Adatok
sétá ló
0 bejegyzést írt és 21 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nemrég estünk át az óraátállításon, és ilyenkor menetrendszerűen előkerül a kérdés, hogy ha eltörlik, melyik sávban maradjunk. Az ország nagy része a nyári időszámítást szeretné, a nagyokosok meg a télit erőltetik. Mindegyik mellett vannak érvek, és ellenérvek szép számmal, ráadásul a környező…..
A nárcisztikus emberektől való megszabadulás nagyon nehéz tud lenni. Ha ugyanis még nem végeztek veled teljesen, akkor könyörögni fognak, hogy maradj. Ha pedig már ilyen embertől függsz, akkor a hamis ígéretek és a könyörgések hatással lesznek rád. Nagyon sok erőre van szükség ahhoz, hogy elszakadj…..
A napjainkban Gyermekvasút néven üzemelő egykori Úttörővasút a szocialista rendszer egyik büszkesége volt. Ezzel is utaltak arra, hogy lám ilyesmire is telik a dolgozó nép országában, és generációkon át volt a legmenőbb csábítás az ifjú generáció számára.
1961. április 12. Úttörővasút…..
A hónap a gyümölcsökről szólt. A nyaralás alatt izgultunk, hogy nehogy a körte túlérjen és mind lepotyogjon. Megúsztuk, sőt még kellett utóérlelni is. A szilvát még az utazás előtt leszedtük.. és jól tettük, mert mind a földön landolt volna. A hűtőben szépen megvárt és nyaralás után főzhettem a…..
sétá ló
2020.10.03 20:16:01
sétá ló
2020.10.04 16:19:15
@Nini-ve: jóvanna... Csak nem akartam azzal, hogy ugye nincs semmi baj? ;)
Ui: tegnap nem jártatok biciklivel az újpesti vasúti hídon?
Ui2: Artúr (a pici) másodgazdája vagyok :)
Ui: tegnap nem jártatok biciklivel az újpesti vasúti hídon?
Ui2: Artúr (a pici) másodgazdája vagyok :)
Gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg olcsóbb-e bicajon tekerve közlekedni egy belátható útvonalon vagy inkább autózni, tömegközlekedni éri meg jobban. Lássuk, miről mesél az első hónap kiadásainak listája!..
Marylou esete a politikai fórumozással
Szubjektív portré: Barátságos, a hatalmaskodó hajlamú moderátor kisfiú
2008.01.28 11:46:00
Személyesen vele sem találkoztam sosem, mégis, mintha ismerném. Néha nagyon barátságtalan volt hozzám, vagy a moderátori nickjén, vagy a másik, ismertebb nickjén, amit direkt nem akarok megnevezni… néha egész vad dolgokat írt nekem, mégis, legtöbbször csak…..
sétá ló
2020.09.21 14:37:40
@sétá ló: ja, bocs... Most látom, a megalapozottnak tűnő vélemény nem is a méri ló nickű egyedet illeti, csak a kereső hozta fel úgy, mintha a levente11 által ideokádott mocsok tőle származna...
Én még nagyon az elején vagyok ennek az egésznek, de drótszamáron közlekedőként úgy gondolom, hogy muszáj párbeszédet nyitnom a biciklisek idegesítő szokásairól. Ezek a szokások nem csak kívülről nézve cukkolják a nép fiát, de balesetveszélyesek is egyben...
sétá ló
2020.09.20 10:26:40
@vanRob: eddig sem volt kérdés, hogy nem ismered a KRESZ-t, ezt most sem cáfoltad. Nézd meg alaposabban, mert benne van, hogy hol, kinek, milyen körülmények között szabad a járdán kerékpározni és ez az, amire tökéletesen illik a gumiszabály jelző, mert pár dolog nincs benne konkretizálva, csak rendőrök, jogászok által belemagyarázva.
sétá ló
2020.09.20 11:18:50
@vanRob: megnézhetsz engem például. Én járdán csak tolom. Ritka kivétel pl az EV6(???) egy szakasza a Dunakanyarban, ahol a jàrdán lévő bringaút időnként végetér, majd tíz méterrel odébb újra kerékpárút. Na ott nem szállok le.
sétá ló
2020.09.20 12:37:36
@vanRob: velem kapcsolatban nagyon el vagy tévedve. Kevés közlekedő utálja nálam jobban a KRESZ-t semmibe vevő bicikliseket, pedig/pont azért mert kb negyven éve biciklizek a forgalomban. Viszont rohadtul utálom, amikor "a bicikliseket" szidja valaki úgy, hogy ő maga sincs tisztában a szabályokkal.
Gondolatkísérlet következik. Az előző írásokban kicsit sem kíméltem a Fideszt és az Orbán-kormányt, amire, persze, bőségesen szolgáltattak indokot. A világ azonban, bármit is igyekeznek a politikusok velünk elhitetni, nem fekete és fehér, nem a gonosz és a jó erők küzdelme. Ebből következően az…..
Ma már természetes, hogy a filmek komolyabb jeleneteit számítógépes programokkal készítik. A CGI (Computer-Generated Imagery), vagyis a "Számítógép által létrehozott kép" előtti időkben is születtek egészen elképesztő látványvilággal rendelkező alkotások, de vajon hogyan? Bizony meg kellett építeni…..
Az átlagember számára Peter Green neve valószínűleg semmit sem mond, ezt a számot viszont szerintem mindenki hallotta már:
Az "Albatross" a Fleetwood Mac hatalmas slágere volt 1968-ban. Ez a Fleetwood Mac azonos is azzal, amelyik később amerikai stílusú rádiórockban utazott, meg nem is. De ne…..
A 10 legsikeresebb, legnagyobb bevételt hozó sportfilm bemutatása ennek a cikknek a témája. Azonban ez nem egy tökéletes lista, mivel nem mindenhol és mindenkinek jelenti ugyanazt a sportfilm. Ha megnézzük az interneten található hasonló listákat, ott olyan filmeket is ide sorolnak, amik inkább…..
sétá ló
2020.07.23 21:04:52
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Bocs, de a kurvaanyádat.