Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fecsa

9 bejegyzést írt és 181 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megígérték, felfestették, már a Király utcában is van olyan szakasz, ahol hivatalosan is lehet kerékpározni a BKV buszsávjában. Az áttörésben nagy szerepet játszott a Kerékpárosklub, amely kitartóan lobbizott azért, hogy a megnövekedett biciklifogalom számára megnyissák a…..
 Egy heroinista naplója (Ben: A Heroin Addict's Diary) from buzase on Vimeo.Ben Rogers egy tipikus középosztálybeli családban nőtt föl. Iskolás korában kórista volt, szerette a családi nyaralásokat, és imádott krikettezni. Ez az idill szép lassan rémálommá változott, ahogyan…..
Érdekes bejelentést tett a minap Anglia egyik legnagyobb zenebolt-hálózata, a HMV. A cég az elmúlt hetekben többször került a lapokba azzal, hogy kiemelkedően pocsék eladásokat produkált a 2011-es karácsonyi szezonban a fizikai kiadványok terén (van, aki még ezen meglepődik?), most…..
Ahogy tegnap írtam: érzékelni fogjuk a létszámbeli arányokat, hát érzékeltük. Sokan voltak, nagyon sokan. Mindegy is, hogy százezren vagy egymillióan (ez a két szélsőérték maradt meg bennem a sajtót böngészve). A lényeg, hogy a szándék sikerült, nagy számban voltak utcán…..
Nem felel meg az Eurovíziós Dalfesztiválra való jelentkezés szabályainak a Bebe and The Change Fans will be Friends című száma, így az MTVA és a Magyar Televízió Zrt. kizárja a dalt az Eurovíziós Dalfesztivál hazai elődöntőjéből - áll közleményükben. A versenyt szervező…..
comment:com DTK lenyomta a TV2-t 2012.01.14 10:30:00
Hip-hip hurrá, íme a tuti bizonyíték arra, hogy a vámpírmozik ideje lejárt, a csütörtöki DTK show (itt nézhető meg), benne Geszti Péterrel, Osvárt Andreával és a freestyle foci magyar világbajnokával megalázó vereséget mért a TV2-n futó Vámpír Brooklynban című Eddie…..
Január 2-án tüntetünk. Nincs mese, sőt igazából egy kisebb csoda van kialakulóban, az ellenzéki pártok és a civilek egymásra találtak. Nem kell természetesen összeolvadásról vagy egységkoalícióról beszélni, de az alaptörvény hatálybalépése, a kormány ünneplése, a…..
Édes drága kenyeres pajtásom, társunk a harcban, Tisztelt Elnök Úr, szeretett Radókám!Tudom, az jelent meg a sajtóban, hogy én megzsaroltalak téged és a bankodat.Szeretném kijelenteni, hogy én ilyet nem mondtam! Hogy is mondhattam volna, mikor egy hete állapodtunk meg veletek a…..
via FB..
Kincses Károly 2002-ben a Mai Manó Ház első fotóárverésénék katalógusába az alábbi bevezetőt írta: Egy jó csere: pénzt fotóra Ha énnekem sok, de legalábbis elég pénzem lenne, mindent megvennék, amit pénzért adnak, de legfőképpen kortárs fotográfiákra költenék. Ha én gazdag lennék, senki nem…..
Ez a felvétel is ékesen bizonyítja, hogy jobban jársz, ha a Fidesz tetteit nézed és nem azt amit mondanak... mert bizony a miniszterelnök úr -úgy mond- mást mond, mint amik a szándékai. 2005-ben az első Gyurcsány-Orbán vitán igazította helyre Orbán Viktor Gyurcsány Ferencet, hogy…..
Hírösszefoglaló A Svéd Királyi Tudományos Akadémia döntése értelmében idén Szijjártó Péter, a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Honvéd FC tiszteletbeli elnöke, a matematikatudományok akadémiai doktora nyerte el a matematikai Nobel-díjat. A ma délelőtti stockholmi…..
fecsa 2011.09.23 13:24:49
@Vahakomb: az én matek tanárom is levezette. annyit hibádzott a dolog, hogy a zárójelben lévő műveletet kellett felülbírálni. Mármint, hogy nem a benne szereplőt kell elsőként elvégezni.
ja, győri volt ő is:-)))

De hát a matek is szabályokra épül:)
  Egyrészt Mit mondott: Nem megszorításokban, hanem a növekedést elősegítő lépésekben gondolkodunk. Mikor mondta:  2010. április 12. Hol található meg: HVG Továbbá Kövér László:  a további megszorításokat kizárhatjuk Mikor mondta: 2010. április 7. Hol…..
Tegnap kiszámoltam, az elmúlt 2 hétben a napi látogatók száma 200 fölé került (jó, 200,42-re jött ki, de akkor is kétszáz fölött:) Ez annyiban jó számomra, hogy minden külső segítség nélkül, lassan nő a látogatók száma. Persze a nagyon szar Goldenblog miatt is nőtt,…..
Napok óta a legolvasottabb bejegyzés, 2010-08-04 05:00, Ikonikus képek - A csók [16]. Nem igazám értem, ha valaki tudja, mi az oka, jelezze!..
  Van, aki bélyeget gyűjt, más esetleg ritka sörösüvegeket, de ma talán legtöbben lájkot gyűjtenek munkaidőben megosztott poénvideók és subbaposztok alá – én egy ideje magyar vezetékneveket gyűjtök. Az alábbi pársoros baromi rég készül-bővül, többnyire véletlen…..
Világjátékok Feltöltés alatt 2011.06.20 00:38:00
info kukac vilagjatekok pont hu..
Csak hazánkban több ezer kátyú keletkezik naponta, nincs ez másként a világ többi részén sem. Nem sokan szeretik őket, főleg nem az autósok. Betemetésük, kijavításuk lassan halad, így nem csoda, hogy befoltozásukra számtalan kreatív ötlettel, megoldással találkozhattunk már…..
Ha ma lenne a szülinapom, és fotóbuzi lennék, akkor biztosan ilyen cuccokat kapnék a reggeli rumos kávém mellé. Fókuszgyűrű karperec, fotóalbum dohányzó asztal, üdítőállvány. Íme 13 magas cool faktorral rendelkező fotós kütyü, a Bored Pandától átemelve. 1., Objektív…..
Bigyóblog Hippibusz sátor 2011.05.18 09:23:00
Nyár, fesztiválszezon, nyaralás, sátrazás. Választhatunk hagyományos sátrat is, de mennyivel menőbb egy ilyen Volkswagenes minibuszos sátorban aludni. Teljesen olyan, mintha autó is lenne alatta. Három színben kapható: sárga, piros és kék. Belül két lakrészre osztható, az egyik…..