Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gergel

0 bejegyzést írt és 810 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Laodumin Zsidó matricák 2013.03.14 20:24:25
I. Ferenc pápává választásának második napján az ELTE nagyon nagy magyar és keresztény hallgatói zsidózó matricákat ragasztottak ki -többek között- Heller Ágnes névtáblájára. Ez az egyébként gyomorforgatóan gusztustalan és ordenáré megnyilvánulás az eddigi…..
gergel 2013.03.15 12:55:23
@Kiszaj Károly:
Izraelt nem kellene összemosni a zsidósággal, ahogyan a cionizmust sem a judaizmussal.
Köszönet.
Vöröshajú lányok Masha P 2012.12.30 19:00:00
..
gergel 2012.12.30 21:22:08
Az, hogy mi a véleményem a híres „tizenhármasról", már az amerikai színésznő korábbi meztelenkedéséről írt posztban kifejtettem. Ez persze nem gátolja meg azt, hogy a sokak által rendkívül vonzónak talált Olivia újra szerepeljen nálunk, hiszen néhány évnyi kihagyást…..
Az ünnep közeledtével csak jó híreket találtunk az MTI-n, ezekből szemezgettünk. Szeretet, béke, fennkölt hangulat uralja az országot. "Pedig már majdnem összejött egy squash-bérletre, de úgy vacogott a foga, hogy nem hallottuk tőle a pánsíposokat" - kezdte beszámolóját…..
gergel 2012.12.22 11:40:01
:))
Jean-Christophe Bonis francia tanácsadó két éve él Budapesten. 5 éve tagja a CouchSurfingnek. Beválogattam őt is a leghelyesebb CS tagok listámba. Szerettem volna tudni hogyan él egy francia Magyarországon, ezért elhívtam kávézni. Az interjú első része itt…..
Szakított az eddigi hagyománnyal az Országház (vagy a kormány), és nem állított karácsonyfát a Parlament előtt a Kossuth téren. Tavaly egy 18 méter magas lucfenyő érkezett Erdőhorvátiból, 2010-ben Felsőcsatáron vágtak ki egy mintegy 16 méter magas fenyőfát, hogy az ország…..
A kínai hatóságok lerombolták azt az ötemeletes házat, amely makacs tulajdonosai miatt egy újonnan épült főút közepén éktelenkedett. Szombaton végül ledózerolták a kínai Zhejiang tartomány Wenling nevű városában álló épületet, mely makacs tulajdonosai miatt szerzett…..
gergel 2012.12.04 18:40:07
Subba RIP Jockey! 2012.11.24 11:11:51
..
gergel 2012.11.24 21:37:28
@NIL7:
well said.
Nesze!szer Elhunyt Larry Hagman 2012.11.24 09:09:06
Jockey végleg letette a poharat. Larry Hagman tegnap elhunyt, gyászol Dallas. Larry Martin Hagman színházi színészként kezdte karrierjét, aztán igazolt a filmes irányba. Első sikere 1965 után volt a Jeannie, a háziszellem (I Dream of Jeannie) sorozatban. Itt űrhajóst alakított, ha…..
Megvan az a régi kép, amelyiken tizenegy melós ül egy acélgerendán, magasan Manhattan épületei fölött? A huszadik század egyik legismertebb és legtöbbször felhasznált fotójáról van szó, amely sokak szerint egy kor, egy szakma romantikáját szimbolizálja. Tegnap, szeptember…..
Nagyszerű hírt közölt a Hollywood Reporter pár napja: a Showtime Jodie Foster produkciós cégével bútorozott össze egy új sorozat erejéig, amit a csatorna a saját Maffiózókjának tekint már jóelőre. A sorozat az Angie's Body címen fut majd, Foster lesz a rendezője és az executive…..
Nem csak nyerni, ünnepelni is tud napjaink leggyorsabb embere: Usain Bolt a világ egyik legdrágább, 125 ezer dolláros pezsgőjét nyittatta ki. Három aranyat nyert Londonban Usain Bolt, aki méltóképpen ünnepelte meg a rekordokat a brit főváros egyik legmenőbb night clubjában, a…..
Egy héten át élt halott anyja mellett egy 2 és egy 4 éves kislány macskaeledelen Oroszországban. A gyermekek azt hitték, anyjuk csak alszik, és nem akarták felébreszteni, nehogy dühös legyen rájuk. A lánykákra a rendőrség bukkant rá a szibériai Tajset városában lévő…..
gergel 2012.08.15 11:09:33
@Belagezapista:
akkor lehet, hogy te is elkövetted ezt a hibát.
K-Blog Nyíltan csinálják 2012.08.07 15:02:45
A crowdsourcing hasznos és szép, de azért dönteni tudni kell – foglalható össze az izlandi alkotmányírás finisbe érő történetének tanulsága. A reykjavíki parlament, az Althingi végül heves viták után döntött a több hónapos, online konzultációsorozattal készített jogszabálytervezet sorsáról.…..
gergel 2012.08.08 12:33:20
@Mystes:
Milyen pénzt? 10(?) milliárd USD szintetikus dollárt ami valójában sosem létezett, csak egy pénzügyi játék eredménye. Azt hiszem ez kb. éves GDP.
A britek vissza akarják szerezni a halászati zónákat. Elég csúnya módszerekkel.
Izland önálló és független 1000 éve, gondolj bele hogy Magyarország hányszor veszítette el függetlenségét az elmúlt 1000 év alatt és hány száz évre...
Több mint 300 kilométeres alagút- és barlangrendszer fekszik a francia főváros alatt, a katakombákban pedig 6 millió ember földi maradványai. Legendásan hosszú és bonyolult (mintegy 300 kilométeres) alagút-, barlang-, és katakombarendszer található Párizs alatt, melynek egy…..
gergel 2012.08.07 10:22:06
@Bélabáttya:
nem minden esetben ajánlatos 6 helyett 4-et említeni... :)
Nem haragszik az őt arcon rúgó ellentüntetőre Szegedi Kenese Plútó őrmester. Elmondta, hogy származása miatt többször érte már ilyen támadás, így már egészen megszokta. A többszörösen kitüntetett rendőrkutyát a hétvégi melegfelvonuláson rúgta pofán egy…..
gergel 2012.07.12 15:18:48
@Zuckerbrot:
kár hogy nem. xar világ ez.
Reggeli csúcsforgalomban a 4-6-on, a 7-es buszon vagy a metrón zötykölődve, kiállítások tömegében utat vágva észrevennéd-e, ha valaki egy "álcázott", alig 30.000 forintos RFID olvasóval végigszkenneli a táskádat, zsebedet? Valószínűleg véletlennek vennéd, ha valaki…..
  Rekord üzletet kötöttek a New York-i lakáspiacon: 52,5 millió dollárért kelt el egy kecó. - írja a Daily News. Ha belegondolok én 52,5 millió forintos lakásban se laktam még, de ez forintban ugye 12,3 milliárdot jelent (és belegondolni is fura, hogy az átváltás körüli…..
Ez egy nemrecept, nem lesz hosszú leírás, csak egy gasztroötlet, amihez szinte semmi sem kell, főzési tudás végképp nem. Az eredmény viszont nagyon szuper. Kecskesajtos, mézes-körtés melegszendvics: Ami kell: -kecskesajt -körte -méz -kakukkfű -jóféle barnakenyér (lehet persze…..
A Google nagyon ki van tömve lével. Épít, dekorál, sztártervezőket alkalmaz, költi a pénzt, vagyis éli a jól prosperáló gigamultik napfényes életét. Nehéz lenne azonban azt állítani, hogy mindezt nem céltudatosan teszi. A cég Londonban, a shoreditch-i tech városrészben…..
Tegnap a Parlamentben egy jobbikos képviselő beszélt arról, hogy vannak a magyarok és vannak a "magyar állampolgárságú cigányok", akik Kanadában rontják Magyarország jó hírnevét. Ezt már megszoktuk, de a külügyminiszter helyett válaszoló Hende Csaba államtitkártól…..
A Kolin a napokban kétszer is fellépett a dán LSD On CIA-vel itthon, egyszer az A38-on, egyszer pedig Pécsen. Utóbbi koncertjét viszont kénytelen volt az ötödik szám után abbahagyni a csapat, mivel Linczényi Márk énekest a színpadon annyira megütötték, hogy le kellett állniuk. Az…..
gergel 2012.04.09 09:00:45