Regisztráció Blogot indítok
Adatok
egri Fehér

0 bejegyzést írt és 789 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Olyan az egész, mint egy egyszeri rossz álom (vagy mint egy tizenöt év elteltével ismétlődő rossz álom, de erre még visszatérek). A demokráciák mintájának tartott Egyesült Államokban a négy éve legalábbis furcsa körülmények között hatalomra került elnök egyszemélyes ámokfutása egyszeriben csoportos…..
Már régen szerettem volna megkóstolni Alkonyi László nemrégiben alapított tállyai pincészetének, a Kalákának a borait. Múlt héten remek alkalom ígérkezett erre Szegeden, mégpedig egy szabadon választható egyetemi tanóra keretében, nevezetesen a „Bor geológiája”, melyre Alkonyi vendégelőadása…..
egri Fehér 2014.11.14 12:09:43
A kokik és sallerek országában még mindig nem tanulnak Trianonból.  Leverte a Szent Korona másolatát egy szlovák hostesről a buzgó magyarméter - aki egyébként később levelekben kereste fel a hvg.hu szerkesztőségét, miszerint mégsem így történt, hanem úgy…..
Amikor nincs társadalmi konszenzus alapvető ügyekben, és a politika rútul meglovagolja az ellentétes indulatokat, elkövetkezhet olyan helyzet, hogy a konfliktusok eszetlen élezése robbanáshoz vezet. De addig a politikai logika könyörtelenül a hatalomszerzés irányába hajt. Egy…..
Nehéz mit mondani egy olyan poszt előtt, aminek szinte minden szavával egyetért az ember, így nem is nagyon tehetek mást, mint hogy őszinte szívvel ajánlom mindenkinek: olvassa végig és (bár nem vagyok naiv, de nem adom fel) próbáljunk meg értelmes beszélgetést folytatni Z.…..
A hétvégét Tokajban töltöttem, ami jó alkalmat kínált arra is, hogy néhány korábbi bejegyzésemben felvetett gondolatot és meglátást élesben tesztelhessek. Régóta, több mint tizenöt éve járok vissza erre a számomra oly kedves és különleges tájára Magyarországnak, veszek…..
Jók vagyunk egy döntetlenre, de egy bravúr sem elképzelhetetlen, höhö - jelent meg az unortodox politikai kommunikáció a futballban az elmúlt napokban. Vannak sportemberek, akiket tényleg sajnálunk, hogy a bullshit része, de nem tudom elképzelni, mi kell még a magyaroknak, lehet ettől…..
... mármint a Guardian szerint. A lap az alábbi, maastrichti templom-könyvesboltot és egyben kávézót választotta a világ (valószínűleg) legszebb könyvesboltjának, ahol az oltár kávézóvá, a szentképek helye pedig könyvespolcokká alakultak. A Selexyz holland könyvforgalmazó…..
- In Memoriam Magyari P. 2012.08.06 10:53:19
(A cikk 2012.augusztus 06.-án, A gepnarancs.hu oldalon jelent meg) Az a baj a magyar jobboldallal, hogy nem érti a viccet. Nem ismeri a viccnek még csak a fogalmát sem, ebből kifolyólag magából kreálja a legnagyobb, legrosszabb, legfájdalmasabb faviccet, elvesztve ezzel azt a cseppnyi…..
Elena, Dorula, Emi, Jorgosz, Leonidasz sziasztok! A partszakaszt elkerítő nádpalánk résein átsütött a délutáni nap, fejünk fölé árnyékot vetett egy terebélyes hárs, s mi ouzot hörpölve ültünk a tengerparti kiskocsmában, sőt a tengerben, mert annyira meleg volt, hogy…..
egri Fehér 2012.06.17 08:54:51
@Sir Galahad: azt azért vágod, hogy görög barátaink folyamatosan csaltak a statisztikákkal (azaz szándékosan megtévesztették az EU-t és azokat, akik kölcsön adtak nekik)
egri Fehér 2012.06.18 23:19:34
@Sir Galahad: és ehhez honnan szerzik az adatokat?
hogyvolt Éden hotel - 2x42 2012.05.16 08:00:00
Turisták vannak a hotelben, kérem szépen, kettő is, Norbi és a rettentő frurfuval bíró Fruzsi, akik (ó jaj) elragadnak majd két versenyzőt, és ettől Hiper először sírógörcsöt majd rohamot kapott, és perszehogy Érzelemnélküli Bárcáskurva Naiván vezette le a dühét. Naominak…..
egri Fehér 2012.05.16 14:01:27
@dr. Dorothy, a Vörös Cipellős- Lady N:
én a Lómajomra szavaznék ha lenne olyan
Az általam talán legjobban várt idei kütyü, az ASUS Padfone névre hallgató, telefon/tablet/netbook „öszvér” végre beárazásra került. Aki nem lenne tisztában a dologgal azok számára röviden felvázolom, hogy mi is ez. Egy ASUS által gyártott okostelefonról van szó, amihez 2…..
egri Fehér 2012.04.15 11:42:02
@Tomi from Space: arról azért ne feledkezz meg, hogy ha több eszközöd van, akkor szinkronizálni is kell + külön-külön sim kell a tabletbe és a telefonba is, annak összes kényelmetlenségével együtt (külön előfizetési díj, külön adatforgalom-keret stb.)
Félek a 2008-as vörösektől. Nálam 2008 az új 2004: egyszerre édes és savanyú bizonytalan szerkezettel. És hát a Vylyan is régen alkotott nagyot a kis és közepes kategóriában. De ahogy Puhl Sándor mondja: egyszer minden sorozatnak vége szakad, a focit gólra játsszák, a…..
egri Fehér 2012.04.10 16:08:15
@Never: hú de okos vki :D
A Font névről nekem elsősorban fehérborok jutnak az eszembe, például egy üdítő kövidinka vagy egy előítélet-romboló ezerjó válogatás (alföldi is, ezerjó is, meg tényleg jó is). Esetleg rozé vagy siller. A pincészet vöröseivel azonban egészen mostanáig nem találkoztam,…..
egri Fehér 2012.03.13 10:21:30
@Közbiztonság Szilárd:
khm, egy ilyen bonyolult vegyületcsoport egyetlen vegyület összegképletével (!) való leírása nem vall túl mély borkémiai ismeretekre :/
Az eredeti összefoglaló 4 részre lett bontva, ebből ez az első. Az anyacikk itt található. (Hogy mi ez az egész lista, az is abban olvasható el.) Frissítéseket a kommentekbe várom. Aki frissít, írja oda pici betűkkel, hogy mikori az infó, és jelezze, ha szekun belüli helyről…..
Az eredeti összefoglaló 4 részre lett bontva, ebből ez a negyedik. Az anyacikk itt található. (Hogy mi ez az egész lista, az is abban olvasható el.) Frissítéseket a kommentekbe várom. Aki frissít, írja oda pici betűkkel, hogy mikori az infó, és jelezze, ha szekun belüli helyről beszél. Az…..
Január 2-án tüntetünk. Nincs mese, sőt igazából egy kisebb csoda van kialakulóban, az ellenzéki pártok és a civilek egymásra találtak. Nem kell természetesen összeolvadásról vagy egységkoalícióról beszélni, de az alaptörvény hatálybalépése, a kormány ünneplése, a…..
egri Fehér 2011.12.31 01:54:14
@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: GyF nem az ellensége a magyar demokráciának, hanem a de facto gyilkosa
Budapest-Forli (BUD-FRL W6 2347 20:45-22:15) 290Ft (pontokból)  HA-LPO cpt. Xavier ??? (lengyel személyzet) Szokás szerint „minden ezzel az €1-s repjeggyel kezdődött”. Némi turbulenciától eltekintve eseménytelen út végén 10 perccel korábbi érkezés a kis…..
egri Fehér 2011.11.01 20:08:31
Octopus betévedt a kiskőrösi Borászparadicsomba, és a kígyó rögtön a tiltott gyümölcsökhöz vezette. Ilyenekből lehet itt csemegézni: "Cabernet aroma 25 kg-os (olasz) Legkisebb rendelhető mennyiség: 1 kg (11250 Ft/kg). Szölőből kivont természetes aroma. Adagolás 0,1 g/l.…..
egri Fehér 2011.08.03 19:28:00
@Leone_510: az a helyzet, hogy ezek az aromák teljesen legális élelmiszeripari segédanyagok. csakúgy, mint pl. az E.G.O. által említett glicerin (hogy ő az egyéb, ezzel kapcsolatos sugallatait honnan veszi, nem tudom, de biztos jobban tudja, mint én). a borba mondjuk tilos rakni mind a kettőt
azokat a gazembereket, akik ezeket az aromákat netán borba rakják, nos, őket kell lekapcsolni, nem pedig a boltot. el kell kérni a kimenő számlákat, a vevőknél pedig vizsgálatot kell tartani. ennyi az egész. meg lennék lepődve, ha ez nem történt volna már meg
egri Fehér 2011.08.04 09:02:35
@Titus Pullo Urbino: de jó neked, hogy mindent ilyen jól tudsz :/
egri Fehér 2011.08.05 08:15:28
@E.G.O.: Kedves E.G.O.
Ha valóban olyan jólértesült lennél, mint amilyennek hiszed magadat, akkor azt is tudnád, hogy 2009 őszén rengeteg egri vörösbort megvizsgált a hatóság, pont az általad kifejtett ok miatt, és eggyel sem volt probléma.
A Bortársaság kínálatát ellepték a 2010-es borok. Nem tudom, hogy a szolidaritás vezérli-e őket – osztoztunk a sikerekben, tartsunk össze a nehéz időkben is –, vagy őszintén hisznek ezekben a borokban, esetleg a kereskedelem automatizmusa, belső logikája alakította ki…..
egri Fehér 2011.07.06 09:58:39
@117: az igény valahol jogos, csak kérdés, hogy mondjuk egy 10%-os árcsökkentés után ugyanaz a fogyasztó hogyan reagálna a következő évjárat árának 11%-os növekedésére... Én attól tartok, hogy rosszul :/
A múlt héten hozta nyilvánosságra a konkurencia a hírt, amely szerint a Szent István Korona friss évjáratú etyeki irsai olivérje regionális trófeát kapott a Decanter World Wine Awardson, a 10 fontnál olcsóbb fehérek kategóriájában. Persze, hogy azonnal elhatároztam, teszek vele…..
egri Fehér 2011.05.28 08:32:58
@anti_troll: az a palack (betétdíjas), az a dugó és az a címke jó ha 20-25 Ft-ba kerül összesen. A szőlő ára jobb esetben 100 Ft körül van palackonként, az egész kihozható szerintem kb. 200-250 Ft-ból (nettó).
Persze ezek csak tippek.
Megvan a név, most már csak egy sztori kell a világhírhez. No, meg talán nem árt, ha nagy borok is születnek majd, túl kicsik meg inkább nem. Legendaíró pályázatot hirdetnek az egri borászok az Egri Csillag narratívájának megalkotására. Az első díj 200 palack egri bor, szóval a…..
egri Fehér 2011.05.15 20:30:45
@kádkongató: @kegyetlenkirály:
egy kicsit konstruktívabb kritika bizots jobban esne a pályázatot kiírónak, talán még tanulni is tudna belőle...
egri Fehér 2011.05.16 06:16:26
@kádkongató: hát, pedig itt tartunk, és Egerben még istenes a helyzet. könnyű neked
egri Fehér 2011.05.16 07:49:28
@egri Fehér:
Kedves Kádkongató!
Kicsit bővebben is kifejteném azt, amit az előbb leírtam:
1. Itt tartunk: az a helyzet, hogy nagyon nehéz egy borvidék borászait összefogni, és egy irányba elindítani. Egerben ez mégis sikerül többé-kevésbé, a csillag már tavaly ilyenkor is téma volt, sajnos közbejött egy nehezebb évjárat (amiből azért lehetett jó borokat készíteni, mi pl. nem nagyon szüreteltünk 20 MM alatt, ez azért egy elég jó érték).
A borok az akadémián nem voltak még készen, egyértelműen szó volt róla, hogy azok hordóminták.
Az, hogy mindez mire elég a világpiacon, majd kiderül (bár e borokat szerintem a legtöbb termelő itthonra szánja, tehát a legtöbb esetben elsősorban az itthoni ízlés vezetheti a házasítást).
2. Egerben még istenes a helyzet: mutass egy olyan magyarországi borvidéket, ahol a legtöbb (gyakorlatilag az összes) termelő részvételével/támogatásával sikerült már csinálni valamit közösségileg!
3. Könnyű neked: kívülről mindig könnyebb észrevenni a hibákat, épp ezért lenne a borászoknak jó, ha mindezt jó szándékkal tennéd, komolyan sokat segítenél. Persze jogod van kötekedni is. Azt írod, hogy "a hozzáállás részemről nem az általános magyar negatív uccsesikerüljön". Ne haragudj, de egy ilyen stílusú kritikából nem ez jön le elsőre.
Sok hibát lehet találni a magyar borászatban, de ha így írsz, akkor az érintettek nem a mondanivalódra fognak koncentrálni, hanem a stílusodra (a tartalomtól függetlenül). Pedig hidd el, van igény a te véleményedre is, hiába állítod azt, hogy nincs.
Őszintén remélem, hogy ezeket a dolgokat az Akadémián is elmondtad, a hordóminták kóstolását követően - bizonyára sok borász rákérdezett a véleményedre.
Szűkebb pátriárkám, Budaörs bortermelő vidék volt egykor. A hatvanas években még közel négyszáz hektárnyi szőlő termett a budaörsi medence déli mészkőlejtőin, pincesorok álltak a Kő-hegy oldalában. De akkor - a hatvanas években - már haldoklott errefelé a borászkodás, a…..