Regisztráció Blogot indítok
Adatok
inotai koszlidérc

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
                       „Ő egyszer sem mondta, hogy bemutatna a barátainak, vagy a családjának, de állítólag mesélt rólam nekik, de nekem ez nem elég” - Levélírónk arra gondol, hogy azért kezeli ilyen lazán a kapcsolatot a pasija, mert ismerte a volt barátját, ráadásul a szabadság igénye is elég…..
inotai koszlidérc 2019.11.18 12:28:51
@Kritikus Intrikus: Faszom, Fercsi, baszom azokat a szép kanál füleidet, mondtam, hogy ne idd meg azt a sósborszeszt meg a rá a két kevertet, ki a tosz fogja kitakarítani a kultúrt, mi? :)
                       A pasi szert tett egy barát-barátnőre, és olyannyira nem csinált belőle titkot, hogy mindent megosztott a párjával, sőt, találkoztak már hármasban is. Az utóbbi időben azonban a barátnő elkezdett masszívan féltékenykedni. Posztolónk nem akar félrelépni, de ezt a barátságot se…..
                       Ha üres egy kapcsolat, az a baj, ha érzelmileg túltöltött, akkor meg az, de ha túl tökéletes, az se 100%-ban megfelelő. Miért is? Posztolónk szerint gyanús, hogy párja mindenben a kedvében akar járni, de a leggyanúsabb az, amikor habozás nélkül bólint rá a külföldi…..
                       Amikor a veszekedés már az alaphangulat része, érdemes elgondolkodni a továbblépésen. A szóban forgó pasit annyira nem hatja meg a barátnő kiakadása, hogy egy-egy heves vita után simán összehívja még a haverokat, és rittyent egy grillpartit.                              …..
inotai koszlidérc 2019.09.19 13:02:30
@Kai Allard Liao: Tehát a lényeg röviden, tele has, üres zacskó, nyugalom. Mi kellhet még? :)
Az ingatlanközvetítők létjogosultságát sokan kétségbe vonják, pedig számos előny származhat abból, ha eladóként, vagy lakáskeresőként igénybe veszed a segítségüket. Hatalmas a verseny, ezért az ingatlanosok is sokkal jobbak és képzettebbek, mint régen. Ha a megfelelő személyt választod, akkor az…..
Szereted a dobos tortát? Nem igazán? Hát bevallom őszintén én hosszú évekig utáltam, amígnem egyszer kipróbáltam ezt a receptet, és rájöttem, hogy az összes eddigi dobos tortának nevezett süteménynek a cukrászdákban köze se volt az igazi dobos tortához. Hogy miért? Sajnos a legtöbb helyen régen se…..
Az igazság az, hogy a "Spanyolország elhagyatott helyeit" két részesre terveztem. De a mai túlzsúfolt internet világában, és mert az elkészült anyagot visszaolvasva, ami olyan hosszúra sikerült, hogy képtelenségnek tartom, hogy az olvasók többsége azt egy se∗∗el végigolvassa, úgy döntöttem, hogy a…..
inotai koszlidérc 2017.04.28 08:57:49
@Georges Thenault:
Először is: a "kérlek" után tegyél vesszőt! A első mondatod után pedig tegyél felkiáltójelet! Úgy már csodálatos lesz, és szólhatsz a helyesírásért másnak is.
Tökéletes nő márpedig nem létezik – legalábbis ezt akarta bebizonyítani Emily Lauren, amikor belevágott az „Átlagos csaj” projektbe. A képeket elnézve alighanem sikerrel járt...
Az OTP is díjat emel, de erről még nincs történet. Van viszont egy másik abszurdabb, amiben Gyuri körömszakadtáig küzdött az ügyfélszolgálat all-star csapatával, hogy küldjenek neki egy elmaradt számlakivonatot: Megszoktuk már (UPC, Telenor, stb... használata mellett), hogy…..
A.T. egy rejtélyes anomáliát fedezett fel a számláján legutóbbi sparos vásárlása után. A végösszeg 1497 forintra jött ki, azaz 1495 forintot kellett volna fizetnie. Igenám, de megjelent egy SSH-kedvezmény tétel +1 forinttal, ami miatt 2000 lett a végösszeg. Sok kicsi sokra…..
inotai koszlidérc 2014.01.03 15:08:04
Naiv vega ügyfél véletlenül rántott sajt helyett rántott hússal kérte a csirkeburgerjét, de szerencséjére közel laik az Avantihoz, mert 10 percen belül cserélték: Annyi átverés és szemétség után kivételesen hadd küldjek nektek egy olyan történetet, amikor a vásárlót…..
inotai koszlidérc 2013.12.03 13:11:21
Működő interneten gyorsabb reményében sosem érdemes változtatni, tapasztalta meg Laci. A UPC régi 25 megabit/s vonaláról ugrott volna át 60-asra, de először 2 napig elfelejtették aktiválni, aztán a modem pusztult el, végül az előfizetése 30 Mb/s sebességen állapodott…..
inotai koszlidérc 2013.09.20 13:58:28
Jövő héten Django a magyar mozikban is elszabadul: január 17-én robban be a magyar mozikba Quentin Tarantino nyolcadik egész estés filmje, a Django elszabadul, melyben a western műfaja kap egy alapos svungot. A blogunknak és az InterComnak hála három szerencsés párjával együtt a…..
inotai koszlidérc 2013.01.09 21:16:20