Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tóth Sarolta

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.10.15. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Filmklub Paterson 2020.11.26 07:50:10
Néhány nap egy életből. Paterson buszsofőr egy kisvárosban, Patersonban. Egyik nap olyan, mint a másik: rövid beszélgetések, eseménytelen órák. De valahogy mégsem egyformák a napok, mert a beszélgetések mellett végig ott van egy belső monológ...
Tóth Sarolta 2020.11.27 01:48:47
Rabul ejtett.
A biztonságérzet az állandóságokban, az izgalom az újdonságokban, az érték az apróságokban, a kedvesség a mindennapokban, a csoda a szerelemben.
Egy filmbe, ezt mind beletenni, mindezt úgy, hogy átélhetjük, nem rohanunk el mellettük… Fantasztikus volt.
Ahogy egy-egy pillanatot kiemeltek Paterson versei, ahogy elfogadták egymást, úgy ahogy vannak, egyszerűen lenyűgöző volt. Az a végtelen türelem, az az alázat, az a béke, teljesen bevonzott. Minden reggel ott volt az az állandó biztos pont, hogy a szerelme ott van neki és van, akit szerethet. Ennél több nem is kell. A férfi, aki a bárban egy játékfegyverrel fenyegetőzik, szintén ezt mondta. Ez a legfontosabb. Enélkül, vagyis szerelem nélkül, mi értelme ennek az egésznek? A film pontosan bemutatja, hogy ennél több valóban nem kell. Egy társ, aki elfogad, aki átölel, aki megvigasztal, aki megcsókol, aki biztat, aki törődik velünk. Ide nem kellenek szavak. Szavakkal úgy sem tudnánk kifejezni, hogy mit érzünk. Kimutathatjuk vagy érezhetjük, de ki nem tudjuk őket mondani. A párkapcsolat fontossága, tökéletes összhangban volt a mindennapok “szürkeségével”.
Egy másik filmben figyeltem még fel ugyanerre a jelenségre. A csend erejére. A ki nem mondott szavak jelentőségére. A hosszú, néma pillanatok súlyára. Csodálatos volt látni, ahogy ezek a ki nem mondott szavak, sorokba rendeződtek a titkos naplóban.
Ha megnézzük, akkor úgy érezhetjük, hogy a férfi életében minden állandó, minden nap ugyanolyan, minimális változásokkal. Az életébe a lány hozza be a változásokat. Minden nap kitalál valamit. Most lefesti a függönyt, aztán az egész házat, aztán új muffinokat csinál, aztán moziba mennek, új pitét süt és így tovább. Ennyi változás pedig épp elég Patersonnak. Ennyi kell is. Amikor azt írja, hogy ha elhagyná kitépné a szívét és soha többé nem tenné vissza, akkor érezzük, hogy ezt teljesen komolyan gondolja. Mert kizárt dolog, hogy van még egy ember, aki így ki tudná tölteni az ő életét, mint a párja. Ez a gondolat jelentheti metaforiusan azt is, hogy a válozások nélkül megállna az élete, akárcsak a testünk a szív nélkül. Kell a változás, hogy előre haladhassunk. Az életeben az egyetlen dolog ami állandó, hogy minden változik. Akár úgy érezzük, hogy nem, akkor is. Olyan élethelyzeteket mutat be a film, ami lebilincseli a nézőjét. Bevallom a végére kicsit irígy lettem. Megtalálni azt, aki ennyire kitöltni mindazt, ami belőlünk hiányzik, azt bizony kincsként kell őrizni. Paterson pedig kincsként tekint a sajátjára.
Filmklub Teljesen idegenek 2020.11.13 09:17:37
A mobiltelefon személyiségünk részévé vált. Ott vannak benne társas kapcsolataink, fényképeink, emlékeink, a kedvenc zenéink - de ott vannak titkaink is, amelyeket szeretnénk megőrizni. Mi lenne, ha ezekhez mások is hozzáférhetnének, akár csak a legjobb barátaink is? Ha minden hívásunk, üzenetünk…..
Tóth Sarolta 2020.11.22 17:47:30
Az első reakcióm a sokk volt. Teljesen igaznak tartom a filmben bemutatott hazugság és titokhálót, ami ugyanígy az életünket is behálózza, akárcsak az internet, amit mostmár a technika segítségével a telefonjainkban nap, mint nap magunkkal viszünk. Minden családban és baráti körben vannak titkok, amik ha kiderülnének, akkor lényegesen megváltoznának a kapcsolatok. Szokták mondani, hogyha a telefonbeszélgetések vége után még 10 mp-ig hallanánk egymást, akkor sok barátság megszakadna. És valóban.
A film összességében nagyon tetszett. Érdekes volt, hogy a Hold sötét és világos oldalával kötötték össze a titkok és hazugságok "napvilágra" kerülését, ugyanúgy mint a párkapcsolatok jó és rossz oldalát.
Rengeteg előítélettel kapcsolatos téma felmerült, mint a plasztikai műtét egy pszichológusnál vagy akár egy meleg barát vagy házastárs esete. A barátok támogatják egymást és megbocsátanak egymásnak, de közben tükröt is mutatnak a másiknak. Azonban itt kő keményen elutasították ezeket a dolgokat. Percről percre nőtt a széthúzás. Először egy asztalnál ülnek, közel egymáshoz. Aztán szép lassan valaki felállt, kiment, elhagyta az asztalt, a végére pedig már a lakáson belül is több méterre voltak egymáshoz képest. Ez is nagyon jól megmutatja, hogy a titkok felfedése után már nem érezzük magunkat közel a másikhoz. Úgy érezzük ezt az embert mi nem is ismerjük. Olyan mintha idegen lenne számunkra, talán még egy kicsit félünk is tőle, hiszen tartunk az ismeretlentől.
Még ha nem is tudtuk volna mi a film címe, az első tippje az embernek valószínűleg a teljesen idegenek kifejezés lett volna.
A film egy korkritika is egyben. A technológiai fejlődés és az internet, elveszi a magánszféránkat, beszippant, magával ragad és le is húzhat minket. Használata bűnre csábíthat, előhozhatja a rossz oldalunkat és végül teljesen kifordulhatunk magunkból. Tudni kell megálljt parancsolni magunknak. Ahogy az egyik főszereplő is mondta, mikor kiborult, hogy ez a mi életünk feketedoboza, ugyanúgy mint a replülőknél is. És ez borzasztó, ha belegondolunk. Hol van a személyiségünk? Egy 5x12 cm-es fém eszközben? Ez lenne a modern világ? Belehelyezzük a lelkünket, a vágyainkat és az álmainkat egy pici kütyübe, hogy aztán nekünk ne legyen lelkiismeretfurdalásunk? Legyen inkább a telefonnak, mert abban van benne a titkunk?
Ez egy nagyon rossz út, amit ha nem hagyunk el időben, kapcsolataink széthullásához fog vezetni.
Annak ellenére, hogy a film szereplői nem mentek sehová, nem történt halál eset, nem történt bűntény, nem voltak benne sárkányok, a végéig magával ragadta a figyelmemet. Érdekes volt, hogy hogyan tartotta fenn a feszültséget az újabb és újabb sms-ekkel, hívásokkkal és értesítésekkel. A kameraállásoknak köszönhetően, úgy érezhettük, mi is az asztaltársaság tagjai vagyunk és mi is részesei vagyunk ennek az ördögi játéknak.
Teljesen magával ragadott, ahogy csak egy igazán jó film tudna. És ez az volt!
Filmklub A hely 2020.09.25 10:08:02
Egy kávéházi asztalnál jönnek-mennek az emberek: leülnek pár percre, és egy titokzatos idegennek elmondják a vágyaikat. Az idegen képes teljesíteni a vágyakat, de mindennek ára van. Mi vajon mit tennénk meg vágyainkért? És mennyit érnek ezek a vágyak?..
Tóth Sarolta 2020.11.08 22:33:26
A film kapcsán rengeteg kérdés merült fel bennem. Főszereplőnk vajon az ördög vagy valamilyen Isten? Mit írhat a füzetébe? Miért nem mutat ki érzelmeket? Hol alszik? (Hiszen sosem megy haza...) Egyáltalán van otthona? És, stb. A legfontosabb kérdéseket mégis a mellékszereplők teszik fel neki. Ezek közül csak néhány a kedvenc párbeszédeim közül:
-Miért kér ilyen szörnyű dolgokat?
-Mert mindig van, aki megteszi őket.

-Lehet biztosítást kötni a boldogságra?
-Nem.
-És a szerelemre?
-Túl kockázatos.

A filmben az emberek saját lelkiismeretükkel kerülnek szembe. Valakinek el kell döntenie, hogy megöl valakit, valakinek meg kell mentenie ugyanazt a személyt, valakinek meg kell erőszakolnia egy ártatlant és így tovább. Felmerül a kérdés, hogy vajon meddig fognak elmenni azért, hogy megkapják amire vágynak? Vajon mi megtennénk, hogy felrobbantunk embereket csak azért, hogy az én szerettem jobban legyen? Nehezebbnél nehezebb kérdések.

A főszereplő életéről nem tudunk meg semmit. Olyan érzésünk van, hogy neki csak abból áll az élete, hogy mások életét próbálja helyre tenni. Azt is mondhatnánk, hogy ő egy érdekes módszerekkel dolgozó pszichológus. Ha elmegyünk egy pszichológushoz a problémánkkal, nem fog velünk egyetérteni, hogy valami jó vagy rossz. Abban segít, hogy mi magunk dönthessük el, az adott dologról, hogy az vajon jó lesz vagy rossz. Meg fogjuk-e tenni a gyógyulás érdekében vagy nem? És ami még fontosabb, vajon kilépünk a megszokott dolgokból, a kényelmes komfort zónánkból vagy maradunk a saját magunk által ásott gödörben.
A válasz azonban nem a fekete naplóban lesz.
Hanem bennünk.
Ez volt a film mondanivalója számomra.
Filmklub Éjszaka a Földön 2020.10.07 09:29:59
Ahogy a Föld forog, az éjszaka is mindig a bolygó más városára esik. Márpedig mindenhol az éjszakai élet sajátos központja a taxi. Különböző városokban különböző emberek ülnek be különböző sofőrök mellé, és lesznek részesei egymás életének néhány percre, amíg az éjszakai utazás tart...
Tóth Sarolta 2020.11.08 18:31:29
Számomra a film leginkább arra világított rá, hogy értékeljek minden percet az életemben, mert soha többet nem fogok tudni visszamenni az időben. Se azért, hogy elfogadjak egy állásajánlatot vagy, hogy bocsánatot kérjek azért, mert megbántottam valakit.
A film megmutatta, milyen sok múlik egy-egy döntésünkön, milyen sok minden történhet velünk egy este alatt és, hogy miért kell az időnkkel úgy bánni, hogy később ne bánjuk meg semmit, mert hiszen minden perc, amit szomorúsággal töltünk, egy perc boldogság, amit már soha többé nem kapunk vissza.
Épp ezért volt nagyon nehéz megnéznem ezt a filmet.
Nagyon tetszett azonban, ahogy ezt a feszültséget fenntartotta a film. Az órák visszapörgetésével egy-egy rész vége után, hogy mindez egy éjszaka leforgása alatt megy végbe és, hogy a feszültséget taxikba zsúfolja. Elgondolkodtató, nehéz film volt.
Filmklub Kávé és cigaretta 2020.09.10 09:48:12
Ha van egy kis időnk, leülünk egy kávé mellé beszélgetni. És persze rá is gyújtunk, hiszen a kávé mellé az is jár. Hogy miről beszélgetünk? Semmiségekről, az élet apró dolgairól - de nem is ez a lényeg, inkább az, hogy beszélgessünk, néha belekortyolva a kávénkba és fújva a lassan kavargó…..
Tóth Sarolta 2020.11.08 11:09:42
Amikor megnézek egy filmet, elolvasok egy könyvet, meghallgatok egy zeneszámot, vagy beszélgetek valakivel, akkor minden esetben figyelek a hallottak belső mondanivalójára, az érdekesen megfogalmazott érzésekre vagy gondolatokra. Ez a film pedig tele volt olyan gondolatokkal, melyen minden néző elgondolkozhatott. A film attól volt zseniális, hogy a végére nem maradt olyan néző, akit valamelyik jelent ne ragadott volna magával vagy ne mélyült volna jobban el annak mondanivalójában. Ez az, amitől jó egy film.
Szinte mindegyik jelenetben volt valami, ami megragadta a figyelmemet. Csak néhányat említenék meg ezek közül, amik véleményem szerint jó vitaindító témák is lehetnének:
Szeretek meginni egy kávét elalvás előtt, akkor gyorsabban álmodom.
Melyikük a gonosz iker? Én, én vagyok, nem?
Elég hashajtós reggel volt.
Mivel már leszoktam, elszívok egyet.
Mi vagyunk a kávé és cigaretta nemzedéke.
Olyan vagy, mint a feleség, púp az ember hátán.
Sajnálom, hogy csalódást okoztam, de tényleg minden rendben.
Tegyünk úgy, mintha a kávé pezsgő lenne. Miért? Hogy ünnepeljük az életet.
Az egyik kedvenc részem, a Semmi baj volt. Egy évvel ezelőtt, többek között Észak-Írországba is eljutottam, ahol a hogy vagy kérdésre hogy vagy a válasz. Az emberek kint nem szeretnek a problémájukról beszélni. Ha megkérdezed tőlük, akkor sem igazán mondják el. Ellentétben a magyarokkal. Alig várjuk, hogy valaki megkérdezze tőlünk, hogy vagyunk és már öntjük is ki magunkból a sok negativitást, problémát, nehézséget. Elgondolkodtató, hogy akkor mi vajon csak a problémáinkról tudunk beszélgetni vagy ez egy népbetegség nálunk? Hiszen ha nincs problémánk, akkor nincs szaftos pletyka, amit a másik tovább tudna adni. Akkor nincs érdeklődés, akkor elmarad az empátia, akkor nem tudunk tanácsot adni, akkor nem tudjuk magunkat jobban érezni, hogy bezzeg nekünk nincs ilyen problémánk tehát, akkor mi biztosan jobb emberek vagyunk, stb. Mint ahogy a film ezen jelentében is látható, egész végig azt hiszi az egyik tag, hogy a másik, azért akart vele találkozni, mert valami baja van és el akarja neki mondani. A másik válasza volt csak igazán érdekes a számomra. Azt mondta: -Nincs semmi baj. Ezt a másik természetesen nem hiszi el és a jelenet végéig várja a magyarázatot, a problémát vagy az okot arra, hogy miért találkoztak. Az első tag egyértelműen elmondta, hogy csak látni szerette volna, de mint láthatóan ezt már problémák nélkül el se lehet képzelni. Tudunk úgy találkozni valakivel, hogy nem panaszkodunk és csak azok a dolgokat meséljük el a másiknak, ami jó volt? Képesek vagyunk még gondolatban az esőfelhők fölé emelkedni, hogy lássuk a napsütést, vagy inkább lentről szidjuk az esőt, mert már úgyis megszoktuk?
Filmklub Locke 2020.10.20 13:46:51
Egyetlen autóút. Egy férfi elindul a munkahelyéről, beül az autóba, és telefonálni kezd. A hívások egymást érik, és kibontakozik egy élethelyzet, amelyben nem tudni, ugyanaz a férfi száll-e ki az út végén az autóból, aki másfél órával korábban beült...
Tóth Sarolta 2020.11.02 15:52:41
Az első reakcióm a sokk volt. Nem találtam szavakat. De akkor nézzük sorjában.
A film elején Locke beszáll az autójába és a film végéig ki sem száll. Az egész másfél óra egy kocsiban játszódik, pontosan egy általunk is látható szereplővel, az éjszaka közepén. A feszültség tehát garantált. Locke folyamatosan telefonál, ami önmagában már nem egy szerencsés dolog ha az ember vezet, de ezt most hagyjuk figyelmen kívül. Vagy még sem?
A film folyamatos telefonbeszélgetések egymásutánjaiból áll. Azt követhetjük nyomon, ahogy egyik hívás után a másikat bonyolítja le, miközben a munkahelyéről a kórházba megy. A legtöbb filmmel ellentétben ez nem akciódús, mégis néhol már kibírhatatlan a vágy, hogy ennek a feszültségnek vége legyen. Vagy úgy, hogy Locke kiszáll az autóból vagy úgy, hogy végre megérkezik a kórházba, esetleg úgy, hogy a kamara kicsit eltávolodik az autótól, de egyik sem fog megtörténni. Bezártság, frusztráció, őrület, fájdalom, idegesség és pánik lesz úrrá a nézőkön és Locke-on is.
Amin igazán meglepődtem az az, hogy végig próbál mindenkivel őszinte, visszafogott és korrekt lenni, holott a többiek, akikkel telefonon beszél rácsapják a telefont, vitatkoznak vele, kiabálnak és becsmérlik őt. Úgy érezzük, ennek az éjszakának soha nem lesz vége. Csak jönnek a gondok, az újabb feladatok, az újabb akadályok. Ha ez nem lenne elég, akkor Locke-nak az útra is figyelnie kell, ahol mentő autók, úttorlaszok, rendőrök, forgalom és maga az útirányra való odafigyelés is nagy teher. Az első kérdésem az volt, hogy hogyan tud ilyen nyugodt maradni? Másfél óra alatt elveszítette a munkáját, a barátait, a feleségét, a családját, az otthonát. Az élete teljesen válságba kerül csak azért, mert ő nem azt csinálja, amit a többiek elvárnak tőle, hanem életében először azt teszi, amit helyesnek gondol. A második kérdésem az volt: Meddig megy el az ember azért, amit helyesnek gondol? Aztán pedig az jutott eszembe, hogy vajon a társadalom a mai világ megengedi-e azt, hogy azt tegyük, amit helyesnek gondolunk? Van erre lehetőség egyáltalán? Eldönthetjük még mi magunk, hogy mi a helyes, vagy már erre is van egy társadalmilag elfogadott szabályrendszer?
Miközben néztem egy emlék jutott az eszembe, amikor még sportoltam, este 10 után álltam neki házi feladatokat csinálni és a következő napi dolgozatokra felkészülni. Édesapám is sokáig dolgozott és miközben hazafelé tartott az autóban telefonon kihangosítva próbált nekem segíteni függvényeket ábrázolni. Ez már önmagában egyszerre vicces és lehetetlen küldetés, de mi megpróbáltuk. Soha többet nem kérek tőle ilyen. Nem voltam figyelemmel az ő érzéseire és lelki állapotára.
Végeredményben arra jutottam, hogy betiltanám az autókban való beszélgetést telefonon. A hírek minősége ugyanis nagyban befolyásolja a vezető hangulatát és elterelheti a figyelmét.
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása