Regisztráció Blogot indítok
Adatok
melindaerasmus

131 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Most már tényleg számolom vissza a napokat, hiszen kevesebb mint egy hét van hátra az indulásig. Persze az egyik szemem sír, a másik nevet, de tudom hogy otthon új kihávások várnak rám, amelyek kitöltik a mindennapokat és öremet nyújtanak. Mindenesetre már várom a pillanatot, hogy…..
Honnan tudja az ember, hogy kezd felnőni? Kétségtelenül az mindenképp egy jel, hogy a Mikulás nem találja meg a kitisztított csizmáját. Pedig mind a kettőt (a lehetőségekhez képest) kisuvickoltam. És a Mikulás mégsem jött. Azt nem tudom, hogy végleg törölt-e a listájáról,…..
A csajokkal ugyanazt  a gondolat menetet követtük az elmúlt napokban. E szerint, lényegében két választásunk van az utolsó hetekben. Az egyik, hogy minden szabadidőnket tanulással és a vizsgákra való készüléssel töltjük, hogy minél jobb betűket (jegyeket) vigyünk haza.…..
Egy átlag európainak, illetve turistának San Francisco-ról 4 dolgo jut eszébe: Golden Gate, cable cars, viktoriánus házak és China Town. Ehhez képest a kínai negyedbe egészen eddig a pontig még nem sikerült eljtunom. Pontosabban mehettem volna korábban, de valahogy mindig is úgy…..
Ez úton is szeretném megköszönni a névnapi köszöntéseket. El sem tudom mondani, mennyire jól esett, hogy ennyien gondoltatok Rám! A délelőtt és a délután a csütörtöki rutin szerint telt, este viszont sort kerítettünk az olaszokkal (ide a spanyol Laurát is belesorolom) egy kis…..
Golf után Starbucks-oztam egyet az indonézekkel. Jót beszélgettünk a két országban folyó korrupcióról. Hát Indonéziához képest sehol sem vagyunk... Ez azért megnyugtató, de még mindig van hova fejlődni. Szóba jött Amerikai is természetesen, mint minden egyes alkalommal, mikor…..
A vizsgák és a final-ok rohamosan közelednek. Most nagyon örülök, hogy nagyban beleszámít az évközbeni tevékenységünk, így az utolsó hajrá átlgaosan csak 20-30%-ban számít bele a teljes jegyünkbe. Persze eredmény egyre kevésbé érdekel, elfáradtam. Sok mindent kell csinálni…..
Az elmúlt hetekben hétvégenként folyamatosan esett (tegnap is), de valahogy csodával határos módon ennek a gyakorlatnak vége szakadt most vasárnap. Ennek külön örültem, mert így semmi nem akadályozott meg abban, hogy Robinnal (még a deep sea fishingen ismertem meg a német-kínai…..
Persze könnyű azt mondani, hogy még ne foglalkozzak azzal, hogy mi lesz otthon. De azért kell. Szombaton megnyugtattam a lelkiismeretem, hogy megírtam a 10 oldalas kerjog beadandót az egyetlen és utolsó Pázmányos gyakorlatomra, hogy majd mehessek otthon vizsgázni. Meg már nézni kell az…..
Az amerikaiak híres pulyka ünnepét, a Hálaadást a megbeszéltek szerint Mártiéknál töltöttem. Ahogyan az ünnepeket szokás, családi környezetben. De hogy mi is a Hálaadás, amit mindig november 4 csütörtökjén ünnepelnek? Sok-sok monda és rege veszi körül ezt az ünnepet,…..
A multikulturális San Francisco órán az elmúlt időszakban megnéztünk egy filmet a Fillmore-ról, mely még a háború előtt időszakban a japánok és az afro-amerikaiak központjának számított és jelentősen átalakult a városvezetők nyomásának köszönhetően. Kíváncsi voltam a…..
Hát mér egy ideje, hogy nem írtam, de csak úgy peregnek az utols napok. Megpróbálom visszamenőlegesen dokumentálni az elmúlt hét eseményeit, nem könnyű feladat. A gondolataim össze-vissza cikászznak, ahogy Áki mondaná "rohangálok, mint egy mérgezett egér". Hát talán…..
San Francisco-i "pályafutásom" alatt nem sokszor találkozom magyarokkal. Még régi, pázmányos kollegáimmal is ritkán találkozom a különböző napi ritmus, lakóhely és baráti társaság okán. Szombaton azonban sikerült egy zseniális magyar estet összehozzunk Lacival.Az…..
Mondhatni, hogy J.K. Rowling Harry Potterje immár az egyetemes kultúra részét képezi a fiatalok körében a világ minden pontján. A nagysikerű könyv után a hollywoodi producerek elérkeztek az utolsó rész forgatásához. Pesze a dupla gázsi reményében, alaposan ketté szabdalták a…..
 Nyaralás után mindig kell egy kis idő, míg visszarázódik az ember a htköznapokba. A kedd délutánt adtam magamnak, mikor rendezem kis gondolataimat, blog bejegyzéseimet és képeimet. Így szerdától kezdve nincs menekvés, várnak a házi feladatok. Jó volt kicsit Öcsivel is…..
 Az utolsó angyalok városában töltött napunkat Beverly Hillsben kezdtük, majd a híres Rodeo Drive felé vettük az irányt. A Beverly Hills-i residential area-ban nem sétáltunk, felesleges is lett volna, hiszen a pálmafákon és kerítéseken kívűl mást úgysem láttunk…..
 A Disneyland ötlet hamar le lett szavazva, hiszen rajtam kívül már mindenki volt a párizsi mesevilágban. No igen, ez Nyugat-Európa... :) Viszont mindenképpen szerettünk volna valami különlegeset csinálni Los Angeles-ben a városnézésen kívül. Azt hiszem a lehető legjobbat…..
 Szombat reggel indultunk tovább Los Angeles-be. Olyan hihetetlenül hangzik ezekről a helyekről írni, hiszen tudom, hogy otthoni viszonylatban mindez kétségtelenül távolinak tűnik. A távolsági buszon mi voltunk az egyedüliek, akik angolul beszéltek, mindenki más (személyzet és…..
San Diego volt az első kaliforniai település, ahol a spanyol misszionáriusok megkezdték munkájukat. Az 'Old town' kicsit kívül esik a mai belvárostól, melyet nagyrészt magas iroda épületek tarkítanak és a Gaslamp District igazi oázist nyújt a beton sivatagban. Igazság szerint az…..
A blognban a nagy kihagyások mindig akkor következnek be, ha sorozatban történnek az események. Egyfelől nagyon szeretem ezen pörgős napokat, amikor folyamatos mozgásban vagyok és mindig történik valami új, másfelől nagyon örülnék, ha minden apró részletét sikerülne…..
Az ősz fáradtáság most ezd kijönni rajtam, így a szombatot kellő durmulás után igyekeztem valamennyire aktívan tölteni. A könyvtárban kezdtem hozzá pár beadandó megírásához. Nagyon szuper, hogy a több gép is van a könyvtár földszintjén, amit szabadon lehet használni. Vannak…..
A csütörtök gyorsan elszállt, a szokásos rutinjában. Szokatlanul meleg, pólóban rohangálós idő volt. Ilyen szikrázó napsütésben, még az átlagosnál is jobb szokott a kedvem lenni. Az igazi boldogság az, mikor a kis mindnennapi dolgoknak is tudunk örülni. Teljesen felszabadultan…..
Azt már említettem, hogy az elmúlt hetek fanatikus Giants hangulatban teltek, de a tetőpont szerdán következett be, a Giants felvonulás alkalmával. A esemény fontosságát jól jellemzi, hogy több mint egy millió ember özönlött ki San Francisco utcáira, míg a város lakossága…..
 A nagy Giants hangulat engem is megfertőzött, így reggel adott volt számomra is a fekete-narancs összeállítás a Giants baseball sapkámmal. Gyönyörű idő volt, így rövid iskolai intéznivaló után folytatattam a városi felfedező túrámat. A step by step elve különösen…..
A nagy Giants hangulat engem is megfertőzött, így reggel adott volt számomra is a fekete-narancs összeállítás a Giants baseball sapkámmal. Gyönyörű idő volt, így rövid iskolai intéznivaló után folytatattam a városi felfedező túrámat. A step by step elve különösen vonatkozik…..