Adatok
Prakt!
0 bejegyzést írt és 125 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ebben a pillanatban zuhant be a postafiókomba a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium várva-várt közleménye a január elseje óta létező megyei-alapú autópályadíjakkal kapcsolatos változásokról. Sajnos továbbra is fizetősek lesznek a fontos autópályakivezető-szakaszok, így például…..
Prakt!
2015.01.29 20:18:24
@Prakt!: Fasza. Le kell hajtananom Tatabányánál, és visszamehetek majd Herczeghhalomnál. Azt a Đ[][í]ł€]
2005-ben kezdődött a forgalom megváltoztatása a Baross téren, a Keleti-pályudvar előtt. Akkor azt ígérték, hogy 2006-re kész lesz a tér. (32 nap múlva 2014-et fogunk írni, de a tér még mindig le van zárva.)2005. nyarán az MSZP-SZDSZ városvezetés bejelentette, hogy 2006-ben…..
Első sorban azért, mert meg bírod fizetni. Másrészt azért, hogy pár év múlva legyen elég használt azoknak, akik nem bírják.
Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
A mai poszt valójában egy kísérlet, hiszen igencsak elüt a blogban megszokottaktól. Mégis kiteszem, vállalva a bukás kockázatát is, mert nagyon érdekesnek tartom és nagyon kíváncsi vagyok a kommentekre. A történet röviden annyi, hogy a levél írója, Rebecca több mint három…..
A Toyota TRD-útról frissiben megérkezett Csikós éppen csak berohant a szerkesztőségbe, hogy letöltse képeit a megtelt memóriakártyáról és máris indult tovább. Futtában szólt csak oda, hogy aki akar Renault Twizyt próbálni, az menjen vele, mert időben vissza kell vinnie az autót…..
Prakt!
2012.11.09 21:29:33
Vastagbőr
Az éhségsztrájkoló, aki képes megkedveltetni velünk az előzetes regisztrációt
2012.09.10 11:01:00
Éhségsztrájkba kezd Gyurcsány Ferenc. 168 óra a Kossuth téren, csak folyadékon. A Kossuth tér visszatér, csak most fordított felállásban. "Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek." - mondta 2006 nyarán. Így igaz ...Szegény…..
Prakt!
2012.09.10 21:07:40
Az Omszki tóban a Szentendrei Rendőrkapitányság döntése értelmében tilos fürdőzni, mivel a tavalyi szezonban az Omszki és Lupa tavakban négy haláleset történt. Egy idős úr viszont passzív ellenállásba kezdett és a rendőri felszólítás ellenére bement a vízbe, majd az utána…..
Prakt!
2012.07.01 16:06:09
A lengyel CD Projekt kiadó tavaly decemberben kavart kisebb botrányt azzal, hogy egyesével kereste meg a Witcher 2 torrentes letöltésén kapott júzereket Németországban azzal, hogy legyenek szívesek átnyújtani 911,8 eurót a cégnek a warezolás fájdalmát enyhítendő, vagy…..
Kibírja-e a magyar átlagtévénéző, ha feliratot kell olvasni filmnézés közben? A sokat korholt új médiaszabályozásnak vannak kifejezetten előremutató elemei. Ilyen például a társszabályozás lehetőségének kialakítása, amelyről az NMHH immáron négy szakmai…..
Egészen helyes vagy. Kár, hogy mellette ennyire nagyon modoros és elviselhetetlenül irritáló is, és még inkább nagyon-nagyon kár, hogy ennyire csúnyán affektálsz szükségtelen. Szerintem, mielőtt ezt az egészet túl komolyan vennéd, nem árt szólni a disszidáló…..
Flashmobot rendeztünk, méghozzá az elsőt az Egy nap a városban történelmében. Az ötletet egy kanadai videó adta, amiben tucatnyian tapsolták meg az a nőt, aki felvett a földről egy korábban szándékosan elhelyezett üres flakont, és kidobta a szemétbe. Az üzenet egyértelmű:…..
Pedig elhihetik, ilyenkor szeretnénk mindannyian a rendőrt, aki egy pihenőhelybe intené le az egész karavánt és mondjuk indítana százezerről per autó, alkudni pedig csak felfelé lehet.
Mai publikációnk blogposztja...
Egy Londonból hazalátogató, majd innen Németországba költöző barátommal kerestünk egy olyan helyet a belvárosban, ami passzol a hangulatunkhoz. Egészen véletlenül futottunk bele ebbe a kapualjba a Nagy Diófa utca 8-ban:Bent pedig ezt láttuk:Ez itt bizony egy romkocsma, összenőve…..
A zsiliplopás kapcsán abszolút jogosan felmerült, hogy nem csak a fémtolvajokkal van a baj, hanem a lopott cuccot átvevő illegális telepekkel is. Kiskunfélegyházán kedden találtak egyet, írja a baon.hu: "– Április elsejétől csak az folytathat fémkereskedelmi…..
Prakt!
2010.05.28 19:27:10
Szlovénia megérdemelten jutott fel az A csoportba, a döntő mérkőzésen sokkal jobban játszott, mint a magyar válogatott. A második harmadban messze-messze fölénk nőttek, és bár akkor még csak egy góllal mentek el, látszott, hogy nagyon nehéz lesz újítanunk. Nem is sikerült,…..
Kíváncsiságból (és mert emlékszem, hogy Gyurcsánynak mi volt az utolsó intézkedése), megnéztem, hogy mit tartalmaz az első forduló előtti utolsó Magyar Közlöny, ami ápr.9-én, pénteken jelent meg. Rögtön kezdem is egy jó hírrel, mert bár biztos nagyon izgultok: Hála a…..
Prakt!
2010.04.14 20:58:56
Az eredményeket itt követjük és kommenteljük: 23:36"A Bocskai úti általános iskolánál várakozó szavazók sorszámokat cserélgetnek, söröznek, és a kosárra dobálnak az általános iskola tornatermében. Ahangulat tehát nagyon családias, miközben néhányan tanácstalanul…..
Prakt!
2010.04.11 19:09:58
Egy ideig nem lesz lehetőségük kitüntetéseket adományozni az elvtársaknak, és még voltak páran, akik az elmúlt 8 évben nem kapták meg a "jól megérdemelt" plecsnijüket. Gyomorforgató, amikor a kormány megjutalmazza a seggnyalóit, a rokonokat vagy a holdudvart.…..
Prakt!
2010.03.16 17:55:27
Na, vajon hol készültek ezek a fotók? Helyben kialakított bolt, ahol lehet vásárolni, 10 ezer kötetes könyvtár, kilenc (!) sportpálya és a tornaterem. Színházterem, tornaterem és a szakkörök tartására alkalmas melléképületek (fazekas kör,…..
Szenzációs ... húzzunk bele! Irány a Zinternet! Ott győzködjük a Zembereket! Kommentelj, bloggolj a szocialistáknak, gyűjtsd a pontokat, hajts a napi nyereményre (szoci bézbólsapi!), vagy a főnyereményre (Sziget hetijegy)! (Képviselő Funky-ról) Peták Laci, Sociestas…..
Prakt!
2010.01.20 14:49:56
Mondja ez a tenyérbemászó Szollár gyerek vasárnap, hogy szakértői kormányunk kéthetes tájékoztató sorozatot indít "Több, mint válságkezelés" címmel. Ennek segítségével a Zemberek megismerhetik azokat a mindennapi életüket is érintő intézkedéseket, amelyekről a…..
Pesti majmok, bekaphatjátok - ha valaki Pesthez nem kötődő élethelyzetben ilyet mond, semmi gond nincs, egyszerűen hülye. Ha viszont egy városi újság ilyen címmel jelentet meg főszerkesztői jegyzetet, akkor ott valami valakinél nagyon csúnyán bekattant.Egy nagyon rövid és nem túl…..
Egységes jegyrendszert tervez bevezetni a MÁV. Talán tényleg itt az ideje belépni a XXI. századba .... Mivel a MÁV-nak halvány fogalma sincs, az utasai mikor és milyen vonaton utaznak. A vonalbezárások előtt utasszámlálást kellett végezni, vagyis kézzel számolták össze, hányan…..
Holnap kedd. Vagyis BKV-sztrájk. Még mindig nem tudom elhinni, hogy 24 (!!!) szakszervezet van a BKV-nál, és most, hétfőn 16:00 órakor senki meg nem tudja mondani, hogy melyik szakszervezet fog dolgozni és melyik sztrájkolni, fog-e közlekedni a HÉV vagy sztrájkol, fog-e közlekedni a…..
Hm? Valaki? Épp eladó. :-) Úgy látszik, pang a bodzabiznisz...
Prakt!
2010.01.07 14:06:26
Prakt!
2010.01.07 14:22:31
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Holnap megyek Győrből-Budapestre.
Van győri-komáromi-Pesti matricám.
Holnap le kéne akkor hajtanom Bicske elött?