Regisztráció Blogot indítok
Adatok
11 Favágó

0 bejegyzést írt és 310 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bár Magyarország továbbra is tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, a szövetségesei már nem bíznak benne, és komoly következményekkel is számolnia kell az Orbán-kormánynak amiatt, hogy teljesen külön úton jár. Közben technikai recesszióba fordult a gazdaság, az infláció az egekben, a költségvetés…..
11 Favágó 2023.06.05 21:06:49
@birkamenet: te kis együgyű. Az 1 ügyed: vesszen Orbán. Ezért mindent , akkumulátorgyárat, anyádat, gyermekeid jövőjét beáldozol, két pofára zabálod a mérgezett ukrán gabonát, amerikai génkezelt csirkelábat és jársz tüncikézni agyhalott, testileg kiszikkadt ballib suhancokkal.
Szerintem élvezd ki, senki nem veszi el tőled. Utána még boldog is lehetsz.
Bár az Európai Bizottság a korrupció súlyossága miatt fagyasztott több ezer milliárd forintnyi felzárkózási támogatást, meglepő módon a közérdekű bejelentők védelmének erősítése nem szerepel a magyar kormánnyal szemben támasztott követelményeket tartalmazó mérföldkövek egyikében sem. Pedig lenne mit…..
A beszélgetés egyik fontos következtetése az volt, hogy az ellenzéknek az embereket foglalkoztató problémákból kiindulva kéne párbeszédet folytatni a helyi emberekkel országszerte, segítséget nyújtani abban, amihez  a segítségüket kérik és nem a parlamentarizmus látszatának a fenntartására kellene…..
11 Favágó 2023.03.07 22:29:41
@Boldeone2: barátom, melyik listaállítási feltétel akadályozza Fidesz leváltását? Nem kell sok, elég 1.
Képzeld el van 3 millió ellenzéki szavazótok (nincs, de képzeld el). Hol bukik meg a dolog? Milyen cél érdekében álljon össze az a 2-3 nagy ellenzéki párt? Ha kevés olyan van - szét fogják szopatni egymást. Ha sok, miért nem csinálnak valami szövetséget? 22-ben az előbbi történt. Merre van nektek innen előre?
Az évértékelők időszakát éljük, ami nem túl vidám korszak olyanok számára, akik túlságosan komolyan veszik azokat a mondatokat, melyek ilyenkor elhagyják a politikai vezetők száját. Orbán Viktor beszéde nem hozott túl sok újdonságot, ezért érdemes inkább a hallgatósággal foglalkozni. A…..
11 Favágó 2023.02.23 08:41:07
@Kangörcsös TSZ elnök: Gazdámként Orbánra gondoltál, te független szabadgondolkodású fasz? Ha igen, mit vétózott Orbán, nagyköcsög?
11 Favágó 2023.02.23 21:54:14
@birkamenet: értem, buzikám. Elvi sikon utálod Orbánt. De egy nyamvadt mondatod nincs arról, mivel is támogatta a Ministrelnök úr az oroszokat. Rám is haragszol, csak érveid, gondolataid, adataid nincsenek.

Nem vagy egyszerű helyzeteben, csak egyszerű
2021. december 14-én a kormánytöbbség elfogadta a rendkívüli jogrend meghosszabbítását. A módosítással a kormány hosszú távra törvénybe csomagolta a közpénzek felhasználását érintő “veszélyhelyzeti” szabályokat.      Átmeneti szabályok adatigénylőknek A törvénymódosítás a jövőre nézve…..
11 Favágó 2022.01.12 11:33:53
@Rodney_2: A tavalyi tevékenységüket értékelték K-ék, ahhoz írtam, keresgélve, de nem találva a szimmetrikus tevékünységüket:
"A "másik oldalról" ezeket sikerült észrevenni K Monitornál:
1. A 2021-es előválasztás egyébként korszakváltásnak is tekinthető, miután civilek és pártok az állami szervek segítsége nélkül, többé kevésbé gördülékenyen le tudtak bonyolítani egy országos választást több százezer voksolóval, melynek végén az eredményt a résztvevők érvényesként fogadták el. Politikai szempontból pedig "részvételi fordulatként" könyvelhető el, hogy a politikai közösség egyik fele "füstös szobában kötött pártalkuk" helyett beleszólhatott az egyéni jelöltek és a miniszterelnök-jelölt kiválasztásába. Így fordulhatott elő, hogy pártalkuk ellenére is sikerült kiejteni a versenyből Tóth Csabát, a politikai alvilág egyik régi motorosát. - érdekes interpretációja a gördülékeny és érvényes procedúrának, ami alternatívája a füstüs szobás háttéralkuknak.
2. A főváros ugyan közzétette az ingatlaneladások dokumentumait és ritkán látható módon egy működő vizsgálóbizottság is felállt az ügyben, de a vagyonkezelő vezetőjének kiosztott megrovás szinte biztosan nem volt elég politikai konzekvencia ahhoz, hogy az ügyet a kormánypárti média tálalásában követők meggyőződjenek a városvezetés tisztességéről. - ritkán látható módon, működő bizotttság, városvezetés tisztessége...miről beszéltek, aranyapáim?"
11 Favágó 2022.01.12 11:38:09
@nemecsekerno_007:
A legfinomabb egyébként az itthon végzett kint dolgozóknál az, amikor itthon fizetgetik a 7.000 alapTB-t. Kint keresnek, dolgoznak, adóznak, majd ha kell egy fogtömés, vagy szülnének egyet jó árfolyamon, hazajönnek, mondván ők fizettek a TB-nek.
Miután a liberális puccs kifulladt Belaruszban, a vezérek ma már litván luxushotelekben pihennek, az átvert tömegek pedig hazamentek, új kísérlet zajlat, ezúttal Kazahsztánban. Az még nem világos, hogy eleve egy Soros-CIA akció az egész tiltakozás, vagy a tiltakozás valós volt, gazdasági okok…..
11 Favágó 2022.01.07 12:45:49
@Boldeone2: Szép önálló gondolatok, kb. indokolják is az erőszakos demokrácia exportot.
Tudod, a boldog nyugaton vagy az arab világban kicsit több milliárdos van dollárban, mint Kazahsztánban tengében - és a különbségek nem biztos, hogy Kazahsztánban a legordítóbbak .
Amúgy havi nettó átlagfizetés (2021-ben): 126 ezer forintnak megfelelő tenge. De ez magában csak egy szám, az ottani igények és árak nélkül értelmezhetetlen.
Korrupcióellenes szervezetként 2021-ben is volt dolgunk bőven: követni a közpénzek útját, rámutatni visszaélésekre, segíteni az egyre szűkülő nyilvánosságban az információhoz jutást, illetve alternatívát mutatni a hatalomgyakorlás kirekesztő és tekintélyelvű módjával szemben. Munkánkkal nem…..
bircahang A szent halála 2022.01.04 06:06:00
A ballib keménymag ismét tanúbizonyságot tett teljes valóságérzet-hiányáról. Kis hétvégi színes hír volt: Homonnay Gergely ballib aktivista, aki elsősorban a neten működött, meghalt drogozásban, a szilveszteri bulizás hevében egy homokklubban túladagolta magát, ami az ő korában - közeledett az…..
11 Favágó 2022.01.04 21:20:23
@ulpius66: csak nem keveredett Ritánk is valmi nehezen megmagyarázható csoportba?
Kár lenne érte. Úgy szeretem, amikor mint teológus visz szélballibbant zászlót.
Mindenkinek, aki szereti! BÚÉK! Piros lesz a paradicsom, nem sárga, Orbán Viktor elmész te p...csába! Nem tudom, ki a Viktor mémkezelője, de igen hülye szegény, ha olyan csasztuskával nyomul, amely ilyen könnyen a gazdája ellen fordítható. Viktor, nincs eleged belőle?..
Egészen sajátos gazdaságpolitikát talált ki a magyar kormány annak palástolására, hogy a választás előtti osztogatásnak nincs megfelelő pénzügyi háttere. Ez az unortodox módszer lényegében azt jelenti, hogy egyszerre osztogat a kormány és vezet be megszorításokat. Az egész lényegében a kommunikáció…..
11 Favágó 2021.12.29 12:17:12
@Brendel Mátyás a kurva anyád! 3: kicsit kifejtenéd amikor Orbán felrúgja "hatalomszerzéskor" a "demokratikus intézményeket"?
köszöntem
 „Ön szerint melyek voltak az orbáni külpolitika legnagyobb kudarcai 2021-ben? Vitathatatlanul az egyik nagy kudarca Orbán külpolitikájának az uniós jogállamisági eljárás kimenetele, mert a jelek szerint a bírósági döntés az lesz, hogy elutasítják a magyar-lengyel keresetet. A második az, hogy nem…..
bircahang Románia lehagyott minket 2021.12.23 12:12:00
Amikor a buta ballib propaganda kissé feledékeny. Másfél éve minden magyar ballib média - köztük a 24.hu is - azt bömbölte: Románia lehagyott minket. Találhattak valamilyen jelentéktelen adatot, melyben a románok éppen jobban álltak, pl. a 40-49 közti férfiak nyúlhús-fogyasztását szökőévek…..
11 Favágó 2021.12.23 22:49:45
@Gery87: ugye, balli megmondók szerint, tőlünk a jobbak mentek ki, mi meg itthon maradtunk.
Ha Romániából mégtüöbb jó ment ki....
És minden nácizmus nélkül azt gondolom, mi átlagban a nagy kimenetelek előtt jobb anyagból voltunk.
11 Favágó 2021.12.23 22:52:52
@Gery87: az ÁTLAG nényleg érdekes mutató. Ott az átlag körül sokkal erősebb a szórás, lehet átlag felettiből több van, de az átlag alattiak nagyon kellemetlen helyzetben vannk.
+ nálunk komoly különbségek vannaka régiók között, Romániában nagggyon komoly
Az elődei nem voltak odavalók...
11 Favágó 2021.12.22 22:45:19
@Boldeone2: kiscsillag, közvetlen választást ki nyerne szerinted?
De full komolyan, Orbán jelöl valakit (Mondjuk Novák Katalint).
Az összefosás mire kielőválasztja a KE-nek alkalmas és feribohócnak elfogadható jelöltet, rég kifut Áder mandátuma.
Ha meg nem előválasztanak, ki lenne az a 4-5 nem pártkatona, aki ezzel szemben valamelyik párt jelöltje és megnyeri az országos választást?
Ha lehet, ne elveket, hanem NEVEKET passzolj, csak a nemzet szélesspektrumú képviselői közül. Thx
Igazi Jolly Joker Orbán Viktor számára Novák Katalin. Szóba került már szegedi polgármester-jelöltként, dolgozott a fiatalokat és a családosokat megcélzó tárca nélküli miniszterként, a nők jogaiért küzdő mosolydiplomataként, és volt egy darabig a Fidesz alelnöke is, de kevesen gondolták, hogy a…..
11 Favágó 2021.12.22 20:09:02
@Boldeone2: két baloldali sem versenyez, ott sem ahol lehetőség van rá és értelme is lenne.
Megvan miről beszélek? Összefosás országgyűlési választáson..
Na de vissza az alaptémához.
Olyat tudsz mondani amikor 2 baloldali versenyzett a KE pozícióért? Valszeg nem. De ezt úgyse vállalod be.
11 Favágó 2021.12.22 20:10:37
@Boldeone2: önts tiszta vizet a börébe. Mondj egy olyat, elsősorban nőt, aki megtestesíti a nemzet egységét. Ha nem megy, mondhatsz férfit is.
11 Favágó 2021.12.22 22:29:01
@CSOKKl MÁLNA: Megvan, igen , te drága nicktolvaj, hogy nem versenyeznek a KE helyért. Boldeone kartács hiányolta a jobboldali jelöltek versenyzését. Én magam a jelöl és megszavaz technikáról írtam.
bircahang MZP bukása 2021.12.20 12:12:00
Amikor Bartus mester pár hete megkezdte az MZP-t szidó cikksorozatát, már éreztem valamit. Az Amerikai Népszava blog ugyanis mindig jól kifejezi a ballib keménymag legfanatikusabb részének érzelmeit. MZP bukása napok, hetek kérdése. A ballib agytröszt rádöbbent pár hete: hatalmas hibát követtek…..
11 Favágó 2021.12.20 19:50:30
Itt egy szomszád téma:
polipraktika.blog.hu/2021/12/20/marki-zay_peter_a_legitimitas_tukreben?utm_source=kozelet&utm_medium=link&utm_term=2021_12_20&utm_campaign=inda_kozelet

Nem annyira tiszta jellem MZP, de legalább nem tévedhetetlen mellé ;-)

2019.04.23-án jogerősen pert vesztett a hódmezővásárhelyi kórházzal szemben, emiatt 800 ezer forint pénzbírságot kapott, elégtételadásra kötelezték és eltiltották a további jogsértéstől a Szegedi Ítélőtáblán. A Kúria a döntést 2020.11.26-án erősítette meg.

2019.10.02-án jogerősen pert vesztett Havasi Katalin hódmezővásárhelyi orvossal, korábbi önkormányzati képviselővel szemben, amikor súlyosan megsértette a jó hírnevét, emiatt 1 millió forint pénzbírságot kapott, valamint nyilvános elégtételadásra kötelezték. A sajtóhírek szerint ez nem történt meg.

2019.12.07-én jogerősen sajtópert vesztett a promenad.hu helyi hírportál ellen a Kúrián. (A polgármester 2021.09.12-én újabb két sajtópert bukott el.)

2020.05.27-én jogerősen pert vesztett Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla hivatalvezető ellen jó hírnév megsértése miatt és 400-400 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a Szegedi Ítélőtábla.

Majd ezt követték a „többiek”:

2020.12.09-én a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék helybenhagyta a Csongrádi Járásbíróság ítéletét, megállapította a hódmezővásárhelyi polgármester bűnösségét Miklós Anikó helyi iskolaigazgatóval szemben, s egy évre próbára bocsátotta.

2021.06.24-én nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt ítélte 300 ezer forintos pénzbüntetésre Márki-Zay Pétert a Szegedi Törvényszék. A hódmezővásárhelyi polgármester ezúttal Juhász Tünde kormánymegbízottról és Holubán Csilla járási hivatalvezetőről állította, hogy úgy adtak olasz szemét behozatalára engedélyt, hogy tisztában voltak ennek káros következményeivel.

2021.09.03-án jogerősen 200 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a Szegedi Törvényszék Márki-Zay Pétert, a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltjére, amiért a becsület csorbítására alkalmas tényt állított Lázár Jánosról, vagyis rágalmazta elődjét, a fideszes országgyűlési képviselőt. Ha a sajtópereket kihagyom, (ilyeneket vesztett, de nyert is) akkor a jogerős ítéletek dátuma:

2019.04.23, 2019.10.02., 2020.05.27., 2020.12.09., 2021.06.24., 2021.09.03. Durván félévente egy ítélet, személyiségi jogi és büntetőügyek vegyesen.
bircahang Mindenki kapitalista? 2021.12.18 06:06:00
A levitézlett blogger demagóg cikket írt az ÉS-be. Miutha egy mlm-aktvista hamis érvelését olvasnám az mlm-rendszerekről. Népszerű mlm-es álérv, hogy semmi gond a piramisrendszerrel, mert minden piramisrendszer, hiszen az átlagos bérmunkás munkahelyén is van hierarchia, azaz "piramis", pl. a…..
11 Favágó 2021.12.19 08:43:12
@Boldeone2: Szerinted:
Jobbat egyelőre nem lehet kitalálni, mint a feltèteles vagy feltètlen alapjövedelmet, mivel általános tulajdon, kistulajdonosi kapitalizmus nem lesz , de a társadalmi stabilitás szempontjából nem felvállalható, ha olyan tömegek vannak teljes lètbizonytalansagban , akik nem tudtak beilleszkedni a munkamegosztába, nem tudják eladni a piacon a tudásukat

A piac magától sok mindent meg tud oldani az állam helyett , így a mestersègesen megállapított minimálbèrre sem lenne szüksèg, bízza azt az állam a piacra , úgy kevesebb szakkèpzetlen ember szorulna ki a munkaerőpiacról, vagyis kevesebb embert kell segèlyezni

Ha 60-80% megállapítot minimálbérért (ld. alapjövedelem) nem kell dolgozni, akkor a legfeljebb minimálbérre esélyesek számára világis, hogy 100%-ért meg nem éri meg.
Ebben még meg is értem őket.

A piac által működetett jövedelem minimálbér nélkül valószínű, valami laboratóriumban kiforrná magát, működhetne. Emberek között, a valóságban nem tartom kivitelezhetőnek sem lineáris sem progresszív adókörnyezetben. Ha meg esetleg mégis Magyarországon élnél, biztos nem látbád reálisnak ezt a folyamatot, és nem Viktor meg Lölő miatt
Hétfőn nálunk vendégeskedett Emmanuel Macron francia elnök. Ő ugyan egy fiatal arc az európai politikában, mégis a világ egyik atomhatalmát vezeti, és köztudott, hogy nem igazán van barátságba a magyar miniszterelnökkel. Most viszont ide jött, a "darázsfészekbe", ahol a visegrádi országokkal…..
bircahang Az agresszív kismalacok 2021.12.13 06:06:00
A NATO nevű agresszív sóhivatal felszólítja Oroszországot, ne támadja meg Ukrajnát. Kiáll a NATO főelnöke, valami skandináv fasz, s nevetési ingerét visszatartva a kamerába szónokol. Ez kb. olyan, mintha felszólítanám Gyurcsány Ferencet, ne hekkelje meg a honlapomat, mert ha mégis, beláthatatlan…..
11 Favágó 2021.12.13 21:15:50
@Boldeone2:
Nem tudom, Jóbarát, te honnan írogatsz, de valószínű sem az uránokat, oroszokat, sem a lengyelekt közelebbről nem láttad

Az ukránok nem így gondolják. Szeretnèk , ha Ukrajna a lengyel fejlődèsi útra lèpne , nem pedig csatlakozni egy olyan országhoz , amely alig fejlődik gazdaságilag , mint Oroszország , amely sem befektetni való tőkèvel nem rendelkezik, sem plusz milliárdos fejlesztèsi pènze nincsen. - a lengyel út nem az ukránoké. A lengyelek olyan kurucosak, az ukránok meg szeretik, ha valaki eteti őket. Ez lehet az orosz, a német az EU, vagy 10 éve az usákok - mindegy, valami cseppenjen a népnek, a vezetőknek meg sok, de nekik még ez sis igazságos.

Azt azért ne állítsd az oroszokról, hogy nem fejlődnek, meg nincs pénzük. AMi nincs nekik az az adósság 20% altt GDP-ben, az usákok 100% fölött a németek 80%

Az oroszoknak mèg Crimea is óriási pènzekbe került az annektálas után. Mit kezdenènek Ukrajnával ? Olyan, hogy crimea nincs, sem Ukrajnában, sem Oroszországban , de még magyarul sem

Egyèbkènt , 900 ezer tartalèkos van , az ukrán hadseregben , meg 255 ezren állományban . Èvek óta kèszülnek egy orosz invázióra, Ukrajnát nem szabad összekeverni Grúziával ! Putyin sem hülye , hogy egy ilyen háborúba vigye Oroszországot - az amerikai újságírókon, meg néhány buggyant magyar követőkükön kívül senki nem állította, hogy Putyin le akarná rohanni Ukrajnát. Az világos, hogy az usákok, ha ezt ordítják, jogot formálnakarra, hogy elaknásítsákk Kelet-Európát, természetben és szóban is., de az végkép nem viláágos buggyant honfotársaimnak ez miért jó:
11 Favágó 2021.12.14 15:00:58
@Boldeone2: ugye Klicsko tart valamitől, Putyin megmondja, hogy nem akar háborút, akkor a Klicsko véleménye a releváns - különösen, ha illeszkedik a konteotokba?
11 Favágó 2021.12.14 15:08:24
@Boldeone2: az, hogy valaki nem tud csődbe menni a saját pénznemben eladósodott ország önmagában egy közgazdasági felfedezés, grt.
Ha za usa nem lenne eldósodva (különösen Kina felé), valószínű nem bozgárkodna a vetélytársak megsemmisítésén, hanem vígan élvezné a megtermelt gazdagságot. Ha meg mégis, akkor gonosz patkányok.
Az etetést, különösen Ukrajna esetében, értelmezd kicsit tágabban. Negyon házias tejtermékeket, húsárut termelnek, egy darabig még van is mit enniük, amíg nem kell mindent kitolniuk a határon egy kis elvtársi EU segítségért. Viszont iránymutatásra, együttműködésre, külföldi segítségre szükségük van - és ebben az oroszok és a lengyelek állnak hozzájuk a legközelebb és nem az amerikaiak és németek. Tényleg, a németeknek már megbocsátotta Ukrajna a II. VH-t?
Minden politikai rendszerről vonható valamiféle mérleg, az előnyei, sikerei és bűnei illetve hibái alapján. Így van ez a Horthy-rendszerrel (1920-1944), a Rákosi-diktatúrával (1947-1956) és a Kádár-rendszerrel (1956-1988) kapcsolatban is (hogy csak elmúlt 100 év legfontosabb korszakait nézzük). A…..
11 Favágó 2021.12.12 23:36:28
@Négyes_: Valamiért az előbb levettél, nem tudom mit hibáztam.
Még 1*
Nem érted, amit írsz
"Orbán jóban van az általa teremtett a 3 kelet-európai "kisállam" (cseh-szlovák-lengyel)..."

Orbén nem termtett három kisállamot
Lengyelország az EU-ban és különösen Kelet-Európában nem kisállam.
Völner elvtárs jó elvtárs volt, csak lebukott. Vicces, hogy pár hete maga Viktor tisztelte meg azzal, hogy vigyoroghatott mellette, amint Feri bátyánknak beígérte a nyolcvanast. Pedig Viktor már akkor tudta, hogy Völner kuka. A sajtó most kezdi feltárni az ügy hátterét, de még nem jutottak messzire.…..
 Totális megaláztatás lett a kormány vakcina-szabadságharcából. (Magyar Narancs)  A permanens, és persze mindig győztesen vívott szabadságharcunk közben valahogy nem verődött nagydobra, hogy Magyarország szép csendben visszakunyizta magát az uniós vakcina-beszerzésbe, hogy egyáltalán legyen mivel…..
11 Favágó 2021.12.06 20:38:33
@Pásztörperc: Az időseket nem a Sinopharmmal kezdték oltani. A hozzáférhető minimális oltásmennyiség miatt a Sinopharmmal is FOLYTATTÁK az oltásukat. Az is jobb , mint nem oltani őket. A 80% sokkal jobb a semminél. A Sinopharmot használták fiatalabbaknál is. Nem állítom, hogy jó döntés volt, de nem volt rossz - vakcinahiányos időkben.
Én paramétereim kapcsán korai Astrát kaptam - sima ügy volt. A feleségem Szputnyikot, az is sima volt, a gyerkeim, és tárrsaik sógoromék késői Astrát, elvileg ugyanabból mint én. 39 fok alatt és 2 napnál gyorsabban egyik sem jött ki belőle 20 és 55 év között. Igazodj el , hatudsz benne, ráadásul utólag, pedig úgy könnyebb.
Ha megnézed a magyar statisztikákat a Sputnyik előnye hatékonyságban nagyob a Pfizerrel szemben, mint a Sinopharm lemaradása. és a Moderna a második.
Következik ebből az, hogy nem engedélyezi az EU a Sputnyikot?
index.hu/belfold/2021/11/25/koronavirus-jarvany-vakcina-oltas-hatasossag-pfizer-astrazeneca-moderna-szputnyik/
11 Favágó 2021.12.07 11:24:55
@Pásztörperc: az oltásoknál a sorrendet, kiemelést nem tudom mi alapján hozták. Ez a sorrend is eltérő volt az országokban, szakmai háttér után politikai döntés.
Én bármelyik vakcinát elfogadtam volna, majdnem öreg krónikusként
Dobos Menyhértnek igaza van. A saját szempontjából. Csak persze nem ez a lényeg...
11 Favágó 2021.12.06 14:39:21
@_Wasp_: az a baj, hogy nem a te két változatodból lehet választani. Lehet akkor sem értenék egyet Veled, ha abból lehetne.

de most a "rosszabb kormányzás" és a "jobb kormányzás" között választhatunk a "visszaélések érinthetetlen volta" peremfeltétel mellett. Az utóbbira váltás esetén az MSZP, DK, Párbeszéd, LMP, Momentum, Jobbik együtt és MZP a garancia
11 Favágó 2021.12.06 21:05:32
@_Wasp_: bocsi, kicsit elbújtam a válasz elől.
1. nem tartalak téged sem ostobának (pl. a viszonosság elve miatt).
2. Az, hogy a munkanélküliség 4 vagy 11%, az alapkamat (ai szerinted csk döntés kérdése) 2 vagy 12%, a GDP növekedés a közvetlen vetélytársakhiz képest -10% vagy 0-2% egyáltalán nem véleményes. Különösen azután, hoyg a rosszabb adatok egy fálszálló ágba átadott országban a jobbak egy szarkupac alatt hagyott országban teremnem.
3. Az sem véleményes, hogy valaki eltalálta zsavazáskor, vagy pont nem a vezetést. Amikor nem találtam el, az családi pótlék, családi adókedvezmény mocskos magas szja képében jelentkezett. Amikor választásomat megtartva eltaláltam a győztes, visszakaptam a volna a CSP-t és adőkedvezményt, ha nem nőnek fel a gyereke, viszont kaptam élhető adósávot. Na jó, ez mégis véleményes - van mögötte egy feltételezés, hogy dolgoztunk.

4. Mindezek ellenére egy jobbat, vagy egy olyat, akiről feltételezhető, hogy jobb, vagyis megpróbál önerőből 6 - 20 - 30%-ot munkával elérni, nem a gyors hatalomért beállni a moslék szélére el tudok fogadni. Ezt az ellenzéki brancsot sem elszámoltatásra, sem kormányzásra, de még háztartás vagy gépkocsivezetésre sem tartom alkalmasnak. Ezt állítom, tehát véleményes.
5. Az én magánvéleményem, meg a te cégvezetői véleményed itt kb azonos értékű. Mindketten kifejtettük, nem anyáztunk, nem szidtuk a másikat. Csak nem teljesen értünk egyet.
Ez van