Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Poptanító

635 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az egykori Budai Ifjúsági Park helyére, a Várkert Bazárba került tíz évvel ezelőtt az első Poptörténeti Pont. A legújabbat pedig Nagyváradon, az 1969-ben alakult Metropol-Group első koncertjének a helyszínén helyezi el a Beatkorszak Projekt az idei Szent László Napok keretében. A magyar könnyűzene…..
Bicskére, Balatonkenesére, Polgárra és Újbudára először jutott el ebben az évadban a Hangszert a kézbe kiállítás, amely túl van a 200 ezredik hangszert kipróbáló látogatón. Andrásik Remo, a programot szervező Öröm a Zene Nonprofit Kft. vezetője arról is beszélt, hogy a 140 hangszerből álló…..
„Emlékszem, amikor zeneelmélet órán az első sorban ültünk a zenepedagógia szakos barátaimmal. Szorgalmasok és lelkesek voltunk, igyekeztünk megoldani a szólamírási gyakorlatokat. Közben volt egy diáktársunk, aki átaludta az órákat, nem törődött a párhuzamos kvintekről és másodlagos dominánsokról…..
Egy jó marketingstratégia segít abban, hogy sokakhoz eljusson a zenéd. Napjainkban a független előadók számára a zenei marketing a következetességről és a rajongókkal való kapcsolat létrehozásáról szól. Fontos tudni, hogy manapság a legtöbben lejátszási listákon és a közösségi médiában fedezik fel a…..
Poptanítás Quincy Jones példái 2025.05.20 15:50:59
„A zenei produkció és a kereskedelmi zene tanítása során a pedagógusok gyakran az ipar aktuális szakembereit oktatják. A gyorsan fejlődő zenei színtéren azonban van egy időtlen figura, akinek a munkássága nélkülözhetetlen minden tantervben: Quincy Jones, amerikai zeneszerző és producer. Jones…..
Az emberi agy és a zene ritmusának összhangja régóta foglalkoztatja a kutatókat. Vajon mi segít abban, hogy tartsuk a ritmust, miközben zenélünk vagy táncolunk? Az ELTE PPK kutatói ennek a rejtélynek jártak utána, eredményeiket pedig a Nature Scientific Reports-ban megjelent legújabb…..
Egy ügyes marketing kampány rengeteget számít a mai zeneiparban, akár azt is eldöntheti, sikeres lesz-e az adott projekt, vagy sem. A közösségi média része a mindennapjainknak, az internetes tartalmak pedig szinte elárasztanak minket. Ezek miatt a zenekedvelőknek ma jóval nagyobb választék áll…..
A Beatkorszak könyvek sorozat új darabja a Rock és színház kötet, amely a Beatkorszak szabadegyetem könnyűzene és színjátszás kapcsolatáról szóló előadásainak írott változataiból állt össze. A szerkesztővel, Bajnai Zsolttal beszélgettünk. – A Beatkorszak Projekt korábbi konferenciáinak előadásaiból…..
A Lucius fellépett már sok fesztiválon, dalaikat televíziók játsszák, filmekben használják, volt már közös produkciójuk a Killers-el, a War on Drugs-al és a Black Pumas-al is. Jellegzetes harmóniáik, érzelmekkel teli szövegeik és innovatív produkcióik rajongók tízezreit ragadja magával. A zenekar…..
A Beatkorszak Projekt nyolcadik alkalommal ad közre könnyűzenei oral history interjúkat Hangok és ütemek címmel. A friss kötetet Murzsa Tímea szerkesztette, és leginkább azoknak ajánlja, akiket foglalkoztat a könnyűzene és a színház kapcsolata. – Nem először szerkeszti a Hangok és ütemek sorozat…..
Poptanítás A Hip-hop segít 2025.05.05 21:44:26
„A hagyományos zeneoktatás gyakran merev keretek között zajlik, amelyek a kottaalapú tanulást és a fegyelmet helyezik előtérbe. Bár ennek a modellnek megvannak az érdemei, gyakran nem elég hatékony a neurodivergens tanulók, tehát az autizmus spektrumzavarral (ASD) és a…..
Poptanítás Londoni példa 2025.04.25 14:01:42
Tudjuk, hogy London messze van, és azt is, hogy Budapesten és Magyarországon sok minden messze nem úgy működik, mint ott. De talán mégis van értelme máshol bevált jó példákat megmutatni, mert hátha egyszer nálunk is akad egy Maria Hanlon, és lesz egyszer egy BBC Introducing, és nyílnak könnyebb utak…..
A könnyűzene alapfokú oktatásának fejlesztése talán az egyik legfontosabb, ami a Kecskeméten és környékén zenét tanító kollégákat is foglalkoztatja. Legalábbis ez érződött a Kecskeméti Zenészegylet és a Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja által közösen szervezett, könnyűzenét tanító…..
Poptanítás Dalból mozgalom 2025.04.23 13:13:35
A Let Music Fill My World (LMFMW) egy chicagói osztályteremben született 2023-ban, miután a Grammy-re jelölt, John Ondrasik a Farragut Career Academy diákjaival közösen megalkotta az azonos című dalt. A diákok, akik közül a legtöbben előtte még soha nem szereztek zenét, szívüket-lelküket öntötték a…..
Ének-zenetanítás módszertana, fejlődéselmélet, konfliktuskezelés és a könnyűzenetanítás gyakorlati tapasztalatai. Ezek a témák szerepelnek a Hangőr Egyesület és a Kecskeméti Zenészegylet április 23-ára meghirdetett ingyenes képzési programjában, amit elsősorban könnyűzenét oktatóknak szerveznek. A…..
A harmadik újpesti Hangszert a kézbe kiállítás közel másfélezer látogatót vonzott az Újpesti Kulturális Központ termeibe. A megnyitón Ambrus Orsolya, a helyi zeneiskola igazgató-helyettese arról is beszélt, hogy a rendezvény intézményükre is ráirányítja a látogatók figyelmét. A 2017 februárjában…..
Az összetartozás érzése elengedhetetlen a zenét tanulók kreatív fejlődéséhez, mert elősegíti a tanulmányi sikert, hiszen támogató környezetet biztosít, ahol biztonságban, elfogadva érzi magát a diák. A zeneoktatóknak arra kellene törekednie, hogy bármilyen zenei háttérrel rendelkező hallgató számára…..
„Aki ért hozzá, az jól tanítja” Könnyűzenét oktatók ingyenes pedagógiai-módszertani kurzusa Kecskeméten A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportjának szervezésében az NKA Hangfoglaló Program támogatásával a Kecskeméti Zenészegylet közreműködésével  Helyszín: Tudomány és Művészetek Háza…..
Harmadik alkalommal látja vendégül a 2017 februárjában indult Hangszert a kézbe kiállítást az Újpesti Kulturális Központ. A szervező, Öröm a Zene Nonprofit Kft. azért döntött 2023 és 2024 után a harmadik újpesti Hangszert a kézbe mellett, mert így újra a fővárosban lesz látható a kiállítás, illetve…..
„A zenei produkciók forradalmi változáson mentek keresztül. Ami egykor több profi stúdiót igényelt, ma akár egy laptop segítségével elvégezhető a hálószobában. Megfelelő szoftverrel és néhány digitális eszközzel a művészek minőségi zenét készíthetnek anélkül, hogy stúdióba mennének.” José Valentino…..
A sikeres művésszé váláshoz a tehetség önmagában nem elég. A művészet üzleti oldala sokaknak kihívást jelent, mert egyszerre van szükség művészi látásmódra és vállalkozói érzékre. A Berklee College of Music kurzusa ezzel a témával foglalkozik, és olyan képességekkel ruházza fel a hallgatóit,…..
Öt előadással érkezik Pécsre a Beatkorszak szabadegyetem március 27-28-án. A Pécsi Tudományegyetem Zenélő Egyetemével együttműködésben, a legendás Szenes Klubban Bálint Csaba, Csatári Bence, Vass Norbert, Magyar Ernő és Bajnai Zsolt tartanak rocktörténeti előadásokat. Nemcsak egyetemistáknak a bárki…..
Néhány ötlet a házistúdió megépítéséhez John Storyk-tól, aki több mint 20 éve tanít akusztikai és stúdiótervezési ismereteket a Berklee-n, aminek honlapja kérte, hogy adjon tanácsokat az otthoni zenei ötlettérhez. Storyk tervezett házistúdiót Bob Marley, Whitney Houston és Jay-Z számára is. Minden…..
„Mennyi időt kell arra áldoznia, hogy gyermeke zenét tanulhasson?” Többek között erre a kérdésre is szeretne választ kapni a Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja által a könnyűzenei iskolákba járó diákok szülei körében készítendő felmérés. A Hangőr Egyesület Poptanítás munkacsoportja által…..
A dalszerzésnek a zeneoktatás alapvető részének kell lennie – vélekedik Keith Ayling, a Leeds Conservatoire dalszerzés tanára, aki három évtizede vezet dalszerző műhelyeket a világ számtalan pontján. A brit zenetanár portálon megjelent cikkének szerkesztett fordítását közöljük. Amikor 15 éves…..