Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Krétázok...

0 bejegyzést írt és 24 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács! Világhódító céljait még csak dédelgető Szulejmán elérkezettnek látta az időt, hogy a belpolitikai viharokkal széttagolt Európa mind nagyobb területeit szerezze meg az Oszmán Birodalom javára. Uralkodásának második évében seregével…..
Krétázok... 2009.08.31 21:02:58
Egyetlen szó maradt itt ki a sok okosságból:
a MORÁL - és mindaz, amit ez jelent.
Lehet itt agyalgatni hogy kicsi volt a középkori magyar ember, ühümm és a török meg akkora volt, mint most, ugye? Ő nem volt kisebb?
És direkt jó nagy nehéz cuccokat gyártott magának ez a kicsi magyar ember, hogy ne is bírja el. Olyan kardok vannak a múzeumokban, amiket én - 190cm 110kg - egy perc után vicsorogva bírnék emelgetni! Direkt kib..szásból kovácsolták maguknak? Húú, ez nagyon sántít!
Érdekes módon a világ másik végén ebben az időben valami Cortes meg valami Pisarro elég szép sikereket ért el - vasba öltözötten - a többszörös túlerőben lévő benszülöttek ellen.
Szerintem azért, mert volt: MOTIVÁCIÓ! Volt kényszerhelyzet, volt akarat! A magyar nemesnek a csata idején semmiféle ideológiája nem volt - a pénzszerzésen kívül, bár ez megvolt a spanyoloknál Közép-Amerikában is - és ha egy kicsit beleunt abba, amit éppen hadviselés címén végzett, a "rosseb egye az egészet!" felkiáltással hazament és megtámadta inkább a szomszéd birtokát, amíg az a másik védte a Hont. Persze vica versa ugyanez...
Nem volt ideológiai háttér, ezt eddig senki nem bontotta ki! A római katolikus vallásért már nem volt feltétlenül érdemes meghalni, hiszen a husziták óta gyanítják, hogy "Lehet Jobb a Vallás", nincs nemzettudat, mármint a mai értelemben, őket egyáltalán nem érdekelte, hogy ők MAGYAROK, mert többségük nem is volt az! Miért kéne meghalniuk? Tán a királyért? Ááá, a királyok jönnek-mennek, azért nem érdemes! Majd jön egy másik hűbérúr, aki nagyobb adományt ad, mint a korábbi!

Na és ezzel szemben az akkori török had MORÁLJA és MOTIVÁCIÓJA? Ezt most ki se fejtem, szerintem úgyis napnál világosabb mindenkinek. Ők is akkor kerültek később szopóágra, amikor a változó világgazdasági helyzethez :-)) nem tudták hozzápárosítani az ideológiájukat. Tudom, javas, javas, Tiboru nagy török szakértő, dehát nekem meg ez a véleményem.
(Javas, javas - azt jelenti törökül, hogy lassan, lassan.) Bocs, ha ez mindenki számára, ahogyan Safranek mondta a Macskafogóban: "közismert..."
Bármennyire is szerettük volna azt hinni, hogy a konteóblog független a napi aktualitásoktól, az utcán járva, emberekkel beszélgetve rá kellett döbbennünk, hogy nem tudjuk kivonni magunkat a közvélemény nyomása alól. Megszakítjuk tehát a konteóblog nyári pihenését, s mai…..
A lemilblogtól megszokott könnyed, olykor tréfálkozó hangvétel most egy egynapos, rendkívüli kimenőt kap, mert mai témánk meglehetősen komor. Szerkesztőink, szerzőink és olvasóink egy része hivatásszerűen vagy műkedvelő módon bár, de foglalkozik kül-, biztonság- és/vagy katonapolitikával. Lehet,…..
Krétázok... 2009.07.13 15:26:02
@tiboru:
Te sokkal jobban otthon vagy - nyilván - ezekben a témákban, mint én, így teljes tisztelettel: még azt tegyük hozzá az összképhez, hogy mi is történt még 1995 környékén a világ más tájain?
Nekem rémlik valami Csecsenfölddel, mint szintén muzulmán "állammal" kapcsolatban és ez így szerintem igenis megalapozza a muzulmánellenes kártya kijátszását.
Ez az a korszak, amikor észrevehetően kezd előtérbe kerülni pár országban a iszlám vallási fanatizmus, hozzákapcsolódva a terrorizmus és a Nagy Sátán öngyilkos gyűlölete. (Na ez a mondat így nem jó mert nem a terrorizmust gyűlölik, hanem a Nagy Sátánt.)
Mi történt még 1995 környékén? Most "kotta nélkül játszom" tehát hamarabb írom a kommentet, mint meggyőződnék róla, hogy igazam van, de szerintem ekkortájt volt valami robbantás Kenyában, meg valami FBI-székház robbantás (Oklahomában?), Afganisztánban nyerésre áll a Talibán, oszt még ezek a bosnyákok is szívóznak?
Ebből az általános helyzetből az jött le minden résztvevőnek, hogy el kell kenni a muzulmánok arcát, ahol csak lehet! Minél jobban, annál jobb! :-))
Persze, tudom ez nem trendi, ilyen önös érdekek nem szoktak nyilvánosságra kerülni.
Különben is ez már inkább a konteoblogba való eszmefuttatás...

OFF: Nagyon jó a blog, nekem 10 site van elmentve a könyvjelzőknél: a lemil, a konteo, a katonatörténetek, meg 7 pornó... :-))
(Na jó, most hazudtam!) Vagy mégse?
A tavaly december 4-én, egy jólsikerült ivászatot követően (társai szerint az 54 kilós csaj nyolc nagy unicumot nyom le nyolc sörrel két óra leforgása alatt, ami már önmagában is riszpektet érdemel) a francia állampolgárságú, 23 éves egyetemista, Ophélie Aurélie Bretnacher a…..
Krétázok... 2009.02.18 20:09:18
Legyen szabad megjegyeznem, hogy államigazgatási eljárás jelenleg már nincs...
Továbbá a nyomozás elrendeléséhez a hatályos Be alapján elegendő az úgynevezett "egyszerű gyanú".
A "megalapozott gyanú"-t a nyomozás végén szokás közölni a gyanúsítottal, amikor a bizonyítékok már beszerzésre kerültek és szinte be lehet fejezni a nyomozást. Vannak persze kivételek, pl. fogva lévő terhelt esetében, de ne bonyolíccsuk!
Ez az egyszerű gyanú ez nagyon jól ki van találva, arra rendelünk el nyomozást, amire akarunk...nesze neked demokrácia. Bár ezt is megmagyarázták anno: bármilyen életszerűtlen a bejelentés, fel kell venni és el kell rá rendelni, mer'ugye mi van akkor ha a sztori valós és csak a nyominger fantáziája szegényes és azáltal elhajtja a kedves bejelentőt, mint a magzatot. Az ombuckalakó meg zokog, hogy sérültek a 'zállampolgári jogok!
Egyébiránt a posztban az anyagiakról leírtak nagy része túlzás, annyira azért nem szegény ez a rendőrség, azt a sok hülyeséget kellene kiölni, ami irritálja civileket és dolgozni, kitölteni a munkaidőt, akkor semmi gond nem lenne itt. Kit érdekel, hogy mennyibe kerül egy szakértői vizsgálat? Engem sosem...Kell, vagy nem kell, ez a lényeg, nem az, hogy hat várossal arrébb olcsóbban csinálják, meg a kretén GEI-hez mikor továbbítjuk a záradékolt díjjegyzék fénymásolatát igazoló határozat másodpéldányát, futárjegyzéken.
"Pecsétel, ütköz, minősít..." Ki volt az a barom, aki ezt beletette a programba? Hajzer Úr?
Vissza a témához: azért csak hajrá, néha mondjátok meg a véleményeteket erről a szerencsétlen cégről!
Amikor 1983. szeptember elsején, helyi idő szerint hajnali háromkor (GMT szerint még csak augusztus 31-én, 13:00-kor) a dél-koreai légitársaság KAL-007-es járata tankolás után felszállt az alaszkai Anchorage repteréről, minden jel arra utalt, hogy egy eseménytelen (semleges, illetve…..
Krétázok... 2009.02.12 21:00:13
@molnibalage: Szerintem Anderson őrnagy F-101 Voodoo-val repült, amikor lelőtték. Az egész olyan jellegű fejtegetésnek meg, hogy mit kellett volna bevetni, ha kémkedni akarnak, nem sok értelme van. Takarékosság és állandó, állandó kémkedés, ez a lényeg. Persze, menjen a Blackbird, ha nagyon fontosat szeretnénk irtó gyorsan megnézni, de ha egy állandó, olcsó információforrás kell, nagyon jó lesz a polgári repülés kihasználása is. Vannak James Bondok látványos akciókkal és robbanásokkal, meg vannak vakond Pista bácsik is. Az utóbbiak többet érnek...
Krétázok... 2009.02.14 15:13:58
@molnibalage:
Igazad van!
1962. október 27-én történt az eset.
Most azon töröm a fejem, hogy mi zavarhatott meg. Biztos valami kevésbé tényszerű "történelmi" regény.
Belsőség Ugrok, már ugrok! 2008.11.23 02:55:00
Helikopteres cikkem szerkesztése közben Winkler és az összes szerkesztőségben tartózkodó kolléga jól szórakozott. Én is jól mulattam a megjegyzésein, bár egyik szemem sírt, a másik nevetett, mert Robi kegyetlen volt a helikopteremmel. Jó néhány bekezdést száműzött a cikkből.…..
Az Országos Rendőr Főkapitányság megbízásából videoklip készült az ittas vezetés ellen. Ahogy a rendőrség oldalán olvasható: A „Tiszta fejjel Projekt”: Lola, Tóth Gabi, Völgyesi Gabi, Puskás Peti, Márk, Molnár Tamás (AntiFitness), Gáspár Laci közösen énekelt…..
Krétázok... 2008.10.21 19:40:14
Nem bírtam végignézni.
Ettől egyetlen tini sem fog kevesebbszer ittasan vezetni. Apukájuk és anyukájuk sem fog! Bizony, mostanában elég sok anyuka is ittasan vezet. Olyan is van, aki papírrendszámot tesz fel a forgalomból kivont trágyadombra és részegen kocsikázik be a tanyáról a városba. Szerintetek az megnézi ezt a klippet?
Ki a célközönség?
Láttam pár embert holtan, láttam olyat is, aki éppen meghalt a mentősök kezei között, de a külföldi ittas vezetés elleni meg biztonsági öv melletti kampányfilmektől könnybe lábadt a szemem.
Ez azokhoz képest egy nagy kalap
sz@r!
Mik ezek a közlekedésbiztonsági programok? Pénznyelők?
Tisztelt Illetékesek! Csak egy éjszakára tessenek kijönni az utcára! Mint Gyóni Géza írta: "csak egy éjszakára..."
Nem csinálnátok, csináltatnátok ezt a sok értelmetlenséget! Adjatok pénzt benzinre, akkumulátort a Lionba, működő légalkoholmérőt - ne a SERES-t, mert az nem működik - több közlekedési járőrt, egynél több működő rendőrmotort egy megyeszékhelyre, kettőnél több járőrkocsit szombat éjszakára szintén a megyeszékhelyre! Soroljam még?! Van bőven!
SAJTÓKÖZLEMÉNY Pirelli – A legnagyobb presztízsű járművek gyári szerelésű, „csúcskivitelű” gumiabroncsainak piacvezető szállítója a Párizsi Autószalonon A Winter Sottozero Serie II, a Pirelli téli kínálatának zászlóshajója ezen az eseményen debütál…..
  Nehogy bárki is azt higgye, hogy mi majd megússzuk. Inkább gondolkodjunk, mit vegyünk és mit ne. Vélemények az azonos című cikkünkről...
  Uraim, a XXI. század hajnalán ne viccelődjünk már a „letöröm a végét és tessék fújni, míg nem melegszik” című társasjátékkal. Vélemények az azonos című cikkünkről...
Mostanában KRESZ témában amúgy is örömmel látom aktivitásotokat, na nem arra gondolok, hogy cseréljük le a jogi szaknyelvet a kocsmai zsargonra, de sok tekintetben példamutató ahogy foglalkoztok a témával. Ennek a levélnek az apropója, hogy ma felborult egy kisbusz az M7-esen.…..
Kondorosi kormánybiztos tehát lemondta a beszélgetést. Bezzeg Verebes Istvánhoz a nemrég valami törvénytelenül korai időpontban is bement, bár tény, hogy abban a beszélgetésben olyanok voltak a legrázósabb kérdések, hogy kérem, mesélje el egy napját. Persze nem azt mondom, hogy…..
Krétázok... 2008.08.15 17:36:41
Elrettenteni? Kit? Mitől?
Durván hetente látok ilyen dolgokat élőben, de ha úgy érzem, jól esik, mégis szoktam gyorsan hajtani. Aki fél, ne üljön autóba! Tudjátok, hogy mitől szoktam félni?
Attól, hogy bemérnek, és fizethetek...
De az egész rendőri ellenőrzési rendszer egy nagy
sz@r. Szerintetek van az országban olyan rendőrautó, amelyik civil kinézetű és van benne olyan kamera, amelyik a mozgásban elkövetett szabálysértéseket - tiltott előzés, szabálytalan kanyarodás - tudná rögzíteni? Neadj isten sebességet tudna eközben mérni? NEM, NINCS! Egy sincs!!!
Akkor miről beszélünk? Telepített "SpeedCaptureSystem101/A"-val, meg FAMA2-vel mi a fenét fogunk rögzíteni? Szerencsétlen kocaautóst, aki 50 helyett 68-cal megy és kapja a közigbírságot. Nem baj, a pénz bejön állambácsinak, ez a lényeg! Nem, nem a rendőrségnek jön a pénz, bármilyen hihetetlen, ott csak az előirányzat szerepel a költségvetésebn, hogy mennyit kellene saját erőből bekasszírozni, de bármennyit is szednek be, az nem az övék. Az, hogy mennyit kap egy megye, vagy egy régió, már el volt döntve előző év decembere előtt.
Off: Látott-e már valaki olyan embert, aki befizetett egy közigbírságot? Baj van itt, emberek, nagyon nagy baj!