Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dude

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Stanley Kubrick nevéhez olyan nagy alkotások fűződnek a sci-fi kapcsán, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Ragyogás vagy a Mechanikus Narancs. Van ezek mellett legalább még egy nagyon is jelentős sf műve, ami nem annyira a jövőről, mint az egyenesen elborzasztó múltról szól: A Dr.…..
Dude 2011.01.24 21:29:30
Van-e több düh zenében, mint a Rage Against the Machine Killing in the name című klasszikusában? Hogy mennyi maradt belőle a jazz-zel történő házasítás után, azt az alábbi videón hallhatjátok. Könnyed borocska mellett a szivarszobában szolgálom fel nektek.(Volt már…..
Egészen szürreális történet következik. Adott a Lineage 2 című koreai mmorpg - akik próbálták, azt mondják róla, a gank és a grind Mekkája, vagyis a magas szintű karakterek előszeretettel öldösik benne halomra a kicsiket, akiket semmilyen játékmechanika nem véd ettől; illetve…..
9288,2 kilométer: pontosan ennyit kell megtennie azoknak a bátor utazóknak, akik vállalkoznak az egész Oroszországot átívelő vasútvonal megtételére. A transzszibériai vasút méltán legendás: a Föld leghosszabb vasútvonala a Moszkvát és Vlagyivosztokot összekötő sínpár. A…..
Dude 2009.11.12 13:10:31
Sírva fakadt Jamasina Tadasi csapatelnök, amikor szerdán bejelentette, a gyár kiszáll a Forma-1-ből.Bár Japánban megszokott az ilyesmi, szégyenérzete nem csoda: az istálló szűk tíz év alatt nagyjából hárommilliárd eurójába - 830 milliárd forintjába - került a…..
Még soha nem volt ilyen rossz főműsoridős nézettsége a Tv2-nek, mint szombat este. Még akkor sem, amikor megbukott a Big Brother 2. Sőt akkor sem, amikor megbukott az XXL, vagy a Sztárral szemben. Még akkor sem, amikor elhasalt a Buzera. És még akkor sem, amikor le kellett venni a…..
Következzen egy válogatás a legmenőbb, legtrendibb divatdiktátorokról, akik hol őrült, hol pedig elegáns stílusukkal folyamatosan irigykedésre késztetnek bennünket.Rihanna - az énekesnő egyszerűen hibátlanul visel Balmain-t. Persze a haja néha, khm... érdekes, de a stílusa egyedi…..
Ha a paprikaspray már elég fojtogató, akkor kisebb-nagyobb tömegdemonstrációkon még mindig szokták az ő nevét skandálva hergelni a rendőröket. Az RTL Klub főzőműsorba hívta, a Hot pedig a halott rendőr családjának barátját is felhívta, hogy ne csak egy DJ legyen, aki almás…..
A Renault-pilóta idén először állt dobogóra Szingapúrban, exfőnökének köszönte."Ez a legjobb eredményünk a szezonban, először vagyok dobogón. Szeretném Flaviónak ajánlani, mert legalább akkora része van benne, mint a többieknek" - nyilatkozta a kétszeres bajnok a…..
A volt Renault-főnököt kitiltották az autósportból a Szingapúr-balhé miatt, a Motorsport Világtanács (MV) indoklásában természetesen írásban szerepeltek a szankciók, de az FIA-elnök egy interjúban a biztonság kedvéért felsorolta.”Briatore büntetése azt jelenti, nem lehet…..
Dude 2009.09.25 10:43:39
@Bukowszky: melyik sport nem az, ha a szinfalak mögé nézünk? Időnként durván kiborul a sz@rosbili, és hullanak a fejek. Viszont milyen kis dolgon dőlnek el - ha Piquet és a Renault kultúráltan tud szakítani, sosem derül ki az amúgy zseniális konspiráció. Amit nem értek, hogy Briatore , meg aki tudott erről, nem tartottak a bosszútól, miután kirúgták?
Volt már történetünk pincérnőről, aki túl vastagnak találta a borravalót. Félreértésre gyanakodott, helyesen: visszaadta az elnézett tízezrest, így csillagos ötössel végzett a jófejség-vizsgán.   Jöttek akkor olyan hozzászólások, hogy az eset már nagyon régen volt,…..
f1 Le kell fojtani a Mercedeseket 2009.09.22 09:40:00
Kiegyenlíthetik az F1-es motorok teljesítményét a szezon végén a csapatok, közölte hétfőn a Nemzetközi Autós Szövetség (FIA). A riválisok a monzai és a spái futam után panaszkodtak, amikor a német gyár csapatai, a McLaren, a Force India és a Brawn láthatóan előnyben…..
”A Renault az egyik lehetőségem, de meg kell várnom, milyen döntés születik hétfőn. Van más opcióm is, így azokat sem szabad elhanyagolni” – nyilatkozta az autosport.com-nak a hétvégén.A BMW kiszállása miatt biztosan váltó pilóta favorit Fernando Alonso helyére,…..
László küldte ezt itt a Need for Speed Shift magyar verziójából, ahol Söfőrpárbajra hívnak...
Dude 2009.09.18 14:55:38
Csütörtökön közli a Ferrari, hogy ki vezetheti a szezon maradék versenyein Massa, illetve Badoer autóját. Két esélyes maradt, a Force Indiával a hétvégén majdnem nyerő Giancarlo Fisichella és a BMW távozása miatt évvégén munkanélküli Robert Kubica. Mindkettőnek…..
f1 Badoer: Monzában pontot akarok 2009.08.31 17:17:00
A Ferrari-beugró két tök utolsó hely után is bízik benne, az istálló megtartja.”Monzában pontszerzésért indulok, biztos vagyok benne, jó eredményt érek el. Rengeteget teszteltem ott, becsukott szemmel is végig tudnék menni. Szerintem maradhatok, ez a hétvége pozitív volt,…..
Dude 2009.09.02 16:11:34
@Mitya Ivanov: számoltad az LG logókat?
A bajnok menedzsere a BBC-nek arról beszélt, mennyire idegesítő, hogy nyakfájása miatt nem térhet vissza az exferraris. "Teljesen frusztrált, ő és én is, mert annyira örültünk a lehetőségnek. Nagyon szomorú, hogy közbejött valami, itt lenni és nem látni őt az autóban…..
"Amit mi is leutánozhatnánk" című rovatunk keretében ezúttal Ausztáliába látogatunk, ahol a rend derék őrei a tartalék izzó készlet bemutatására való felszólítás helyett újabban a lakossági WiFi kapcsolatok felett őrködnek éberen. Jó dolog lehet valamiben első…..
36,5 millió fontért vett új magánrepülőgépet Slavica Ecclestone, a Forma-1 jogtulajdonos Bernie Ecclestone márciusban elvált felesége. Az 51 éves, horvát származású szépasszony gépe kétszer akkora, mint volt férjéé, a Gulfstream G550 minden luxussal felszerelt, két fürdő-,…..
A 90-es évek zenei kavalkádjában volt minden, amit szerencsére minél hamarabb el lehetett felejteni, vagy ki lehetett nőni. Persze nagy kérdés, hogy ki kell-e nőni? Születtek ugribugri-nyálas fiúbandák, tarolt a dancefloor, szívtuk magunkba a tudást a Bravo és Popcorn magazinokból,…..
Dude 2009.07.20 16:27:26
Két hete még csak találgatások voltak arról, hogy megszűnhet a 10! a TV2-n, de a mai Bors szerint a műsorvezető Szorcsik Vikinek lejárt a szerződése a csatornával és azt nem hosszabbították meg. A munkanélküli színésznőnek rengeteg hitele van, ezért aggódik a jövője miatt és…..
Dude 2009.07.17 15:39:25
comment:com A raccsoló halász 2009.07.14 10:31:00
A TV Paprika arról híres, hogy néha teljesen valószínűtlen arcok bukkannak fel a műsoraiban, olyan figurák, akik ugyan nem totál képernyőképtelenek, de akiket azért egy átlag castingon biztos tapintatosan lebeszélnének a szereplésről. Ehhez képest egy csomószor mégis…..
TÜNDÉRGYÁR hubológia 2009.06.29 00:56:00
Mostanában egy közel tíz éves kalandjátékkal töltöm az időmet, a Fallout2-vel. A történet szerint valamikor az ötvenes években* kitört a harmadik világháború, és a túlélők földalatti menedékekbe költöztek, hogy ott húzzák ki amíg elviselhető szintre süllyed a…..
Az alábbi levél igen elgondolkodtató. Ha egyszer boldog a kapcsolat és a pozitív irányba halad, elmondjuk e a párunknak , hogy egyszer félreléptünk. Sziasztok! 3 éve éltünk együtt boldogan a barátommal, amikor ez az eset megtörtént velem, Annyit kell rólam tudni, hogy egy…..