Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Brucia (törölt)

0 bejegyzést írt és 82 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Ha vége lesz, az ő hülyesége miatt. Szerintem túl vagyunk már a másik kóstolgatásán, de valahogy úgy érzem, a játék még mindig tart” – a 30 év alattiak kergék, legalábbis ezt állítja következő posztolónk, aki fél éve van együtt egy nála valamivel…..
Gratulálunk. ..
Brucia (törölt) 2011.02.17 10:27:34
Kétmillió nézővel ment a Való Világ4 nagy érdeklődéssel várt szombati párbaja, ráadásul 18-49-ben 43,1 százalékos nézettséget hozott a műsor, azaz a tévénéző fiatalok közel fele volt kíváncsi arra, melyik alfahím jut vissza a villába. A sajtóközleményben még több…..
Brucia (törölt) 2011.02.09 22:18:07
@zsoci: A gond az, hogy nem igazán szabad azzal védekezni a biztos úrnak, hogy a 130 egy baromság... Ha az van, akkor az van, és ez vonatkozik bizonyos cickányorrú hódmezővásárhelyi parasztokra is. Persze senkit nem lep meg, hogy úgy érzi, az ő hatalmas arcát kizárólag 130km/óra feletti sebességgel lehet autókáztatni.
A múlt héten Subbán szereplő Pózolós Lény (typo, de marad) a holokauszt-emlékműnél járt. Taps! Azóta a szövegét már át is szerkesztette, külön taps!  ..
Bármennyire is szerelmesek vagyunk, sosem lehetek elég jó, mert nem izraeli zsidónak születtem. Ez a film egyébként pont erről szól: Kishazánkban nem kevés izraeli próbál szerencsét, és közöttük is elég sok a jóképű, jómódú pasi. Én pont az egyik csapdájába estem.…..
Graffiti blog (18+) Ice T 2011.01.03 06:00:00
Kérem minden kedves látogatónkat, hogy a tovább gombra csak 18 éven felüliek kattintsanak, ugyanis az ott található képen lévő felirat, illetve a beillesztett videó közönséges nyelvezete azt sugallhatja kiskorúak számára, hogy a durva beszéd egyre inkább elfogadható és…..
w Kompország vitorlát bont 2010.12.28 06:38:00
Néhány nap múlva már jól teszi, aki sosemvolt országok beteg, korrupt és ostoba kormányáról értekezik, ha véleményt akar nyilvánítani. Hiába a vigasztalás, miszerint nem is biztos, hogy olyan durva lesz, mint amilyen lehetne. Senki sem szeretné, ha rajta bizonyítanák be, hogy de,…..
Van Belgiumnak, egészen pontosan Brüsszelnek ez a szobra, ami élőben azért a legtöbb emberből csalódást vált ki, mert mégiscsak akkora, mint egy fél rúd parizer.Ettől függetlenül jelképpé vált a pisilő kisfiú, ami egyébként egy apró természetes forrást ereszt ki a…..
„Az exem nem adta fel a közeledést és valahogy bennem is feléledt a régi tűz, de az a baj, hogy erről az afférról ő nem tud„ - Karácsonyi sztoriból ez az egy darab érkezett, melyben egy lány beleszeret a barátja haverjába, akit a véletlen sodor mellé Karácsony utolsó…..
A kereszténység végső célja, az utolsó ítélet egyenesen tömeggyilkossá teszi Jézus mítoszalakját, akit ezért ünnepelni? Hát szerintem ízlésficam.  Mohamed, Buddha, Konfuce "létezett", Jézus kitalált. Amíg számos más vallás, alapítója egyértelműen létezett, személyük történelmi tényszerűség, Jézus…..
Van-e egyáltalán hazánkban, nem 10.000, nem 1.000, nem  is 100, hanem mondjuk 10 valóban katolikus magyar ember, aki a katekizmusban és sok más helyen lefektetett katolikus egyház tanításait elfogadja, betartja és aszerint is él? Elém mer-e ezen tíz ember állni próbatételre?…..
A Jobbik belecsapott a lecsóba.A kormányoldalon mindenki a költségvetéssel és a manyupokkal van elfoglalva, és kölönben is a romeltakarítás utáni újjáépítés elvette az időt a szellem pallérozásától. A Jobbik ötleteit rendre felülírta a kormány, ezért enyhe vákuum…..
Brucia (törölt) 2010.12.02 00:45:55
@Schindler Pistája: Figyi, én azt mondom, a magyar pont arról volt híres évszázadok óta, hogy istentelenül sok népet, nemzetet, satöbbit képes volt befogadni, magába olvasztani, de még ki is stafírungozta az őt khm, "eláruló" kisebbségeit. Rég volt, most ne erről beszéljünk. Volt a történelmünkben, illetve van a történelmünkben két nép (nemzet?kisebbség?mi?), akikkel valahogy nem tudunk mit kezdeni. Készséggel aláírnám, hogy rasszisták vagyunk, ha ezt a két kisebbséget (népet?nemzetet?mit?) a világ más tájain gond nélkül elfogadnák. Vagy ha nem olyan lett volna a történelmünk, ahogyan a hozzászólás elején leírtam.
Mindazonáltal, aki igaz magyar, az továbbra sem szabad, hogy cigányozzon, zsidózzon, anyjakínja, mert ezáltal épp olyanná válik, mint az ellenségei. A sírig magyarnak kell maradni, gerincben. Mi nem tűnünk el, az biztos. Lehetünk kevesebben, elnyomva, a porban, de leszünk. Mindig. És ez azoknak köszönhető, akik ilyenné tettek. Nem pedig népirtásra fanyalodó germánná, népirtásra fanyalodó zsidóvá (komolyan bocsánat, de Gáza az mi...?), és folytathatnám. Nem utálok senkit. Csak aki minket is.
Brucia (törölt) 2010.12.02 09:04:22
@bandigyerek: Igaz lehet. De csak azóta, hogy minden jöttment pásztortörzsnek külön országot adnak...
Brucia (törölt) 2010.12.03 14:16:51
@Gerzsonka: Neked, barátom, meglehet, hogy ezt jelenti. Próbálna meg valaki egy másik világvallásra (nem a muzulmánra, és nem is a buddhistára gondolok) hasonló megjegyzéseket tenni, a dédnagyanyját is kiásnák, hogy meggyalázzák. Neked talán ez a kereszténység, a Szent Korona, és Szent István. Nekem, és azt hiszem, a többségnek, nem. Igen furcsa szemszögből kell nézni a világot, hogy a tiedhez hasonló következtetésre jusson az ember. Igen, esetleg ha István nem teszi ezt a sok borzalmat, akkor megőrzünk MINDENT a múltunkból, elutasítjuk a kereszténységet, és ha valami csoda folytán ennek ellenére is itt vagyunk még kétezertízben, kb. úgy élnénk, ahogy a kirgizek, kint a pusztán, erjesztett lótejet szopogatva. Mesés perspektíva...
A hír: Szarházizta a szocialistákat egy jobbikos. (Vona holokausztiparról beszélt a parlamentben, az MSZP-s Bárándy rászólt, erre Pörzse bekiabált.) Egy mondatban: Na, ez az az ősmagyar intelligencia, amelynek parlamenti képviseletére olyan nagyon vártunk ’44 óta...
Végtelen unalmas már ez a szüzesség-saga, mindenesetre ott tart a dolog, hogy 30 milláért mégis eladná. Annyi plusz van a dologban, hogy a 30 misi mellé Miss Spring (bahahah) édesanyjának is szimpatikusnak kell találnia a reménybeli deflorátort.- Van az a pénz, igen, amiért…..
Mandiner blog Homók-heterók: 1:0 2010.09.05 07:01:00
  A Meleg Méltóság Menetéről jutott eszébe valakinek a zseniális ötlet, hogy meg kéne tartani a Hetero Büszkeség Napját is. Nosza, idejekorán meg is kezdték a szervezést, s tegnap sor is került Magyarország első hetero menetére, amely a Hősök terétől az Erzsébet térig -…..
Brucia (törölt) 2010.09.05 11:19:30
@Várúr: Bocs. OV nagy, OV mindent tud, ő találta fel a zinternetet, meg a helikoptert.
Brucia (törölt) 2010.09.05 11:22:45
@bcrider: Baszki, magyar testvérem, te még mindig n em tanultad meg, hogy ebben az országban mindent csak az idegeneknek köszönhetünk? A nyelvünket, a kultúránkat, a határainkat (kösz...), szoval mindent...
Tudod, nekünk csak a bő gatya, meg a fütyülős barack...
Brucia (törölt) 2010.09.05 11:23:35
@eszkep: Fidesznyik, anyád a retardált.
Bocs mindenkitől, de ez most jól esett...
Sajátságos kivétel nemzeti ünnepeink sorában augusztus huszadika. Egyrészt sokak (talán megkockáztatható: a többség) számára ez a későaugusztusi nap a nyári szabadságolások és a vakációszezon miatt - az átadható üzenetek szempontjából nem túl szerencsésen - egyfajta…..
Brucia (törölt) 2010.08.20 14:10:21
w Az új elkúrás 2010.08.17 07:00:00
Szeretnék néha szirénát szerelni a fejemre. Valami nagy-nagy-tüzet kéne nyitni. Mert amit Schmitt Pál és a hozzá hasonló majomságok elfedenek, az valójában borzasztó. Az Új Elkúrás tanúi vagyunk. Mert mi az elkúrás? Mi volt Gyurcsány felejthetetlen bűne, amit 2004 és 2006…..
Subba 65 éve történt 2010.08.06 13:35:52
Kösz Tefi!..
Brucia (törölt) 2010.08.07 00:00:18
@Antifaszok Réme:
Tökéletes hozzászólás. De azért ilyenkor ne emlegessünk "bűnös népet". Azt nem szabad. Csúnya náci...:)
A Jobbik kezdeményezi a koronás címert is ábrázoló nemzeti zászló újbóli használatát, továbbá az iskolákban kifüggesztené a 'Magyar Hiszekegyet'... Pörzse Sándor, a párt országgyűlési képviselője hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a nemzeti…..