Adatok
Hihetetlen Történelem
30 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
1944 márciusában a németek megszállták Magyarországot, majd októberben a támogatásukkal a nyilasok átvették a hatalmat.
Vendégünkkel, Bartha Ákossal, a Véres város című könyv szerzőjével arról beszélgettünk, hogy a budapesti lakosság miként szállt szembe a németekkel és a nyilasterrorral.
Ha…..
A második világháborúban sok technikai újdonságot bevetettek, például az Enigmát, a V2-t és az atombombát, de talán még ezeknél is meglepőbb eszközhöz fordultak a britek! Két ügynök ugyanis azt vette a fejébe, hogy egy holttestet használnak fel annak érdekében, hogy eltereljék az ellenség figyelmét…..
Talán nem gondoltátok volna, hogy az '56-os forradalom hatásai Észak-Koreáig és Dél-Koreáig is elértek.
Ebben az időben Magyarország baráti kapcsolatban állt a kommunista Észak-Koreával, és kb. 1000 észak-koreai diák tanult nálunk, közülük többen részt vettek a budapesti utcai…..
1962-ben három rab megszökött Amerika legszigorúbban őrzött börtönéből, Alcatraz szigetéről, amit addig lehetetlennek véltek a hatóságok. Az eset után a biztonsági szolgálatok váltig állították, hogy a szökevények biztosan belefulladtak a tengerbe... De mégsem ez történt?
Adásunkban bemutatjuk a…..
Az elmúlt időszakban Afganisztán a nemzetközi figyelem középpontjába került. Az amerikai katonák kivonulása után újra a tálibok vették át a hatalmat. Az aggasztó események késztettek minket arra, hogy áttekintsük, hogy mik is történtek az elmúlt 40 évben az országban, kik és hogyan próbáltak meg…..
Honnan jött Mata Hari? Hogyan vált belőle Európa-szerte híres táncosnő? Mi volt a sikere titka? Valóban kémkedett az I. világháború alatt? Mi áll a kémhistória mögött? Nos, ha meghallgatjátok az adást, mindezekre fény derül!
A teljes történetet meghallgathatjátok a fenti linken, alább pedig egy…..
1932-33 az ukrán történelem egyik legsötétebb időszaka. A Szovjetunió tagállamaként Ukrajna alá volt rendelve Sztálin rendelkezéseinek. A kommunista diktátor elrendelte a gazdaságok kolhozosítását és a gabonatermés kötelező beszolgáltatását. Tízezrével küldték az ukrán vidékre a szovjet hatalom…..
Az 1800-as évek végén kegyetlen gyilkossági hullám tartotta lázban London lakosságát. Az East Endhez tartozó Whitechapel városrészben egy rejtélyes gyilkos sokkolóan kegyetlen módszerrel szedte áldozatait. A rendőrség tehetetlen volt, az emberek rettegtek. Mindeközben a gyilkos vérfagyasztó…..
A náci vezetés az élet minden területét igyekezett leuralni a Harmadik Birodalomban - nem volt kivétel ezalól a szexualitás sem. A népesség drasztikus csökkenése miatt komoly demográfiai problémával nézett szembe az ország. Ahogy sejthetitek, Hitler az árja "fajjal" akarta benépesíteni birodalmát,…..
Mostani epizódunkban Észak-Koreába látogatunk el. Kicsit vissza is megyünk az időben, oda, ahol még a jelenlegi diktátor apja, Kim Dzsongil vezette az országot. Egy magas beosztásban lévő ember, akinek többek között az volt a feladata, hogy dél-koreai híreket hamisítson és a rezsimet éltesse, egy…..
Hihetetlen Történelem
2021.06.03 08:09:07
@Gazz: Abszolút egyetértünk!
Hihetetlen Történelem
2021.06.04 10:38:00
@PanelProli: Igen.
A hidegháború feszült időszakában az USA mint titkos fegyvert vetette be a jazz zenét. Afro-amerikai jazz-zenészek indultak turnézni Kelet-Európába, a Szovjetunióba, a Közel-Keletre és Afrikába, hogy a műfajt, és ezzel együtt az amerikai kultúrát népszerűsítsék. A művészek a koncertek során Amerikát…..
Hihetetlen Történelem
2021.05.08 16:13:43
@Sigismundus: Köszönjük! Javítottuk!
Ha meghallod a nevet, "Drakula", ki jut eszedbe elsőre? Egy XV. századi nemes, aki elszántan harcolt a török ellen? Vagy egy fekete köpenyes alak, aki képes denevérré változni, és vérrel táplálkozik? Adásunkban bemutatjuk az embert, aki a vámpírmítosz mögött áll, és akinek az élete legalább annyira…..
Hihetetlen Történelem
2021.05.01 10:39:28
@¿Qué tapas hay?: Köszönjük, javítottuk!
Hihetetlen Történelem
2021.05.07 15:37:30
@wraith42: Köszönjük a kiegészítést! Javítottuk.
Az 1920-as években egy gyilkossági hullám söpört végig a dúsgazdag oszázs indiánok földjein. Korábban az Egyesült Államok vezetése egy kietlen, kopár vidékre száműzte az oszázs indiánokat, később azonban kiderült, hogy olaj van a föld alatt. Az indiánok gyorsan meggazdagodtak, a vagyonukra pedig…..
Hihetetlen Történelem
2021.04.03 20:09:35
@M. Péter: Köszönjük szépen az észrevételt! Igazad van, valóban így nem helye a megfogalmazás. Oklahoma City-re gondoltunk, de most már javítottuk!
RITKÁN LÁTHATÓ TÖRTÉNELEM
Az ellenálló, aki bejutott Auschwitzba, majd megszökött onnan
2021.03.18 06:00:00
Mostani adásunkban egy bátor lengyel hazafit ismerhetünk meg, aki az ellenálló mozgalom tagjaként bejuttatta magát az auschwitzi táborba, hogy onnan küldjön jelentéseket és megszervezze az ottani ellenállást. Witold Pilecki több alkalommal is kockáztatta az életet a hazájáért, neve mégis csak a…..
Hihetetlen Történelem
2021.03.18 11:34:52
@Larry Silverstein: Ez az első krematórium volt, az Auschwitz I-es táborban. Ezt követően több is épület, ráadásul a birkenaui táborban jóval nagyobb kapacitásúak voltak.
Hihetetlen Történelem
2021.03.18 22:15:27
@gigabursch: A krematóriumok kapcsán ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket: www.hdot.org/debunking-denial/ab4-civilian-ovens-comparison/
Ezenkívül elmondható, hogy nem mindenkit krematóriumban égettek el, voltak külön égető gödrök is. Ezzel a módszerrel több, mint 100.000 holttestet égettek el. (Lásd alábbi linken: 70.auschwitz.org/index.php?option=com_content&view=article&id=237&Itemid=179&lang=en)
Ez az égetési módszer sok holokauszt filmben is megjelenik (Schindler listája, Saul fia, stb..) És akkor még nem beszéltünk azokról, akiket főleg a háború első felében egyszerűen csak elástak a tábor környékén...az ő számuk sem elhanyagolható.

2021.03.18 22:36:07
@¿Qué tapas hay?: Szerinted mi a gond a stílussal?
Habár Magellánhoz kötjük a Föld első megkerülését, ő maga csak az út feléig jutott el. Az expedíció során minden olyan dolog megtörtént, ami egy vérbeli hajós- vagy kalóztörténetben megtörténhet: volt lázadás, lakatlan sziget, kannibálok, éhezések és viharok. Hallgassátok meg adásunkat, hogy…..
Hihetetlen Történelem
2021.02.26 19:49:41
@geegee: Az átlagos matrózok általában hittek a mitikus dolgokban és féltek a hosszú tengeri utazásoktól. A tengerészek szó szerint vették, hogy a világ peremére utaznak, jó részük abban hitt, hogy tengeri szörnyek vadásznak rájuk és ha áthajóznak az egyenlítő vonalán, akkor az óceán vize felforr és felgyújtja a hajót. Voltak más mesék is, például mágneses szikláról, ami mindent magához vonz ezért képtelenség elhajózni mellette, de ha messze hajóznak el tőle, akkor is a hajótestből kihúzza a szögeket, ezzel pedig léket kap a hajó és elsüllyed.
Magyarán akkoriban sokan hittek ilyesmikben.
Magyarán akkoriban sokan hittek ilyesmikben.
Hihetetlen Történelem
2021.03.02 20:42:40
@molnibalage: Elöljáróban azt szeretnénk elmondani, hogy a podcastünk profilja, hogy minél színesebb témákat mutassunk be, különböző történelmi eseményeket és személyeket - de nem vagyunk történészek és egyik témának sem vagyunk szakértői. Minden adásra több forrásból (könyvekből, nem a Wikipédiáról :) ) készülünk fel, amiket fel is sorolunk a leírásban, így ha valakiben további kérdések merülnek fel, azokban utána tud nézni - vagy persze írhat nekünk is, hátha tudjuk rá a választ.
Magellánról öt órás adást is lehetne készíteni, de akkor is maradna egy csomó nyitott kérdés.
Magellán délre hajózása Afrika partjainál: Magellán a szokásos útvonalhoz képest több ideig hajózott délnek. Ennek az az egyszerű oka, hogy próbálta lerázni a portugál hajókat, akikről azt feltételezte, hogy követik őt. A spanyol legénység az útvonalról történő letérést viszont úgy értelmezte, hogy egyfajta felségárulás a spanyol király ellen. Nem tudjuk hány kilométert tértek el az eredeti útvonaltól, de nagyon bizalmatlanok voltak Magellánnal...lásd a későbbi lázadásokat.
Hogyan tudtak kommunikálni az őslakosokkal: Ahogy írod is, ott volt Magellán szolgája.
en.wikipedia.org/wiki/Enrique_of_Malacca
Arról se feledkezzünk meg, hogy egy-egy helyen heteket töltöttek el, sőt valahol hónapokat, ami bőven adott időt és lehetőséget a jobb kommunikáció kialakítására.
Érdekes az is, (amire szintén nem volt idő kitérni az adásban) hogy Pigafetta, a krónikás a legtöbb idegen helyen nyelvészeti megfigyeléseket tett, fonetikusan leírta a szavakat és szótárt is szerkesztett.
A Fűszer-szigeteken mit kerestek a Portugálok: A felhasznált könyvből nem fogom tudni bemásolni az erre vonatkozó részeket, de a Wikipedián 10 másodperc alatt megtalálod a választ a kérdésedre: en.wikipedia.org/wiki/Maluku_Islands#Portuguese
Természetesen úgy kerültek oda, hogy ők már évekkel korábban Európából keletre hajózva elértékl a szigeteket és kereskedelmi állomásokat létesítettek ott. Ezért volt fontos Magellán útja, hogy keressen egy másik útvonalat, ami független a portugáloktól.
Egyenlítőnél a víz felforrása: Akkoriban egy átlag tengerésznek nem tűnt nettó marhaságnak az a kérdés, hogy felforr-e a víz… Nyilván Magellán és kb. minden hajókapitány az utazás nélkül is meg tudta volna ezt mondani, de szerintem ezen nem kell mit magyarázni, amikor ötszáz évvel később még mindig vannak laposföld-hívők.
Föld kerülete: Magellán Kolumbusz hibájába esett és Eratoszthenész számítása helyett Toscanelli hibás térképeit és kerületszámítását alkalmazta. Az eltérés álítólag 20-25%-os volt. Szintén megtalálható a wikipedián is. (hu.wikipedia.org/wiki/Fern%C3%A3o_de_Magalh%C3%A3es)

2021.03.02 22:03:36
@pitcairn2: De igen, Faleiroval együtt tervezgették az utat. Ugye először Portugáliában zárt ajtókra találtak a királynál, ezért mentek át Spanyolországba. A "spontán idegösszeomlás" kapcsán az mondható el, hogy lehetséges, hogy semmi baja nem volt Faleironak, csak a spanyol király körüli befolyásos emberek nem nézték jó szemmel, hogy két portugál irányítása alá kerül egy nagyon fontos expedíció. Azt, hogy őt eltávolították, az részben ennek volt köszönhető.
A német propagandagépezet fontosnak tartotta a 30-as évektől, hogy a fiatalok körében is egyre népszerűbb legyen az antiszemitizmus, a hadászati célkitűzések és a náci jelképek. Mai bejegyzésünkben erre hozunk pár példát.
A népszerű "Ki nevet a végén?" nevű társasjáték korabeli náci verziója...
Hihetetlen Történelem
2021.02.21 09:31:33
@Ehetetlen Odó: Köszi, javítottuk! :)
Az I. világháború után a Gyermekvédő Liga az árva, elszegényedett és éhező gyerekek tömegét utaztatta ki Nyugat-Európába, ahol néhány hónap alatt testileg-lelkileg erőre kaptak, és úgy tértek vissza Magyarországra. A célországok között szerepelt Hollandia, Belgium, Svédország, Anglia és Svájc.…..
Hihetetlen Történelem
2021.01.29 13:49:53
@Drizari: Ott a fotó és a leírás nem tartozik szorosan egymáshoz. A fotó 1921-es. Második világháború utáni jó minőségű fotót nem találtunk.
@Fotósképző: :) Ezen mi is gondolkoztunk, de a forrás egyértelműen így hivatkozott rá. A feltöltés előtt még rá is kerestem a Királydombra, hogyan néz ki pontosan. Azt tudom elképzelni, hogy a 20-as években a növények még jóval kisebbek voltak a Városligetben, így a tér is nagyobbnak tűnhetett. Végül is a Gellérthegy is fák nélkül még teljesen másképp nézett ki a 20. század elején. Persze az is elképzelhető, hogy máshol készült a kép, csak a forrás volt pontatlan.

2021.01.29 15:02:17
@lutria: @gigabursch: @Fotósképző: Akkor lehet hogy valóban a Gellérthegy. A forrás oldal alján a Városligetre hivatkozik: rkk.reformatus.hu/gyermekvonatok
De ez akkor szinte biztos, hogy tévedés.
De ez akkor szinte biztos, hogy tévedés.
Hihetetlen Történelem
2021.01.30 20:38:48
@¿Qué tapas hay?: Köszönjük az érdekes kiegészítést! A bejegyzésbe felvettem az általad küldött fotót. (Ha nem gond.)
1945. július 16-án tesztelték az első atombombát, három héttel később pedig már be is vetették Hirosimában. A sikeres tesztig vezető út egyáltalán nem volt zökkenőmentes, ráadásul magyar tudósoknak is igen nagy szerepe volt abban, hogy idáig eljutottak az amerikaiak. Legfrissebb adásunkban az akkori…..
Hihetetlen Történelem
2020.12.11 18:25:49
@Walter_Dornberger: Szia! Köszönjük a részletes kifejtést. :)
Ez csak egy felvetés volt, válaszul egy másik felvetésre, hogy mi lett volna, ha már ott lettek volna az orosz katonák. Csak elméletben játszottunk el ezzel a szituációval, és természetesen teljesen szubjektív a véleményünk. Itt kicsit lazábbra vettük a beszélgetést, de természetesen törekszünk a történések hiteles bemutatására.

2021.01.25 19:51:46
@molnibalage: Szia! Milyen tévedéseket vettél észre? Szívesen látjuk a kritikus kommenteket is, ha tudunk tanulni belőlük. :)
Az alábbi forrásokból dolgoztunk, amikor készültünk az adásra:
- John Hersey: Hirosima című könyve
- Stephen Walker: Shockwave című könyve
- Above and Beyond (1952) című film
- Fat Man and Little Boy (1989) című film
- A nap (1989) című film
- The Dangerous History Podcast
- Az alábbi videó: www.youtube.com/watch?v=hyiXpECM7eg
- Szilárd Leó petíciója: www.atomicheritage.org/key-documents/szilard-petition
- Why wasn't Little Boy tested? című cikk: www.lanl.gov/discover/publications/national-security-science/2020-summer/little-boy.php
- National Geographic cikke: www.nationalgeographic.com/history/magazine/2020/07-08/did-united-states-plan-drop-more-than-two-atomic-bombs-japan/
- www.pewresearch.org/fact-tank/2015/08/04/70-years-after-hiroshima-opinions-have-shifted-on-use-of-atomic-bomb/
- Atomic Heritage Foundation honlapja: www.atomicheritage.org/
- Index/tudomány ezzel a témával foglalkozó cikke
- www.asahi.com/ajw/articles/13175243

2021.01.26 21:55:49
@molnibalage: Köszi, hogy összeszedted az észrevételeidet! Szeretnénk rájuk reagálni, mert némelyiknek az általunk felhasznált források kicsit ellentmondanak.
Idézve hozzászólásodból:“Az egész lékört felgyújta aggodalom az felmerült, de igen rövid életű volt. Valamelyik nagy koponya kiszámolta a dolgokat és sok sok nagyságrend eltérés volt aközött, ami kellett volna ahhoz. Szóval szó sem volt arról, hogy úgy kezdtek volna bele a tesztbe, hogy akkor mi lesz. Elég pontosan tudták, hogy ha működik, akkor semmi ilyen nem lesz. Szó nem volt arról, hogy Teller, Fermi, Oppenheimer vagy bármelyik csúcs ember az élén emiatt aggódott volna.”
Akármilyen hihetetlen, ezt a lehetőséget Teller vetette fel először, amitől később Oppenheimer is aggódni kezdett. Arról sosem volt szó, hogy az atmoszféra berobbanásának esélye nagy lett volna, de mivel láttak rá lehetőséget, ezért ellenőrizni kellett számítással. Hogy Fermit is megemlítsük, ő valóban (ha viccből is, de) fogadást kötött a teszt előtt arra, hogy berobban-e a légkör.
Két nagyon jó cikk is van a témakörben: blogs.scientificamerican.com/cross-check/bethe-teller-trinity-and-the-end-of-earth/#:~:text=Dark%20humor%3A%20Shortly%20before%20the,according%20to%20physicist%20Hans%20Bethe.
www.insidescience.org/manhattan-project-legacy/atmosphere-on-fire
Idézve hozzászólásodból: “Az, hogy bombázók felvittek magukkal gyakorló repülésre lehűteni bármit, nem volt ritka. De, hogy csak azért felszálljanak, kétlem. Itt is a történet kiszínezéséről lehet szó. A Németország fölé repülő gépek a személyzetek söradajgát vitte magával, aztán imádkoztak, hogy a gépet ne lőjék le vagy a légvédelem repeszei ne végezzenek az üvegekkel.”
Az általunk felhasznált forrás (Stephen Walker: Shockwave című könyve) viszont ezt állítja. Sőt, máshol egészen sokáig tartott, hogy a megfelelő állagú jégkrémet kikísérletezzék a pilóták: www.airspacemag.com/as-next/cool-side-tropical-warfare-180969515/
Idézve hozzászólásodból: “A szovjet partraszállás a japán főszigeteken fel sem merült. Semmiféle eszközük nem volt még egy igen korlátozott kétéltű művelethez sem. A támadás aug 8-án Mandzsúria ellen irányult, fizikailag képtelenség volt, amin pörgött egy rövid időt az adás.”
Persze, de ez csak egy gondolat volt, válaszul egy másik felvetésre, hogy mi lett volna, ha már ott lettek volna az orosz katonák. Csak elméletben játszottunk el ezzel a szituációval, és természetesen teljesen szubjektív a véleményünk. Itt kicsit lazábbra vettük a beszélgetést, de természetesen törekszünk a történések hiteles bemutatására.

1889. január 30-án Rudolf trónörökös, Ferenc József császár egyetlen fia és az Osztrák-Magyar Monarchia trónjának várományosa rejtélyes módon életét veszítette. A korabeli tanúvallomások és a szemtanúk beszámolói számos helyen ellentmondanak egymásnak, a rendelkezésre álló ügyiratot a császári udvar…..
Mai bejegyzésünk Wojtekről, a medvéről szól, aki katonai rangot kapott a második világháborúban és a lengyelek oldalán harcolva vette ki részét a háborúból.
UPDATE: Több olvasónk is jelezte, hogy Wojtekről az interneten keringő képek egy része photoshopolt. Így az érintett képeket módosítottuk, és…..
Hihetetlen Történelem
2021.01.08 19:33:55
@CheckpointCharlie88; @janos900: Köszönjük az észrevételeket! Sok cikket elolvastunk a témában, de sehol nem ütköztünk bele, hogy a hamis fotók keringenének az interneten. (Pedig a német sisakok gyanúsak lehettek volna.) Módosítottuk is a bejegyzést ennek megfelelően.
Folytatjuk az első atombomba történetét. A sikeres teszt után egy hadihajó szállította a bomba alkatrészeit Tinian szigetére, ahol az akkori legnagyobb amerikai katonai légibázis működött. 1945. augusztus 6-án hajtották végre az amerikaiak a világ első atombomba-támadását; ledobták a bombát Hirosima…..
1926. december 3-án Agatha Christie rejtélyes módon eltűnt. Napokkal később már fél Anglia a híres írónőt kereste. A nyomozásban még Sir Arthur Conan Doyle is részt vett, akinek a Sherlock Holmest köszönhetjük. Végül 11 nappal később bukkantak Agatha nyomára, de úgy, hogy az csak még több kérdést…..
A '80-as évek elején az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egy különleges és roppant veszélyes küldetés során 12 000 fekete zsidó embert menekített ki Szudánból Izraelbe. Az akció fedősztorijaként egy luxusüdülőt működtettek Szudánban, a Vörös-tenger partján. Az ügynökök napközben a mit sem sejtő…..
Hihetetlen Történelem
2020.11.27 07:32:13
@gintonic.azigazi: Az adásban megemlítettük, hogy a Testvérek-hadműveleteket megelőzően volt egy ilyen akció, amikor a két állam közötti megállapodás alapján úgymond "embereket vásároltak meg." Izrael cserébe fegyvert szállított és pilóta oktatókat.
A későbbi években is születtek ilyen megállapodások, lásd Mózes hadművelet: hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3zes_hadm%C5%B1velet
Itt viszont a titokban lebonyolított egyezség kiderült, és Szudánnak magyarázkodnia kellett a többi arab országnak, ami ahhoz vezetett, hogy az akciók második felét le kellett fújni.
A Testvérek-hadművelet alatt egyszerűen olyan rossz volt az országok közötti viszony, hogy nem volt arra lehetőség, hogy egy "üzlet" keretében hozzák ki az embereket az országból.

Az amerikai választásokon most Trump és Biden csapott össze, viszont volt olyan idő, amikor még rettenthetetlenebb jelöltek is jelentkeztek az elnöki posztra. Theodore Roosevelt korábbi elnökre 1912-ben közvetlenül a pódiumra lépés előtt rálőttek, de ő vérrel áztatott ingében is megtartotta másfél…..
Robin Hoodról már mindenki hallott. Ő az a legendás hős, aki kitűnően bánt az íjjal, barátjával, Little Johnnal bujkált a sherwoodi erdőben, a gazdagokat cselesen kifosztotta, a pénzt pedig szétosztotta a szegények között... Vagy lehet, hogy nem így történt? Létezett egyáltalán Robin Hood? Ha igen,…..
Hihetetlen Történelem
2020.11.07 22:44:23
@Namely: @¿Qué tapas hay?: @gigabursch: Sziasztok! A logónkra olyan történelmi személyeket választottunk, akik meghatározóak voltak a maguk korában. Ami még fontos szempont volt a személyek kiválasztásánál, hogy a sziluettjeik alapján is könnyen felismerhetőek legyenek. Nincs közöttük összefüggés; természetesen nem vesszük egy kalap alá Hitlert Széchenyivel.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz