Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szili 72

0 bejegyzést írt és 318 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A menesztett Thiago Mottát váltó Igor Tudor a Genoa elleni győzelemmel mutatkozott be a Juventus vezetőedzőjeként, s a következő fordulóban, vasárnap este a Claudio Ranieri vezetésével remek sorozatot nyújtó AS Roma otthonába látogatnak majd a zebramezesek. A Juventus keretéből változatlanul…..
Szili 72 2025.04.06 21:29:25
Az Atalanta és a Fiorentina elleni vereségeket követően a Juventus elköszönt Thiago Mottától, akit a zebramezesek korábbi védője, Igor Tudor váltott a kispadon. A horvát szakember Andrea Pirlo mellett segédedzőként dolgozott már a torinóiaknál, azonban most vezetőedzőként próbál majd identitást adni…..
A Juventus a szezon lezárulta előtt menesztette vezetőedzői tisztségéből Thiago Mottát, s a klub ma hivatalos honlapján tolmácsolta a távozó szakember búcsújának szavait. "Minden akadályhoz elszántsággal és azzal a vággyal közelítettem, hogy minden egyes nap tovább fejlődjek. Hálás vagyok a klub…..
A La Gazzetta dello Sport és más neves olasz médiumok szerint Cristiano Giuntoli és Maurizio Scanavino vezérigazgató ma délben hosszú megbeszélésre ült le Thiago Mottával, és megerősítették, hogy az edzőt nem fenyegeti a kirúgás veszélye. Ennek ellenére az igazgatók ragaszkodtak ahhoz, hogy gyors…..
A Juventus most már teljes erejével arra összpontosíthat, hogy biztosítsa helyét a bajnokság első négy helyezettje között, s így ott lehessen a Bajnokok Ligája következő kiírásában. A zebramezesek hétfőn nagyon fontos három pontot gyűjtöttek a Hellas Verona ellen, vasárnap este pedig egy ennél…..
A PSV otthonában elszenvedett vereséggel a Juventus elbúcsúzott a bajnokok Ligájától, az Empoli pedig büntetőpárbajban állította meg a zebramezeseket az Olasz Kupa negyeddöntőjében, így Thiago Motta csapata most már teljes erővel a bajnoki küzdelemre, s a BL-hely bebiztosítására…..
A Juventus folytatja szereplését az Olasz Kupában, s a szerda este esedékes negyeddöntőben a zebramezesek az Empoli együttesét fogadják Torinóban. A továbbjutásról egyetlen mérkőzés dönt, s a párosítás győztese a már oda-visszavágós rendszerben lebonyolításra kerülő elődöntőben az Atalantát…..
Szili 72 2025.02.26 23:09:42
A Juventus a hazai első mérkőzésen szerzett előnnyel, az Inter elleni rangadón aratott fontos győzelemmel a háta mögött utazott el Hollandiába, hogy szerda este a PSV vendégeként pályára lépjen a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszának rájátszásában. A huzamosabb ideje hiányzó Gleison Bremer,…..
Az Empoli, a Como és a PSV elleni győzelmekkel a Juventus olyan tettet hajtott végre, amire a jelenlegi szezon során még nem volt példa, Thiago Motta csapata zsinórban három mérkőzésen győztesként tudta elhagyni a pályát. Amennyiben a zebramezesek folytatni kívánják ezt a sorozatot, minden…..
A harmatos első félidőt követen a Juventus végül 4:1-es győzelmet aratott a Torinóba látogat Empoli elleni bajnoki mérkőzésen, s a következő fordulóban a zebramezesek a Como otthonából próbálják meg elhozni mind a három pontot. Thiago Motta keretéből, Juan Cabal és Gleison Bremer mellett, továbbra…..
Szili 72 2025.02.07 22:46:19
@Zsupi44: Az eredmény ellenére teljesen igaz amit írtál. Mákos győzelem, de a csapat langyos.
A Juventusra a januárinál könnyebbnek ígérkező időszak vár februárban, s a hónap első mérkőzésén a tabella tizenhatodik helyén álló Empoli együttese látogat majd Torinóba, így minden adott ahhoz, hogy a zebramezesek újabb lendületet szerezzenek és begyűjtsék mind a három pontot. Thiago Motta…..
Szili 72 2025.02.02 13:52:41
Szili 72 2025.02.02 14:09:27
Szili 72 2025.02.02 14:39:19
@Andras74: Igazad van. Majd ha három meccset nyerünk zsinórban , akkor lehet értékelni ezt a győzelmet igazán.
Ma este záró fordulójához érkezett az új keretek között zajló Bajnokok Ligája csoportköre, s a Juventus a Benfica együttesét fogadja Torinóban. A zebramezesek pozíciója már nincs veszélyben, az eddigi fordulókban összegyűjtött 12 pont már garanciát jelent arra, hogy a csapat a sorozat rájátszásában…..
A Juventus szeptemberben hazai pályán játszott gól nélküli döntetlent az azóta magabiztos éllovassá előlépő Napoli ellen, s a bajnoki visszavágón a torinóiak Nápolyba utaznak egy önbizalmat adó győzelem és a három pont reményében. Thiago Motta csapatának a szombat kora esti találkozón három…..
Szili 72 2025.01.25 20:05:51
@Stella Artois 87: Ezt várjuk, csak nem akar összejönni.
Szili 72 2025.01.25 20:18:28
A Juventus a Bajnokok Ligája csoportkörében folytatja európai szereplését, a zebramezesek kedd este a Club Brugge otthonába látogatnak a három pont reményével.  Thiago Motta keretébe visszatérhetett Francisco Conceição és Dušan Vlahović is, ám  sérülés miatt továbbra is hiányzik Gleison Bermer és…..
Szili 72 2025.01.21 20:58:53
@FJuve: köszi, jó ötlet én is regisztráltam a 14 napra. Ha később is kell szívesen fizetek a Juve meccsekért.
A Juventus az Atalanta elleni jó meccs után, ami végül sajnos győzelem helyett csak a szokásos döntetlent hozta, a milánói rossonero csapatot fogadja szombat délután. A Sérgio Conceição kinevezése óta határozottan jobb eredményeket produkáló csapatot és az Öreg Hölgy együttesét a tabellán három…..
Szili 72 2025.01.18 19:14:58
Szili 72 2025.01.18 20:00:14
A Juventus az AC Milan ellenében elszenvedett vereséggel kezdte az új esztendőt az Olasz Szuperkupa elődöntőjében, s a számos nehéz és kiélezett mérkőzést tartogató január következő állomásaként a zebramezesek a torinói városi rangadón lépnek majd pályára, vendégként, a Torino FC otthonában. Thiago…..
Az új esztendő beköszönte előtt a Juventusra még vár egy mérkőzés, a 2024-es év utolsó megmérettetésén a zebramezesek a Fiorentina együttesét fogadják vasárnap kora este. Gleison Bremer, Juan Cabal és Arkadiusz Milik továbbra sem bevethetőek Thiago Motta csapatában, ahogyan a keretből kimaradt a…..
A Juventus fontos és nagyszerű győzelmet aratott a Cagliari ellen az Olasz Kupában, ám a kupasorozat után az Öreg Hölgy visszatér a bajnokik sorához, amik eddig legtöbbször döntetlennel zárultak. Vasárnap a Monza ellen lép pályára a Juventus, majd ezt követően a Fiorentina lesz az ellenfél a 2025…..
A Juventus a Venezia együttesét fogadta, és a fordulatos meccsen végül a megszokott eredmény, döntetlen született, a meccs végén pedig a szurkolók kifejezték nemtetszésüket, s ezek fő célpontja Dušan Vlahović lehetett. „Nem nyújtottunk jó teljesítményt egy olyan csapat ellen, amely jól védekezett.…..
A házigazda Juventus a csoportkör egyik legnehezebb mérkőzésére készülődhet, mert a torinóiakhoz hasonlóan ugyan a Manchester City sem mutat jó formát, az angol együttes így is nehéz és veszélyes ellenfélnek ígérkezik. Az eddig lejátszott öt forduló alatt mindkét csapat két győzelmet, egy…..
Szili 72 2024.12.11 22:28:33
Szili 72 2024.12.11 22:35:06
A Juventus a sorozatos döntetlenek után a Bologna csapatát fogadja szombaton, mielőtt szerdán majd a City ellen léphet pályára az Allianzban. A házigazdák a tizenötödik fordulót a hatodik helyen várják hat győzelemmel és nyolc döntetlennel, és bár Thiago Motta számára továbbra sem lesz bevethető…..
Szili 72 2024.12.07 19:16:27
Szili 72 2024.12.07 19:20:30
A Juventus gól nélküli döntetlennel zárta az AC Milan elleni bajnoki találkozót, majd hét közben az Aston Villa otthonában megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzéseken sem született gól, így a vasárnap esti bajnoki mérkőzésen, amelyen a torinói csapat a Lecce otthonába látogat majd, a zebramezesek legfőbb…..
Szili 72 2024.12.01 22:01:45
A jó kezdés után a Juventus lendülete megtört a Bajnokok Ligájában, s a Stuttgart elleni hazai vereség, valamint a Lille csapatával elért döntetlen után a zebramezeseknek pontokat kell gyűjteniük, ha tovább akarnak lépni a sorozat egyenes kieséses szakaszába. A Juventus következő ellenfele a hazai…..
A Juventus újra pályára lép az átszervezett Bajnokok Ligájában, Thiago Motta együttese a második fordulóban az RB Leipzig otthonába látogat szerda este. A zebramezesek a PSV elleni hazai 3:1-es győzelemmel, begyűjtött párom ponttal, míg az RB Leipzig az Atlético Madrid otthonában elszenvedett…..
Szili 72 2024.10.02 22:56:18
Szili 72 2024.10.02 23:03:37
Szili 72 2024.10.02 23:08:44
A Juventus magabiztos teljesítménnyel és két 3:0-ás győzelemmel kezdte a bajnoki szezont, a zebramezes csapat lendülete azonban megtört, s zsinórban három gól nélküli döntetlent következett.  A torinói csapatnak most alkalma nyílik arra, hogy javítson, mert a Genoa együtteséhez látogat, amely a…..