Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ártatlan leányka

0 bejegyzést írt és 45 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egész délelőtt folyamatosan csörög a telefon a rendelőben...
Ártatlan leányka 2017.11.11 22:13:43
@efi: Pont az öregasszonyokra nem vonatkozott, hisz biztos volt olyan krónikus betegségük, ami miatt a kedvezményezett csoportba tartoztak, akiknek nem kellett fizetni. Max addig nem mentek naponta, amíg rá nem jöttek, hogy nem kell fizetniük.

@káposzta: Szép gondolat, de lázadás lenne belőle. Az időpontfoglalás is pár éves találmány. Olyan 15 éve konkrétan lincshangulat volt a rendelőkben mikor kikerült egy tábla, hogy a rendelés x órájában csak időpontra érkezőket fogadnak.

A cikkhez hozzászólva pedig külföldön erre a problémára van egy ápoló végzettségű telefonos, aki fogadja ezeket a hívásokat, és felméri, hogy sürgős eset vagy megfázás, tanácsokkal lát el illetve időpontot foglal ha szükséges.

Itthon egyszerűen erre nincs pénz. Egy egyszerű írnokra sem, akinek csak annyi dolga lenne, hogy beírja a gépbe, amit az orvos mond, receptet nyomtat, leletet scannel és egyéb "irodai adminisztrációs" tevékenység. Jelenleg ezeket az ápoló végzettségű asszisztens látja el, aki egyébként a kontroll vizsgálatokat (vércukor- vagy vérnyomásmérés) tudná intézni, vagy a vérvételt, oltást vagy a seb átkötözést egy másik helységben, amíg a tényleges ellátás folyna az orvossal a fő helységben. De nincs rá pénz. Sokan nem tudják, de a háziorvosoknál praxispénz van, ami egy marha nagy összegnek tűnik, mert olyan 1500 főre (egy átlag praxisméret) 1 millió forint körül van havonta. Viszont ezt a pénzt azok a háziorvosok kapják, akik szerződve vannak az önkormányzattal vállalkozásként. Ebből az összegből fogják fizetni a saját, az asszisztens, a takarító (kötelező) fizetését, a rezsi számlákat, a cégeket érintő összes adót, mint iparűzési és hasonlók. Céges autót vagy motort kell fenntartani ebből, mert nem lehet azt mondani a betegnek, hogy nem megy ki házhoz, mert nem jár a busz vagy messze van biciklivel. Aztán ott vannak olyan apróságok, mint fertőtlenítő szer, kötszerek, cukormérőhöz tesztcsík és egyéb olyan fogyóeszközök, amiket ugyanannyiért kap az orvos, mint a beteg ha bemegy a patikába. Néhány évente fel kell újítani a számítógépeket, az ekg-t szervizeltetni kell, a nyomtató is szeret tönkremenni. Ezt mind a praxis pénzből kell fedezni. Már is nehéz kigazdálkodni egy plusz ember bérét. (mert a munkáltató összegre gondoljunk, ne a te megkapott bruttódra)

Egy szónak is száz a vége. Inkább értékeljük, hogy nap végére is tud még kedvesen fogadni az orvos, sőt, még aznap bekerülsz ha odaülsz. Már megint külföld, de ott ez nincs így, mert ott kötelező egy beteggel 20 percet foglalkozni, ami itthon elképzelhetetlen pl influenza szezonban, amikor 80-an ülnek a váróban és 4 óra a rendelés (mert a további 4 órában a lakásokon várják az orvost az ágyhoz kötött betegek).
Praxis A gyermekorvosok szégyene 2016.03.18 07:19:05
Szégyen, hogy egy fiatal, harminc akárhány éves doktornő, aki még a kiégéssel sem védekezhet, így mer bánni egy gyerekkel, egy beteggel. Ha pedig utálja a gyerekeket, akiknek a gyógyítására esküdött fel, sürgősen válasszon más foglalkozást. Kedves Praxis!   Rengeteg tapasztalatot tudnék írni…..
Ártatlan leányka 2016.03.19 17:01:43
Kezdem magam szarul érezni, hogy megfázás idején nem zsebkendővel a kezemben mászkálok, hanem a zsebemben tárolom és csak akkor veszem elő ha folyik az orrom. Tüsszentéskor pedig a kezemet használom, sőt, köhögéskor is, mert már az oviban is ezt tanították. Ha pedig érezhetően valami kerül a kezemre letörlöm, sőt, ha van lehetőségem vagy megmosom utána a kezem, vagy kézfertőtlenítőt használok. Viszont továbbra se tudom elképzelni, hogy az lenne a helyes, hogy egy zsebkendővel a kezemben mászkálok egész nap, hátha tüsszentek, mert ugye a tüsszentés általában nem olyan, hogy na akkor visszatartjuk addig, amíg elővesszük azt a zsebkendőt.

És sok tapló orvos van, de ugyanúgy ügyintéző, szerelő, tanár, boltos, pénztáros. A szolgáltató szektor nem igazán érti, hogy ha emberekkel foglalkoznak, akkor illene valami kedvességfélét produkálniuk.

A lakli kamasz mit keres a háziorvosnál kommentelőnek pedig üzenném, hogy a legújabb csodás oktatási rendelet miatt 1-2 napos betegséget már nem tud igazolni a szülő, így el kell küldeni a gyereket még aznap a háziorvoshoz vagy másnap megy betegen az iskolába ha nem szeretnének igazolatlan hiányzást, mivel 2-3 nappal előbb be kell jelenteni, hogy a gyerek családi gondok miatt hiányozni fog. Utólag már nem lehet igazolni, csak előre. Az orvos tud aznaptól, utólag már ő se. Akik ismerik a háziorvost azoknál működik, hogy beszólnak a rendelőbe és utólag kapnak igazolást, de az orvos még aznap bejegyzi, hogy elindult a hiányzás.

Ráadásul egy 13 éves gyereknek honnan lenne egyértelmű, hogy vírusos megbetegedés esetén immunerősítés és pihenés a terápia? A levélből látszik, hogy a szülő sem tudja. Ha ott lett volna a gyerekkel, akkor se tudta volna ha a doktornő nem mondja el.
A Balaton körül voltunk most pár napig, és ha már nyaraltunk és a forróság is épp tikkasztó a Kárpát-medencében, akkor leteszteltünk pár cukrászdát cukormentes fagyik szempontjából. Hogy mondjam? Az eredmény elég siralmas volt. A legtöbb esetben még ott tartanak, hogy cukormentesnek mondják a…..
Kezdődik a nyár, kezdődik a diákmunkások szezonja. Lassan izzanak az esti fények az ezüstparton, előkészületben azok a nyári történetek, amikkel majd jót lehet "házalni" a "azok a nyári napok" megemlékezésekben. Ha diák vagy akkor még csak sejted, ha már túlmentél ezen, akkor…..
Ártatlan leányka 2015.06.17 11:09:05
A gazdasági, kommunikáció és nyelvszakosokon kívül nem igazán van gyakornoki munka. Biomérnöknek tanulok. Az egyetemen jól helyezkedve be lehet kerülni laborba lótifutinak, későbbi diplomamunka reményében, esetleg demonstrátorrá is válik az ember és akkor arra kap valamennyi pénzt, de konkrét fizetést nem. Külső helyen pedig általában csak teljes állásban foglalkoztatnak, gyakornokként nem. A legalján kezdeni pedig nincs lehetőség, arra a technikusokat veszik fel, nem az egyetemistákat, mivel sokszor a gyógyszeripar a célterület elhelyezkedést tekintve és ott komoly pénzeket jelent egy-egy hiba, ami egyetemistánál gyakori lenne, technikusnál nem. Az annál nagyobb szinthez pedig elméleti tudásunk nincs még elég.

Tehát ha nem szeretnék éhen halni marad a szokásos diákmunka, mint árufeltöltés, pénztár, stb. Nem azért csinálom ezt, mert jobb az óradíj, persze, a minimálbéres óradíj olyan marha jó, hanem, mert itt lehet azt megcsinálni, hogy szorgalmi időszakban egyik héten 5 napot, másikon csak 2-t megyek, aztán lehet két hétig egyet se. De utána megint mehetek nem pedig azt mondják viszlát. Ilyen szempontból rugalmasabb, mint egy rendes munkahely.

Már gondolkodtam rendes álláson is, mivel láttam már olyan álláshirdetést, ahová a BSc oklevelem elég lett volna (MSc-n vagyok jelenleg), viszont heti 40 órás munka, vajon mennyire tolerálták volna ha néha 1 hétre szabadságra megyek, mert éppen tömbösített gyakorlatom van? Vagy zh időszakban és vizsgaidőszakban napközben 2 órára elszaladok? Lehet tippelni.

Viszont nem egy állásbörzén és előadáson voltam, ahol HR-esek segítették a pályakezdők, illetve még egyetemistákat és ott ránk fókuszálva nem egy szájából hallottam, hogy igenis pozitív visszajelzés, hogy ilyen gánymunkákat is megcsinál az ember, mert a semmihez képest azt mutatja, hogy nem büdös a munka és nem teljesen ismeretlen a munkahelyi környezet, szabályok. Valószínűleg előnnyel, sőt biztosan azzal indul az, akinek szakmai tapasztalata van, de egyetemről kikerült két pályakezdő közül ha egyébként hasonlóan szimpatikusak és kompetensek a munkára valószínűleg a diákmunkás fogja megkapni az állást. Így nem szégyellem, hogy tipikus diákmunkát csinálok. Nem sorolok cégeket, egy kalap alatt írom bele, hogy diákmunkák és felsorolás szintjén, hogy ez kb mit jelent (árufeltöltés, pénztár, utalványszámlálás, asszisztensi munka pl nálam). Következő félévben záróvizsgázok, valószínűleg ősztől ráfekszek a munkahely keresésre és kiderül mennyire leszek sikeres.
Ártatlan leányka 2015.06.17 11:31:12
@belepo: Sajna nem megy, már tavaly próbálkoztam ilyennel. A kötelező nyári gyakorlat BSc-n 6 hét, MSc-n 4 hét. Közepes méretű cégnél voltam (az adott munkahelyen 20-an dolgoztak, országos szintén 25 alatti telephelyük van) és próbáltam egyezkedni, hogy alapból nem kell fizetniük a munkámért (az egyetem se fizetett semmit, csak elvárja a diplomához), hadd maradjak egész nyárra. Nem mentek bele, mert rajtam kívül még fogadtak vagy 10 hallgatót, köztük sok BSc-st és egyetemen nem kapunk gyakorlati képzést, nincs eszköz, idő és pénz rá, így az ilyen szakmai gyakorlatokon tanuljuk meg vagy szakdolgozati, diplomamunka helyeken, mert ott szintén érdekünk és szinte kötelező a gyakorlati téma. Tehát az első 1-2 hét az ilyen szakmai gyakorlatokon azzal telik, hogy a dolgozók betanítanak. Az egyetemmel ők szerződésben vannak, így ők kapnak azért pénzt, hogy x hallgatót fogadjanak, de ha valaki ott téblábol pluszban senkinek nem jó. Mert tény, nem tudom megtanulni 4 hét alatt azt, amit egy technikus 2-3 év tanulással szerzett meg. Tipikusan úgy néz ki, hogy ő tudja, hogy ennek így kell viselkednie én pedig el tudom magyarázni, hogy miért. De a munkahelynek az ő tudására van szüksége. (most konkrétan egy mikrobiológia laborról beszélek, rengeteget tanulunk róla, elméletben. Gyakorlatban sok fajt, akkor láttam először, pedig ötösre vizsgáztam a leírásaikból.)

Valamint a minimálbér is csak álom. :) Nem rég jött egyetemi körlevélre egy álláshirdetés. Tapasztalattal 120-130 bruttó egyetemi diplomára. Nem gépész vagy villamosmérnökök vagyunk akiknek a kezdő fizetése 200-nál kezdődik.
Ártatlan leányka 2015.06.17 13:00:11
@belepo: Egyre jobban mentegetőzésnek érzem, de úgy tűnik bele kell ebbe esnem, mert nem Ön az első akitől ezeket a helyeket kapom úgymond tippnek. A legszörnyűbb, hogy már ott is próbálkoztam, de szintén elutasítás volt a vége, mert biomérnök vagyok és nem környezetmérnök (akiknek konkrétan kb ez a legjobb elhelyezkedési helyük - mármint a szennyvíztisztító) és még csak a szakirányom se vág bele (egészségvédelmis vagyok nem környezetes), így az elméleti tudásom is minimális ebben a témában. Konkrétan tudom hogy milyen folyamatok játszódnak le, de fogalmam sincs a szennyvíz kezelésről vagy a kármentesítéses munkákról. Csak az alapok vannak meg, amik mindenkinek kötelezőek voltak. Plusz negatív tényező, hogy lány vagyok, így fizikai munkában se tudok segíteni. A nyári szakmai gyakorlatok nagy részében pedig teljesen lótifuti munkát végzünk csak olyankor mivel ezzel 2-3 órát spórolunk az ott dolgozóknak, ezért cserébe bevonnak a munkájukba figyelőnek és magyaráznak. Konkrét érdemi munkát nem végzünk, mivel semmi gyakorlatunk. Mondjuk ha egyszerűbb a betanulás akkor lehet. Pl BSc-n élelmiszer üzemben voltam, ott a 4. héttől egyedül csinálhattam a kémiai vizsgálatokat és jegyeztem fel a naplóba. De a mért értékek utáni módosításra az utasítást már az ott dolgozók adták ki illetve ott nem engedtek minket a mikrobiológiai rész közelébe csak távolról figyelve, mivel súlyos milliókat jelentett 1-1 hiba.

Ráadásul ezen a nyáron már nem tehetem meg, hogy ingyen dolgozzak. Vagyis de, megtehetem csak akkor enni nem fogok, mert a szüleim nem tudnak támogatni és mivel az egyetem meg az állandó lakhelyem az ország két pontja, így a "mama-hotel" se játszik. A tanulmányaim kezdetén megtehették, ma már nem. A tanulmányi szerződés miatt pedig diploma nélkül nem hagyhatom ott az egyetemet vagy anyagilag teljesen ellehetetlenítem magam. Még azzal is jobban járok ha diploma után érettségis állást keresek, mint ha most abbahagynám. Ráadásul diplomamunka mellett még a "sima" diákmunka se könnyű, amiért pénzt kap az ember, mert a diplomamunkához szükséges mérések heti 20-30 órát elvesznek az ember idejéből, ingyen. A vasárnapi zárvatartás miatt pedig a hétvégi munka is 2-ről 1 napra csökkent, ahol a helyekért a középiskolásokkal kell küzdeni. Ez a szomorú valóság.

Nem minden szakon lehet megtenni, hogy gyakornokoskodik az ember, illetve nem minden élethelyzetben, hogy ingyen. Még ha bulira meg fesztiválra kellene a pénz... sose voltam fesztiválon, bulizni pedig utoljára talán 5 hónapja, a saját szülinapomat ünnepelve.
Egy nagyon hálás (vagy hálátlan?) témával szeretnék ma foglalkozni, méghozzá a különböző főiskolai és egyetemi szakok szükségességéről, illetve szükségtelenségéről. Már előre félek attól, hogy milyen háború lesz a kommentek között ahol a virtuális bitófán én…..
  Van egy sztorija a magyar egészségügy helyzetéről? Megváratták, félrekezelték, megalázták, vagy ellenkezőleg, csupa jót tapasztalt? Küldje el történetét a praxisblog@yahoo.com címre, vagy használja megújult kórházértékelőnket!   Tisztelt Praxis blog!   Egy…..
Ártatlan leányka 2011.08.18 15:28:53
10-13 éves korom között 45-6 centit nőttem lány létemre. A végére én is megkaptam a ne rejtegesd a szúnyogcsípésed, húzd ki magad mondatokat. Az iskolaorvos lazán közölte az év eleji vizsgálatokon, hogy nincs semmi problémám. Pedig volt, tölcsér mellkasom lett, csak ez nem látszott ruhában, főleg, hogy elkezdett nőni a mellem, aztán egyszer édesanyám meglátott ruha nélkül és szaladt velem az ortopédiára, mert messziről látszott, hogy úgy néz ki a mellkasom mintha valakinek ott maradt volna az ökle.

Ekkor már ott tartottam, hogy tesi órákon rendszeresen befulladtam a hosszú futások idején, a kézenálláskor úgy éreztem mintha átrendeznék a bordáimat. Az ortopédiáról továbbrendeltek a rehabra, ott írtak fel heti 2 gyógytornát, mert elkezdtem heti 4szer úszni járni (átúsztam a balatont, szóval a mennyiséggel nem voltak gondok) és mivel a testnevelés tanárom nem volt képes megérteni a könnyített testnevelés fogalmát (értsd ne hajtsd ki a gyerekből a lelket, sajna atléta szintű osztálytársaim voltak és ők voltak az etalon) ezért kiírattak tesiről.

Ezek után utolsó évben közölte velem az iskolaorvos, hogy továbbra se látja, hogy tölcsér mellkasom lenne de csúnya a gerincferdülésem. 1. középsúlyos kategóriává vált a tölcsérmellkasom 5 centis bemélyedés 2. sose volt gerincferdülésem. És simán visszarakott volna teljes tesiórásba ha az ortopédiáról nem kaptam volna papírt, hogy semmiképpen sem szabad. Egyébiránt a középsúlyos kategóriával a lustábbakat már műtötték volna, de mivel fiatal voltam így a csontjaim még alakíthatóak és mozogtam, csak ezért nem műtöttek meg. Nem sikerült teljesen kimozognom ezt a deformitásomat, de már nem olyan szinten zavaró látványban és már nem akadályozz a mozgásban, futni is tudok fulladás nélkül. :)

De nem a testnevelés tanáron és az iskolaorvoson múlt... Előbbi szerint az úszás marhaság, mert az csak pancsolás, nem mozgás.
  Amennyiben van olyan története, amit szívesen megosztana másokkal is, esetleg furcsa, megdöbbentő interjúban vagy munkahelyi szituációban volt része, akkor írja meg nekünk a munkahelyiterror@gmail.com címre!   Ha munkajogi segítségre szorul, írjon a…..
Ártatlan leányka 2011.07.28 12:10:01
@tizenot: akkor viszont a férfi ne rinyáljon, hogy a nő csak a napi gondokról tud dumálni és viselje el a bezártsággal járó hisztinket. Ja hogy ez nem megy, bocs.
Egyedül nem tudod előteremteni a családnak azt a pénzösszeget amiből nem probléma a gyerek különórája, ajándék kívánságai karácsony, szülinap, egyéb fontosabb eseményre. Nem futja külföldi nyaralásra normális helyre? Ja, bocs.
Ha ezeket el tudnád viselni és elő tudod teremteni akkor pattogj.

Egyébként van egy tippem mit jelent a rendezett körülmény. Nem okoz problémát szülőktől külön élni vagy saját lakásban vagy albérletben. Mellé pedig kifizetni a rezsi, net számlát és még szórakozásra is esetleg marad összeg és nem az van, hogy hónapokig kell gyűjteni egy 3 napos hétvége árára.
Tisztelt Praxis!   Eddig soha, semmi rossz élményem nem volt az orvosokkal kapcsolatban, sajnos én is beléptem abba a bűvös körbe, akikkel nem csak a megszokott, jó dolgok történnek meg. Mindezek ellenére a tiszteletem nem kopott semmit az eü dolgozók irányába, de a…..
Ági óvatosan kérdezi, hogyan lehet 6000 forintnál olcsóbban tömegközlekedni, ha pénztár nincs és az automata sem működik? Esetleg direkt erre épült az ágazat? A Homár az utóbbi időben nem figyelte a jegyautomaták állapotát, úgyhogy a kommentelőknek kell dönteniük az…..
Ártatlan leányka 2011.05.05 14:43:32
Londonban chipkártya, amit apróval, papírpénzzel, bankkártyával bármelyik metróállomáson éjjel-nappal feltölthetsz, ezzel utazhatsz buszon, metrón de naponta maximum 7,5 fontot von le, utána átmegy napijegybe az oyster. (2 font körül van egy buszjegy pl) Viszont ha nincs rajta elég pénz buszsofőrnél tudsz venni minden további nélkül és rögtön kapod a blokkot is róla és első ajtózás van és a sofőr szeme láttára húzod le a kártyádat a leolvasón, hogy igen, levonta az utazási díjat.

Plusz poén, itthon vannak a buszokon az ülőhelyek mondjuk 30, arra 90 állóhelyet számolnak. Londonban 30 ülőhelyre 4-6 állóhelyet maximum. Enyhén szólva különböző a felfogásuk, még furán is néznek az álló utasokra, heringezés nem fordul elő, mondjuk valószínűleg azért, mert a metrón adják elő.

Egyébként a témánál maradva Debrecenben is első ajtós felengedés van, és sofőrnél is lehet jegyet venni, viszont csúcsidőben (reggel fél 7-8 délután 2-4 talán? között) bármelyik ajtó használható, főleg mivel sok járaton hering effektus lép fel, ha valaki ilyenkor bliccel egészségére.

Sose értettem, hogy Budapest egy 2 milliós város, de bármikor megyek sose tudok jegyet venni, plusz a városon belüli utazásom többe kerül ha esetleg át kell valahol szállnom, mint a Pestre való felutazásom. Röhejes. Ha az itthoni vasútállomáson nem veszem meg a tömbjegyet vagy hogy hívják, akkor bliccelni kényszerülök, pedig itthon bérletem van minden hónapban, sose blicceltem a helyi járatokon, mert felesleges. Nem egy ökör ára a bérlet, diákoknak 3300.
Tisztelt blog! A gyermekem a múlt héten az iskolájával kötelező fogászati szűrésen volt. Egy évben azt hiszem, kétszer mennek az osztályával. Mivel korábban elég sok rosszat mesélt róla a fiam, ezért kb. fél éve saját fogorvoshoz visszük. Az orvossal abban maradtunk, hogy…..
Ártatlan leányka 2011.04.08 00:46:25
Hű mennyi komment, akkor egy saját élmény arról, hogy nem csak szűrnek és rögtön két helyről, egy "falusi" igazából éppen városi fogászat és egy megyeszékhelyen lévő gyerekfogászat.

12 évesen már fogszabályzóm volt, ugyan csak éjszakai de volt, így papírom is a fogorvosomtól, hogy hozzá ne merjenek nyúlni, és csak halkan megemlítem ekkor húzták ki még 4 a számban vígan ellévő tejfogamat. A drága iskolaorvos ekkor fogkövet lyuknak nézett, mondjuk amilyen pia szag áradt belőle én is lyuknak néztem volna egy kis sötét pacát, így fúrni akart. Az mentett meg tőle, hogy az édesapám is abban a rendelőintézetben dolgozott akkoriban így megütötte volna a bokáját, az asszisztensnő szólt a fogorvosra, hogy nem kellene, mert xy lánya vagyok. Csak ezen múlt, az osztálytársaimnak nem volt ilyen szerencséje. Volt amelyikük aztán mehetett át másik városba lévő fogorvoshoz annyira elbarmolta ez a csodáskezű doktorúr.

15 évesen lánctalpas állandó fogszabályzóm volt, szintén iskolai fogászati szűrés, szégyen nem szégyen az egyik hátsó fogam sajnos szuvas lett, nem tudtam naponta többször minden étkezés után megmosni iskola időben, a doktornő rögtön tömni akart és igazítani a fogszabályzómon, mert szerinte rosszul álltak a fogaim(!) amivel havonta, két hetente jártam a fogorvosomhoz kontrollra. Volt papírom, hogy az én számba ne nyúljon senki, de az osztályfőnök szintén figyelmeztetéssel fenyegetett, mint valahol feljebb olvastam, így nézni engedtem, de utána menekültem a székből, hogy engem hagyjon békén, hisz ő nem fogszabályzószakorvos, éppen sikerült leszerelni.

Ennyit a jogszabályokról és a hasonlókról. Nem érdekli őket, szerintem külön élvezetet lelnek abban, mikor az iskolásgyermek halálra váltan várja, hogy fúrják a fogát és utána rettegjen élete végéig a fogorvosoktól.

Valamint szerintem a szülőnek teljesen igaza van, hogy elviszi máshova a gyerekét, ha ilyenben úgymond tojik az osztályfőnök a gyerekre, akkor mi lesz komolyabb ügyben? Nálunk húgomat verték az osztálytársai alsó tagozatban, az osztályfőnök sose látta, mert épp kávézott, és abból indult ki, hogy a terrorizáló gyerekek órán áldott jó gyerekek, így húgom biztos hazudik, csak kitalálja a dolgokat, pedig kék-zöld volt hetek óta. Erre anyám másik osztályba szerette volna átkérni, az igazgatónő nem akarta megalázni az osztályfőnökét így húgom teljesen más iskolába került, rögtön jobb jegyei lettek, nyugodtabb lett, és barátokat szerzett és utána semmiféle probléma nem volt vele, mert tényleg egy olyan osztályfőnököt kapott, aki figyelt az osztályában lévő gyerekekre és megfelelően kommunikált a szülőkkel.
T. Anna egy olyan dologra lett figyelmes ami már nekem is szemet szúrt. Ez pedig az ellenőrök egyszínűsége, bár a kék póló nem állandó és a nadrággal sem értek egyet. Mert mi másban lehetnének? Nekem nincs félnivalóm mert minden hónapban van bérletem, de attól még az…..
Kalaallit Nunaat Vér az aszfalton 2011.02.17 18:42:00
Egy közlekedési baleset kapcsán fellángolt a vita a vérautósok* és a többi ember között. Arról volt szó, hogy egy (lakásomhoz közeli) zebrán(!) több(!) gyalogost elcsapott egy kocsi, köztük egy országosan ismert öregembert (javítva: mindenki Bálint gazdáját - tényleg…..
Praxis Perverz nőgyógyász 2011.02.02 14:22:00
Sajnos a családomban elég sok rossz tapasztalat van különböző orvosokkal kapcsolatban és hiába még csak 17 vagyok, már nekem is sikerült belefutnom egy olyan emberbe, aki megalázott és aki miatt azóta is félek a nőgyógyászoktól.     A barátommal egy éve vagyunk…..
Tisztelt blog!   Az esetem elég friss, a múlt héten történt. Neveket nem írok, mert azt hiszem úgyis kiszednék belőle. Röntgenre kellett mennem egy sportsérülés következtében, a duplájára volt dagadva a bokám, mint ahogy normális lett volna. Elbicegtem a háziorvoshoz, aki…..
Ártatlan leányka 2011.01.18 13:25:54
@Mzee2000: Most azért nehogy a posztoló legyen a hibás, mert egyes cigányok a börtönben többet ülnek, mint a rendelőben és vannak akik életükben egy napot sem dolgoztak. Ő dolgozik, tanult, ugyanúgy viselkedik, mint bármelyik normálisnak titulált ember és erre csak azért, mert népcsoporti szinten cigánynak számít rögtön sértegessék? Te hogy viselnéd ha Szerbiában kiütnék pár fogad, mert magyarul beszélsz? Nem te voltál a szemét, hanem a többi, de azért magyar vagy, szenvedj. Na ez ugyanaz a szitu. Nincs joga a többi alapján általánosítani egyik egészségügyi dolgozónak sem. Lehetnek fenntartásai, szuverén joga, de ne adjon neki hangot és ne látszódjon meg az ellátásban sem.
Ártatlan leányka 2011.01.18 13:48:15
@Mzee2000: most csak mondtam egy helyet ahol hátrány a te származásod. Nem akartam semmilyen történelmet belekeverni, mondhattam volna, hogy mi lenne ha te lennél most éppen cigány.

Egyébként sokáig olyan községben laktam, ahol cigánytöbbség volt,a lop, csal, hazudik verzióból. Rabolták ki a házunkat, mindenki tudta melyik család a ludas, nem is laktunk ott sokáig, mikor az utcán elkezdtek utánam 11 évesen füttyögni a majdnem családapák. Viszont az egyik legjobb barátnőm cigány volt, tiszta, rendes családból származott, apja, anyja dolgozott. Kitűnő tanuló volt, most egyetemre jár. Ezért nem gondolom, hogy összeségében mindegyiket le kell nézni, mert vannak közöttük akik büszkék a származásukra, mert a kultúrájuk nem lenézendő, hogy egyesek ennyire lealacsonyították az már más kérdés...

És azon gondolkoztál, hogy a "menekülő" magyar orvosokat miért foglalkoztatják szívesen? Mert éhbérért is képes dolgozni, így roppant hálás ha többet kap és rendesen végzi a dolgát. Ez kb ugyanaz a kategória. Kialakult egy kép, és ezen nehéz változtatni, vannak tróger orvosok, őket hazaküldik, de a kialakult képen ez nem ront. Vannak putris cigányok, ez a kép él a nyugat szemében, ezen változtatni nehéz.
Tiszteletem! Nekem olyan problémám van, hogy több hitelem van, amit nem tudok fizetni, így mindegyiket felmondta a bank. A munkáltatómat tájékoztattam, hogy várható velem szemben peres eljárás, aminek a következménye a fizetésből való letiltás lesz valószínűleg életem…..
Ártatlan leányka 2010.11.06 18:07:03
@_Molly: Orvosnak hálapénz meg magánpraxis? Ja, kórházi szakorvosnak esetleg... háziorvos örüljön, hogy lyuk van a fenekén. Reggel 8tól este 6ig ellátási kötelezettsége van, tehát ha az ő körzetében valaki rosszul van és nem sürgős, akkor nem az ügyelet megy ki, hanem ha véletlen az ügyeletet hívták azt átpasszolja a hívást neki, hogy legyen már szíves megnézni. És akkor a rendelésről nem is beszéltünk. Mindezekért bagófizetés, az apeh már fenyegeti, hogy adócsaló, mert túl keveset keres szerintük, mikor az állam által adott "fizetésből" ennyit tud kivenni ha a rendelőfenntartást kifizette és az asszisztensnő megkapta a bérét. Hálapénz? Nagyon jól mehet neked. Manapság azok adnak hálapénzt akik 1. van miből 2. nem a bunkó parasztja aki azt hiszi, hogy az orvos kacsalábon forgó kastélyban lakik. Orvos szülőkkel születésem óta panellakásban lakok, mert kertesházra nem futja, ennyit az orvos keresetről. Igen, tudom, szülők rontották el, hogy nem nőgyógyásznak vagy sebésznek mentek.
Ismét egy buszos téma lesz a mostani bejegyzés témája. Méghozzá az, hogy megannyiszor látom, hogy a buszokon az idősek állnak?Én tudom rosszul, vagy szerintetek is, az idősebbeket, a terhes anyákat, vagy kisgyermekkel utazót kéne engedni, hogy leüljön. Nos ítélje meg ezt mindenki…..
Ártatlan leányka 2010.09.08 09:57:51
Kb sose ülök le buszon vagy ha mégis rögtön felállok ha olyan száll fel, akinek fontosabb az ülőhely, mint nekem. Egy esetben nem szoktam átadni a helyem ha akkora pakkal vagyok, hogy csak úgy nem zavarok senkit ha az ölembe tartom, mert inkább nézzenek rám csúnyán egyesek, de több beszólást kapok azért ha sok cuccal (pl túrazsákkal utazok hosszabb kiruccanásra vagy több szatyor és hátizsák nálam) nem férnek el mellettem, mert bárhogy próbálkozom nem tudom levenni vagy éppen nem is fogom télvíz idején, mikor minden sáros és dugig a busz. Szerintem ennyi belefér.

De amúgy az időseket sem kell félteni... bokaficammal két 50es nő elkezdett velem szinte üvöltözni, hogy miért nem adom át nekik a helyem mikor nekik arra szükségük van... (befáslizott láb, féllábon ugrálás kb de zhzni menni kellett és ez tavasz mikor már nem télibakkancsban jár az ember, így látszott)

Másik kedvenc sztorim, Dózsa György út, közel a rehab, ahol testi és szellemi fogyatékosoknak is napközi működik, ahonnan délután az önállóbak egyedül mennek haza. Egy nem akarom megsérteni de elég láthatóan szellemi fogyatékos fiú felszállt, beállt az ajtó melletti kapaszkodóhoz, elég durva gerincferdülése is volt, így a rátapadok a kapaszkodóra művelet neki kb lehetetlen volt. A lényeg, hogy egy lépést nem tett onnan (gondolom meg lett neki mondva, hogy oda álljon ha felszáll). Következő megállónál pár megtermett asszonyság szállna le de nem férnek el a fiútól, nem megkérik, hogy menjen arrébb hanem arrébb lökdösik majd fennhangon elkezdenek azon perlekedni, hogy ebben a mai ifjúságban annyi a neveletlen ember, nem képesek elengedni az idősebbeket, semmi tisztelet nincs bennük. Szegény fiú meg nem értette a helyzetet csak bárgyún mosolygott. Ennyit az idősebbekről...
Praxis Vegye le a bugyiját! 2010.09.03 06:00:00
Tisztelt Praxis!   Az én történetem másfél évvel ezelőtt kezdődött.Kiütések jelentek meg rajtam mindenhol és mivel kis koromban nem sikerült átesnem rajta, majdnem biztos voltam benne, hogy bárányhimlőm van. Akkor múltam el 18 éves és úgy tudtam, hogy már nem…..
Csodálatos utóélete van a Túl hangosan szexel a palóc utcai asszony című posztunknak, amiben egy backdoor üzenetet mutattunk be. A csodás utóélet egyik fele a remek kommenthalom, olyan kis gyöngyökkel, mintfaqq: Sosem értettem az üvöltve kúrókat. Azért 20 éves kortól nem akkora…..
„Balázs szülei kedvelnek, de az anyja valahogy fura. Mosolyog és kedves velem, meg minden, de valahogy érzem, nem akar az anyósom lenni” – A lány már nagyon szeretne családot alapítani, de első lépésként azzal is beérné, ha párja végre megkérné a kezét. Ha ez…..
Ártatlan leányka 2010.08.04 11:52:36
@MickthePick: Úgy tűnik elbeszélünk egymás mellett, nem a bejegyzésre reagáltam, hanem a kommentekre. Kicsit szíven ütött a mit ugrál, 40 éves koráig ráér szülni szöveg. Teljes mértékben egyetértek, hogy nem szabad ilyen dologban nyomást alkalmazni, de azért baszogatni a csajt, mert már 28 évesen gyereket akar elég szemét dolog.
Ártatlan leányka 2010.08.04 12:05:40
@MickthePick: Oké, megint nem sikerült, csapó három. :D

Megkérdezte a blog olvasói közönségét, hogy mi mit tennénk a helyében, mert már tanácstalan. Felmerült benne a vár hátha, de ha nem változik, akkor nem az igazi és keresgél tovább. Erre tanácsként nem azt kapja egyesektől, hogy keresgélj, mert ha nem egyeznek a céljaitok nem ő az igazi, hanem "mit ugrálsz, 40 évesen is szülhetsz!". Ez háborított fel és erre írtam be, hogy teljesen jogos a lány elképzelése, hogy most már felmerült benne az igény, hogy gyereket szeretne. Nem a most rögtön de azonnal valaki csináljon fel, hanem, hogy szeretne. Tehát nincs kötelezően előírva, hogy mivel szereti, akkor tökmindegy mi a srác célja várjon, mert hátha 40 éves koráig a srác úgy dönt igen kellene már gyerek vagy netalán dobja egy fiatalabbra és akkor nagy valószínűséggel (persze mindig vannak igen erős kivételek) oda a saját gyerekről alkotott álom, mert lehet a megfelelő férfi vonatja már elment. Tehát tanácsot kellene neki adni, nem pedig fikázni, hogy mit ugrál, meg pénzéhes kurva meg hasonlók... mert nem hiszem, hogy szidásért írt be, vagy leoltásért.

Így már valamennyire érthető?
Ártatlan leányka 2010.08.04 12:24:53
@MickthePick: Már elnézést, de direkt ugrasz tovább azon a részen, hogy a kommentelők egy része alpári és bunkó és el kéne szégyellniük magukat, amiért egy segítségkérő embert fikáznak? És én erről beszélek, mert a tanácsadók nem háborítanak fel, sőt ez lenne az alap szerintem.

@darkmirjam: Tehát a saját belső feszültségüket vezetik le máson? Legjobb módszer, tapossuk a másikat, szenvedjen helyettem ő. Igaz, nem mondhatjuk meg mit csináljon, de el lehet mondani, hogy ennyi információból én a helyedben valószínűleg így cselekednék, és vagy átgondolja vagy megfontolja vagy elveti, mert szerinte hülyeség, de legalább megpróbáltunk segíteni tanáccsal, nem pedig tovább tiportuk.
Sziasztok!   Olyan felháborító eset történt velem pár éve, hogy muszáj kiírnom magamból. Szenteste hat éves kislányom belázasodott. Másnapra magasabb lett a láza, felment egészen 39, 5 fokig, még a gyógyszer sem vitte le neki, így langyos ülőfürdőbe kellett dugnom az…..
Ártatlan leányka 2010.07.06 15:22:14
Édesanyám faluban dolgozó körzeti orvos volt, sokszor ügyeltem vele, mert édesapámat elvitték katonának anno 10 éve. Már ne is haragudjon a banda, de faluvégén nincs olyan, hogy sorban állnak a betegek a rendelőben. Az a ritka ha bemennek oda. Valamint sokkal kevesebben "betegek" karácsonykor, mint mondjuk szilveszterkor vagy augusztus 20án. ÉS az olyan gyerekhez kimennek, ahol már több napja lázas a gyerek, felnőtt. Sőt, az a ritka ha így hívják fel az ügyeletet, a legtöbbször úgy kezdődött a hívás, hogy belázasodott, jöjjenek ki, és ekkor jött az okítás, hogy előbb lázcsillapító ha nem használ akkor hűtőfürdő stb. Tehát az anyuka szerintem teljesen jól járt el, és igen van olyan, hogy az ember nem tud bejutni és ha van tömegközlekedés, akkor az átlag magyar tapló ember lezavarja a buszról, mert betegen ne szálljon fel, még megfertőzi... sőt, halkan megjegyzem benne van az utazási feltételekben.

A nagyobb több falut összefogó ügyeleten pedig két orvos vagy, egy ott lévő és egy kocsira szálló. Az orvosi ügyeletet szerencsére még nem ismerem, és másik dolog, mindenki fővárosi vagy nagyobb megyeszékhelyen él? Falun taxi? Hol élsz te? Napi két vagy négy busz, reggel és este és örülj, hogy van annyi. Ráadásul megnézem azt az erőművészt aki biciklin vagy karban bevisz egy lázas, magatehetetlen 6 éves gyereket a 10-20 kilométerre lévő ügyeletre.