményesen reagál, de azért jó, ha vannak olyan emberek, akiknek az emlékezete tovább megy vissza, mint a tegnapi szalagcím. A sok okos pedig táplákozzon akkor Orbán "Soha nem hazudok" Viktor, Demján "Őszinte" Sándor igazságaiból.
Subba Rosszul sült el 2008.01.22 11:42:00
Wolverine 2008.01.23 06:52:39
Forró dróton érkezett a következő vendéglátóipari bréking nyúz: mostanában ne próbáljatok pizzát rendelni a budai Il Colosseó honlapján. Bruhahaha. A későbbi archivációs gondok elkerülése végett és céljából, idekopizzuk az oldal jelenlegi tartalmát. Az IL COLOSSEO…..
Wolverine 2008.01.20 10:50:37
Kedves robbie73!

Valóban ki lehet rúgni a rendszergazdát, és lehet új fejlesztőcéget keresni, de ennyi erővel mondhatom, hogy a fejlesztőcég sem egy munkát végez, a rendszergazdának sem egy állása van általában. Ezzel az eszközzel ő például ráveheti a megrendelőt, hogy fizessen, de a megrendelő hogy tudná rávenni őt, hogy végezze már el azt a munkát, amit felvállalt? Mert ott nemcsak a pénzről van szó, hanem arról, hogy arra a programra feltehetően szüksége volt a munkájához, és azzal nincs kisegítve, ha mondjuk fél év hitegetés után kirúgja a fejlesztőcéget, és keresehet újat. A pénzen kívül vesztett fél évet. Ráadásul, ha az embernek kretén főnökei vannak, akiket csak az nem ver át, aki nem akar, ráadásul a rendszergazda benyal nekik csontig, és az embernek nem igazán van lehetősége ezen változtatni, akkor még kellemetlenebb. Mert hiába jelzi a vezetők felé a problémákat, azok nem neki hisznek a fenti okokból kifolyólag, ugyanakkor adott esetben a dolgozó nem tudja használni a munkájához szükséges rendszert, de a rendszergazda őt leugatja, hiszen ő lejjebb ál a ranglétrán, a főnöke viszont számon kéri rajta azt a munkát, amit nem tud elvégezni. Nem feltétlenül a programozókat, fejlesztőket, rendszergazdákat akarom bántani, magam is dolgoztam programozó cégnél. Csak az érmének itt is legalább két oldala van, ezért, bár ez egy többé-kevésbé vicces és intelligens opció a probléma megoldására, nem feltétlenül tudok azonosulni vele. Sajnos, úgy látom, az érintettek oldaláról is gyakran történnek visszaélések a másik oldallal szemben, továbbá többször tapasztaltam a részükről lekezelő magatartást, amit az élet semmilyen területén nem tartok helyesnek. Az igazán jó megközelítés CH_666-é: "korrekt magatartás mindkét oldal felől". Ebből kéne több.
Nem tudtuk eldönteni, pedig erősen rágtuk a radírt a ceruzánk végén, hogy valóban komoly popszámnak tekintsük-e a Soape és Rempine Raemons nevével fémjelzett, a világhálón mostanában felbukkant videóklipet, amiből az alábbi figyelemreméltó mozzanatokat szemezgettük ki. Magunk…..
Szinte az összes klinikán elmondták már nekünk, hogy az alkoholizmus kis hazánk egyik legnagyobb problémája. Általában a cukorbetegség, a szív- és érrendszeri betegségek mellett említik a nagy hármas tagjaként. Most a Wall Street Journal bloggere megosztotta velünk a John Hopkins…..
Subba És akkor jött egy busz 2008.01.07 13:53:18
Olyan rég volt már itt ilyen országimázsépítő videó. Kristóf küldte, neki köszönjétek...
Wolverine 2008.01.10 00:17:39
Subba Ahol csak a zene kábít 2008.01.07 09:21:00
A kommentek közül mazsoláztuk ki ezeket a videóklippes gyöngyszemeket, az Arató Disco honlapján megtekinthető, varázslatos, dizsibecsalogató kedvcsinálókat. Bámulatos képi megoldások, szeretetreméltó szereplők, remek talpalávalók, fogyasszátok örömmel!Az első felvétel a…..
Az alábbi üdvözlőlapot karácsony előtt küldte szét a főváros főkapitánya (illetve a BRFK  sajtóosztálya) a magyar média szakmunkásainak: A kérdés tehát adott: hány lsd-bélyeget nyalt el a grafikus, amikor e budapesti panorámát papírra vetette? ..
Subba Használd egészséggel! 2007.12.28 07:42:00
Rendkívül értékes videót kotortunk ki az internetes iszapból: az alábbi felvétel révén betekintést nyerhetünk a munkásosztály utolsó mohikánjainak mindennapjaiba, illetve nem is! - egy jeles ünnepnaphoz van szerencsénk. A fürge ujjak asztalosbrigád virággal köszönti és saját…..
Igazi gyöngyszemet talált a zinterneten kedvenc sportblogunk szellemi vezére, aki lassan törzsszerzővé válik itt nálunk, ha nem vigyáz. Következzen az ő szakértő tolmácsolásában két nagyszerű zenés-táncos videófelvétel. 1973-ban, a Dal 73 fesztiválon – az enteriőrből úgy…..
Üdvözlendő, remek ötlet, hogy a pénzügyi analfabéta állampolgárral Flash-játékban értessük meg a költségvetést. Bőven itt az ideje, hogy felfogja: az állam pénze is véges, az oktatásra annyival költhetünk többet, amennyit elveszünk a mezőgazdaságtól. Leírtam már: a hat…..
Wolverine 2007.12.15 08:21:35
Nálunk, a munkahelyemen elszórtak tekintélyes pénzeket, különböző okok miatt jelentősen megvágják a költségvetésünket, az év végére maradt 0 forint, semmi jutalom vagy ilyesmi, jövőre pedig megvonnak egy csomó mindent az alkalmazottaktól. Ezek után az ügyvezető igazgató közölte, hogy jövőre dolgozzunk hatékonyabban, a gazdasági tanácsadó pedig, aki alapban körülbelül a dupláját keresi, mint egy, az intézmény profiljának megfelelő végzettséggel rendelkező alkalmazott, jutalmat kapott. Hát, röviden, ezért tart itt ez az ország. Felelős soha nincs, maximum az, akinek nem volt módjában dönteni eddig se, meg ezután se. Őt megszorítják. A Gyurcsány féle reformok elképzelései se rosszak alapban, 17 évvel a rendszerváltás után már tényleg el kéne dönteni, hogy mit akarunk, de nincs kontroll, nincs önkontroll, és általában nincs, aki felelősséget válallna. Ha baj van, Téged megszorítanak, ha siker, akkor ők jutalmat kapnak - bár ehhez még siker se kell. Az ellenzékkel az a gond, hogy tevékenységük semmiből sem áll, csak a tömeg hangulatára építve, meggondolás nélkül támadja a kormány intézkedéseit. A tragikomikus az egészben az, hogy akik rendszeresen komcsiznak, azok védik jelenleg vagy emlegetik a legnagyobb lelkesedéssel a Kádár-rendszer vívmányait (nyugdíj, ingyenes oktatás, ingyenes egészségügy, teljes foglalkoztatottság stb.) Felelőtlen kormányzás, még felelőtlenebb ellenzék, akiknek vezetői mindebből még jól meg is élnek. A választópolgár négy évente elfogyaszthat tekintélyes ígérethalmazokat. Ez van.
Wolverine 2007.12.15 09:05:50
lapi

Igazából sietnem kell, ezért gyorsan futottam át a soraidat, és a válasz se biztos, hogy elég alapos. Véleményem szerint, sajnos mára Magyaroszág is szétesett. Ez már nem egy egységes társadalom, nem egy egységes nemzet. A "kapitalizmusból" átvettük a mindenki boldoguljon, ahogy tud, illetve a "taposd a másikat" elvet, a régi Magyarországokból pedig az urambátyám elvet, illetve a "kommunizmusból" a "minél kevesebb munkával, minél több lé" elvet. És ebből kialalkult a mai Magyarország. Sok, egymást erkölcstelen és gátlástalan módon taposó kicsi individuum országa, ahol a politikai kultúra a tojásdobálásban és autók felgyújtásában éri el a csúcsát. Ez az ország túlélt két világháborút, forradalmakat stb., és most, amikor tulajdonképpen béke van, és lehetne valamit tenni, akkor nincsenek felelős vezetőink, és a korábbiakhoz képest mégiscsak jólétet hozó időszakban hullik atomjaira az egész. Ez is szomorú. Hogy sírt volna a mai társadalom 45-ben a szétbombázott, áruhiányos országban. A "Mit tettünk az országért..." kérdés valahol jogos. Egyrészt azonban, tudomásom szerint, hasonló kérdést egy nem túl szimpatikus mozgalom már elkoptatott egyszer. Másrészt, én egy egyszerű dolgozó vagyok. Ha nem muszáj, nem hőzöngök, nincsenek egetverő ígényeim, és igyekszem a munkámat tisztességgel elvégezni. Sőt, általában felelősséget is vállalok érte. Ennél többet nem áll módomban tenni.
Subba Ajándékötlet a Blikktől 2007.11.29 10:08:00
Még mindig nem tértünk magunkhoz. BUDAPEST – Legszebb álma vált valóra egy kisfiúnak tegnap kora este a Blaha Lujza téren, amikor egyetlen gombnyomására szerte a városban először gyúltak fel az ünnepi fények. Magács Vincének (4) is köszönhetően mostantól esténként…..
w Amikor a hóhért 2006.12.28 10:00:00
Akasztják Szaddámot. De nem ám majd egyszer, hanem most: egy hónapon belül. Hirtelen halál.A legnagyobb hiba, amit diktátor elkövethet, az az, hogy megbukik. Sőt, az az egyetlen hiba, mert ha hatalmon marad, akkor a többi hibája nem derül ki, vagy erénnyé kovácsolható.…..
Wolverine 2007.01.01 01:49:45
Az emlegetett arab-izraeli háborúkhoz néhány forrás: Oszetzky Tamás, Chaim Herzog, Trevor N. Dupuy. Bár, a magam részéről inkább Izrael felé húzok, és bámulatosnak tartom teljesítményüket az említett háborúkban is, már, ha egy háború lehet bámulatos. Azért néhány megjegyzés:
I. 1948.05.15-1949.02.20. (megszakításokkal, de tessék ellenőrizni) a függetlenségi háború: a legelfogadottab számítások szerint a két fél nagyjából azonos létszámú haderőt tudott kiállítani, a haditechnikai fölény kezdetben az arabok mellett volt. Ugyanakkor, arab oldalon széthúzás volt főleg Egyiptom és a Transzjordán Emírátus között, illetve a hozzájuk huzó családok között. Továbbá, a palesztinai arab vezetést az 1936-1939-es "arab felkelés" idején már "lefejezték".
II. háború, Szuezi-válság (1956.10.29.?-1956.11.05.?): a Sínai-félsziget elfogalalása nagy teljesítmény, azonban a francia-angol segítség mindig alapot nyújthat a kételkedőknek.
III. (hatnapos) háború (1967.06.05.-1967.06.10.): az egyik legnagyobb siker, melynek egyik fő kovácsa Jichak Rabin, akit aztán egy olyan jemeni zsidó öl meg, aki e győzelem nélkül talán be sem vándorolhatott volna Izraelbe. Ennél a háborúnál is el kell mondani, hogy komoly ellentétek voltak arab oldalon, melyek hatása a mai napig nincs tisztázva. Ellentétek voltak Egyiptom és Szíria, Jordánia és Szíria, illetve Egyiptom és Jordánia között is. Továbbá, az egyiptomi csapatok jelentős része Észak-Jemenben volt lefoglalva, ahol a köztáraságiak oldalán harcoltak a szaúdiak által támogatott imám pártiak ellen. Egyébként ez a háború részben hozzájárult ahhoz, hogy 1968-ban a Baath Párt jusson hatalomra Irakban.
IV. (jom kippur) háború (1973.10.06.-1973.10.24.?): ebben a háborúban már mutattak fel némi sikereket arab oldalról. Ennek oka volt az is, hogy izraeli részről bizonyos alapelveket feladtak. Az első napok bizonytalanságai később komoly politikai vihart okoztak. A háború egyik hőse Ariel Saron volt, aki jelenleg kómában fekszik. Egyiptomi oldalról győzelemként tartották számon, a háború emlékére rendezett katonai parádén ölték meg Anwar Szadat elnököt 1981-ben.
V. (libanoni v. első palesztin-izraeli) háború (1982.06.06.-1982.09.15.): Izrael oldalán volt a technikai fölény, azonban a korábbiakkal ellentétben mozgó háború helyett állóháborúra kényszerültek, amit általában igyekeztek kerülni, lévén, hogy az komoly veszteséggel járhat élőerő tekintetében. A háború eredményeinek elemzése talán a mai napig nem zárult le.
Aztán volt még I. Intifáda (1987.12.??-1993.09.13.), II. Intifáda (2001.09.28.-), meg az idei nyári harcok, amit nem tudom hogy fognak nevezni.
A fenti háborúkban valóban lehet kritizálni az arab oldal teljesítményét, de hátterükben komolyabb összefüggések is vannak. Mindenesetre 1916-ban a "civilizált" világ szívesen szövetkezett az arabokkal, majd az irak-iráni háborúban (1980.09.20.?.1988.07.??) is szívesen tolták maguk előtt az irakiakat (Szaddam vezetésével) Khomeini perzsái ellen.
Wolverine 2007.01.05 01:04:45
Még egy megjegyzés: azt, hogy Szaddam Huszeint megbüntetik, azt lehetett tudni. A halálbüntetés is valószínű volt. Bűne is volt bőven. Azonban az időzítés is érdekes. Az ünnepek idején lépte túl az Egyesült Államok katonai vesztesége Irakban a 3.000-et (most 3.003, ha jól tudom). Erre azért elég kényes az amerikai közvélemény. Bár ilyen számokkal nem illik játszadozni, de lassan a szeptember 11. áldozatainak számát meghaladó amerikai áldozata lesz az akkori események miatt elindított terrrorellenes háborúnak. És akkor még nem beszéltünk a nem amerikai áldozatokról. Az év végén megjelent egy tanulmány az Egyesült Államokban, mely kritizálja az iraki politikát. A republikánusokra a "mid-term" választásokon vereséget mérő demokraták egyik fő vesszőparipája szintén Irak volt - bár, sokan azt mondják, az amerikai választásokat inkább a belpolitika dönti el, abból is a választók jólétét érintő kérdések. Bush új iraki stratégia kidolgozását ígérte. Az iraki miniszterelnök is megpedzette, hogy nem kíván még egy periódust vállalni. Szóval, ezen körülmények között ideje volt egyrészt valami "eredményt" felmutatni. Másrészt, ha az amerikaiak kivonulnak Irakból, amint ezt többen megpedzették, akkor lesz elég baja az iraki kormánynak, ezt a "terhet" most leszedték róla. Ha még több kivégzéssel lefejezik a tikriti-klánt, akkor az iraki állam stabilitását veszélyeztető egyik legkomolyabb tényezőt gyengíthetik meg.
Azonban elgondolkoztató az is, hogy mi marad a kivonulás után. Anno a háborút elleneztem, de egy kivonulás a jelenlegi helyzetben, szerintem komoly problémát okozhat. Ha egy instabil kormányzat marad hátra, az tovább bonyolíthatja a Közel-Kelet helyzetét. Például nyugati irányban, ha egyszer tényleg megindulnának, bár ilyen remélhetőleg soha nem fordul elő, Irak után már csak Jordánia van, utána Izrael, déli irányban pedig Kuwait, Szaúd-Arábia stb.